23. fejezet

Halálszárny fél szemmel rám sandított, de nem nézett egyenesen a szemembe. 
-Ez most honnan jutott eszedbe? -kérdezte vonakodó stílusban. 
-Nos, megtudtam, hogy Schale féle farkasokat csak azok a nők tartanak maguk mellett, akiket szeret egy férfi... Vagy valami hasonlót magyaráztak a lányok. 
-Schale az egyetlen, akivel valóban távol tarthatok tőled minden nyáladzó férfit. -Halálszárny lehunyta szemeit. 
-Magadtól is? 
-Tőlem nem kell megvédenie. -mondta arcát elfordítva mesterem. 
-Nem, persze, hogy nem, csak... Ne tereld a témát. -sóhajtottam, mikor rájöttem mire megy ki a játék. 
-Nem terelem. Te tértél el. -fordult újból felém. 
-Mit is kérdeztél? 
-Változtatok a kérdésemen, ha nem bánod. 
-Nem. De lehet, hogy nem kapsz választ. -vonta meg vállát Halálszárny. Láttam rajta, hogy rossz kedve van. Csak néha tekintett rám, folyton valami mást nézegetett. Kerülte a pillantásomat. 
-Mi okból állítottad szolgálatomban Schale-t? -próbáltam a szemébe nézni, ő azonban erősen pillogott. 
-Csupán nem szerettem volna, ha Raimor kellemetlen emlékeket okoz neked. Vagy bárki más. Az első kérdésedre pedig a válaszom: a sajátomnak tartalak. -megmerevedett a hátam. Sejtettem, hogy ezt a választ fogja adni, mégis kissé sértőnek találtam. 
-És mond csak, miből gondolod, hogy a tiéd vagyok? -végre egyenesen rám nézett. Kihagyott egy pillanatra a szívem. Halálszárny arcán furcsa mosoly ült. Egyik kezével végig simította az arcomat. 
-Kié másé lennél Cathe? Raimor-é? Vagy valamelyik fivéremé? Félsz tőlük, valld csak be szépségem. Én vagyok az egyetlen személy, akit közel engedsz magadhoz, és akiben megbízol. Ebből logikusan következik, hogy kizárólag csak az enyém vagy. -végig a szemembe nézett és ezúttal azt kívántam, hogy bárcsak mást mustrálgatna. 
Ujjai orcámat cirógatták, de egyéb közeledést nem mutatott. És bármennyire fájt bevallanom, igaza volt. Ő volt az egyedüli férfi, akitől nem rettegtem és akit bizonyára nem utasítanék vissza. Bíztam benne oly mértékben, hogy az örökké visszavonhatatlan marad. Nem tehetek róla, de vonzódtam hozzá. Az összes porcikám vele akart lenni. Olyat éreztem iránta -egy férfi iránt- mint még senki iránt. Nem tudnám megfogalmazni, mit érzek iránta, de jól esik. Nagyon jól esik. A gyomrom már a pillantásától görcsbe ugrott, érintésére pedig táncot járt. Elég volt rágondolnom és úgy éreztem ég az arcom. Most is el vagyok pirulva, érzem. 
Lehajtottam a fejemet. Halálszárny keze visszahanyatlott a kanapéra. Felpattantam és megpróbáltam berohanni a szobámba, de mesterem nem engedte. Elkapta a karomat és lerántott maga mellé. Szorosan magához ölelt. Zavarba jöttem és megpróbáltam lekászálódni a kanapé széléről, de megcsúszott a kezem, mire még jobban ráestem mesteremre. -
Engedj el! -kérleltem remegve. 
-Miért? Hisz élvezed nem? Láttam előbb a szemedben, hogy ugyan azt érzed irántam, mint én irántad. -még hevesebben próbáltam kikeveredni az öleléséből, magam sem tudom miért. 
-Eressz! -könyörögtem. El akartam futni, el azok elől a mindent tudó szürke szemek elől. El a világ elől. Le szerettem volna nyugodni, átgondolni a helyzetet, elemezni ezt a furcsa érzést. Halálszárny viszont még jobban magához húzott, így állam a vállán pihenhetett. 
