6. fejezet 

-Már megint mi bajod van? –kérdezte mesterem unottan néhány nappal később, újból délután, mivel Gwineth nem tartózkodott otthon.
 -Semmi, semmi. –mondtam még egyszer utoljára megérintve szempilláimat. Halálszárny kétkedve nézett rám. 
-Azt hittem, hogy miután megbékélsz a ruhákkal nem lesz több bajom veled. Tévedtem. –kesergett színpadiasan. Sértődötten elfordultam tőle. 
-Nem tehetek róla, hogy irritál a szempillaspirál vagy mi a fene. –húztam a számat undorodva. Halálszárny sóhajtott egyet. -
Ne sértődj meg Catherin, de valamit muszáj megkérdeznem. 
-Mit? Kérdezz nyugodtan. Nem fogok megsértődni. –bár, ahogy ismerem biztos képes még az átlagosnál is jobban felidegesíteni. 
-Mond csak tisztában voltál eddig azzal, hogy nő vagy? –olyan nyersnek és őszintének hatott ez a kérdés, hogy egy pillanatig nem tudtam hogyan is kéne reagálnom rá. Aztán persze győzött a büszkeségem, így felpattantam a kanapéról amin eddig helyet foglaltam, és villámokat szóró pillantással mértem végig halálosan nyugodt mesteremet. 
-Hogy tisztában voltam-e vele? –kérdeztem rángatózó szemöldökkel. Majd mikor dühösen felnyitottam a szemhéjamat, akkor olyan ronda pillantással illethettem mesteremet, hogy egy picit mintha megbánta volna azt, hogy szóvá tette a dolgot. 
–Már hogyne lettem volna vele tisztában! Mégis mit képzelsz te rólam? Attól, hogy én nem hordok szajhás ruhákat, és nem kentem ki magamat soha, és mert nem vagyok olyan mint a te mocskos ágyasaid, még nem jelenti azt, hogy ne lettem volna tisztában azzal, hogy nő vagyok! Nekem van önbecsülésem, ellentétben a téged imádó némberekkel! –kiabáltam dühösen, későbbi megállapításom szerint túl közel hajolva mesteremhez. Mikor ezt észleltem, gyorsan hátrébb húzódtam nehogy elkapja a kísértés. Már, ha egyáltalán érez ilyet irántam… 
-Most nem akarod ledobálni magadról a ruháidat? Csak mert jobban élvezném a dühkitörésedet, hogyha ruha nélkül tennéd. –mondta fapofával, szemeiben azonban gúnyos fény villant. 
-Nem, nem akarom! –mondtam és magamban hálát adtam sminkemnek, (amit kénytelen voltam magamra mázolni) hogy, az eltakarja arcomon megjelenő pírt. 
-És lehiggadni sem szeretnél? –kérdezte továbbra is ugyan olyan egyhangú stílusban. 
-Nem, azt sem szeretnék! –fordultam el dühösen, mivel közelebb hajolt hozzám. 
-Nos, ez esetben kénytelen leszek én lelohasztani forrongó véredet. –még be sem fejezte a mondatot, máris a vállára dobott. Én akárhogy tiltakoztam, sikítoztam, nem akart elengedni, bár azt hiszem ezt keservesen megbánta. Jó néhányszor kényes helyen rúgtam meg, ami nagyon nem tetszett neki, így már nem csak a vállán próbált megtartani, hanem most már azért küzdött, hogy, lefárasszon. Eléggé el voltunk foglalva egymással, mikor egy meglepett, és amellett sértődött hang ütötte meg a fülünket. 
-Elnézést a zavarásért, de közölném veletek, hogy nem csak ketten laktok itt. –mesteremmel egyszerre hagytuk abba a viaskodást és én gyorsan úgy csavartam testemet, hogy kilássak mesterem másik válla felett. Mikor megláttam, hogy ki is szólt nekünk, azt hittem elsüllyedek szégyenemben. 
Gwineth állt az ajtóban, a maga falatnyi ruhájában, és földbe gyökerezve nézett ránk. Amit nem is csodálok, mivel félre érthető helyzetben voltunk. Igazából már magában az is félre érthető helyzet, hogy a vállán vagyok áthajítva, de ezt még csak tetézte, hogy mivel rúgkapáltam Halálszárnynak valami biztosabb fogást kellett keresnie rajtam, mint a lábszáraim és mivel alkalmasabbat nem talált a heves viaskodás közben, (vagy egyszerűen csak nem akart) a derekamon kötött ki a keze. Ellentétben velem, mesterem egy cseppet sem jött zavarba. 
-Tisztában vagyunk vele, hogy nem csak mi ketten lakunk itt. De nyugodj meg, csak a te kedvedért, elmegyünk, és máshol folytatjuk. –eltudtam képzelni, hogy milyen arcot vághatott emellé a sértő megjegyzés mellé Halálszárny, mivel Gwineth nagyon csúnya pillantást küldött felém. 
Még viszonozni sem maradt időm, máris egy havas tájon találtam magamat továbbra is mesterem vállán. Csontig hatoló volt a hideg, majdnem megfagytam. Mesterem testén is éreztem, hogy enyhe remegés fut át. Annyira hideg volt, hogy tiltakozni sem volt tovább kedvem így ernyedten engedtem, hogy mesterem elinduljon velem egy bizonyos irányba. Jó 10 perces gyaloglás után egy befagyott, majdnem tenger nagyságú tó mellett álltunk meg. Itt mesterem megállt, és letett. Én körülnéztem, de a tavon kívül nem volt itt semmi érdekes. Ráadásul továbbra is nagyon fáztam. Kérdőn néztem mesteremre, aki vállát masszírozta. 
