15. Rosetta

Leon valamivel hamarabb ébredt, mint Sora. Amíg a lány nem kelt fel, gondolkozott az éjszakán. 
- Jó reggelt Leon – köszönt mikor felkelt és nagyot nyújtózott hozzá. Nem tudta hány óra, de azt igen, hogy alaposan kialudta magát. Egyébként végre Leon is. 
- Neked is – ezek után édesebbnél édesebb csókok következtek. 
- Éhes vagyok – panaszolta a lány. 
- Lejössz velem? - Persze – és indultak is. Odalent mindenki tiszta kóma volt! Ezek szerint senki nem aludt túl jól az éjjel. Sora odament a hűtőhöz és kinyitotta Leon követte. Rosetta! Sora hirtelen megfordult. Rosetta! A lány megkereste a tekintetével Rosettát és tűnődve nézett rá. Miért érzi azt, hogy valami baj fog történni? Ránézett Leonra és rájött, hogy szerelme hozzá beszél. 
- Bocs… Mit mondtál? – kérdezte még mindig lelassulva egy kissé. 
- Semmit – sóhajtott Leon és kivette a tejet a hűtőből. Sora leült az asztalhoz. Leon értetlenül nézett utána. Már megint nem értette. Magához vett valami kaját és leült a lány mellé. 
- Olyan furcsa, hogy mindenki itt van – nyújtózkodott Marion és ezzel fejbe verte Rosettát, aki neheztelve nézett rá. A többiek röhögtek egy jót. 
- May! – fordult Sora a lány felé – Valahogy kapcsolatba kéne lépnünk a nagyapáddal. Remélem gondolkoztál a probléma orvosolásán. 
- Egyet értek Sorával – szállt be Layla – Már ne is haragudj May, de te hoztál minket ide, és felelősséggel tartozol mindenért, ami itt történt. Te is és a nagybátyád is. Vannak dolgok, amiket nem fogunk tudni megbocsátani neked. 
May bólintott és bogárszemekkel nézett a nőre. Rosetta felállt az asztaltól és kiment. Sorának erőt kellett vennie magán, hogy ne kövesse. Lassan kiürült az asztal és hatan maradtak. A 3 pár. 
- Unalmasan telnek a napjaim – vigyorgott Sara. 
- Nekem nem. És ami azt illeti mára már van is programom. Úgyhogy ha megbocsátotok – ezzel Sora felállt és elindult kifelé, majd az ajtóból visszafordult. 
– Nem jössz? 
- De – Leon követte. – Elárulnád mit fogunk csinálni? 
- Aha – Sora hozzábújt és így mentek tovább. – El akarok menni valami iroda vagy könyvtárszerűséghez, ahol… 
- És ha nem, akkor mi lesz velem? – megtorpantak és némán osontak a hangok irányába. 
– Aha, értem. És… de velük mi lesz? Én… rendben. Mit kell tennem? 
- Rosetta! – Sora kilépett a folyosóra. A kislány egy hatalmas ablak alatt állt és fölfele nézett. Beszélgetett valakivel, akit a lány ebből a szögből nem láthatott. Ám amikor közelebb ment, akkor sem tudott kivenni senkit. 
- Sora! Szia! Várj! – a lány hátrált pár lépést 
– Azt akarja, hogy menj el. Különben így nem segít. 
- De Rosetta! Kicsoda? 
- Hát ő! – a lány a párkányra mutatott. Sora csak nem látott semmit. 
- Sora! Azt mondja kijuttat. Azt mondja kivisz engem, ha ti megengeditek. 
Sora és Leon megütközve néztek Rosettára. 
- Azt mondja, hogy mást nem, egyedül csakis engem. De azt is mondja, hogy gondoskodni fog arról, hogy ti is ugyanazt kapjátok, amit én. 
- És mit kell tenned érte? – kérdezte gyanakodva Leon. 
- Pont ez a szép benne, hogy semmit. Kérlek Sora! Had menjek! 
Megjelentek a többiek és megszavazták a kérdést. Mindenki arra voksolt, hogy mindenki menjen aki csak tud és hozzanak segítséget. May felírta Rosettának a nagyapja nevét és telefonszámát, hogy keresse meg. 
- Köszönöm mindenkinek. És most azt kéri, hogy hagyatok magamra. 
Teljesítették a kérést. Rosetta Passel kiszállt a játszmából. És ekkor még senkinek sem jutott eszébe, hogy esetleg véglegesen… 
Sora és Leon javában elvoltak egymással (de semmi komolyan, mivel hatan voltak a szobában), amikor egy hatalmasat villámlott, majd dörgött. aztán pörögtek az események: Sara felsikoltott, az ajtó kivágódott és befutottak a többiek, hogy betört az ablak és beesik az eső. Már nagyjából letelepedtek, amikor megszólalt egy különös zene. Beletelt egy kis időbe, míg rájöttek, hogy ez csak a csengő volt. Egyszerre rohantak le a lépcsőn, várva a megváltást, hogy simán elképzelhető volt, hogy Rosetta meghozta az erősítést. Az ajtó előtt megálltak. 
- Nem tudjuk kinyitni az ajtót! – kiabált ki May, és még nem tudta, hogy fölöslegesen. Ugyanis az illető fogta magát és bemászott az emeleti ablakon. 
- Hello – köszönt és páran felsikítottak ijedtükben.