-Szeretlek. -suttogta Halálszárny megtörten. Megrándult a testem, szemem elkerekedett. Jól hallottam, amit mondott? 
-Nem szerelemből, de... Szeretlek Cathe! 
-Én... -nem tudtam megszólalni. Halálszárny felült, magával húzva engem is. Elengedett és kérdőn nézett. Nem mondtam semmit, mire felállt. 
-Bocsáss meg, nem kellet volna ezt kimondanom. -sziszegte fogai közül, majd magamra hagyott. Figyeltem, ahogy becsukja maga mögött a lépcsőhöz vezető ajtót. Egy könnycsepp gördült végig arcomon.

*

Halk kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Érdeklődve arra fordítottam a szememet, melyen szerencsére nem látszott, hogy nem is oly régen egy-két könnycsepp gördült ki rajta. 
-Gyere be! –szóltam szokásos hangerővel. A kanapé, melyen heverésztem közel volt az ajtóhoz, szóval biztos meghallotta az ajtó előtt álló. 
-Úrnő! Minő kellemes érzéssel tölt el magát látni! -a behízelgő hangra odafordultam, és Raimor kevély pillantásába ütköztem. 
-Raimor. Ha a mes... Halálszárnyt keresed, akkor ki kell ábrándítsalak. Nem is oly régen távozott. -újból könyvembe temetkeztem, de hirtelen nyikorgást véltem hallani. Felpillantottam. Raimor az egyik asztal mellett lévő széket a kanapéhoz húzta. Észre vettem, hogy a kezében egy üveget tart, amiben valamiféle alkohol lötyögött. 
-Az ott mi? -bökök fejemmel a palackra. Raimor ránéz, majd rám emeli sziporkázóan jókedvű szemét. 
-Maga valóban felettébb kíváncsi! Halálszárny ágyasainak közkedvelt itala... Nem, nem Halálszárny vére! -szabadkozik mikor meglátja szörnyülködő pillantásomat. Valamicskét megnyugszom. 
-Akkor mi? -nem kerülte el figyelmemet, hogy Raimor halántékán egy izzadság csepp csordul le a kérdés hallatán. 
-Nos... A fekete nekrisek igazán különös dolgokból is erős alkoholt képesek készíteni... Én magam sem vagyok biztos benne, hogy épp melyik ital miből készül. Remélem megbocsátja kegyed, hogy nem elégítem ki a kérdését. -rápislantok a szemem sarkából. Nem tetszett nekem Raimor tekintete. De nem törődtem vele. A könyvemet félre tettem, majd visszafordultam mesterem szolgájához. Megrökönyödve tapasztaltam, hogy már két pohárba önti az üveg tartalmának egy részét. 
-Raimor nem kérek! Ráadásul, ha nincs itt Halálszárny, akkor minek vagy még itt? -kérdeztem feszengve. Egy másodperc töredékéig felötlött bennem, hogy hívom Schale-t, de végül meggondoltam magamat. Raimor úgysem fog tenni semmi gyanúsat. Legalábbis remélem. 
-Nos, ki mondta, hogy a Nagyúrhoz jöttem? -meglátva tekintetemet, nyelt egyet. 
-Na jó, valóban ő hozzá jöttem. De attól, hogy nincs itt, még itt maradhatok magával nem? 
-Ha vállalja a következményeket... -vontam meg vállamat, majd mivel megcsapta orromat az alkohol kellemes illata, a pohárért nyúltam. 
-Csak megkóstolom. -szabadkoztam halvány mosollyal. Raimor elégedetten koccintott velem, majd mindketten szájunkhoz emeltük poharunkat...

*

Külső szemszög: Catherin élvezettel itta ki poharának tartalmát, majd az előtte ülő férfire pillantott. Elkerülte figyelmét, hogy Raimor még csak bele sem kóstolt poharának tartalmába. 
-Ízlett úrnő? -kérdezte fogait kivillantva. Catherin hevesen bólintott. 
-Felettébb! Öntene még nekem? Csupán egy kevéskét... -a férfi eleget tett a nő kérésének, majd közelebb húzta a széket, melyen ült. 
