19. fejezet: A nagy Lehetőség

- Figyi Leon! – Sora szembefordult a férfival. – Ezt szeretném egyedül elintézni, ha nem baj. 
- Nem dehogyis – forró csókot váltottak és beléptek a konyhába. Sora egyből Kaloshoz ment, aki kávéját itta nem éppen nyugodtan. 
- Beszélhetnénk? – kérdezte és háta mögött összefonta a karját. 
- Előbb megiszom a kávém. Vagy fontos? 
- Ööööö… nem. 
- Kalos – Sara bokán rúgta a férfit. 
- Jól van! Megyek – szúrósan Sarára nézett, majd követte Sorát. 
- Én igazság szerint… na jó. Őszinte leszek. Nagyon hálás vagyok, amiért így törődik velem, de… nem igazán értem, hogy ez miért jó magának? Mert gondolom a főnöknek sem kellemes és nekem… vagyis nekünk sem. 
- Mint mondtam nem csak jószántamból teszem. Ezen fölösleges vitáznunk. Engem megkértek, hogy vigyázzak rád és kötelességemnek érzem, hogy… 
- Főnök. Én köszönöm, hogy segíteni akar, de szerintem tudok magamra vigyázni és nincs szükség arra, hogy egymás idegeire menjünk. Bízzon meg bennem is és Leonban is. Ha nem hiszi, hogy képes vagyok magamra vigyázni, akkor bízzon meg Leonban, mert ő tényleg vigyáz rám. 
- Rendben van Sora, ha valóban ezt akarod. De bármi történjék számíthatsz rám. 
- Köszönöm – Kalos és Sora meg akarták ölelni egymást, de aztán egyszerre változtattak és kezet nyújtottak egymásnak. Kalos elindult befelé de az ajtóból visszafordult. 
- Reggel hallottam hangfoszlányokat rólad és a terhességről… 
- Igen, de nem vagyok terhes! 
- Biztos? 
- Biztos. Elmosolyodtak és együtt léptek be vissza a konyhába. 
- Na most, hogy mindenki itt van – May megvárta, amíg Sora és Kalos visszaülnek a párjuk mellé és folytatta – Mint bizonyára azt tudjuk, sikerült kinyitnunk úgymond az ajtót. Ami azt jelenti, hogy szabad utat kaptunk kifelé. Vagyis hazamehetünk. 
- May – szólalt meg tétován Sora. – Én nem vagyok benne biztos, hogy el szeretnék menni. 
- Én meg biztos, hogy nem megyek – Kelly elégedetten dőlt hátra a székben, hiszen nem marad egyedül. 
- Ha Sora itt marad, akkor én is – csatlakozott Leon. 
- Jó. Akkor szavazzunk. Layla? 
- Maradok. És Yuri is. 
- Sara? 
- Még szükség lehet a karate tudásomra. 
- Kalos? 
- Én is. 
- Akkor viszont valakinek ki kell vinnie Mariont. Mert gondolom te nem akarsz maradni – a kislány megrázta a fejét. Nem érdekelte, ha utoljára gondot okoz nekik, de legalább kijuthat innen. 
- May! Szerintem úgy lenne fair ha te vinnéd ki, mivel te is hoztad. 
A lány bólintott és Marionhoz fordult. 
- Pakolj kiscsaj, mindjárt visszajövök érted és akkor indulhatunk. 
May felszaladt a szobájába és előkotorta a külső kapu kulcsát, majd kiment, hogy kinyissa… 
- Bolondok vagytok, hogy maradtatok – jegyezte meg közben lent a konyhában Kelly. 
- Te is maradsz – vágott vissza Sara. 
- De az más. 12 éves korom óta… na mindegy. Szóval az más, mert én már megszoktam. Viszont ön kisasszony – ezzel Laylára mutatott – Sokkal inkább tűnik elkényeztetett apuci pici lányának, mint egy kalandornak. 
Layla dühösen nézett vissza rá. Már nyitotta volna a száját, amikor Sora közbe szólt. 
- Fejezzétek be! Mindannyian, legalábbis többé-kevésbé – ezzel Leonra sandított – magunk döntöttünk úgy, hogy itt maradunk. Még ha ez az életünkbe is kerül. Ennek itt most komolyan tétje van. És ha azok akik itt maradnak, nem fognak össze, akkor akár haza is mehetünk. 
- Egyetértek – szólalt meg Kalos. – Viszont az összetartásban a titkainkat is megosztjuk. 
- Jól van értettem a célzást! – ezzel Sora mesélni kezdett az eddigi kis csapatról, aminek eddig csak Kalos, Leon, Yuri, Sora és Rosetta volt tagja…