10. rész - Harc a kimerülésig

Leon és Sora még mindig a gyakorló teremben volt.
-Figyelj csak Leon! A főnök azt mondta, hogy valami újat is ki kéne találnunk!
-És mire gondoltál?
-Azt hittem neked is szólt és már van ötleted!
-Nem! Nem szólt!
-Én arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy olyan ugrást amilyen a kishableányban is volt, csak akkor neked kellene elkapnod.
-Jó! De először nélkülem kell, gyakorolnod!
-De miért?
-Mert, ha nem tudod elkapni a trapézt, amin én leszek, akkor nem biztos, hogy el foglak tudni kapni!
-Jó!
-Akkor kezdjük, én majd figyellek!
Sora elkezdett lengeni a trapézon. Elengedte és elkezdett forogni. Aztán kapta volna el a másik trapézt, de túlságosan, messze volt.
-Ha el akarod kapni, ahhoz, először a tempódon és a testtartásodon kell javítanod!
-Értem!
Sora többször is megpróbálta, de minden próbálkozásánál nem sikerült az ugrás.
-Állj!
-De miért?
-Mára elég!
-Nem! Nem elég!
-Már túl sokat gyakoroltad! Nincs értelme tovább nyúznod magad!
-Még nagyon is bírom!
-Gyere! Menjünk!
-De mégis hova? Nem mehetünk haza! Még nincs is kész az ugrás!
-De! Azonnal hazamegyünk és kipihenjük magunkat! Semmit sem segít, ha te végig csak hajszolod magad és elfogy az erőd, én pedig itt ülök és nézem, ahogy tönkre teszed magad! Ha folytatni akarod, akkor folytasd nélkülem! Nem akarok itt lenni, amikor végre belátod, hogy igazam volt!
-Leon…
Ezzel Leon elfordult és elment. Sora érthetetlenül lógott a trapézon. Aztán elengedte és leesett a hálóra. De nem ált fel. Sokkos állapotban volt, amiért az új partnere ennyire aggódik miatta. „Nem hiszem el hogy ilyet mondott! Nem bírom felfogni, hogy Leon, aki eddig mindig rideg és lenéző volt, most ennyire aggódik. Amikor nem szerepelhettem, néha akkor kellett takarítanom, amikor ő és May próbáltak. Mayt egyáltalán nem kímélte! Akkor… most miért? Miért csinálja ezt?” Ezzel Sora felült.
-Nem baj! Nélküled is folytatom! –kiáltotta Leon után, de már nem halotta.

*

Sora többször is próbálkozott. Már éjfél is elmúlt, de még mindig nem adta fel. Mikor elugrott mindig Leon szavai jutottak az eszébe. Nem volt képes figyelni. Sokszor leesett a hálóra és már nagyon álmos volt. De ő csak folytatta.

*

„Nem hiszem el, hogy olyan őrült lenne, hogy nélkülem folytassa! De ha mégis? Kíváncsi vagyok!” Leon nem tudott aludni, mert Sora –ra gondolt, hogy milyen naív. Ezért kikászálódott az ágyból és elkezdett öltözni.

