8. fejezet

Csütörtök (majdnem 2 héttel a beköltözés után)

Sora hirtelen riadt fel. Körülnézett, de nagyon sötét volt. Dereka körül érezte Leon védelmező ölelését. 
- Sora! – a lány felkapta a fejét. 
– Gyere! 
- Ki az? – suttogta és felült. 
–Ki van ott? 
- Gyere! – úgy tűnt, mintha a hang a falból jött volna. 
– Várlak! 
- Hol vagy? – kérdezte halkan, maga sem tudta, hogy miért. 
- Megtalálsz! Kövess! – csábította a hang. 
- Várj! Megyek! – kimászott az ágyából és az ajtó felé indult. Még mielőtt kilépett volna, visszanézett a szobára. A lakók ott feküdtek az ágyukban holtan… Sora másodjára is felébredt. Riadtan nézett körül a szobában és nagy örömmel vette észre, hogy mindenki él. Mivel arról, hogy tényleg mindenki életben van-e nem tudott itt megbizonyosodni, fogta magát és odaosont a fiúk szobájához. Benézett, és ott is mindent rendben talált. Nagyot sóhajtott és visszament a lányszobába. Elvette a polcról a diktafont és ismét kimet a szobából. Egy hatalmas kerek ablak párkányára ült le végül is és kinézett az éjszakába. A diktafont lassan egy hete találták meg. Pontosabban Mia találta meg. Leon és Sora éppen kibékültek már és nagyban el voltak egymással – nem félreértendő – amikor hallottak egy hatalmas sikolyt. Berohantak a hang forrásához és Miát találták meg. -
 Mi a fene ütött beléd? – kérdezte Sora, aki hamarabb ért be, mint Leon és a többiek. 
- Nekem semmi bajom. De nekik nagy bajuk lehetett – mutatott a lány egy diktafonra. Amikor a többiek odaértek – Leont leszámítva, mert ő már ott volt – javában hallgatták a szalagot. Lényegében az egész sistergésből és segítségkérésekből állt. A végén meg ott volt az a hatalmas sikoly. Végül megegyeztek, hogy nem foglalkoznak a szalaggal. Sora megfordította a kazettát és neki állt, hogy ismertesse a helyzetüket. Amikor végzett, megnyomta a felvétel gombot. 
- 2006 november 23, hétfő – szólt bele a mikrofonba csendesen – Mia találta meg a diktafont lassan egy hete. Mi 12en vagyunk – felsorolta a neveket. Lassan és érthetően beszélt, teljesen nyugodtan. Nagyon sokat változott az elmúlt napokban. Nem tudja, hogy azért mert elküldte, vagy a változás miatt, de már nem látta Fantomot. Igaz már egyáltalán nem foglalkozott a színpaddal. Sokkal jobban érdekelte a nyomozás… - múlt hét pénteken láttam meg először én is azt az izét, amiről a nő beszélt. Azt hiszem hogy közülünk még csak én láttam. Remélem nálunk lassabban megy a folyamat. Oly annyira, hogy nem is kell megvárnunk az öldöklést. Nem akarom, hogy más is tudjon a létezéséről. Vannak akiket felkavarna… - abba hagyta, mert lépésekre lett figyelmes. Feszülten hallgatott. Megkönnyebbült, amikor meglátta, hogy csak Ken az. 
- Szia! Mit keresel? – suttogta a lány. 
- Semmit. Mosdóba megyek… - Sora bólintott, mire Ken elment. A lány nagyot sóhajtott. 
- Legfőbb dolgunknak tartom, hogy kerüljük a pánikot. Bár bízom benne, hogy ez csak egyszeri alkalom volt. Furcsállom ezt a luxust, amibe kerültünk. Mintha May azt mondta volna, hogy nagyon rég nem lakott itt senki a gyilkosságok miatt. Akkor meg kicsit furcsa… - megint lépteket hallott. A lány Leonba botlott. Elmosolyodott. 
- A WC lent a lépcső mellett balra – igazította útba, gondolván ő is oda tart.
- Nem a WC-t keresem. Csak sétálok. A lánynak voltak kétségei az éjszakai sétát illetően. Az éjszaka kellős közepén aludni kell, és nem sétálni. Ezt szóvá is tette.
- Jól van na! Nem kell egyből leharapni a fejem – játszotta a sértődöttet Leon. - Már délután is álmos voltál. Mi lenne ha elmennél aludni? – kérdezte ártatlanul a lány.
- Elküldesz?
- Nem. Csak nem akarok beszélgetni.
- Az kár. Pedig én pont azért jöttem – csóválta a fejét Leon. – Tudni szeretném, hogy mi történt veled a múlthéten. – Sora bólintott és elmesélte neki. Nem volt értelme, hogy titkolja, Leonban meg maximálisan megbízik. Csak az a kérdés, hogy barátja hogy fogadja…
- Most nagyon hülyének nézel? – kérdezte szerencsétlenül a lány, miután végzett. Leon tanulmányozta az arcát. - Ha nem találtad ki, akkor nem.
- Nem találtam ki – közelebb húzódott a férfihoz és csókolózni kezdtek. Sok idő múlva Sora felállt.
- Visszamegyek aludni, mert nagyon álmos vagyok – Leon rábólintott és elindultak. Nem tudta, hogy kérdezze meg a lánytól, hogy az ne értse félre, de nem akarta hagyni, hogy egyedül aludjon. Persze ott vannak a többiek, de mégis… Sora gondolkozott egy kicsit és csak aztán felelt.
- Rendben.
- Mi? – Leon értetlenül nézett rá.
- Hát…az, hogy… aludhatsz velem… - a lány zavarban volt. Az előbb mondta, most meg már nem is emlékszik rá?
- Kimondtam hangosan? – grimaszolt Leon. Sora ezen nevetett egy sort, mert még sosem látta Leont ennyire furcsának.
- Aha – szép csöndben vonultak be a szobába, majd befeküdtek egymás mellé. Innentől kezdve suttogtak.
- Tulajdonképpen Layla helyére is fekhetnél – jegyezte meg Sora mosolyogva, hiszen a nő Yurival aludt. Leon is elmosolyodott.
- Akkor távol lennék tőled – Leon a hátára fordult és a plafont bámulta. Sora simogatni kezdte az arcát és lehunyta a szemét. Leon belecsókolt a lány tenyerébe, majd megfogta a kezét és abbahagyatta a simogatást. Kívánta a lányt és pont ezért sem akarta, hogy együtt aludjanak, mert ő nagyon szereti a lányt és szeretne is együtt lenni vele, de tudja, legalábbis azt hiszi, hogy Sora nem akar még vele lenni. Ez így tiszta. Mivel szereti, bármeddig képes várni rá. Sora vette a lapot, de nem bírta megállni, hogy ne adjon egy csókot barátja nyakára. Leon lehunyta a szemét és lemondóan sóhajtott.
- Szeretlek – súgta a lány Leon nyakába.
- Én is. Nagyon. – Leon átkarolta a derekát. Sora megcsókolta és nagyon sokáig csókolóztak. Leon fölé hajolt. Végül is Leon törte meg. Na vajon miért… Sora csalódottan sóhajtott. Ürességet érzett. De tudta, hogy nem hagyná, hogy más is történjen. Nem azért, mert nem akarja, hanem mert fél, hogy csalódást okozna Leonnak.
- Szeretlek – ismételte meg a lány, és az ellenkező irányba fordult. Leon átölelte, Sora hozzásimult. Reggelig így aludtak békében, nem is sejtve, hogy az éjszaka legjelentéktelenebb dolgából, mekkora botrány lesz…