Csalódás

- Csodaszép… - áradozott Ken.

- Az! Csak nagyon hideg van. – nevetett Karen.

- Mi már hozzászoktunk ehhez. Ha ti is itt éltétek volna le a gyerekkorotokat, nem fáznátok annyira. – szólt Lisa, de közben ő is nagyon vacogott. Karen és Agie összenéztek, majd kuncogni kezdtek. Sora elmosolyodott, majd tovább bámulta a kirakatokat.

- Pontosan mikor lesz a verseny? – kérdezte Sora.

- Még nem tudok időpontot. Írtam a szervezőknek, de még nem kaptam választ.

- Majd lesz valami. – szólt közbe Karen.

- Ma még lesz edzés? – kérdezte Ken Lisától.

- Szerintem legyen. – nézett körbe az idősebb Graham.

- Ránk fér, azt hiszem. – nevetett Sora. Agie rápillantott, de gyorsan visszakapta a tekintetét.

   A városnézés igen rövidre sikerült. Nem sokkal később már hatalmas cseppekben zuhogott az eső, jobbnak látták, ha visszamennek. Levették a kabátjukat, kifújták magukat – egész idáig szaladtak – majd Lisa megszólalt.

- Most mindenki menjen a szobájába, szárítkozzon meg, aztán a tornaterem előtt találkozunk… egy óra múlva.

- Rendben. – bólintottak, majd ki-ki elment a saját lakosztálya felé.

   Sora kábán csukta be maga mögött az ajtót. Ledobta a kabátját a székre és az ágyra vetődött. Semmi kedve nem volt edzeni, pedig tudta, hogy hamarosan verseny lesz. Most mégis széttárt karokkal hevert az ágyon, és semmi másra nem vágyott, mint pihenésre. Már épp álomba szenderült volna, mikor meghallott egy hangot. Egy eléggé ismerős hangot.

- Úgy látom, ellustultál…

- Fantom? Fan…FANTOM! – kiáltott fel. Feltérdelt az ágyon és valóban: az alig 30 centis szellem ott lebegett előtte.

- Jó újra látni téged, Sora.

- Mondd csak, mi a frászt keresel itt? – tette fel mérgesen a jogos kérdést.

- Hát még mindig nem érted? Megszokhattad volna…

- Mégis mit?

- Odamegyek, ahová a Színpad kiválasztottja. – sóhajtott Fantom, majd meghajolt. Sora egy pillanatig bambán bámult rá, majd hátravetődött az ágyon.

- Ez nálad ilyen szokás, vagy szabály, vagy mi? – kérdezte félig sírva, félig nevetve.

- Nincs erről szabály, megszokásból csinálom… magam sem tudom miért. – nevette zavartan Fantom.

- Hát akkor leszokhatnál róla… elvégre nem én vagyok az egyetlen kiválasztott. – durcáskodott a lány, majd hasra fordult, háttal Fantomnak.

- Attól tartok, mégis. – szólt Fantom. Odalebegett Sora elé, majd komoly arccal bámult a lányra.

- Ezt meg hogy érted? Hisz Rosetta…

- Rosetta már nem lát engem.

- Micsoda? – kerekedett ki Sora szeme. Bevillant neki a mindig vidám, mosolygós kislány arca. Visszaemlékezett arra a pillanatra, mikor megtudta, hogy Rosetta is látja Fantomot, ő is Kiválasztott lett. Rosetta mérhetetlenül boldog volt. Akkor hát mi történt? Teljesen értetlenül nézett Fantomra.

- A kis Rosetta elvesztette a hitét, amint elutaztál a Színpadtól. Azt kell mondanom: elszállt magától. Egyre nehezebb gyakorlatokkal dicsekszik a többieknek, s már nem érdekli őt a Színpad sorsa, csak a győzelem. Mielőtt eljöttem ide, utánad, kitűzte célnak az Angyalok Táncát. Mondanom sem kell, Rosetta ilyen hozzáállással bele se tud majd kezdeni.

- De hát… nem hiszem el… - rázta a fejét Sora.

- De, hidd el. Mindenkit nagyon meglepett, milyen pökhendi lett, de nem tudják lecsitítani.

- Nahát, nem gondoltam volna… - gondolkodott Sora. Újból megrázta a fejét. – Majd csak megoldják. Egyébként mi újság a Színpadnál?

- Jól vannak, azt hiszem. Új előadásra készülnek, a Csipkerózsikára.

- Valóban? A kedvenc meséim egyike volt gyerekkoromban! – ragyogott fel Sora szeme.

- Igen. Mia és Cathy remek műsort dobott össze belőle, már el is kezdték a próbákat.

- Cathy? Ott maradt a Színpadnál?

- Ő és Layla szabadságot kaptak, kicsit besegítenek.

- Mi lett a szereposztás?

- Cathy szerint rád illett volna a főszerep, de a hiányod miatt Miának adták.

- Jaj de örülök! – mosolygott Sora. Tudta, hogy Mia is mennyire szeret szerepelni, de ez az utóbbi időben nem nagyon adatott meg neki.

- A herceg pedig Ana lett. Többről sajnos én sem tudok.

- De hisz te vagy a Színpad Szelleme… - nézett rá kételkedő arccal.

- Tudom… mégsem figyelhetek mindenre. Egyébként… ideje indulnod.

- MI? Mennyi az idő? – kapta fel riadtan a fejét Sora. Az óra fél négyet mutatott, az egy órás pihenő már 5 perce lejárt.

- Fél négy.

- A fenébe!

*

- Egy… kettő… három… négy… - hallatszott a magasból. Sora felkapta a fejét. Agie megpördült és leugrott a kötélről.

