4. rész. A rózsa

Észak palotájának udvarában nyíltak a világ legszebb rózsái. Zoenna honosította meg a kertben ezt a virágfajtát, és azóta, szinte az egész udvarban rózsák nyíltak.

Yilsrana mosolyogva nézte az egyik rózsabokrot.

-Min gondolkodsz? –kérdezte Silanna húga mellé lépve.

-Semmin. –rázta meg a fejét Yilsrana. –Csak… áh, semmi.

Silanna megszagolt egy rózsát, aztán újra húgára nézett.

-Mi a helyzet Sesshoumaruval? –kérdezte Silanna.

-Mi lenne? –kérdezte Yilsrana.

-Aggódott érted. –jegyezte meg Silanna. –Mikor Ryukossei majdnem megölt.

-Menjünk el sétálni. –váltott témát Yilsrana.

Silanna mosolyogva bólintott, aztán húgával elhagyták a kertet.

Sesshoumaru előlépett a fák takarásából, és a rózsákra nézett.

Az eltelt idő alatt egyre jobban beleszeretett a hercegnőbe.

Aggódott érte, mikor megsebesült.

-Yilsrana Hime. –mondta ki halkan a lány nevét, aztán a tüskékkel nem foglalkozva letépett egy szál rózsát.

Sesshoumaru visszament a palotába. De nem a saját szobájába lépett be.

Letette a rózsát Yilsrana ágyára, aztán visszatért saját szobájába.

Yilsrana és Silanna egy vízesés, és egy gyönyörűen tisztavizű tó mellett álltak. Yilsrana arcán megjelent egy gonosz mosoly. Nővére mögé osont, és belelökte a tóba.

Silanna prüszkölve jött a felszínre.

-Ezért még megkapod a magadét. –ígérte Silanna.

Yilsrana a nevetés közben nem figyelt nővérére, aki azonnal ki is használta a helyzetet.

Megragadta húga bokáját, és berántotta a vízbe.

-Mondtam. –vigyorgott Silanna.

-Te… -mondta nevetve Yilsrana, és a víz alá nyomta nővére fejét.

A két testvér nevetve játszott a vízben. Most senki sem nézte volna őket harcosoknak. Fél óra múlva kimásztak a vízből.

-Ideje visszamenni. –jegyezte meg Silanna, miközben megrázta hosszú, vizes, zöld haját.

-Igen. –bólintott Yilsrana.

-Nem válaszoltál a kérdésemre. –nézett húgára Silanna. –Tetszik Sesshoumaru?

-Dehogy is! –vágta rá Yilsrana, és elfordult, mert érezte, hogy elvörösödött.

-Ugyan már. –mondta Silanna. –Utoljára akkor viselkedtél így, mikor belezúgtál abba a farkasszellembe.

-Az már régen volt. –mondta Yilsrana. –Különben sem volt komoly. Kougat nem érdekelheti egy félszellem.

-Lefeküdtél vele? –kérdezte Silanna.

-Mi közöd hozzá? –kérdezte Yilsrana nővérére nézve.

-Szóval igen. –mondta Silanna.

-Nem. –mondta Yilsrana. –Nem feküdtem le Kougaval! Fog fel!

-Te még mindig őt szereted? –kérdezte döbbenten Silanna.

-Nem. –mondta Yilsrana. –Őt nem szeretem.

-Szóval csak „őt nem szereted”? –kérdezte hamisan mosolyogva Silanna. –Szóval mást szeretsz?

-Miért nem hagysz békén? –kérdezte elkeseredve Yilsrana. –Én sem faggatlak téged a szerelmi életedről. Ha jól tudom, egy darabig te is jártál Kougaval!

-Az még régebben volt. –felelte könnyedén Silanna. –Ne veszekedjünk. Csak az érdekelt, hogy mit gondolsz Sesshoumaruról.

-Tetszik. –ismerte be Yilsrana. –Most boldog vagy?

-Tudod, hogy te vagy a kedvenc kishúgom. –mosolygott Silanna. –Érdekel, hogy alakul az életed.

-Tudom. –mondta Yilsrana. –Csak erről a témáról nem szeretek beszélni.

-Menjünk haza. –zárta le a témát Silanna.

A két testvér elindult vissza a palotába. Mikor odaértek Yilsrana elköszönt nővérétől, és bement a szobájába.

Azonnal észrevette az ágyon fekvő rózsát.

Felvette és megszagolta.

A rózsa illata mellett érezte Sesshoumaru szagát is.

Az erkélyhez lépett, és kinézett rajta.

Felsóhajtott.

Amióta Sesshoumaru és apja a palotában voltak Yilsrana észrevette, hogy egyre jobban vonzódik a férfihoz. Nem tudta, mi lesz ezután, és nem tudta, mi lesz az esküvővel.

Apja az estély óta nem említette az esküvőt.

Maga a hercegnő döbbenten vette észre, hogy már koránt sem tiltakozna ellene olyan hevesen.

Fogalma sem volt, hogy a férfi hogy érez iránta.

Yilsrana a nagy, szobatükör elé lépett, és belenézett.

Letette a tükör mellé a rózsát, és elkezdte kicsavarni a vizet a hajából.

Levette vértjét, aztán nekiállt átöltözni.

Tíz perc múlva egy fehér haoriban, és egy sötétkék hakamában indult el kishúga, Nishi szobája felé.

A kislány aludt, mikor Yilsrana belépett a szobába.

Yilsrana mosolyogva nézte alvó kishúgát, aztán megfordult, és kilépett a szobából.

Kicsivel később belefutott Sesshoumaruba a folyosón. Elmosolyodott.

-Köszönöm a rózsát. A kedven virágom. –mondta Yilsrana, és továbbment.

Sesshoumaru a hercegnő után nézett, és az ő arcán is megjelent egy mosoly. Aztán gondolt egyet, és kiment az udvarra.

Mikor Yilsrana visszatért a szobájába, az ágyán három szál rózsa feküdt. Elmosolyodott. Vízbe tette a virágokat, aztán leült a tükör elé, és fésülködni kezdett.
 

Folytatás következik