2. fejezet

Hát igen... minden kezdet nehéz...
Amikor May úgy ítélte meg, hogy elég ideje bámészkodik már mindenki, összecsődítette a csapatot a hatalmas nappaliban. Így vette kezdetét az első kis tanács. Mia, Rosetta, Marion, Anna és Ken, a kanapén ültek. Layla, aki kb. negyed órája érkezett, Yurihoz dőlve ült az egyik sarokban.
Mindenki tudta, hogy együtt vannak, de még soha nem látták őket így nyíltan. Minden esetre nagyon aranyosak voltak együtt. Na de Kalos és Sara sem maradt le. Ők is együtt voltak-Leon beült a fotelba és Sora jobb hely nem lévén leült Leon fotelének karfájára. May pedig fel-alá sétált, miközben beszélt.
- Szóval tudom hogy ez így nem fair és hogy előbb be kellett volna beavatnom titeket, de a nagybátyám ragaszkodott hozzátok és azt mondta, hogy nem beszélhetek veletek addig amíg ide nem érünk. - Sora és valószínűleg a csapatból még senki nem látta Mayt ilyennek. Kifejezetten zavarban volt.
- Tehát az a lényeg, hogy van valami ebben a házban. Bárki aki beköltözött idáig... hát hogy is mondjam... már nincsen.
- Mi van? - pattant fel Anna - Azt akarod mondani, hogy amikor idejöttünk aláírtuk a halálos ítéletünket?
- Nem egészen! Nekünk csak arra kell rájönnünk, hogy mi nem okés. A többit a nagybátyámék átveszik.
- Kösz. Szerintem ez így akkor sem volt szép dolog!!! - Mia csalódottan hátradőlt a kanapén.
- Lányok! Szerintem nem kell ezt olyan tragikusan felfogni! Igaz Kalosom? - a férfi bólintott - Épp itt az ideje, hogy tökéletesítsem a karatetudásomat. Persze szerintem ez rátok is rátok fér.
- Csodálkozom rajtad Kalos - Yuri nagyon halkan beszélt. - Te tudtál róla és mégis eljöttél.
- MI? - Rosetta eltátotta a száját - A Fönök úr tudott erről?
- De csak ő és Sora...
- Mi??? Sora?! - csattant fel a kanapés brigád. Sora ki akart slisszolni a teremből, de Leon elkapta a karját és visszahúzta.
- Hé srácok! Én is csak a buszon tudtam meg! - Sora idegesen megvakarta a tarkóját - Most attól, hogy ez nem egy olyan kihívás, amit edzéssel meg lehet oldani, attól még ezt is meg tudjuk csinálni.
- Egyetértek Sorával - Layla teljesen nyugodt volt. Sorának eszébe jutott az, amikor Layla meglátta Fantomot. Akkor is teljesen nyugodt volt. - Szerintem nem kell egyből pánikba esni.
- Csatlakozom - Leon most szólalt meg először. És rájőve, hogy eddig még nem tette, elengedte Sora kezét.
- Mert végre hazajöttél? - gúnyolódott Yuri.
 - Mi van?!
- Ez a ház is olyan lehet, mint te. Leon, a halálisten, kontra ház! Kísérteties ez a párosítás nem? Kíváncsi vagyok melyikőtöknek van több a számláján! - Leon és Yuri egyszerre pattant fel és indult egymás felé. Kicsivel utánuk Kalos is talpra ugrott készen a szétválasztásukra.
- Fejezzétek be! - állt közéjük. A két férfi egy darabig még dühösen méregette egymást, majd Leon kivonult a helyiségből.
- Nem értem, hogy miért kellett ezt csinálnod! - sziszegte Sora - Ha jól tudom nem önszántából lett az, aminek az előbb nyilvánítottad. Sőt! Várjunk egy percet! Te magad sem vagy jobb nála! Mond neked valamit az a név, hogy Sophie? Gondolkodj el rajta és ha igen, akkor azon is hogy mi közöd van hozzá. Szóval? Ki is az igazi halálisten?
Sora dühösen Leon után szaladt. A teremben senki nem tudta, hogy mi volt ez a kis közjáték, mert hogy mi köze van Sophie halálának Yurihoz, az csak hatuk titka (Yurié, Layláé, Kalosé, Saraé, Leoné és Soráé).