-Mondja Raimor, mióta ismeri... Halálszárnyt? -a lány ezúttal lassabban kortyolgatta italát, de ugyan olyan hévvel is egyúttal. 
-Gyermek korom óta. -bólint Raimor, miközben újból tele töltötte Catherin poharát. 
-Miért kérdi? 
-Csupán érdekel minden ami vele kapcsolatos. Milyen volt? -Catherin elfeledkezhetett arról, hogy nem akart inni. Most már élvezettel ivott, őszinte érdeklődéssel figyelve Raimor-t. 
-Nos… Hirtelen haragú és gyűlölte az anyját. Minden egyes alkalmat megragadott, csak hogy felbosszantsa. Esténként a bátyjaival beszélgetett. És szeretett a nővéreinek a kedvében járni, és persze lekörözni őket mindenben. A lányok oda voltak érte, már fiatal korában is. Őt azonban ez nem érdekelte, sőt, kifejezetten kínosan érezte magát. 
-Ő! Kínosan? -Catherin jóízűen kacagni kezdett. 
-Belegondolni is... Elképzelhetetlen! 
-Nem feltétlenül. -vonta meg vállát Raimor. 
-Nem ismered őt annyira. -lesújtó pillantást kapott cserébe. 
-Mégis mit tudsz te? Semmit! Ránéztél a járásomra, a tartásomra, de ennyi! Honnan tudhatnád, hogy mit... -a fiatal nő hevesen felpattant a kanapéról. Raimor finoman megfogta a vállát, és visszatolta fekvő helyzetbe. 
-Nem próbáltam elítélni. De meg se próbálja tagadni, hogy nincs maguk közt semmi. -a lány kezéből kiesett a pohár, nemes tartalma szétfolyt a padlón. Catherin arca sápadt volt, remegő kézzel hozta rendbe a széttört kelyhet, majd a nemes párlatot is visszavarázsolta a helyére. Gyorsan felhajtotta. Raimor aggódó arccal figyelte végig a jelenetet, szemében mohó kíváncsiság ült. 
-Honnan tudod? -kérdezte rekedt hangon a sápadt arcú szépség. 
-Halálszárny sokkal több figyelmet szentelne magának, ha valóban együtt lennének. Ismerem őt eléggé ahhoz, hogy tudjam: amit a sajátjának tekint, azt ő maga őrzi. Nem bízná holmi szellem farkasra. Ebből számomra világossá vált, hogy nincsenek együtt. -a férfi mérhetetlen vággyal fixírozta az előtte lévő nőt. Catherin ránézett, szemén látszott, hogy már fejébe szállt az ital. Ennek ellenére képes volt (egyenlőre legalábbis) értelmesen beszélni. 
-Valóban nem vagyunk együtt. -suttogta 
-De ettől még van köztünk bizonyos... 
-Szikra? -kérdezte Raimor előrébb hajolva. Catherin ránézett. Szeme ködös volt az erős alkoholtól. 
-Valami olyasmi igen. -igyekezett magában felidézni, mikor mestere azt mondta neki: szeretlek. De agya eltompult, képtelen volt újra átérezni azt a meleget ami átjárta testét. Most már csak keserűséget érzett. Keserűséget, mert nem volt itt vele. Talán mert nem szerelemből szerette. 
-Szereted? -hatolt homályos gondolataiba Raimor mohó hangja. 
-Szeretem. De nem úgy, ahogy kéne. Nem szerelemből. -sóhajtott a lány. Raimor, mintha csak erre várt volna kezét a lány csípőjére tette. 
-Én jobban bánnék magával Úrnő. Én szerelemből szeretem. Nekem legalább volt tartós, hosszú kapcsolatom. Annak is a Nagyúr vetett véget, mert elcsábította a kedvesem... -a férfi hangja egy pillanatra szomorúvá vált. Pár másodperces csönd után végül visszatért a hangja, szemében lázas fény villant. 
