33.rész
2007.01.16. 21:07
33.rész Baba-para
„...88 napja még nem tudták mi is az a veszély. 88 napja még valamennyien éltek. 88 napja még nem sejtették, hogy hamarosan halottak lesznek. Élet… Amilyen helyzetben voltak, azt nem lehetett életnek nevezni. Ez a titokzatos és gonosz erő fogva tartotta őket a markában. Nem eresztette őket, még a haláluk után sem… Halál… Mi a halál? Azt mondják az, amikor a lélek elhagyja a testet és egy jobb világba megy. De ha ez a halál, akkor ők nem halnak meg. Mert szellemük a kastély örök foglya marad… Remény… Érzés, amely erőt ad ahhoz, hogy mindig újra kezdjük a harcot, ami elvezet céljainkhoz. Mert e nélkül nincs akarat, csupán a vég ér el mindannyiunkat… Rabság… Rabságuk az elején önként vállalt volt, de aztán nem vették észre, hogy a játék megváltozott. Már nem tudták irányítani a dolgokat. A lehetőség, hogy elmehetnek, rég elveszett… "
A megfogyatkozott csapat – Sora, Leon, Sarah, Kalos, Yuri, Layla és Kelly – a könyvtárból próbáltak meg információkat begyűjteni. Kelly nem nagyon segédkezett, sőt, inkább hátráltatta a munkát a Sorára és az összes csajra tett megjegyzéseivel. Sarah Kaloshoz bújva olvasott az egyik olvasósaroknak berendezett helyen. Nem találtak semmi értelmes dolgot. Semmi nyomravezetőt. A lány már nem is olvasott, hanem inkább gondolkozott. Furcsa volt neki, hogy hogy juthatott be még anno a kastélyba Kelly. Kétkedésének nem akart hangot adni, mert miért pont ő legyen a vészmadár? Nem igazán vette észre, hogy Kelly régóta őt figyeli. Sora sóhajtott és felállt.
- Én nem bírom tovább, megyek lefeküdni.
- Jó éjt! – köszönt Leon is. Marion halála óta nem mászkálnak egyedül. Bár a kislány holléte rejtély maradt számukra. A szobában elmentek lezuhanyozni, majd befeküdtek az ágyba.
- Fázol? – kérdezte Leon
- Egy kicsit, de csak mert álmos vagyok szerintem.
- Akkor aludj – a férfi átölelte és simogatni kezdte a hátát. Sora arra ébredt, hogy berúgták az ajtót és valaki felsikolt. A többiek is felkeltek. Sora még épp időben meg tudta akadályozni, hogy Leon pisztolyt rántson, hisz nem volt rá semmi szükség.
- Layla! Mi van? – kérdezte a lány álmosan. A többiek –látván hogy Layla mosolyog- visszafeküdtek.
- Velem kell jönnöd most azonnal! – suttogta izgatottan a lány.
- Megyek – gyorsan puszit adott Leon szájára és kimentek.
– Mondjad!
- Sora… én… Sikerült!!!
- Mi? – Sora egyáltalán nem értette. Layla ezt rendkívül mulatságosnak találta és felnevetett.
- Terhes vagyok – jelentette be és barátnője nyakába borult. Sora pár másodperc után viszonozta az ölelést, de nem mosolyodott el. Ehelyett nagyot sóhajtott.
- Gratulálok – Layla leszűrte hogy van valami baj.
- Mi van?
- Hát… Honnan tudod? Hogy az vagy?
- Nagyon rég nem jött meg és volt nálam teszt, csak megfeledkeztem róla!
- Yuri tudja már?
- Még nem. De ne tereld a szót! Mi a baj?
- Nincs véletlenül még teszted?
- Mi van? – Layla elsápadt és elkapta Sora két csuklóját.
– Te eszednél vagy? Nem szedted a ...?
- De, szedtem. Illetve volt egy kis… mindegy. Szóval van vagy nincs?
- Sajnos nincsen több. De nem jött meg?
- Nem.
- Sajnálom… - suttogta Layla.
- Hát valahol én is…
- Leon? Mit szólt?
- Viccelsz velem? Nem tudja.
- Pedig jó lenne elmondanod neki.
- Jó, majd valamikor ha biztos vagyok benne. Valamelyikben. És ha nem vagyok, akkor majd egy jót röhögünk az egészen, de addig is nem akarok fölöslegesen pánikot kelteni. Nem tudok mit csinálni ezek szerint, csak várni. De erről légy szí’ ne beszélj senkinek! És emiatt nem kell, hogy fájjon a fejed, megoldom.
- Rendben, csak majd szólj ha van valami.
- Oké – visszamentek a szobába. Leon már az igazak álmát aludta amikor Sora befeküdt mellé, mégis egyből átölelte hogy is fogalmazzak… talán a gyermeke leendő anyját…
|