3. fejezet

Amint Leon meglátta Yurit, hátraarcot csinált és el akart menni, csakhogy Sorába ütközött. Könyörögve nézett rá, de a lány némán megrázta a fejét. A férfi nagyot sóhajtott, fölvette pókerarcát és belépett az étkezőbe. Odabent egész jó volt a hangulat, bár amikor Leon megérkezett, kicsit visszavettek magukból. Láthatóan mindenki megbékélt ittlétük okával. Épphogy Leon leült, Yuri lépett a székéhez. Sora az asztal alatt megfogta a kezét. 
- Beszélhetnénk? Leon Sorára nézett, aki alig észrevehetően bólintott. A két férfi kisétált az ajtón. Míg a többiek a két vetélytársat nézték, Layla Sorát figyelte, ám amikor a lány ránézett, finom mosollyal elkapta tekintetét.

***

- Mi van? – Leon nekivetette hátát a falnak és mindenhova nézett csak, Yurira nem. Yuri hasonlóképp. 
- Csak… - kezet nyújtott – Szeretnék bocsánatot kérni. 
Leon hosszas gondolkodás után megrázta. Nem látta semmi értelmét annak, hogy haragba legyen bárkivel is. Yuri óvatosan elmosolyodott. 
- Tudod – kezdte Leon és ő is elmosolyodott – ha nem lennél ilyen öntelt hólyag… -…még barátok is lehetnénk – fejezte be Yuri. - Nem egészen erre gondoltam, de valami ilyesmi. 
Miután kibeszélték magukat, visszamentek a reggelizőkhöz. A reggelit csak úgy mellesleg már mindenki befejezte. Leonnak egyből megakadt a szeme Során. A lány gondolataiba mélyedve iszogatta a narancslevét. Amikor Leon leült, nagyon picit elmosolyodott. 
- Kér valaki kávét? – kérdezte May és ásított hozzá. Mindenki kért Mariont és Kent kivéve, úgyhogy May ezt megszívta. 
- Mit lehet itt csinálni egész nap? – érdeklődött Anna. May tüzesen visszafordult, majd amikor rájött, hogy tippje sincs, lecsillapodott. 
– Hát gondolom lehet DVD-zni, olvasni… 
- May engem csak egy valami aggaszt – mindenki Marionra nézett; „mégpedig?” 
– Ez nem lesz egy rövid küldetés. Nem hoztunk hosszú időre elég cuccot egy, kettő, apa honnan fogja tudni, hogy hol vagyok? 
- Jean miatt ne aggódj, ahogy te se az anyukád miatt Rosetta – a két lány Kalosra nézett. – Heves viták után bár, de beleegyeztek, hogy eljöhettek velünk. 
- Ami a cuccokat illeti – gondolkodott May – Mondjuk elmehetnénk vásárolni – majd gonosz mosollyal hozzá tette – a költségeket a nagybátyám állja. 
- Ez csábító ötlet, de nekem a laptopom hiányzik a legjobban… 
- Ügyes próbálkozás Mia – nevetett Anna és ment segíteni Maynek feltenni a kávét. 
- Szerintem el kellene mennünk körülnézni. Felderíteni a terepet. Megnézni, hogy mi hol is van, mert ha jól tudom még senki nem járt itt közülünk – Sora fel kelt a székből és visszafordult az ajtóból. – Nem jön senki? 
- De én megyek. 
Leon ajánlatához még csatlakozott Yuri, Layla, Kalos, Sara és Ken. Így együtt vándoroltak a hatalmas házban. Yuri és Layla egymás derekát átkarolva nézelődtek, míg Kalos és Sara kézen fogva sétáltak. Leon is odament volna Sorához, csak ő Kennel volt elfoglalva és nem akart zavarni. Bármikor amikor Sora észrevette, hogy Leon figyeli őket, feltűnés nélkül rámosolygott a férfira. Leon nem tartotta ilyen mókásnak a dolgot és elhatározta, hogy ha a lány nem, akkor ő sem vesz tudomást kettejükről. Egy keskeny lépcső aljában kisebb tumultus alakult ki. Yuri és Layla volt elől, mögöttük meg a többiek. 
