1. A kezdet 

A színpad pont olyan volt, amilyennek Sora Naegino elképzelte. Vidám, mosolygó közönség és boldog artisták. Minden szenvedésért és veszteségért kárpótólta őt ez a nyereség. Éppen Layla Hamiltonnal szerepelt a trapézon. Layla visszavonulási előadása akart ez lenni, amire rengetegen eljöttek. Sorának másodpercek alatt kellett döntenie. Ha későn kap észbe, akkor lezuhan és az azt jelenti, hogy viszlát Kaleido Színpad és viszlát világ. Végül arra jutott, hogy csinál egy szaltót és megpróbálja elkapni a Layla alatti trapézt. Ekkor hirtelen egy kéz ragadta meg a bokáját és rángatni kezdte le, a mélybe... 

*** 

- Sora! Sora! Kelj már fel! - amikor Sora kinyitotta a szemét, meglepetésére Mayyel találta szembe magát. A lányon a télikabátja volt és egy jó meleg sapka. 
- Mi van? Mit akarsz? - Sora nyűgösen kimászott az ágyból és ellenőrizte Fantom hol létét. Amióta Sora véglegesen legyőzte Lalyat az Angyalok Táncával, azóta May is elfogadta, hogy Sora Naegino az igazi Kaleido Star. Ettől függetlenül nem voltak a legjobb barátnők, de nem is balhéztak állandóan. 
- Segítened kell valamiben! Most nem mondhatom el, majd kint a többiekkel, de légy szíves gyere,mert nagyon fontos lenne! Öltözz fel, én kint megvárlak, hidd el, nem fogod megbánni! Ja és pakolj össze kb. egy hétre! - ezzel May kiment a szobából. 
Sora csodálkozva nézett utána. Miközben öltözött, végig az járt a fejében, hogy mi is akarhatott ez lenni. Amikor kilépett az ajtón meglátta, hogy vannak még rajta kívül egy páran. (Anna, Mia, Rosetta, Marion, Sara, Ken, Yuri, Leon, Kalos) Mindenki nagykabátban és dideregve állt a szállingózó hóesésben. Sora elégedetten konstatálta, hogy mindenkinek ugyanolyan kómás feje van, mint neki. Egyedül May volt teljesen éber. Kb. fél óra múlva még senki sem tudta, hogy miről van szó, - kivéve Mayt és Sorát, May úgy döntött, hogy egyenként adagolja a csapat tagjainak az infót - csak annyit, hogy már úton voltak a cél felé.

Sora Nagino és May Wong is ismert volt arról, hogy belevágjanak olyan dolgokba, amikről gőzük sincs, netán még életükben nem is hallottak róla. Valahogy mégis mindig jól jöttek ki belőle. Sora nagyon remélte, hogy most sem kell csalódnia és csalódást okoznia senkinek, aki bízik benne. Miután a busz elindult, May elküldte Sora mellől Annát és leült mellé. 
- Mi a véleményed? Ugye hogy sikerülhet? 
- Hát May... először is nem értem, hogy honnan jött ez az ötlet, mármint én tudom, hogy a nagybátyád hol dolgozik, de miért pont mi? És... miért pont ennyien? - Sora ezt az utolsó kérdést jóval halkabban ejtette meg, mint a többit. Még nem egészen tudta, hogy mi lesz a feladatuk, de abban már most biztos volt, hogy néhány embernek nem kéne itt lennie. 
- Fogadok, hogy Marionra és Rosettára gondolsz, igaz? - miután Sora bólintott folytatta. -
 A nagybátyám azt mondta, hogy ártatlan arcokra is szükség van, nem csak ránk. Csodálod, hogy rájuk gondoltam? - mind a két lány hátra fordult és megpillantották a nevetgélő Mariont és Rosettát, akik játszottak. May folytatta 
- Mit gondolsz? A legtöbb filmben miért a gyerekek a főgonoszak? - Azért, mert róluk senki nem képzelné el, hogy valami rosszat tesznek... - Mert? - Mert ártatlanok - a két lány egyszerre fordult hátra, mikor meghallották a harmadik hangot. Leon leült mögéjük és úgy döntött, hogy részese lesz a beszélgetésnek Sora és May akarata ellenére is. 
- Pontosan Leon - bólintott Sora és elmosolyodott. May tüntetően elfordult. 
- Köszönöm, hogy eljött Leon úrfi - ez utóbbit gúnyosan megnyomta - de éppen magánbeszélgetést folytattam Sorával. De csak ha nem bánnád... 
- Ugyan May. Mindenkinek joga van tudni a dolgokról, hiszen egy csapat vagyunk - az út további részében jól elbeszélgettek, de May nem akart kitérni a feladatra, pedig Sora egyértelműen célozgatott rá néhol. Amikorra megérkeztek, már mindenkinek kiment az álom a szeméből és teljesen éberek voltak. Rosettának és Marionnak a buszból kiszállva elakadt a lélegzetük a látványtól. Hát igen, May nagybátya kitett magáért. A kis csapat egy hatalmas - már-már kastélyszerű - házban van/lesz/volt elszállásolva. May beterelte a színpad dolgozóit, akik még nem sejtették, hogy egy jó darabig nem lesz lehetőségük elhagyni a remeknek ígérkező szállást...