12. Az első lépések

4 nappal később…

- Milyen napod volt? – érdeklődte Leon Sorától. 
- Nyugis. És neked? Találtatok valamit? 
- Nem. 
Hogy ne legyen feltűnő Rosetta ténykedése, ő még nem csinált semmit. Sora és a többi lány leálltak játszani a kicsikkel. Mindent megtettek nekik, amit csak kértek. 
- Nem tudom miért, de reménykedtem benne – nyugodtan beszélhettek. Senki nem volt a szobában, ugyanis nem a lányszobában, hanem a fiúkéban voltak, édes kettesben. 
- Hogy lesz valami? Én is – ismerte be Leon. Leguggolt a táskájához és visszatette bele a gondosan összecsavart fáslit, amit Sora már ezer éve vissza akart neki adni. A keze egész szépen meggyógyult. 
- Könyvtárban voltatok? – Sora idegesen birizgálta a férfi pulcsiját, amit elkobzott, mert a rövid pizsijében fázott. A férfi bólintott és a ruháit is visszatette a táskájába. 
- Mehetünk – amikor felállt és megfordult, majdnem Sorába ütközött. A lány ugyanis ott állt szorosan mögötte. Jobb kezével átkarolta a nyakát, a balt pedig a mellkasára tette és forrón megcsókolta. Leon kicsit ledöbbent, de belement a játékba. Leültek az ágyra, majd Sora ledöntötte. Kicsit fordítva működnek a dolgok ^.^ Leon odébb csúszott, hogy szerelme is odaférhessen. Sora már nem tudott józanul gondolkozni, ezért megszakította a csókot, hisz még szüksége van az este folyamán a józanészre. Homlokát Leon vállához döntötte, aki kezét csípőjén nyugtatta. 
- Nem mondom, hogy nem volt jó, de… ez meg mi volt? – kérdezte a férfi és Sora meglepődött, mert azt hitte, hogyha odanéz, mosolyt fog látni az arcán, de nem így lett. 
- Szeretlek. 
- Tudom. Én is de… 
- Leon… - Sora gondolkozott, hogy megkérdezze e. De most jobb túl lenni rajta minél hamarabb. És ha már ezt felteszi, akkor az este legnehezebb felén túl van. Vagyis már csak egy lesz hátra. 
– Leon van nálad… ööö… óvszer? – bökte ki végül és a saját csodálatára is tudatosult benne, hogy minden valószínűség szerint, nem vörösödött el. Csoda! Na most sikerült mosolyt csalnia a férfi szájára. 
- Van – fölé hajolt és meg akarta csókolni, de a lány finoman eltolta. 
- Honnan? – kérdezte Sora teljesen őszintén – Mármint… honnan tudtad, hogy szükséged lesz/lehet rád? 
- Az az igazság, hogy én nem hoztam. Emlékszel a beszélgetésünkre Kalossal? 
- Aha – Sora kapcsolt 
– Csak azt ne mondd, hogy a főnöktől kértél! 
- Nem – Leon elmosolyodott – A főnök adta. 
- Mi van???
 - Tudod, hogy elhívott beszélgetni. Mondta, hogy a szüleid rábíztak, hogy vigyázzon rád. És közölte velem, hogy nem akarja, hogy terhesen lásd őket viszont. Utána megnyugtattam, hogy okos lány vagy és, hogy tudunk vigyázni. Erre megkérdezte ő is, hogy van e nálam? Erre én, hogy nem, de amúgy sem hiszem, hogy szükségünk lesz rá. Aztán bementünk hozzátok és este a kezembe nyomta - Sorának mosolyognia kellett, ahogy elképzelte Leon arcát a történtek után. 
- Elég részletesnek tartottad a beszámolót? 
- Aha – a férfi lassan lehajolt és hol ajkát, hol meg nyakát borította el csókjaival, miközben kezével expedíciót indított, a lány testének felfedezése végett. Sora már megint tétovázott. 
- Ööö Leon… 
- Hm? – azért a simogatást nem hagyta abba. Sora most tényleg zavarban volt. 
- Én… szóval. Én még nem voltam senkivel. Soha. Csak gondoltam… jobb ha tudod. – Arcát halvány pír öntötte el. Leon megfogta az állát és olyan finoman, mint eddig még soha senkit, megcsókolta. Sorát egyszerre elöntötte az érzés, hogy teljes biztonságban van a férfival és, hogy egyenesen szeretné, ha szeretkezne vele. Ű- Nem kell aggódnod – mondta Leon és belecsókolt a nyakába, majd lehúzta a pulcsija cipzárját, (ami alatt nem volt semmi) és kezébe vette Sora gyönyörű melleit. 
– Nagyon fogok rád vigyázni. Ha fáj, nem jó, meggondolod magad, vagy ha akár mi baj van, szólj. Rendben? 
- Köszönöm – Sora lehúzta a férfi pólóját és csókolgatni kezdte a testét. Leon le akarta venni a lány nadrágját, de nem engedte. 
- Előbb a tiedet jó? – meg sem várta a választ, keze már majdnem a férfi ágyékánál járt, mikor Leon megfogta a kezét és a szemébe nézett. 
- Biztos, hogy akarod? Nem akarom, hogy megbánd. 
- Én sem hogy te… - csúszott ki a száján. 
- Ezt hogy érted? 
- Attól félek, hogy csalódni fogsz bennem és, hogy nem lesz jó neked. 
- Nekem minden jó, ami veled kapcsolatos – újabb csókcsata kezdődött. Sora keze még mindig Leon belső combja és ágyéka között pihent… 
Végül Leonon már csak a boxer volt, Során meg a széthúzott pulcsi és egy bugyi. (Na meg persze a takaró) A férfi pont az utóbbitól akarta megszabadítani, amikor valaki berontott. Mind a ketten az ajtó felé fordultak. 
- Marion! Mit csinálsz itt? – kérdezte Sora és lehet, hogy egy kicsit durván, lelökte magáról Leont és ezzel egy időben felhúzta a cipzárját. 
- Nem merek egyedül aludni. Már mindenki alszik, ti vagytok az egyetlen reményem. Kérlek!!! – könyörgött a kislány. Leon lehunyta a szemét és egy hatalmasat sóhajtott. Sora nem akart hinni a fülének. Hihetetlen! Ha Marion nem jön be, akkor megkapta volna élete szerelmét. Leon reménykedett, de a szíve mélyén tudta, hogy ennek most nem lesz folytatása. Szerelmére nézett, aki visszanézett rá. Az ő szemébe is látszott a kielégítetlen vágy fénye. 
- Csókolj meg utoljára – kérte Sora és Leon eleget tett a kérésnek, bár elég rövid ideig tartott, mert a szíve és a vére így is a fülében dobolt. Szélsebesen. Elfordult a lánytól. 
- Gyere – intett Sora Marionnak, aki befeküdt kettejük közé. Sora eleinte gondolkozott azon, hogy nem lenne e jobb, ha Leon mellett feküdhetne, de eszébe jutott, hogy így is mennyire fel lehet húzva szerelme… Így aludtak el hármasban, nem is sejtve, hogy mi vár rájuk az elkövetkezendőkben…