13. rész. Kanna és Kagura

-Mi ez már megint? –fakadt ki kora hajnalban Yilsrana, mikor megérezték a szellem közeledtét. –Mostanában már aludni sem hagyják a félszellemet?
-Yilsrana! –szólt rá apja. –Ne most keseregj!
-Igenis uram! –vágta magát vigyázba Yilsrana.
Ekkor megjelent előttük a szellem. Egy nő. Egy legyezőt tartott a kezében.
-Ki vagy te? –kérdezte Yilsrayen. –És mit akarsz?
-Én vagyok a szélboszorkány, a szelek úrnője. –mondta a nő. –Hatalmam van minden szél felett.
-De jó neked! –mondta gúnyosan Yilsrana. –És mégis mi a fenéért vertél fel minket hajnalban?
A nő szélvihart küldött Yilsrana felé.
Yilsrana a levegőbe ugrott, és könnyen kikerülte a csapást.
Yilsrana apja előtt ért földet újra, és gúnyosan nézett a nőre.
-Csak ennyit tudsz? –kérdezte Yilsrana. –És végre megmondanád, mi a fenét akarsz itt?
A nő újra támadott, de Yilsrana ezt a támadást is könnyen hárította.
A nő végre úgy döntött, válaszol. Leeresztette az arca elől a legyezőt, és gúnyosan rámosolygott a palota előtt összegyűltekre.
-Naraku küldött, hogy elvegyem tőled az ékkövet. –mondta a nő. –A nevem Kagura.
-És miből gondolod, hogy elveheted tőlem a szent ékkövet? –kérdezte Yilsrana, miközben kézbe vette íját, és egy vesszőt illesztett a húrra.
-Nem fogom megkérdezi. –emelte fel a legyezőjét Kagura. –Egyszerűen elveszem.
Yilsrana egy újabb támadás elől ugrott el.
-Nekem, pedig eszem ágában sincs ezt hagyni. –mondta Yilsrana. 
Kagura ismét támadott. Ez a támadása már erősebb volt, mint az előzőek, de a hercegnőnek ezt sem volt nehéz kivédeni.
-Nem lesz választásod korcs. –mondta Kagura.
Ebben a percben Kagura mögül előlépett egy fehér hajú, fehér ruhás kislány, kezében egy tükörrel.
Yilsrana hirtelen úgy érezte, megbénul.
Szinte azonnal rájött, mi történik.
/A tükör./ gondolta Yilsrana. /Az akarja elszívni a lelkemet./
Yilsrana hirtelen úgy érezte, hogy ismét tud mozogni.
Összeszedte minden erejét.
Yilsrana felemelte az íját.
-Nem lehet. –szólt meglepődötten Kanna. –Nem tudom leigázni a lelkét.
Yilsrana ellőtte a nyílvesszőt, ami egyszerűen belefúródott a tükörbe.
A tükör megrepedt.
-Most megyünk. –szólt Kagura. –De még láttok minket.
A következő percben Kanna és Kagura eltűntek.
-Nem igaz. –morgott Yilsrana. –Naraku most már sosem fo békén hagyni?
-Nem valószínű. –lépett mellé Kaita. –Nagyon meg akarja szerezni az ékkövet.
-Most már mehetünk aludni? –kérdezte Yoru, és nagyot ásított.
-Igen. –mondta Yilsrayen. –Kétlem, hogy ma éjjel még visszajönnek.
-Igen. –bólintott Yilsrana. –Naraku nem bírja, ha egy nap többször is elverik az embereit.
Ezután mindenki visszatért a szobájába, de Yilsrana szemére még sokáig nem jött álom.
 
Folytatás következik