Már lassan két hete, hogy Kikiyo meghalt. Naraku végzett vele. Inuyasha bosszút esküdött, de valahogy mégis jobban érezte magát. Ugyan Kagoménak nem vallotta be még érzéseit: tudta, hogy Kikiyo nincs többé és nem is hiányzott neki annyira. Kagome mindent feledtetett vele, és egyre jobban érezte, hogy ha Kagomét vesztette volna el, nem lenne értelme életének.
A kis csapat folytatta útját kelet felé, mert arra sejtették Naraku kastélyát. Kisebb-nagyobb veszekedésekkel megúszták az eddig megtett utat. Ahogy mennek egyszer csak Kagome felkiált:
- Ékkőszilánkot érzek arra! – s kezével a mellettük húzódó erdőre mutat.
- Akkor menjünk! – kiáltotta Inuyasha, és hátára vette a lányt.
Miroku, Sango, no meg Sippou Kirara hátán utaztak, míg el nem érték a szellemet. A szörny maga hatalmas volt, lila bőrét fekete foltok tarkították. Arcán két méregcsíkot viselt. Mikor észrevette a vendégeket így szólt:
- Nocsak, nocsak már úgy is kezdtem unatkozni - azzal végig mérte a társaságot, akik már készülődtek az összeütközésre.
- Hát sajnálom, de nem lesz szórakoztató ez a harc, legalábbis számodra nem. – köpte oda Inuyasha a monstrumnak.
- De felvágták a nyelved korcs, mert ugyebár az vagy. – viszonozta a kedvességet a szellem.
Inuyasha a korcs szó hallatán nagyon feldühödött és neki esett a hat méteres óriásnak, de az könnyen blokkolta a támadást. Ekkor Sango vetette be a már jól ismert csonttörőt. A szellemet annyira hirtelen érte a támadás, hogy súlyosan megsebesült. El akart menekülni, de ezt a szerzetes nem hagyhatta, a varázs céduláival megbénította a szörnyet, így Inuyasha könnyen leterítette a szélbordával. Az ütközet kimerítő volt. Mindenkit szörnyen lefoglalt a lény elpusztítása és csak akkor vették észre, hogy Kagome eltűnt, csak a táskája maradt ott. Inuyasha eszeveszett ordításba kezdett:
- Kagome, KAGOME!
- Nyugodj meg Inuyasha, ezzel nem mész semmire. - próbálta lecsitítani Miroku.
- Érzed az illatát? – kérdezte Sango.
- Várjatok. – torpant meg – Arra! – felkapta Kagome táskáját és elindult.
Sokáig futottak, míg, egy folyóig nem értek. Ott Inuyasha elvesztette a számára oly finom illatot.
- Kagome… - suttogta.
- Itt táborozzunk le besötétedett. Holnap tovább indulunk, de most nem tehetünk semmit. –szólt Miroku a hanyou vállára téve kezét – Én megértem. –mondta, de ezt már csak suttogva, hogy csak Inuyasha hallja.
Így tehát tábort vertek és nem sokára el is aludtak, kivéve Inuyasha.
- Nem akarlak elveszíteni – mondta csak úgy magának. S fájdalmas tekintettel a messzeségbe révedt.