15. rész. Egy kis boszorkányság

Yilsrana egy világoskék kimonóban ült az ágyán, és egy vastag, bőrkötéses könyvet olvasott. Az ajtó kinyílt, és Yilsrana legkisebb húga, Nishi rohant be a szobába. A kislány mosolyogva ugrott nővére nyakába.
-Szia. –köszönt mosolyogva.
-Szia Nishi.  –köszönt Yilsrana és megsimogatta húga fejét. –Hogy vagy?
-Jól. És te? –kérdezte Nishi.
-Én is jól. –mosolygott Yilsrana. –Mit szeretnél?
-Csak unatkoztam. –mondta Nishi. –Mit olvasol?
-Csak egy varázskönyvet. –felelt Yilsrana.
-Majd megtanítasz varázsolni? –kérdezte izgatottan Nishi. –Ugye meg? Ugye meg?
-Persze hogy meg. –bólintott Yilsrana.
-Jujj de jó! –kezdett ugrálni Yilsrana ágyán Nishi. –Jujj de jó!!!
Yilsrana elmosolyodott, és intett az egyik kezével. A következő percben mindenféle virágok kezdtek hullani a szobában. Nishi kacagva ugrott le nővére ágyáról, és kezdte kapkodni a virágokat.
Az ajtón ismét kinyílt. Most Yilsrana egyik bátyja, Natsu lépett be rajta. Rögtön elmosolyodott, mikor észrevette a virágokat kergető kishúgát.
-Látom elszórakoztattad Nishit. –mondta mosolyogva Natsu.
-Szeretnél valamit Natsu? –nézett bátyjára Yilsrana.
-Csak unatkoztam, és gondoltam benézek hozzád. –mondta Natsu, és leült húga ágyára. –Hogy s mint Yilsrana?
-Hogy értve? –kérdezte Yilsrana.
-Látom elég ügyesen megy már a varázslás. –jegyezte meg Natsu. –Zoenna sama nem hiába tanít annyit.
-Igen. –értett egyet Yilsrana. –Anya rengeteget foglalkozik velünk.
-És komolyan is veszitek. –mondta Natsu.
-Meg is kapnánk a magunkét apától, ha nem vennénk komolyan! –nevetett fel Yilsrana. –És veled mi van mostanában?
-Semmi. –felelt Natsu. –És mi van veled, meg Sesshoumaruval?
-Beszéltél erről Silannával? –kérdezte rosszat sejtve Yilsrana.
Natsu megrázta a fejét.
-Nem. Csak úgy kérdezem. –mondta Natsu. –Nos?
-Semmi különös. –mondta Yilsrana.
-Biztos? –kérdezte mosolyogva Natsu.
-Biztos! –vágta rá talán kissé túl hevesen Yilsrana.
-Te tudod. –vont vállat Natsu. –És virágesőn kívül mit tudsz még?
Yilsrana lehunyta a szemeit, és koncentrált.
Hirtelen elkezdett esni a hó a szabadban.
-Szép. –mondta Natsu. –De inkább állítsd le, mert kicsit fura lenne a térdig érő hó nyár közepén.
-Persze. –mondta Yilsrana, és a havazás a következő percben elállt.
-Én lassan megyek kis boszorkány. –mondta Natsu és felállt. –Ha bármiről akarsz beszélgetni, én itt vagyok.
-Persze Natsu. –mondta Yilsrana. –Viszlát.
Natsu kilépett húga szobájából, és Yilsrana ismét játszó húgát kezdte figyelni.
Kicsit később Yilsrana visszatért könyve olvasásához, de gondolatai más körül keringtek.
 
Folytatás következik