41. rész

Sora és Leon megkötözve ültek egy-egy széken és feszülten nézték a fel-alá mászkáló Kelly Whatsont, aki épp ecsetelte a különböző gyilkosságait. Leon semmit nem tehetett, a fegyvert elvette tőlük a lány és hadonászott vele. 
- Szóval az egész az én művem. 
- Büszke lehetsz rá – morogta Leon. 
- Képzeld! Az is vagyok! Nem tudom, hogy hogy lehettetek ennyire ostobák! Annyira egyértelmű volt az egész. 
- Igen! De miért? – kérdezte halkan Sora. Kelly mosolyogva nézett ki a kezdődő hóviharba. 
- Lehet, hogy nem fogod elhinni, de… pont miattad! 
- Miattam? Miért? 
- Majd később, amikor csak ketten leszünk. Nem akarom, hogy ő is tudjon erről. 
A lány hanyagul lépett eléjük. 
- Azt akarjátok, hogy elengedjelek titeket ugye? 
Sora megszorította Leon kezét. 
- Úgy terveztem, hogy így lesz. Hogy senki másnak nem esik bántódása, egyes egyedül csak neked! – ezzel mérgesen Sorára mutatott. 
– De aztán… megláttam mennyire szeretnek téged és hogy te mennyire őket. És ez új tervet ütött az elmémben. Te megölted azt, akit a legjobban szerettem, most én is megölöm azokat akiket te szeretsz a legjobban. Ilyen volt a sorrend is. Bevallom őszintén csodálkoztam, hogy az a hülye Killian ennyire a végére került a listádnak. De mindegy. Én nem vagyok a pasid, engem nem érdekel. – a lány kuncogott. Leon gondolta, hogy provokálni próbálja őket és valahogy érezte, hogy Sorát sikerült is. Nyugtatóul simogatta a kézfejét, holott félt. 
- Mit akarsz tenni? – próbálta kérdezni higgadtan Leon. 
- Ugyanazt, amit ő tett az én barátommal. 
- Szerintem összekeversz valakivel… ez előtt még soha nem találkoztunk. És pláne nem öltem meg senkit. 
- Nem is. Én voltam, de te vettél rá. 
- Még soha… Mi van? 
Sorának leesett, hogy mit akar Kelly. 
- Nem! Azt soha! 
Kelly felkacagott. 
- Dehogynem – a lány odalépett a székekhez és eloldozta őket. A férfi egyből magához ölelte Sorát. 
- Leon! Menekülj! – súgta neki a lány, de Kelly nevetett és egyszerre tudta: nincs remény. Sora ellökte magától Leont, aki a falhoz hátrált. 
- Ne haragudj! – Sora elsírta magát. Érezte, hogy hamarosan nem lesz ura önmagának. Kelly elégedetten nyomott a kezébe egy véres kést. 
- Nyugi! Csak Layla vére van rajta! 
Sora már rosszul volt. Kelly meglökte a vállát. 
- Nyomás! – kiabált rá, Sora nem tudott mit tenni, a lány akarata kényszerítette rá. Lassú léptekkel elindult a férfi felé, bár teljes erejéből viaskodott magával. Zokogva közeledett, Leon arcáról nem tudott leolvasni semmit. Már csak karnyújtásnyira voltak egymástól. 
- Tedd meg, ha akarod – mondta rekedten Leon. 
- Nem akarom, de…, de… - a kést tartó jobb keze, lendült, majd a puha húsban megállt. A férfi szeme elkerekedett, majd szép lassan lecsúszott a fal tövébe. Hallotta az ajtónyitódást, de nem törődött vele. Amint a lány kiment, megtört a „varázs”. 
- Leon! – sírva ereszkedett térdre, mellé és az ölébe vette a fejét. 
– Könyörgöm ne haragudj! Nem akartam! Ne hagyj itt kérlek! Könyörgöm! Magához szorította a férfit. 
- Sora… 
- Ne beszélj! Minden rendben lesz, nem lesz semmi baj – magát is nyugtatni próbálta. 
- Sora! Én…- a férfi vért köhögött. – Szeretlek… 
Utoljára szívta be a levegőt, hogy még egyszer rekedtesen kifújhassa. Leon Oswald, Sora Naegino szerelme, lecsukta a szemét és nem nyitotta ki soha többé…