4. fejezet 

Finom volt. Minden egyes porcikámat átjárta az az isteni aroma, mely ebből az italból fakadt. Miután végeztem az itallal, letettem a kupát, kissé megszédültem. Enyhe bódító hatása volt ennek a párlatnak. Mikor sikerült erőt vennem a szédülésen ránéztem a mesteremre. Mosolyogva fürkészte az arcomat. Csak most vettem észre azokat az imádnivaló gödröcskéket az arcán, melyek mosolygás közepette jelentek meg rajta. Elmondhatatlan vágyat éreztem arra, hogy Halálszárny karjai között pihenhessek. 
Ő, még egy darabig nézett engem majd felállt, és felrántott a székről. Magához szorította a derekamat, és megcsókolt. Elvesztettem a fejemet, és nem gondoltam semmire. Még azt a fájdalmat sem vettem fel, amit akkor éreztem, mikor Halálszárny az asztalnak lökött. Nem foglalkoztam ilyen apróságokkal. Csak Halálszárny körül forgott az agyam. 
Pezsgett a vérem. Vérem... Vér... Hát persze! Minden stimmel! A vörös szín, a bódító hatás, és a végeláthatatlan vonzódás. Olyan erővel taszítottam el magamtól Halálszárnyt, hogy majdnem felesett. Dühvel vegyes elismerő pillantással nézett rám. Én tajtékoztam a dühtől. De még ennek a haragnak ködében is észleltem Halálszárny izmos, magas testét. Gyorsan megráztam a fejemet, hogy ez kiszálljon a fejemből. 
-Hogy merészelted? -visszafojtottam a hangomat, mert nem akartam Gwineth figyelmét magunkra vonni. 
-Én? -ártatlan képpel nézett rám. Remélte, hogy megtéveszthet. Nem fog összejönni. Ahhoz túl sokat hallottam már róla. 
-Hogy merted velem megitatni a véredet? -sziszegtem akár egy kígyó. Halálszárny egy kicsit hátra is hőkölt. Ajánlom is, hogy féljen. Megitatni velem a vérét! Hallatlan. Az, hogy vért itat velem, még nem is lett volna olyan nagy baj, hiszen mi nem vetjük meg a vért, sőt, építi is a testünk épségét. De az, hogy az Ő vérét itatta meg velem, azt már nem bírom elhinni. Ugyanis Halálszárny vére a nőkre olyan hatással van, hogy mindenki mindenét odaadná neki. Olyan, mint egy nagyon erős szerelmi bájital. Ezzel akart az ágyába csalogatni! 
-Már, miért ne mertem volna megtenni? -szeme vészesen csillogott. Most nem féltem tőle. Ahhoz túl mérges voltam rá. Viszont, mikor meghallottam, hogy az összes ajtó kattan egyet, jelezve, hogy bezárulnak kissé megijedtem. Halálszárny szemei elszánt fényt árasztottak magukból. 
-Hihetetlen, hogy nem hatott rád a vérem bódítása, de nem baj. -észre sem vettem, és máris ott állt újra mellettem. Nem bírtam elhúzódni tőle, mivel az asztal ott volt mögöttem. Még oldalra sem bírtam menni, mert elállta az utamat. 
-Meg tudom oldani így is a helyzetet, csak kicsit nehezebben, és talán nem lesz annyira, az ínyemre. -túl erős volt ahhoz, hogy lefeszítsem kezeit a testemről. 
Megint megcsókolt, de most nem finoman. Inkább erőszakosan. Pánik félelem fogott el. Annyi erőm még volt, hogy a számat távol tarthassam tőle, így ki tudtam fejezni a véleményképemet róla. 
-Tudod Halálszárny, pontosan olyan vagy, akár egy kis gyerek. -ez hatott. Azonnal abbahagyta a próbálkozást, miszerint megcsókolhasson. Csodálkozva nézett rám. Nem hiszem, hogy sokan mondták volna rá azt, hogy olyan, mint egy kölyök. 
-Miért lennék az? -enyhe méreg is kihallatszott a hangjából. 
