Aniah Ryanor – Az őrző by mya 3. fejezet Út a Sötét Palotába -Akkor hova megyünk? –kérdezte másnap reggel Amelia. -A legnagyobb elérhető könyvtárba. –mondta Amy. -Zefiliába? –kérdezte Zelgadis. -Nem. Az apám palotájába. –mondta Amy. –Az Északi Sötét Hegységben lévő palotába. Lehet ott pár érdekes dolog a számunkra. -Akkor induljunk. –mondta Lina. –Minden perc számít. -Na végre. –sóhajtott Filia. –Úgy tűnik, hogy végre benőtt a feje lágya. -Persze csak miután megreggeliztünk. –mondta Lina és eltűnt az étterem irányába. -Ez egyszerűen… ez… ez… -kereste a szavakat, a padlót fogott Filia. -Javíthatatlan. –mondta egy vízcseppel a fején Amy. –Már épp kezdtem elfelejteni, hogy milyen is Linával utazni. Az utóbbi időben a legnagyobb gondom az volt, hogy éljem túl a halál unalmas gyűléseket. -A Szörnygyűléseket? –nézett rá Amyre Filia. –Téged még beengednek a gyűlésekre? Azok után, hogy segítettél elpusztítani Shabranigdot, Rezo másolatát, Phibrizzot és Sötét Csillagot? -Egyelőre még a Rémálmok Urának alkalmazásában állok. –vonta meg a vállát Amy. –Neki, pedig nem érdeke kitiltani a gyűlésekről. Legalább is egyelőre. -Megint tervezel valamit? –kérdezte Filia gyanakodva. -Ugyan. –legyintett Amy. –Hova gondolsz Filia? Én nem vagyok olyan, mint Xellos! -Csak majdnem. –sóhajtotta Filia. -Ezt most nem hallottam! –mondta Amy. –A te érdekedben Filia. -Nem értem. –rázta meg a fejét Filia. –Ezer éve, a második mazoku háború alatt te elárultad a szörnyek faját, és átálltál mellénk. Ez után elpusztítottad Phibrizzo papját, és tábornokát, és rengeteg szörnyet, a Herceg meg csak úgy, egy kis fogság után megbocsátott. -Tudod, hogy mennyire gyűlölöm a bezártságot Filia. –mondta Amy. –Egyszer megszöktem. Miután később visszamentem a Herceg nem zárt vissza, hanem rögtön új feladatot adott. -Akkor sem értem. –csóválta a fejét Filia. Amy előhúzott egy csésze teát, és azt kezdte teljes odafigyeléssel kortyolgatni. Közben ideges arckifejezéssel tekingetett körbe az étteremben. Mikor végzett a teával eltüntette a csészét, felállt, és odasétált egy másik asztalhoz. Elmosolyodott, megcsóválta a fejét, aztán a grabancánál fogva előrángatta a semmiből a kínosan vigyorgó Xellost. -Mindig elfelejtem, hogy előled nem tudok rendesen elbújni. –mondta Xellos. -Mit keresel itt Xellos? –mordult rá Amy, miközben a papot fojtogatta. –A Herceg nem bízik benne, hogy meg tudom oldani a problémát? -Nem erről van szó. –mondta Xellos. –Bár a Sairaagi események tükrében jogos lenne. Liliana majdnem legyőzött! Ha nem menekülsz el, már nem élnél! -Ha nem muszáj, ne emlékeztess rá! –mondta Amy, és tekintete dühösen megvillant. -Bocs. –mondta Xellos. –Most jön az, hogy „ha két percen belül nem adsz értelmes választ, lenyomom a torkodon a Szörnybéklyót?” -Pontosan! –sziszegte Amy nagyon halkan és nagyon gonoszan. Eközben Lina és Amelia sugdolóztak. -Ezek szerelmesek! –állapította meg Lina. -Igazad lehet Lina kisasszony. –mondta Amelia. -Amynek valami ízlésficama lehet. –mondta Lina. -Lina! –csattant fel Amy. –Nem vagyok süket! És nem vagyok szerelmes Xellosba! -Mondhatsz akármit, minket nem tudtok átverni. –mondta Lina. -Megőrülök! –tépte a haját Lina. –Inkább induljunk! Tíz napig meneteltek, mire egy hegység lábához értek. -Ez az Északi Sötét Hegység? –kérdezte Amelia. –Ahol szörnyek tanyáznak? Amy bólintott, aztán csettintett egyet, és a kis csapat a következő percben már egy hatalmas csarnokban állt. Lina fojtogatni kezdte Amyt. -Te esze ment papnő! Nem tudtad volna ezt korábban? –kérdezte Lina. -Mi bármikor bejuthatunk a palotába, bárhonnan, csak létsíkot kell váltanunk. –magyarázta Amy, miközben Lina kezeit próbálta lefejteni a torkáról. –De halandókat csak akkor hozhatunk be, ha azok a halandók a hegység lábáig eljutottak. -Ez a mentséged! –mondta Lina, és elengedte Amyt. -Érdekes barátaid vannak leányom. –csendült egy nyugodt, érzelemmentes hang. A kis csapat a han irányába fordult. Xellos meghajolt, Amy elmosolyodott, a többiek, pedig csak kíváncsian nézték az érkező alakot. Folytatjuk...