-Nem is tudtam, hogy ennyire harcias vagy. –jegyezte meg, miközben egy pillanatra feltekintett rám. Bevallom, ez a pillantás egy kicsit felmelegítette a szívemet, ezzel együtt persze a testemet is de sajnos amint levette rólam a szemét, azonnal újból reszketni kezdtem. Mikor újból rám pillantott észre vehette, hogy még mindig fogalmam sincsen minek kellett ide jönnünk. 
-Vetkőzz le! –adta ki a parancsot, figyelmét újból a vállának szentelve. Én egy pillanatig hökkenten néztem rá. Ha újból ki akar velem kezdeni, akkor azt minek egy ilyen helyen akarja? Találhatott volna valami… jobb helyet is. Aztán nagy sokára eljutott az agyamig, hogy mit is mondott nekem mire újból felment bennem a pumpa. Lehajoltam és egy jó maréknyi szinte jéggé fagyott havat vettem a kezembe amit miután golyóvá gyúrtam mesterem fejének hajítottam. Ő prüszkölve rázta meg fejét, és értetlenül nézett rám. 
-Ezt most miért kaptam? 
-Hogy miért? –kérdeztem újabb adagért nyúlva. –Azért mert perverz vagy! Hogy kérhetsz tőlem ilyesmit? 
-Nem úgy gondoltam! Azért kértem, hogy vetkőz le, hogy… -nem bírta befejezni, mivel újból fejbe dobtam. Mielőtt eldobhattam volna a harmadikat is azon kaptam magamat, hogy ott áll előttem és elkapja mind két csuklómat. 
–Végig hallgatnál? Most kivételesen eszembe se jutott az amire most te gondolsz! Szóval vetkőzz le, és, ha nagyon szeretnéd, elfogok fordulni. –ennek eleget téve, már hátat is fordított nekem. –Mellékesen úgy is láttalak már meztelenül, újat nem bírnál mutatni. –vettem egy mély levegőt, és nem törődtem mesterem megjegyzésével. Mikor levetkőztem (megjegyzem azt hittem ott helyben jéggé fagyok!) szóltam mesteremnek hogy levetkőztem. Ő továbbra is háttal állt nekem. 
-Akkor most törd föl a tó jegét. –még most sem értettem, hogy mit akar ezzel, de megtettem amire kért. Mikor ezzel is végeztem, már dermedtre fagytak nem csak az ujjaim, hanem egész testem is. 
-Ez is kész van. –mondtam. Mesterem bólintott, majd egy kicsit oldalt fordult, így fél oldalról láthattam arcát. Ahogy azt is, hogy kárörvendő mosoly ül ajkain. 
-Akkor most mássz bele. –még jobban ledermedtem. Ebbe a bizonyára több mínusz fokos vízbe másszak bele? Mikor így is majd meg fagyok? 
-Na de minek? –akadékoskodtam. 
-Hogy lehiggadj. Mondtam, hogy ha magadtól nem megy akkor segítek rajtad. –már éppen szerettem volna újabb válasszal szolgálni, de nem tettem. Láttam, hogy mesterem elkezdi ráncolni a szemöldökét, ezért megadóan sóhajtottam, és bele merészkedtem a vízbe. Szinte éreztem, ahogy a vér lelassul az ereimben, mintha lassan az is fagyásnak indult volna. Nyakig belemerültem a vízbe, miközben lábammal talajt kerestem a sötét, jéghideg vízben. Mikor találtam újból a part felé fordultam, ahol meglepetésemre egy lábbal találtam szemben magamat. Felnéztem, és mesterem rideg, szürke szemeivel kellett találkoznom. 
-Most ússz át a túlsó partra, majd gyere vissza. –magam sem tudom miért, de engedelmeskedtem neki, úgy, ahogy a ruháimmal kapcsolatos parancsait is elfogadtam. Miközben úsztam valamennyivel kellemesebbnek találtam a víz hőmérsékletét, de továbbra sem elég jónak. Mikor oda-vissza már vagy harmadszorra úsztam körbe a tavat, mesterem engedélyt adott a kiszállásra. Valahonnan egy törölközőt is szerzett és azzal várt. 
-Tedd le, és fordulj meg. –mondtam neki, ő azonban nem akart ennek eleget tenni. Lenyúlt, megfogta jobb csuklómat, és kirántott a vízből, és szinte ugyanazzal a mozdulattal belecsavart a törölközőbe. Örültem neki, hogy vastag, és széles törölközőt kerített nekem, így könnyebb volt elviselni a hideg víz utáni csontig hatoló hideget. Halálszárny látta rajtam, hogy a megfagyás szélén állok, így magához vont, és szorosan magához szorított. Élveztem, ahogy teste melege átjárja az enyémet is. És fáradtan, kissé kábán fejemet vállára hajtottam. Nem tudom miért éreztem olyan jól magamat a karjai között, nem is érdekelt. Csak az, hogy ott lehetek. 
Még távolról hallottam, hogy nevemen szólongat, de válaszolni már képtelen voltam. Magához ölelt a jótékony, meleg sötétség…