36.rész „Örülünk, hogy itt vagytok”

Sora egy halk sikoly kíséretében ült föl. Remélte nem kelt föl rá senki. Körbe nézett a szobában. Összesen 6an voltak és ebből 4en ébren. Ami azt jelenti… 
- Ne aggódj, hamarosan ő is felébred – suttogta Kelly. 
- Honnan veszed? – kérdezett vissza Sora, szintén halkan, nehogy Leont fölkeltse. Bár lehet jobb lett volna. 
- Nem hallod a szívét? 
- Nem. 
Kelly hallotta a hevesen kalapáló szív játékát. De csak ő. Lehet, mert ő közelebb volt hozzá. Kelly erőtlenül visszahanyatlott a párnára. Mindenkinek mindent bevallott. Elmondta, hogy miért hívta el Saraht beszélni és, hogy miért ilyen amilyen. Felelősnek érezte magát a történtek miatt, elvégre ha nem hívja el a nőt, akkor még most is élne. A Kaleido dolgozóinak be kellett látniuk, hogy félreismerték a lányt. Most, hogy nem henceg és fenyegetőzik állandóan, sokkal másabb, mint volt. Pont olyan, mint ők. Feszengő bomba a homályban. Mostanában sokat sírt. Bűntudata volt. És mindenki hitt neki. Mindenki, kivéve egy valaki… Kalos. Kalos Eido nem adta olyan könnyen magát, mint a többiek, szentül meg volt róla győződve, hogy a lány ölte meg Saraht. A dolgok oly annyira fajultak el, hogy nem szólnak egymáshoz. Nem vészes, de zavaró tényező, hogy míg egy külső erő támadja őket, belülről is rohad a banda. Ahogy Kelly mondta, Leon hirtelen riadt. Sora megfogta a kezét, így kissé megnyugodott és visszafeküdt. 
- Mindenki? – a férfi csak ennyit nyögött ki. Sora bólintott. Leon hirtelen fölpattant. 
– Hol van Kalos? 
- Itt… - Sora oldalra fordult, hogy mutassa, de az ágy üres volt. 
- A francba! – a férfi az ajtó felé indult. Amikor pár perccel később az ajtó kivágódott, mindenki kővé dermedt a félelemtől. Nagyon aprókat mozogtak. Yuri megfogta Layla kezét, Leon bebújt egy árnyékba, Sora a pisztolyért nyúlt. Kihúzta a táskából. 
Léptek… 
Nagyon lassan bedugta a párna alá. 
Léptek… 
…közvetlenül az ágyuk mellett. 
Léptek… 
Sora szorosan összezárta a szemeit, és erősebben markolta a fegyvert. 
Léptek… 
Távolodtak. Menni készültek. Nem bántanak. Az ajtó becsukódott, de még mindig nem mozdult senki 
- Szemekre vigyázni – mondta Leon, majd fölkapcsolta a lámpát. Különböző reakciók. Leon mosolyogva indult vissza az ágyhoz, Layla a szája elé kapta a kezét, Sorát elfogta a hányinger. Kelly a fejére húzta a takarót, Yuri nagy szemeket meresztett. 
- Mi van? – kérdezte Leon a halál sápadt Sorától. 
- Leon – szólalt meg rekedten Sora – Szerintem fordulj meg… 
A férfi megfordult és hátrált pár lépést. Ő is lesápadt. Az ajtón hatalmas vérvörös betűkkel 6 szó alkotott egy mondatot. „Örülök, hogy itt voltatok, vagytok, lesztek” 
- Öh… - Leontól csak ennyi telt. De látva, hogy senki nem mozdult odalépett a felirathoz és mutatóujjával mintát vett a különleges tintából. Megszagolta és fintorgott. 
- Mi az? – tudakolta még mindig hányingerrel küszködve Sora. 
- Vér… - suttogta Layla, mire Leon bólintott. 
- Pont, mint az álmomban. A fenébe is! Leon úgy ahogy volt, egy szál boxerben és ingben, fogta magát és kisétált az épületből. Nem törődött a hideggel, egyedül akart lenni. Sora fölvette a köntösét és Leonét is magához vette, majd némi gondolkodás után a fegyvert az éjjeliszekrény fiókjába tette. 
- Sora szerintem nem jó ötlet – kezdte bátortalanul Kelly. 
- Nem lesz baj – remélem. Tette hozzá magában. Szíve hevesen vert, amíg rá nem bukkant a férfira. Elhatározás ide vagy oda, félt egyedül. 
- Leon? – kérdezte óvatosan. Az alak nem válaszolt. Sora tétovázott. Mi van, ha nem ő? De ő, tudom és kész! 
– Leon várj már! 
Az alak megállt, így Sora nekiütközött. 
- Bocs – mondta és szembefordította magával a férfit. Leon volt. Sokáig csak nézték egymást. 
- Vedd föl, mert megfázol – törte meg a csendet halkan Sora. Leon nem nyúlt a köntösért, így Sora maga terítette rá. 
- Megállíthattam volna – motyogta. 
- Csss! – Sora átölelte. 
- Megakadályozhattam volna. Én tehetek róla – Leon saját maga megdöbbenésére is zokogni kezdett. Úgy bújt Sorához, mint aki 1000 éve nem látott imádott édesanyját szorítja magához. Sora is megeresztett pár könnycseppet. 
- Ne beszélj ilyeneket. Nem te tehetsz róla! 
- Akkor is. Tudtam előre érted? Tudtam! 
- Leon ezen nem szabad tovább emésztened magad. 
- Én… félek. 
- Én is Leon. Nagyon. De – nagy levegőt kellett vennie, hogy a torkában lévő gombócon valamelyest enyhítsen. – Nekem itt halt meg a második családom. Segíteni szeretnék, de… 
- Reménytelen – vágott közbe Leon. 
- Ne mond ezt kérlek! Szedd össze magad! 
- Te nem láttad azt, amit én – letörölte a könnyeit. – Most Layla jön, aztán Yuri, én és te. Ennyit láttam. Mindannyiunkkal végez és tudod mi a szar? 
Mivel a lány nem válaszolt, nemnek vette. 
- Hogy nem tehetünk semmit. Senki. Jobban tennénk, ha mi magunk vetnénk véget az életünknek. 
- Leon nagyon szépen kérlek, ne mond ezt! Nem emlékszel? – kezébe vette az arcát. –Most már hármunkra kell vigyáznod. Magadra, rám és a kicsire. 
Leon mély levegőt vett, hosszan fújta ki. 
- Ne haragudj kicsim. Bocsássatok meg – súgta Leon, lecsókolta a lány könnyeit, majd kézen fogta, és mintha mi sem történt volna, bevezette a kastély zavaros sötétjébe.