21. fejezet

Meglepve néztem ajtómon belépő mesteremet. 
-Neked nem vendégeid vannak? –kérdeztem érdeklődő hangstílusban és próbáltam valami olyan pózt felvenni, ahol sokat takarok bájaimból. Nem szerettem volna, ha mesteremen újfent elhatalmasodik a vágy. 
-De igen. Csupán arra gondoltam, hogy míg én megbeszélek valamit Debora-val, addig te visszakísérheted Raimor-t. 
-Hova? És egyáltalán ki az a Raimor? –valami olyan pillantást mért rám, amellyel talán még egy embert sem méltatott volna. 
–Képzeld, nem itt születtem, nem az én szolgáim és még csak ki sem mozdultam innen mióta idejöttem. –védekeztem akaratlanul. 
-Épp itt az ideje. Raimor az ágyasaim szemmel tartója. Megbízható egyén, mindig tudja, hogy az adott hangulatomhoz milyen lányt küldjön hozzám. Gondolom ezzel azt is megmagyaráztam, hogy hova mész vele. –néztem mesterem arcát. Kő merev. Azonban a szemén láttam, hogy még most is vágyódik utánam. Feszengeni kezdtem, zavart, hogy Halálszárny kirohanásom folytán jobban feltűnteti irántam érzett féktelen vágyát. 
-Szóval látogassam meg az ágyasaidat? –meglepő, de örömmel mentem el innen, még ha az a máshova az ágyasainál van is. 
-Igen. –bólintott megfontoltan mesterem. Felálltam, megigazgattam ruhámat, majd az ajtó felé vettem az irányt. Mikor el akartam mellette lépni, karját úgy tette elém, mintha sorompó lenne. Értetlenül és ijedten néztem fel szemeibe. Aggodalom sütött belőle. 
-Deborah biztosan elfecsegte neki, hogy mi volt köztünk. –látva neheztelő pillantásomat kijavította magát. 
–Lett volna köztünk. Kedvelem Raimor-t, de ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam: ki akar majd kezdeni veled, mert azt fogja hinni, hogy már az enyém voltál. Ezt engedélynek fogja tekinteni arra, hogy ő is rád tegye a mancsát. Én viszont nem akarom, hogy azt higgye te az övé lehetsz valaha is. A bátyáim már így is megijesztettek téged, nem akarom, hogy ő is ezt tegye. –meghökkenten meredtem rá. Vajon csak a birtoklási vágy beszél belőle? 
-Én sem. De akkor minek küldesz el vele? –Halálszárny csettintet mire egy óriási farkas jelent meg szobám közepén. Testét szőr helyett fekete lángcsóvák borították. Szeme félelmetes zöld fényben égett, amelyekből természetellenes intelligencia áradt. 
-Schale fog ezen túl vigyázni rád, ha én nem vagyok a közeledben. Értelmes, akaratod révén tudsz vele társalogni. Ez amolyan… Ajándék számodra tőlem. Becsüld meg, mert most egy életre szóló, hű szolgát kaptál. –Schale egy ideig mereven nézett engem ferde zöld szemével, majd ruganyos léptekkel kezemhez sétált, amelyet megszimatolt. Pár másodperc telt el így, majd megnyalta jelezve, hogy elfogad gazdájának. „Üdvözöllek úrnőm!” Elmosolyodtam a hang hallatán, leguggoltam és megcirógattam a füle tövét. Bár lángolt az egész teste, nem égette meg kezemet. Inkább kellemesen csiklandozta azt. Schale kábé másfél méteres óriás volt. Bőven felért a derekamig és éreztem, ahogy lábamnak dörgölőzik. Halálszárny elégedetten nézett minket. 
-Reméltem, hogy kijöttök majd egymással. Schale kifejezetten elégedettnek tűnik. És te is annak tűnsz. –mosolygott rám szívet melengetően. 
-Tetszik. Végre lesz rajtad kívül kellemes társaságom. És tetszik a szeme színe. –villantottam mosolyt a mellettem helyet foglaló farkasra. 
-Valóban. Közre játszott a kiválasztásában is. Nincs rajtatok kívül még egy személy akinek ilyen szemei lennének. Jól összepasszoltok. –végre leengedte kezét is kiengedett. Deborah látható megrökönyödéssel bámulta Schale-t. Az a bizonyos Raimor, aki –mellesleg- egy egész magas, fekete hajú, viszont Halálszárnyhoz mérten csúf férfi volt, csak meglepett pillantással mért végig engem, aztán Halálszárny pillantását kereste. Halálszárny szarkasztikusan felvonta szemöldökét és amolyan na-erre-mit-lépsz tekintettel nézett barátja értetlen szemeibe. Az pár pillanatig állta a pillantását, majd elfordult. Halálszárny elégedetten mosolygott. 
-Deborah, Raimor, ő itt Catherin. Catherin ők itt az… alattvalóid. –vigyorodott el gúnyosan. Deborah láthatóan felháborodott azon, hogy engem az úrnőjének tartson. Már vissza akart szólni, mikor Schale fenyegetően morogni kezdett és persze Halálszárny sem éppen kedves tekintettel nézett rá. Deborah kénytelen volt meghunyászkodni. Raimor végigpásztázta testemet, majd megfogta a kezemet és megcsókolta. 
-Megelégedéssel tölt el, hogy egy ilyen mesébe illő szépségű hölgyet szolgálhatok. –nézett rám egy hű szolga szemével. Halálszárny egy pillanatra olyan arcot vágott, mintha pofon csapták volna. 