- Mi van? – kérdezte Sara vidáman. 
- Nem tudjuk kinyitni. Be van zárva! Sara odafurakodott az ajtóhoz és még mielőtt rájöhettek volna, hogy mit akar, egy „hájááááá” kiáltással berúgta az ajtót. 
- Nem hiszem, hogy May nagybátya örülni fog ennek – jegyezte meg tétován Ken. Leon rögtön ugrott rá. 
- Ugyan már! Elvégre nem az övé a lakás! 
- Szerintem inkább menjünk be – javasolta Kalos és így sikerült megindítania a sort. Odabent megint megtorpantak. 
- Nem működik a villany. 
Ez azért volt fontos, mert odabent korom sötét volt és az orruk hegyéig sem láttak. Sora visszafordult és megakadt a szeme egy dobozon. Odasietett és kivett belőle egy tucat gyertyát és egy doboz gyufát. Kb. 10 perc múlva gyertyával a kezükben lépkedtek a sötét helyiségben. Sora gyertyáját elfújta egy hirtelen jött fuvallat, ami mindegyikőjük számára észlelhetetlen volt. Kihasználva az alkalmat Leonhoz ment. Lemaradtak a többiektől. 
- Meggyújtanád? 
- Miért pont engem kérsz? – morogta Leon és tovább ment. A lány értetlenül nézett utána. Megrázta a fejét és felzárkózott. 
- Elárulnád, hogy mi a bajod? 
- Semmi! Csak miért jössz hozzám, amikor Ken is meg tudná gyújtani?– Leon végre megtorpant. Sora hitetlenkedve nézett rá. 
- Bocsánat… én… azt hittem – elképedt azon, hogy Leon hanyaggyára zavarta össze ezen a napon, aminek még koránt sem volt vége. Leon ajkai diadalmasan megrándultak. 
– Te most szórakozol velem? – a férfi közelebb lépett hozzá és elfújta a saját gyertyáját is. Így teljesen sötétben maradtak. 
- Neeeem… - tiltakozott Leon és Sora érezte, hogy közben élvezi a játékot. Akaratlanul is, de Sora is ezt tette. 
- Nem kellett volna elfújnod. Félek a sötétben – Sora komolynak szánta a kijelentést, de Leon félreértette. Szorosan magához ölelte és újfent csókolózni kezdtek. 
- Sora! Sora! – Ken keresésére felhagytak a dologgal, de Leon nem engedte el magától a lányt. 
- Szerinted mi bajom van? –suttogta és elhúzódott. 
- Nyugi már!!! 
- Itt vagy? Meggyújtom a gyertyád… - amint megtette és észrevette, hogy Leon is ott van, hátrahőkölt. Bár Sora nem hitte, hogy leesett neki, hogy mi van. Hogy is eshetett volna le, amikor még ő maga sem tudja!? Azt tudta, hogy szereti Leont, még akkor sem lenne jobb a helyzet, ha 100% osan tudná, hogy Leon is szereti őt, mert akkor sem lenne biztos benn, hogy helyes-e túllépni a munkakapcsolaton. 
Tudja, hogy ezen hamarabb kellett volna gondolkoznia, de így jött össze. Meglátta közeledni a többi lángocskát, amik egyesével, egymás után aludtak ki. 
- Most mi történt? – kérdezte vékonyka hangon Ken. 
- Pszt – Layla csendre utasította és fölöslegesen bár, mert senki nem látta, egy távoli fénypontra mutatott. Sora ösztönösen hozzábújt Leonhoz, aki védelmezően átölelte. A többiek is hasonlóképp reagáltak a helyzetre. A fény egyre csak közeledett. Ami furcsa volt benne, hogy mintha le lett volna takarva valamivel… olyan volt, mint egy ragyogó, fénylő kísértet. A kis csapat annyira leblokkolt–későbbi állításuk szerint annyira érdekelte őket, hogy mi volt az a valami-, hogy megfeledkeztek az ajtóról. Egyöntetűen várták, hogy mi lesz a sorsuk…