-A Nagyúrnak viszont sosem volt egy éjszakásnál hosszabb kalandja. Gondolja meg! -keze immár a lány arcán pihent, közelebb vonva sajátjához. Catherin nem gondolkodott. Csupán a szavak külsőségére figyelt, arra, hogy a férfi olyat mond, amit nem tőle, hanem valaki mástól szeretett volna hallani. Italtól vezérelve engedett volna a férfi csókjának, ha nem avatkoznak bele. 
-Raimor!!! -Halálszárny hangjába, haraggal vegyes féltékenység vegyült. A férfi, hallva nevét felpattant és remegve fordult szembe az ajtóban álló feketébe öltözött alakkal. 
-Nagyúr! -hangja, akár térde, reszketett. Eközben Catherin megragadta az italos üveget és felhajtotta tartalmát. Részeges állapotba került. 
-Mire véljem ezt? Itt enyelegsz a szerelmemmel, és még le is itatod! -az ijedt férfi szeme elkerekedett hallva a: szerelmem; szót. Egy pillanatra, a kérdőre vonó is meghökkent, de hamar túl tette magát ezen a fura "becézésen". Határozott léptekkel a lány, és szolgája közé állt. Catherin hátulról átkarolta a derekát, és onnan nézett fel mesterére, kipirosodott arccal, csillogó szemmel. 
-Nem küldenéd el inkább ahelyett, hogy most itt cseszegeted? -fehér fogait kivillantva elvigyorodott. 
-Megengedem, hogy ágyba vigyél. -mind Raimor, mind Halálszárny megütközve nézett rá. Végül az utóbbi sóhajtva lefeszítette magáról a kecses női karokat. 
-Hulla részeg vagy. -mondta végül lenézően. A lány először végig mérte telt idomait, majd egy ügyes csellel lerántotta maga mellé mesterét. 
-Egy hulla nem néz ki ilyen jól. -dörgölőzött férfias testéhez Catherin. Halálszárny akaratlanul átkarolta, majd dühödten eltolta, és felállt. 
-Raimor, gyere egy percre! -mondta ellent mondást nem tűrően. Raimor még vetett egy vágyódó pillantást a nőre, aki ezüst színű haját csavargatva kacsintott rá, majd ura után sietett. Messze a lánytól, hallótávolságon kívül álltak meg. Halálszárny töprengve nézett rá. Mikor megszólalt, hangja halk volt, csengett benne valamiféle... nem, Raimor képtelen volt megmondani mi, de furcsának tartotta. 
-Mégis mit képzeltél? Nem volt számodra eléggé érthető a szellem farkas akit mellé adtam? 
-De! Először legalábbis. Még meg is jegyeztem az Úrnőnek, hogy mennyire összepasszoltok. De aztán... Rájöttem, hogy nem stimmel az egész. Mikor Anne... -akkora ütést kapott, hogy méterekkel arrébb becsapódott egy könyvespolcba. Catherin ijedten felsikkantott, de végül annyiban hagyta a dolgot. Még ittasan is érezte, helyesebb, ha nem avatkozik közbe, és nem hall semmit sem. Halálszárny odasétált a fogait ellenőrző Raimor-hoz. 
-Ne emlegesd! -sziszegte dühtől szikrázó pillantással. Majd megenyhült. 
-De értelek. Nem hiába tekintelek barátomnak. Ismersz. 
-Megtiszteltetés, hogy a bará... 
-De! -vágott közbe a "Nagyúr" élesen. Lehajolt a fiúhoz és a fülébe súgta a szavakat, akár egy kígyó. 
-Ha még egyszer meglátlak a közelében engedély nélkül, kettesben, nem leszek figyelemmel a gyerekkori barátságunkra. Cathe az enyém. Senki másé. Jobb, ha távol tartod magadat tőle, és mást is. Túl fontos számomra, sem hogy a közelébe engedjek olyan senkiket mint te. -felegyenesedett. 
-És most menj! -nem kellett több bíztatás. Raimor köszönés nélkül kiviharzott az ajtón. 
-Most mi lesz? -kérdezte Catherin pajkosan. Halálszárny ránézett. 
-Most? Most veszel egy hideg zuhanyt, és addig nem jössz ki alóla, míg ki nem józanodsz!