10. rész. Félszellemek gyengesége

Yilsrana nyugtalanul lépett ki a szobájából.
/Ma éjjel telihold./ gondolta. /Gyűlölöm, mikor halandóvá változom. Olyan kiszolgáltatottnak érzem magam./
Yilsrana a teliholdas éjszakák alkalmával mindig bezárkózott a szobájába, mert apja nem engedte, hogy lánya halandóként elhagyja a palotát. Tudta, hogy Yilsrana félszellemként is képes életveszélyes helyzetekbe keveredni, és valahogy sejtette, hogy lánya halandóként is megtalálná a veszélyt.
Yilsrana a palota kertjében összefutott Inutaishouval. Nyugat ura végigmérte a lányt, aztán megszólalt.
-Ma éjjel változol halandóvá? –kérdezte.
-Honnan tudja? –lepődött meg Yilsrana.
-A szagod már most olyan, mint egy halandóé. –jegyezte meg Inutaishou.
-Hát persze. –sóhajtott Yilsrana. –Bárcsak már holnap lenne.
-Ennyire nem szeretsz halandóvá válni? –kérdezte Inutaishou.
-Gyűlölöm, hogy olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. –mondta a lány.
-Értem. –mondta Inutaishou.
-Ráadásul apám azt sem engedi, hogy elmenjek valahová az ilyen éjszakákon. –mondta Yilsrana.
-Csak aggódik érted. –mondta Inutaishou. –Ezért ne haragudj rá. Most, ha megbocsátasz mennem kell.
Yilsrana sóhajtott, aztán inkább visszament a szobájába.
Mikor a nap lement, Yilsrana rögtön átváltozott. Belenézett a tükörbe, aztán hátradobta fekete haját.
-Még jó, hogy havonta csak egyszer vagyok halandó. –mondta Yilsrana.
Hirtelen kopogtak.
-Ki az? –kérdezte Yilsrana.
/Nem igaz! Máskor simán tudom, ki van az ajtó előtt, de most még a szagokat sem érzem úgy, mint normálisan!/ morgolódott magában a hercegnő.
-Én vagyok, Sesshoumaru. –felelt a látogató.
/Végül is, ha elvesz, előbb-utóbb úgyis megtudja./ gondolta Yilsrana, aztán beengedte Sesshoumarut.
Sesshoumaru kicsit meglepődve mérte végig az előtte álló, HALANDÓ lányt.
-Mit szeretnél? –kérdezte Yilsrana.
-Nem láttalak a vacsoránál, gondoltam megnézem mi van veled. –mondta Sesshoumaru. –Nem tudtam, hogy ma változol halandóvá.
-Apád már reggel megérezte a szagomból, hogy ma éjjel változom át. –mondta Yilsrana –Ezért inkább bezárkóztam. Bár sokkal szívesebben mennék el ilyenkor máshová, de apám nem engedi.
-Értem. –mondta Sesshoumaru. –És nem zavar?
-Az, hogy egy éjjelre halandó leszek nem. Az viszont sokkal inkább, hogy ilyenkor mindig olyan kiszolgáltatottnak érzem magam.
Sesshoumaru belépett a lány szobájába, és behúzta maga mögött az ajtót.
-Nem kell aggódnod. –mondta halkan. –Ezentúl mindig itt leszek, és megvédlek mindentől.
Yilsrana leült az ágyára. A kutyaszellem, pedig mellé ült. Sesshoumaru átölelte Yilsranát, aki lassan álomba merült.
Életében először aludt nyugodtan teliholdas éjszakán.
Sesshoumaru, pedig halvány mosollyal az arcán vigyázta a hercegnő álmát.
 
Folytatás következik