-Úgy érted, egy ilyen álomba illő nemde? –elég halkan mondta és utána meg is rázta a fejét, jelezve, hogy ne kérdezzünk rá. Finoman magához húzott és megcsókolt. Kényelmetlenül éreztem magamat, hogy ketten is árgus szemekkel merednek ránk, de egy cseppet se ellenkeztem. Értettem, hogy mit akar ezzel Halálszárny. Tudatosítani szerette volna Raimor-ban, hogy az övé vagyok és senki másé. No meg természetesen saját vágyait is csillapítani szerette volna. Belementem a játékba, mindig is szerettem színészkedni. Átkaroltam a nyakát és hozzá simultam. Egy idő után azonban kénytelen volt elengedni és ezzel megszakítani csókunkat. Deborah olyan gyilkos pillantással nézett, hogy Schale újból morogni kezdett. Raimor kíváncsian méregetett minket, illetve inkább engem… 
-Légy óvatos. –kért halkan Halálszárny, úgy, hogy egyikük se hallja, csak én, majd a farkasra nézett. 
–Vigyázz rá! –parancsolta úgy, hogy azt már ők is hallhassák. Azzal megfordultam és Raimor-ral az oldalamon kiléptem Halálszárny rezidenciájának ajtaján, oda, ahova még sosem merészkedtem itt létem idején. Meglepetten észleltem, hogy egy meredek, ósdi lépcső ereszkedik a lángoló semmibe. A lépcső mentén elvétve akadtak ajtók, hasonlók, mint Halálszárnyé, de egyik sem volt olyan díszes. Megfordultam. Csupán egy díszes fekete ajtót láttam, aminek küszöbén véget ér a lépcső. 
-Még sosem járt kint? –kérdezte Raimor enyhe kíváncsisággal. Halványan elpirultam. Raimor őrjöngő kívánattal nézett rám, de nem tett egy rossz mozdulatot sem. 
–Bizonyára nem. Egy ilyen csodaszép nő, mint maga bizonyára már feltűnt volna nekem.
-Köszönöm a bókot. –biccentettem kimérten, majd elindultam a lépcsőn lefelé. Raimor mellém igazította lépteit, és egy ideig azzal volt elfoglalva, hogy lépéseimet, tartásomat szemlélte. Megilletődve rázta a fejét, mintha nem hinné el amit lát. 
-Nem csodálom, hogy a Nagyúr magát választotta asszonyául. –szemeim vészesen összeszűkültek. 
-Persze ezzel nem akartam tolakodó lenni! –szabadkozott Raimor nyájas udvariassággal. Bólintottam, hogy elfogadom bocsánat kérését. 
-Megmagyarázná, hogy miért nem csodálkozik? -tereltem a témát. 
-Mert teljesen megfelel a Nagyúr mindenféle kívánalmának. –értetlenül pislogtam. Raimor hátravetett fejjel kacagott, aminek az lett a következménye, hogy majdnem lebucskázott a lépcsőről. 
-Maga egy tüneményes nő. –mondta jókedvűen. Majd komolyabban magyarázni kezdett, mivel kedvemben szeretett volna járni. 
–A Nagyúr maga mellett valóban férfinek érezheti magát, férfinek, akinek majdnem egyenlő partnere van. Maga olyan a Nagyúrnak, mint egy ellenfél a csatában. Képes magát legyőzni, mégis olyan ellenfél, akit becsülni lehet. Ha vadul támad, képes ugyan olyan vadul visszatámadni. Ha gyengén harcol, maga is gyengíti csapásait. De ettől függetlenül maga inkább érzékeny lélek, míg Halálszárny az indulatainak él. Maga megszelídíti a Nagyurat, ő pedig megkeményíti magát pont olyanra, mint amilyenre szükséges. 
-Ezt honnan veszi? Csak azt ne mondja, hogy a járásomból és a tartásomból szűrte le. –néztem rá szkeptikusan. Azonban ő bólintott. 
-Pedig ezt kell, hogy mondjam. Sokkal többet elárul magáról a járása és a tartása, mint azt hinné. Ezt vésse az eszébe, mert az ellenségei könnyen felfedezhetik magában azokat a gyengeségeket, amikkel rendelkezik. –mondta mélyen szemembe nézve Raimor. Egy futó mosolyt megeresztettem, majd gyorsítottam a tempómon. 
- Most kényelmetlenül érzi magát, mert képtelen bármit is mondani. -nem mutattam, (legalábbis nem akartam) de meglepődtem. Tényleg így éreztem, azonban kipréseltem magamból valami mondandót. 
-Miért van az, hogy egyszer Halálszárnynak, máskor Nagyúrnak szólítod? –majdnem hozzá tettem, hogy: a mestert; de aztán időben észbe kaptam. Nem tudhattam, hogy Raimor hogyan reagálna erre a megszólításra. 
-Azért, mert az uram, de egyben azok közé a szerencsések közé tartozom, akik a barátjának mondhatják magukat. Néha belezavarodom a megszólításokba. –éreztem, hogy kínosan érzi magát. Azonban mielőtt felelhettem volna, megfogta vállamat. Szívem nagyot ugrott a helyén. Schale acsarogni kezdett. 
–Ide kell jönni. –engedte el vállamat, majd arra az ajtóra mutatott, amelyik előtt állt. Idegesen biccentettem, majd mikor ajtót nyitott, beléptem Halálszárny ágyasainak birodalmába.