*

Sora, már nagyon fáradt volt. Újra és újra próbálkozott, de nem sikerült. Már Leon is odaért, de nem szólt, hogy a lány ne törődjön vele. „Olyan, mint egy robot. Nem tudja abbahagyni. Már rég fel kellett volna adnia!”
-Meg fogom csinálni, akkor is! Nincs rád szükségem Leon! –kiáltotta a lány. És ugrott. Már majdnem elkapta. Csak egy kicsit kellett volna közelebb ugrania és elkapja, de csak az ujjaival súrolta.
–Nem kell hogy te is itt légy! Nincs rád szükségem! –kiáltotta még egyszer. Zuhanni kezdett.
-Tényleg? Én nem így gondolom! –szólt oda Sora –nak Leon. Sora még ezt halotta zuhanás közben és még suttogott egy pár szót.
-Hát itt vagy… Leon? –ezzel leesett a hálóra. Leon azt várta, hogy felkeljen, de nem ült fel. Kezdett aggódni, ezért odament.
-Sora! –mondta, de nem reagált a lány. Elaludt. Erre Leon elmosolyodott egy kicsit. Ölbe vette és lement vele a hálóról. „Ennyire elfáradt, hogy néhány másodperc alatt elaludt. Szép mondhatom! Már a saját határát is átlépte. Furcsa érzés itt tartani a karjaimban. Mintha örülnék a helyzetnek.” Gondolkozott Leon. Aztán leültette Sora –t egy padra és mellé ült. Átkarolta, hogy ne dőljön el. Egy kicsit ő is elbóbiskolt. Így aludtak néhány órán keresztül.
Már három óra körül járhatott, amikor Sora egy kicsit megmoccant, és erre Leon is felébredt. A lány nem vette észre csak egy kicsit később, hogy Leon karjaiban aludt el.
-Leon? Hogy kerülök ide? És ami még furcsább! Te hogy kerülsz ide?
-Idejöttem megnézni, hogy még mindig itt vagy-e. Aggódtam és eljöttem megnézni, erre te ordítottál valamit, azt hiszem, azt hogy Nincs rád szükségem, nélküled is megcsinálom, Leon, meg olyat is, hogy nem kell hogy te is itt légy! Ezzel lezuhantál a hálóra. Én azt vártam, hogy le gyere, de elaludtál. Úgy gondoltam lehozlak a hálóról, mielőtt reggel, egy kockás Sora –val kelljen gyakorolnom!
-Szóval ez történt…
-Megjegyeznék még egy dolgot…
-És mi lenne az? -Álmodban beszéltél…
-Igen? És mit mondtam?
-Valami olyasmit, hogy sajnálom Ken, de valaki mással szeretnék elmenni, a többit már nem értettem.
-Még szerencse!
-Mért?
-Á! Nem érdekes! De elengedhetnél végre!
Ekkor vették észre, hogy még mindig egymást ölelik. -Nekem így is megfelel! –mondta teljesen nyugodtan Leon.
-Sora…
-Igen?
-És miről, vagy kiről álmodtál?
-Hát… az mondják az a jó álom, ha nem emlékszünk rá!
-Biztosan emlékszel valamire!
-Te is benne voltál az álmomban! Ken azt akarta, hogy menjek el vele Kalos és Sarah esküvőjére, de már rég meg volt beszélve, hogy veled megyek! Elég vicces nem? Hiszen Kalos és Sarah hol tartanak még?
-Akkor nekem ígérkeztél el?
-Hát azt hiszem igen… Ez azért lehetett, mert egész éjjel azon gondolkoztam, amit mondtál. Nem tudtam elfelejteni.
-Mégis mit?
-Azt, amikor azt mondtad, hogy nem akarsz itt lenni, amikor végre belátom, hogy igazad van.
-És? Igazam lett?
-Igen, sajnos.
Ezután egy rövidke csend következett. Még mindig egymás karjaiban voltak. Sora, már kezdte kínosan érezni magát, csakúgy, mint Leon, de nem akarták elengedni egymást.
-Azt hiszem, ez egy kicsit kínos nekem! -Nekem is.
-Akkor engedjük el egymást.
-Jó. –jött a rövid válasz, de nem történt semmi.
-Most már komolyan el kellene engednünk egymást!
-Nem tudlak elengedni! –mondta Leon. Erre Sora felnézett rá. Mivel ölelték egymást, nagyon közel volt az arcuk egymáshoz. Leon Sora szemeibe nézett nyugodt, de mégis fáradt szemeivel. A lány nagyon elpirult. Mágnesként vonzották a másik ajkát. De ugyanakkor tudták, hogy ezt mégsem kellene. Megtörtént, amitől mind a ketten féltek. Elfogyott a táválság. Már nem csak ölelték egymást. Csókolóztak! Mikor szétváltak, mind a ketten vörösek voltak. Még Leon is, pedig az ő büszkesége ezt nem engedte volna meg.
-Hát, azt elmondhatjuk, hogy a csókjelenet már megy! Jobb lenne, ha ezt nem kürtölnénk szét!
-Szerintem se! Én tudok hallgatni!
-Azt tudom! –mosolyodott el Sora és közelebb bújt a fiúhoz. Még mindig csak negyednégy lehetett, de őket ez egy cseppet sem zavarta.