-Azért, mert egy gyerek próbálja erőszakkal megszerezni azt a játékot, amelyiket nem akarják neki odaadni. De attól, hogy elveszi erőszakkal a játékot még nem lesz az övé. Sosem lesz már az. -nem szoktam magamról úgy beszélni, mint egy játékról, de most jól esett. Halálszárny most már elengedett. 
-Mit kell tennie a gyereknek azért a játékért? - lehiggadt. De még mindig furcsa szemmel nézte a testemet. 
-Ki kell érdemelnie. Ha ez meg lesz, akkor a játék önszántából a gyereké lesz. De másképpen nem. -most, hogy elengedett, kisurrantam az asztal elől, és jó messzire álltam tőle. 
-És, hogy fogja azt a játékot kiérdemelni? -mesterem hangja kíváncsiságot fejezett ki. 
-Azt a gyereknek kell megtudnia. -meg sem várva válaszát, csettintettem, és újfent kedvenc bolygóm megértő társaságát élvezhettem. 

Most nem csak szemerkélt az eső, hanem egyenesen zuhogott. Dörgött az ég, és villámlott. Nos, igen. A hangulatom, és a lelkem is ilyen állapotban volt. Ekkor ágreccsenést hallottam a hátam mögül. Dühösen megpördültem, mivel tudtam, hogy Halálszárny jött utánam. Rezzenetlen arccal nézett rám. Majd lassan elindult felém. Nem tettem semmit, mivel nem is tudtam volna. Mikor megállt mellettem a szikla kiszögelésen rám nézett. 
-Miért engeded meg az anyádnak, és a húgodnak, hogy olyan lekezelők legyenek veled? -meglepve néztem rá. Nem épp erre a témára számítottam, mikor pár perccel előbb még meg akart erőszakolni. Főleg, mert ez volt a legkényesebb téma számomra. Ebben a pillanatban bármi másról szívesebben beszéltem volna, de mivel sejtettem, hogy nem fog leszállni a témáról egyhamar, nem tehettem mást, minthogy válaszoltam. Reméltem, hogy, ha feleletet kap a válaszaira, akkor elmegy, én, pedig elgondolkodhatok a ma történteken. 
-Mi mást tehetnék mester? –hangom fáradt volt. Már nem haragudtam rá, hiszen tudtam, hogy miért volt erőszakos velem. 
-Ellenállhatnál. –kézen fekvő válasz volt, de mégsem jó. 
-Mégis, hogyan? Hiszen az elméleten kívül nem értek jól semmihez. Bármennyi is lenne a tehetségem, nem bírom kifejleszteni, mert anyám folyton visszafog. –hangom enyhén remegett. Halálszárny sokáig csak állt mellettem, és nézte a villámokat. Majd felém fordult, és olyat mondott, ami egész életemet felbolygatta onnantól kezdve. 
-Mi lenne, ha titokba tanítanálak téged? Este, hogy anyád, meg a húgod ne tudja meg. Meg tanítanálak mindenre, amit csak tudok. –hangjából kiéreztem, hogy tényleg így gondolja. Döbbenten, és hálásan emeltem rá szemeimet. 
-Miért tennéd? 
-Mert megérdemled. Meg szeretnélek kiengesztelni. –furcsán, idegen hangon beszélt. Nem hiszem, hogy túl sokat mondott volna hasonlókat nőknek. 
–Meg szeretek beleköpni Alextrasza levesébe. –elnevettem magamat, de ez a nevetés gyorsan elszállt mikor Halálszárny elkapta a kezemet. 
-Akarsz hatalmat Catherin? Én megadhatom. Mindent megadhatok neked. Azt, hogy végre tiszteljenek, és, hogy úgy nézzenek rád, ahogy azt megérdemled. 
-Miből gondolod, hogy én ezekre vágyom? –szarkasztikusan néztem rá. Ő csak megcsókolta a kezemet, és közben le nem vette volna rólam a szemét. 
-Ismerlek Catherin. –erre felhorkantottam, de Halálszárny nem adta fel. –Jobban, mint azt valaha is gondolnád. –megint hangot akartam adni kételyeimnek, de mikor belenéztem azokba a tűzben, égő szemekbe, tudtam, hogy igazat mond. Tudtam, hogy ismer engem. Talán jobban, mint én saját magamat.