Démoni egyezség
By Kinuye

1.fejezet

Sötét éjszaka volt. A Hold ezüstös fényt kibocsátva világította be a koromfekete eget. Hűvös volt az idő. Egy fiatal lány sétált végig az utcán, és összébb húzta magán fekete kabátját, mert kezdett fázni. Furcsa érzése támadt, mire megállt és a háta mögötti ház tetejére pillantott, aztán haladt tovább, mivel nem látott ott semmit. Néhány lépés után azt érezte, hogy feltámadt a szél, majd a következő pillanatban valami elragadja. Az ijedség miatt halkan felsikkantott és lehunyta a szemeit. Néhány másodperc múlva úgy érezte, hogy megálltak, majd az a személy, aki ölbe kapta az most lerakta a földre, így szilárd talaj lett a lábai alatt. Lassan kinyitotta óceánkék szemeit, majd felpillantott elrablójára. A sötét hajú magas férfi megfogta a lány vállait és erősen megszorította őket, mire a fiatal teremtés felszisszent.
- Ez fáj. – mondta, majd kirántotta a karjait az erős kezekből. – Ki maga és mit akar?
- Csak annyit mondok, hogy táplálkoznom kell, és te vagy a zsákmány. – felelte a férfi kissé rideg hangon, majd a szemei jég kékké változtak, amik szinte világítottak a sötétben. A lány kissé ledöbbent ezen.
- Zsákmány? – húzta fel a bal szemöldökét, majd bosszúsan tekintett az előtte állóra. És cinikusan megkérdezte. – És mit akarsz, a véremet vagy szimplán meg akarsz enni?
- Nem vagyok kannibál. – válaszolta fintorogva és egyben kissé sértődötten.
- Tehát a véremet… - rázta meg a fejét. – Mi vagy te? Ha már meg fogsz ölni, legalább tudjam ki vagy!
- Démon, de ti vámpírnak is hívtok minket, és most már TÉNYLEG éhes vagyok. – lépett közelebb a lányhoz, mire az hátrálni kezdett.
- A francokat! Gyere vissza egy hónap múlva, mert most nincs kedvem meghalni! – szólalt meg dühösen.
A következő pillanatban, megcsúszott a lába, mivel mögötte elfogyott a talaj, majd zuhanni kezdett. A férfi megragadta a jobb kezét, mire ott lógott a levegőben, egy magasságban a démonnal.
- Nem úgy tűnik, hogy nem akarsz meghalni. – mondta lenézően és visszaemelte a párkányra.
- Egyezzünk meg. – vágta rá a lány.
- Mire gondolsz? – érdeklődött.
- Egy hónap, azaz 30 nap múlva megölhetsz. Addig el kell intéznem néhány dolgot. Megegyeztünk?
- Rendben, de muszáj ennem. – felelte.
- Akkor, most adok egy kis vért, de ne szívj annyit, hogy elájullak, oké? – kérdezte és kigombolta a kabátját, majd elhúzta a nyakától a ruhákat.
- Rendben. – felelte, majd megharapta a lány nyakát és szívni kezdte a bíbor folyadékot. A fiatal teremtés egy perc múlva úgy érezte, hogy szédülni kezd.
- Mondtam, annyit, hogy ne ájuljak el! Még haza is kell mennem. – kiáltotta, mire a férfi abbahagyta az étkezést miután fejbe vágták.
A démon elégedetten törölte le az állán végigcsorduló vért fekete kabátja ujjával, majd a fiatal hölgyre emelte jégkék szemeit, aki a nyakán lévő két kis sebet vizsgálta meg, majd észrevette, hogy a harapás nyomán, nem akar elállni a vérzés.
- Van egy kendőd? – érdeklődött a lány, mire a férfi értetlenkedő tekintetével találta szembe magát, majd ezen nagyot sóhajtott. – Még vérzik a seb, és nem akarom, hogy a ruhámon vörös foltok legyenek.
- És honnan szedjek én neked egy kendőt? Szüljek vagy izzadjak kedvesem? – kérdezte flegmán.
- Szülj vagy izzadj, bánom én, de akkor is kell egy rongy, amivel elállíthatom a vérzést. – felelte sértődötten, és egyben dühösen is.
- Vérzést? – kerekedett el a férfi szeme, amit a lány nem értett, aztán koppant neki.
- Hülye!!! A vérzést a nyakamon, te agy halott! – siránkozott a „zsákmány” és kínjában a fejét fogta.
- Jól van na! – mosolyodott el kínosan a srác. Eszébe jutott, hogy a zsebében volt egy kendő, mire kivette onnan és a lánynak dobta. – Nesze!
- A kutyának meg tessék! – gúnyolódott, majd a kék anyagot a sebre szorította, de a bíbor folyadék, akkor már nem csordogált ki a harapás helyén. A férfi megfordult és leugrott a háztetőről, a lányt ott hagyva a magasban. – Hé! Gyere vissza és vigyél le innen!!
- Gyere le magad. – mondta pökhendien. Megfordult és elindult az egyik sötét utca felé.
- Azt mondtam, szedj le innen!! – ordított utána a fiatal teremtés, de a démon nem mutatta még azt sem hallotta volna.
A lány dühtől vöröslő fejjel nézett a vérszívója után, aki éppen egy konténer mellett haladt el. A következő pillanatban egy nagydarab kő találta el a férfi fejét, ami következtében az belefordult a szeméttel teli kukába. Morogva mászott ki hulladék közül, miközben szó szerint csillagokat látott.
- Ezt megkeserülöd! – kiáltotta a lánynak, akit ez nem nagyon foglalkoztatta.
- Heh. Magadra vess! Nem én vagyok lusta, hanem te! – válaszolta gúnyosan és kinyújtotta a nyelvét a fiúnak.
Az még mindig morogva visszaugrott a tetőre, ami elég magasan volt kb. 10 méter lehetett. Ölbe kapta áldozatát, majd leugrott a földre vele és lerakta.
- Mikor fürödtél te utoljára? – fintorodott el, amikor megcsapta az orrát a kibírhatatlan bűz.
- Ma, de ezt köszönt magadnak, mert miattad estem bele a szemétbe. – felelte ingerülten.
- De csak azért dobtalak meg, mert itt hagytál volna!
- Inkább megyek. – mondta unottan. Felugrott egy háztetőre, majd tetőről-tetőre ugrálva elszelelt.
- Ostoba vérszívó. – rázta meg a fejét, majd elindult haza.

Folytatása következik….