Sora az egyik iroda-szerű szobában találta meg partnerét. A férfi háttal állt az ajtónak a nyitott ablakban és a hűvös téli szélben csak úgy lobogott hosszú ezüstös haja. Bár az ajtó nyitva volt, mégis úgy érezte, hogy illenék kopognia. Leon nem felelt. Sora nagyon jól tudta, hogy ez számára egy nagyon kényes és fájdalmas téma. Ahogy arról is meg volt győződve, hogy egy érzékeny Leon rejtőzik a rideg álarc mögött. Ezt a férfi egy párszor már be is bizonyította neki. Sora átkozta Yurit, hogy éppen most kellett bediliznie, amikor Leon már végre kezdett fölengedni és megnyílni neki. Most tuti újra tüskés lesz. Leon hirtelen megfordult és elindult az ajtó felé. Sora azt hitte, hogy kimegy, de nem; bezárta. Mint egy összetört kisfiú nekivetette a hátát az ajtónak és lecsúszott a földre. Nagyot sóhajtott és a kezébe temette az arcát. Sora feszélyezve érezte magát. Leült, kezét a karjára tette és elkezdte simogatni. Leon elhúzódott, Sora a -saját- térdére ejtette a kezét. Szótlanul ültek egymás mellett, majd végül Leon megfogta a lány kezét. Sora ránézett és zavarba jött, mert Leon is őt nézte. A férfi szemében iszonyatosan mély fájdalom tükröződött. Sora legszívesebben megcsókolta volna, hogy megvigasztalja, de tudta jól, hogy nem szabad. Szigorúan meg kell maradnia köztük a munkakapcsolatnak. Ezt akkor fogadta meg, amikor Leon állandó partneréül fogadta. Viszont arra, hogy mit is érez Leon iránt, már az Angyalok Tánca másodszori elsajátítása közben, tehát hamarabb döbbent rá. Gondolataiból Leon simogatása hozta vissza.
- Nem tudom miért nem hagyja, hogy elfelejtsem. Miért nem hagyja, hogy könnyebb legyen feldolgoznom?
- Leon, én... én... nem tudom - a lány valami értelmes dolgot akart mondani, de nem sikerült neki. Leon magához húzta és Sora fejét a vállára hajtotta. Ugyanúgy érezte ő is, mint Sora, hogy itt most minden mozdulatnak és mondatnak tétje és következménye van. De nem tudta megállni. Vállalnia kell a kockázatot.
- Azt hiszem... ti ketten nagyon jóban letettek volna - Sora lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. Leon még soha nem beszélt neki Sophiról. - Neki is azok voltak az álmai, mint neked. A színpad... Most örülne ha látná. Talán ha nem történt volna meg az a baleset, akkor még partnerek is lehetnétek. Én nem feleltem volna meg neki. Mindig is csak visszahúztam, és ez így is maradt volna...
- Leon, ne mondj ilyeneket - Sora Leon szájára tette mutatóujját. - Ennek biztos nem örülne. Akiket igazán szeretünk, és már eltávoztak közülünk, el kell tudni engedni Leon. A nevelőszüleim mindig azt mondták, hogy nem lehetünk önzőek. És ez önzőség. Lehet, hogy ők sokkal jobb helyen vannak, mint mi. Mégis ahhoz ragaszkodunk, hogy ők is fájdalommal gondoljanak vissza ránk, és ne legyenek boldogok. Keményen hangzik, de amikor kisebb voltam nagyon hittem benne... és segített.
- Ha ezt más mondta volna, biztos leütöttem volna - jegyezte meg halvány mosollyal Leon. Felbátorodva azon, hogy a lány engedte a simogatást, megpróbálta megcsókolni. Sora, mintha nem vette volna észre a szándékot, felállt.
- Na gyere Leon! Ideje visszamennünk! - a férfi a lány keze után nyúlt és annak a mozdulatnak folytatásaként, hogy felállt, szorosan megölelte a lányt. Maga felé fordította az arcát és mélyen a szemébe nézett.
- Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküled. Köszönöm... - Leon közelebb hajolt a lányhoz, de hagyta, hogy ő fejezze a mozdulatot. Így legalább biztos lehet benne, hogy akarja. Nem kellett sokáig várnia. Némi gondolkodás után, ajkuk összeforrt...