37. rész

Világ életében kilógott a többiek közül. Mindig felnéztek rá és tisztelték. Ha nem, megtalálta a módját, hogy kivívja a tiszteletet. A mozgása is különleges volt. Nagyon tehetséges szertornász volt. Egy ideig az iskolai szurkoló csapatot is ő vezérelte, de egy nap minden megváltozott… 
Boldog párkapcsolatban élt. Minden idejét a fiúval töltötte és meg is feledkezett az álmairól. Egyik este cigarettával feküdtek az ágyban és TV-t néztek. Híreket mondtak. Egy szintén tehetséges artistáról volt szó. Fiatal lány volt és épp valami nagy dolgot akartak véghez vinni kollegájával, aki a sztár volt. A fiú elkezdett szórakozni, hogy bejön neki a csaj és ilyen kell neki. Míg nem egy nap, meglepetésből fölállított hozzá. Azonban az ő meglepettsége nagyobb lett. Meglátta egy másik lánnyal. És ami kiborította, az az volt, hogy szinte ikre is lehetett volna annak a 16 éves lánynak, akit bemutattak a TVben. Még nem ismerte, de már gyűlölte. Néhány hónappal később elmegyógyintézetbe zárták, mert elgázolta a volt barátját, aki inkább a másik lányt választotta. 
Tudta, hogy ennyivel nem éri be a bosszúszomja… Nem. Ő ennél sokkal többet kívánt…

Másnap reggel Kalos keresésére indultak, de nem találták. Bár nem ismerte annyira, mindannyijuk közül talán Kelly volt a legmegviseltebb. Leon szerelmének, és babájának hála túl tette magát a dolgon, bár egész nap ki sem kelt az ágyból. Sora is csak annyi időre távozott mellőle, amíg Laylaval megbeszélték a baba ügyet. Különös hangulat uralkodott a házban. Mindenki félt és tehetetlenek voltak. Lassan elvesztették a reményt. És ez nagy hiba volt… 
- Biztos már valami? 
- Biztos csak akkor lesz, ha elkezdek gömbölyödni – felelt nagyot sóhajtva Sora. Laylaval a folyosón sétáltak. 
- Leon mit szólt? 
- Nem örült. 
- Valahogy gondoltam. Mit ne mondjak kislány… én se vagyok oda 
- Jó Layla, tudom! – Sorának kezdett elfogyni a türelme. 
- Gondolkoztam. – megálltak az ablak előtt. 
– Nem tudom meddig leszünk még itt, de nem akarom ilyen helyre megszülni a gyerekemet. Túl veszélyes lenne. 
- Ezzel egyet értek. 
- Valahogy mégis borzasztó belegondolnom abba, hogy elveszíthetem. Yurival és magammal együtt. 
- Pont ugyanezt gondolom én is, csak nekem valamivel rosszabb. Neked Yuri legalább örül. Leon meg… biztos vagyok benne, hogy neki csak nyűg ez az egész és már a háta közepére kíván mindkettőnket. 
- Dehogyis! Ennyire nem kegyetlen! 
- Kösz. 
- Mikor beszéltetek róla utoljára? 
- Nem is tudom. 1-2 hete. 
- Beszélned kéne vele újra. Hátha gondolkozott a dolgon. 
- Igen, ez lesz. Na visszamegyek hozzá, nehogy valami baja essen. 
- Jó, én meg megkeresem Yurit. Szia! 
- Szia! 
Sora visszasétált a szobába, de Leont nem találta bent. Szíve kihagyott pár másodpercre, majd sarkon fordult és gyorsított léptekkel haladt a folyosón, a többiekhez. Fél úton beleütközött valakibe. 
- Leon?! Hol voltál? 
- Téged kerestelek! Ne menj el többet szó nélkül! 
- Csak aludtál és én… 
- Ne legyen többször ilyen. A végén még bajod esik és azt nem tudnám elviselni – megölelte és belecsókolt a hajába. 
- Muszáj neked ilyen lengén mászkálnod? – kérdezte viccesen a lány, utalva rá, hogy szerelme egy szál boxerban és trikóban van. 
- Zavar? 
- Nem. 
- Na gyere menjünk vissza! Ne menj többet sehová nélkülem, de tényleg jó? Nagyon hiányoznál… hiányoznátok… 
- Tényleg? 
A férfi bátortalanul elmosolyodott. 
- Azt hiszem. 
Mosolyogva léptek be a szobába. Ekkor még el sem tudták képzelni mi fog velük történni az elkövetkezendő 48 órában…