III. fejezet: Miroku “tanácsai”

Bementek az erdőbe és egy kis tó mellett letelepedtek éjszakára. Ott aztán megkezdődött a kupaktanács. Inuyasha még mindig nem akarta felfogni, hogy Kikyonak és Narakunak gyereke van.

• De vajon miért mondta azt, amikor megakart ölni, hogy így már biztos nem állunk a fia útjába?
• Ez jó kérdés Kagome… - gondolkozott el Sango.
• Egy pillanat. Ugyebár Naraku egy hanyou. Kikyo pedig miko. Ők vannak a sötét oldalon. De ha egy olyan gyerek is születne, aki a jó oldalon van…az nagyon keresztbetenne nekik. Kagome pedig miko. És nekünk van egy hanyounk is. – ekkor Miroku Inuyashára sandított. – A válasz a következő: ha megakarjátok akadályozni, hogy a sötétség uralkodjon, nektek is kell egy gyerek…

Erre Inuyasha rögtön felkapta a fejét, Kagome pedig pipacsvörös lett. Aztán mindketten egyszerre ordították le Mirokut.

• Te megbuggyantál?! Mégis hogy képzelted ezt?!
• Én csak megmondtam mit kell tennetek. Jaj, csak egyetlen éjszaka! Ennyit igazán megtehettek a világért!

Inuyasha és Kagome elfordultak egymástól és mindketten vörös színben pompáztak. Miroku pedig ráadásként kapott egyet a fejére Sangotól, amiért ilyeneket mondott.

• Nem azért de szerintem beszélnetek kéne…négyszemközt. – simogatta Miroku a fején lévő púpot.
• Szerintem is. – állt fel Inuyasha. – Gyere Kagome.
• Rendben. – válaszolta Kagome halkan és ő is felállt.

Miroku és Sango pedig nézték, ahogy eltűnnek a fák között.

• Nos Sango. Mi is kettesben maradtunk… - mondta Miroku, de Sango melengette a levegőben a tenyerét és erre elhallgatott.

Inuyasha és Kagome csöndesen ballagtak egymás mellet, míg kikötöttek egy hatalmas fánál. Gyökerei néhol kinyúltak a földből, az ága pedig olyan vastagok voltak, hogy négy ember egymás mellett kényelmesen elfért volna. Kagome leült a gyökerek közé, Inuyasha pedig mellé. Nem tudtak egymásnak mit mondani.

• Hogy ennek a Mirokunak micsoda ötletei vannak. – morogta Inuyasha.
• Miért? Szerintem igaza van. És működne is, de mi nem vagyunk szerelmesek. – mondta Kagome, de még magában hozzátette: Sajnos. – És ráadásul én még túl fiatal is vagyok egy gyerekhez, a 17 évemmel.
• Igen…belőlem meg nem lenne valami jó apa. A gyerekhez türelem kell, ami nekem nincs sok.

De minél jobban próbálták magukat lebeszélni róla, annál inkább szerették volna. Ekkor megszólaltak egyszerre:

• Kagome
• Inuyasha
• Mond csak te Kagome.
• Nem, nyugodtan mond csak te.
• Hát jó…figyelj, mégis mi lenne, ha megpróbálnánk együtt? Ha nem megy nem kell erőltetni.
• Egy próbát megér… Hátha időközben összerázódunk.
• Én is így gondoltam. Kezdjük mindjárt valahogy így. – Inuyasha közelebb húzta magához Kagomét és megcsókolta