10. rész. Sou’unga és Észak úrnője

Halk, szomorú ének szállt a széllel. Yilsrana egy dombon állt, és énekelt. Lassan elindult, és egy nem messze lévő kút mellé sétált. Valami furcsát érzett, és hamarosan rá is jött, hogy mit.

• Mi a baj úrnőm? – kérdezte Ryunga.
• Ez a kút. – kezdte Yilsrana. – Furcsa erőket érzek körülötte.
• Furcsa erőket? – kérdezte Ryunga.
• Igen. – mondta Yilsrana. – Valahogy, az idővel van kapcsolatban. Igen. A jövőbe lehet jutni vele.

Yilsrana kézbe vette a Sou’ungát, és sóhajtott.

• Azt hiszem, jelen esetben ez lesz a leghelyesebb. – mondta.
• Mi? – kérdezte a bolha.

Yilsrana sóhajtott, és beledobta a Sou’ungát a kútba.

• Miért tetted ezt úrnőm? – kérdezte a bolhadémon nő.
• Így legalább csak később okoz majd problémát a Sou’unga, ha ebben a korban marad, Sesshoumaru előbb, vagy utóbb rátalált volna.
• Igazad lehet úrnőm. – mondta a bolhadémon nő.

Yilsrana megfordult, és elindult az ellenkező irányba. Hirtelen megállt, és beleszimatolt a levegőbe.

• Gyere elő Kyou, tudom hogy itt vagy. – mondta aztán.

A fák közül egy fehér hajú, méltóságteljes szellem lépett elő.

- Yilsrana Hime. – hajolt meg a szellem. – Öröm önt újra látni.

- Mit akarsz Kyou? – kérdezte a hercegnő.

- Yilsrana Hime, itt az idő. – mondta a szellem.

- Idő? – kérdezte Yilsrana.

- Az idő, hogy elfoglald apád helyét. – mondta Kyou. – Úrnőm.

- Én? – kérdezte Yilsrana. – Nem hagyhatta rám…

- Pedig ez volt a nagyúr akarata Úrnőm. – mondta Kyou. – Azt akarta, hogy te légy Észak úrnője, ha ő meghalna.

Yilsrana döbbenten meredt maga elé.

Hát megtörtént, amitől tartott.

Apja őt nevezte meg örökösének.

De miért?

Yilsrana nem tudott megnyugodni. Tudta, hogy teljesíteni fogja apja kívánságát, de nem akart ekkora felelősséget.

Nem értette, apja miért pont őt, a legfelelőtlenebbet nevezte meg örököse gyanánt.

• Nos Úrnő, visszatérsz velem Északra? – kérdezte Kyou.

Yilsrana felemelte a fejét.

• Igen. – mondta – Ha apám ezt kívánta, hát teljesítem akaratát.

Kyou elmosolyodott.

• Apád tudta, hogy végül így döntesz majd Úrnő. – mondta.
• Túl jól ismert. – sóhajtott Yilsrana.
• Indulhatunk? – kérdezte Kyou.

Yilsrana bólintott.

• Igen.
• Remek úrnője leszel Északnak Hime. – mondta Kyou.

Yilsrana halványan elmosolyodott.

• Csak igazad legyen Kyou. – mondta aztán.

Kyou rejtélyes mosollyal fordult Yilsrana felé.

• Nekem mindig igazam van Úrnőm. – mondta. – Különben nem lettem volna az apja tanácsadója évszázadokig.
• Induljunk. – suttogta Yilsrana. – Vár rám a végzetem.

Rövidesen két szellemgömb kezdett az Északi palota felé száguldani, hogy ott Yilsrana beteljesíthesse apja utolsó akaratát, és átvegye Észak irányítását.

Nagy felelősség várt ezzel a hercegnőre, aki világ életében felelőtlen volt. De most, apja iránti tiszteletből hajlandó változtatni ezen, hogy jó úrnője legyen Északnak.

Vége a harmadik résznek