7. fejezet: Sora

1. Péntek (1 héttel a beköltözés után)

Sora későn ébredt és már senki nem volt rajta kívül a szobában. Még mindig bóbiskolt, amikor kopogtak. Nem válaszolt, csak nyögött egyet, de nem hitte, hogy az illető meghallhatta. Újra kopogtak. Addig, amíg Sora ki nem kiáltott, hogy „Gyere!” Nyílt az ajtó. Sora lusta volt megfordulni a hátára, így nem láthatta, hogy kit hozott arra a sors. Az ajtó kinyílt, majd újra becsukódott. A lány a párnájába fúrta a fejét… szerencséjére… A szobát rothadás és vér szag keveréke árasztotta el, de Sora nem érzett semmit. Teljesen meg volt győződve arról, hogy Leon szán neki valamilyen frappáns ébresztőt. Fájdalmas rántást érzett a karján, ami kirángatta az ágyból. 
- Mi a… - nem tudta befejezni, mert elállt a szava attól, amit látott. Egy eszméletlenül ronda vigyorgó valami volt, ami ezüstös fényt árasztott magából. Hatalmas szem, száj, fogak… és valami hihetetlenül büdös. Aztán a valami amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Egyedül hagyva egy rémült, megzavarodott lányt…

Szombat

Sora rémes állapotban érezte magát, de nem mutatta a külvilág felé. Egyedül Leon érzékelt valamelyest a dologból, de ő sem tette szóvá. Éppen vacsoráztak, amikor egy hatalmas sikolyt hallottak. Azonnal felrohantak a szobába. Sora egy nagyon kicsit reménykedett abban, hogy újra láthatja azt a valamit, de nem úgy lett. Ehelyett Miára bukkantak, aki szórakozottan ült az ágyon, egy diktafonnal a kezében. 
- Mi történt? – kérdezte mindenki. 
- Nekem semmi bajom. De nekik valami nagy bajuk lehetett. – ezzel visszatekerte a szalagot és meghallgattatta a többiekkel. 
„1972 május 10. Nincs sok időm, ezért gyorsan kell beszélnem. Május 1-jén jöttünk ide, pont 10en. Azóta már csak én maradtam egyedül. Minden nagyon furcsa. Ez az első és minden bizonnyal utolsó üzenetem. Azért mondom el, hogy bárki aki rábukkan erre a szalagra, tanuljon a hibánkból. Ez a rohadék táplálkozik. Belőlünk. Először én pillantottam meg, aztán szép sorjában mindenki. Az utolsó Jack volt, de őt el is vitte magával. Minden bizonnyal megölte. Az egész házat átkutattuk utána de nem találtunk semmit. Pont tegnap jöttem rá, hogy fordított sorrendben öl minket. Én vagyok az utolsó. Már nekem sincs sok időm. Érzem a szagát. Büdös. Vér és rothadás mindenütt… Ez a legfontosabb, ha valaki hallja a szalagot! Meg kell szüntetni a…” 
Nem tudta befejezni. Ekkor jött a sikoly. Mindenki nagy transzban ülte végig az „előadást”, a végén Marion ijedten és sírva rohant ki. Layla szaladt utána. Sora falfehéren támolygott ki a szobából és a pénteki eseményekre gondolt. Leon utána ment és lefektette, megvárta amíg elalszik. Sora tettetni akarta, hogy alszik, de Leon továbbra is bent maradt, így végül tényleg elnyomta az álom.