13. r�sz. Kanna �s Kagura

-Mi ez m�r megint? –fakadt ki kora hajnalban Yilsrana, mikor meg�rezt�k a szellem k�zeledt�t. –Mostan�ban m�r aludni sem hagyj�k a f�lszellemet?
-Yilsrana! –sz�lt r� apja. –Ne most keseregj!
-Igenis uram! –v�gta mag�t vigy�zba Yilsrana.
Ekkor megjelent el�tt�k a szellem. Egy n�. Egy legyez�t tartott a kez�ben.
-Ki vagy te? –k�rdezte Yilsrayen. –�s mit akarsz?
-�n vagyok a sz�lboszork�ny, a szelek �rn�je. –mondta a n�. –Hatalmam van minden sz�l felett.
-De j� neked! –mondta g�nyosan Yilsrana. –�s m�gis mi a fen��rt vert�l fel minket hajnalban?
A n� sz�lvihart k�ld�tt Yilsrana fel�.
Yilsrana a leveg�be ugrott, �s k�nnyen kiker�lte a csap�st.
Yilsrana apja el�tt �rt f�ldet �jra, �s g�nyosan n�zett a n�re.
-Csak ennyit tudsz? –k�rdezte Yilsrana. –�s v�gre megmondan�d, mi a fen�t akarsz itt?
A n� �jra t�madott, de Yilsrana ezt a t�mad�st is k�nnyen h�r�totta.
A n� v�gre �gy d�nt�tt, v�laszol. Leeresztette az arca el�l a legyez�t, �s g�nyosan r�mosolygott a palota el�tt �sszegy�ltekre.
-Naraku k�ld�tt, hogy elvegyem t�led az �kk�vet. –mondta a n�. –A nevem Kagura.
-�s mib�l gondolod, hogy elveheted t�lem a szent �kk�vet? –k�rdezte Yilsrana, mik�zben k�zbe vette �j�t, �s egy vessz�t illesztett a h�rra.
-Nem fogom megk�rdezi. –emelte fel a legyez�j�t Kagura. –Egyszer�en elveszem.
Yilsrana egy �jabb t�mad�s el�l ugrott el.
-Nekem, pedig eszem �g�ban sincs ezt hagyni. –mondta Yilsrana. 
Kagura ism�t t�madott. Ez a t�mad�sa m�r er�sebb volt, mint az el�z�ek, de a hercegn�nek ezt sem volt neh�z kiv�deni.
-Nem lesz v�laszt�sod korcs. –mondta Kagura.
Ebben a percben Kagura m�g�l el�l�pett egy feh�r haj�, feh�r ruh�s kisl�ny, kez�ben egy t�k�rrel.
Yilsrana hirtelen �gy �rezte, megb�nul.
Szinte azonnal r�j�tt, mi t�rt�nik.
/A t�k�r./ gondolta Yilsrana. /Az akarja elsz�vni a lelkemet./
Yilsrana hirtelen �gy �rezte, hogy ism�t tud mozogni.
�sszeszedte minden erej�t.
Yilsrana felemelte az �j�t.
-Nem lehet. –sz�lt meglep�d�tten Kanna. –Nem tudom leig�zni a lelk�t.
Yilsrana ell�tte a ny�lvessz�t, ami egyszer�en belef�r�dott a t�k�rbe.
A t�k�r megrepedt.
-Most megy�nk. –sz�lt Kagura. –De m�g l�ttok minket.
A k�vetkez� percben Kanna �s Kagura elt�ntek.
-Nem igaz. –morgott Yilsrana. –Naraku most m�r sosem fo b�k�n hagyni?
-Nem val�sz�n�. –l�pett mell� Kaita. –Nagyon meg akarja szerezni az �kk�vet.
-Most m�r mehet�nk aludni? –k�rdezte Yoru, �s nagyot �s�tott.
-Igen. –mondta Yilsrayen. –K�tlem, hogy ma �jjel m�g visszaj�nnek.
-Igen. –b�lintott Yilsrana. –Naraku nem b�rja, ha egy nap t�bbsz�r is elverik az embereit.
Ezut�n mindenki visszat�rt a szob�j�ba, de Yilsrana szem�re m�g sok�ig nem j�tt �lom.
 
Folytat�s k�vetkezik