   Edzésen voltak. Sora és Agie ismét a köteleken gyakoroltak. A teniszütőt most félretették, az alap gyakorlatokat vették át újra, hogy az összhangot fejlesszék kettejük közt.

   Két kötélen kívül az összest leengedték. A legmagasabban és a legalacsonyabban lévőt kifeszítve hagyták. A kettő közt egy méter széles „űr” lehetett. Agie most a legmagasabbról ugrott le. Sora figyelt és várta, hogy Agie elérje a megfelelő magasságot. Amikor már csak három méter lehetett köztük, megfeszítette a kezét és kinyújtotta. Agie fejjel lefelé pörögve megfogta Sora kezét, majd ellökte magát, vissza a kötélre. Sora Agie lendületétől megingott, de gyorsan elkapta a kötelet, és nem zuhant le.

- Vi-gyázz! – kiáltotta Agie, miközben leugrott Sorához.

- Jól vagyok. – nevette Sora. Visszakapaszkodott, majd körözött egyet-kettőt a vállával.

- Akkor rendben.

- Mi lesz a következő?

- Hmm… hát sorba kéne haladni, az alap gyakorlatoktól. Az a baj, hogy nehéz köteleken megvalósítani… LISA! – kiáltott fel a nővérének a trapézokhoz.

- Mondjad!

- Tudnánk cserélni?

- Minek? – Lisa elrugaszkodott és átlendült a másik trapézra.

- Légyszi…

- De miért?

- Csak. Sorával az alap gyakorlatokat akarjuk átvenni, és köteleken elég nehéz.

- Aha… Karen, mit gondolsz? – kiáltott fel az idősebb Graham a feje fölött hídban átsuhanó partnerének.

- Felőlem oké.

- Akkor gyertek.

   Miután lebonyolították a helycserét, és Sora már megismerkedett a Graham család trapézaival, Agie odaugrott Sora trapézára, és ismertette a tervet.

- Na szóval, megvoltak a lendületgyakorlatok. Most a reflexet fejlesszük.

- Jó.

- Kapj el. – Agie elengedte a trapéz kötelét és széttárt karokkal hátraugrott. Sora – aki eddig ült a trapézon – egy pillanatra megrémült, de nem hagyta magát: kitárt karokkal leugrott, de beakasztotta a lábát, majd a két kezével épp-hogy elkapta Agie derekát. Meg kell hagyni, a lány nagyon vékony volt, de elég nehéz. Sora mégis megtartotta, míg Agie elkapta a kezét és fellendült a trapézra.

- Ügyes. – mondta.

- Köszi… - vigyorogta.

- De ez még nem lesz elég. Lisa tervében megannyi gyors mozdulat van… alaposan fel kell készülnünk.

- Rendben. Akkor most mi legyen? – kérdezte Sora.

- Hát a reflexeidet ez is javítja, mármint a következő gyakorlat. Legalább is azt hallottam róla.

- Micsoda?

- Mindig is látni szerettem volna az Aranyfőnixet. Nem lenne kedved bemutatni? – kérdezte mosolyogva Agie, de a szemében valami nagyon különös csillogott. Sora nem vette ezt észre, vagy nem akarta észrevenni.

- Ahhoz egy különleges trapéz kell.

- Van. Várj. – majd leugrott a védőhálóba. Kiment a szertárba, majd visszatért egy felcsatolható rúddal, ami ugyan olyan volt, mint egykor a Kaleido Színpad Főnix manőverének trapéza. Agie visszakapaszkodott, felszerelte a kiegészítőt, majd bólintott.

- Nahát! – csodálkozott Sora. Nagyon rég volt már az az ugrás, de még emlékezett rá. Leugrott a hálóba, felmászott az indulóponthoz, odahúzta a trapézt, majd felsóhajtott. Agie felmászott mögé.

- Sok sikert, kápráztass el. – nevette. Sora bólintott, majd elrugaszkodott. Lengett egyet-kettőt, majd még inkább megszorította a trapézt, és neki kezdett a forgásnak. Ezzel egy időben Agie is elindult egy hagyományos trapézról, hangtalanul, nehogy Sora észrevegye. Szemében ismét az a démoni fény táncolt. Sora elengedte a trapézt, majd következett az a bizonyos ugrás.

- AZT NÉZD! – hallotta Karen csodálkozó hangját.

- Nem semmi… mint egy főnix. – ezt Lisa mondta.

   Sora befejezte az ugrást, s tárt karokkal szállt a trapéz felé. Sikerült… gondolta, de ekkor egy erős szúrást érzett a lapockájánál. Feljajdult. A lökettől előrébb repült, mint kellett volna. Az ujjaival belekapaszkodott ugyan a trapézba, de nem tudta elkapni. A hálóban landolt.

   Csodálkozó tekintettel nézett fel a trapézra, amelyre épp akkor ugrott rá Agie, lihegve és különös tekintettel meredve Sorára. Sora a fájdalomtól könnyes szemekkel nézett Karenre és Lisára, de a két lány ugyan olyan döbbent volt, mint ő. Újból Agie-re pillantott. A lány kibontotta kontyba szorított haját, megrázta, majd ismét Sorára nézett. De nem barátságosan, nem is haragudva. Csalódva. A színtiszta csalódás ült a tekintetében.

   Ezzel egy időben Fantom maga köré terítette a bűvös kártyáit, és húzott egyet közülük.

- Nocsak… ez a kártya már egyszer előjött Sorának. A mágus, méghozzá fejjel lefelé. Csapdát jelent. De vajon ki akarja Sorát csapdába csalni? Ki? És mikor? Vagy esetleg… máris csapdába került? – Fantom pislogott, majd kinézett az ablakon, amelyről rá lehetett látni a gyakorlóteremre. Elfordult, majd egyre halványodva felsóhajtott.