Hatodik fejezet – Kheira ereje

Kurama pr�b�lta gyorsan leszedni a k�t�seket, de a l�ny nagyon j� munk�t v�gzett, �s igen hossz� idej�be telt megtenni ezt. �s mikor v�gre siker�lt, nem akarta elhinni, amit l�t.

– �n nem… �n semmit sem csin�ltam! – hebegte a h�g.

– De! Te tetted, te gy�gy�tottad be a sebem! Hogy csin�ltad? – Kurama a s�r�l�s h�lt hely�re meredt. Kheira csak a fej�t r�zta.

– Nem �n… �n nem! – dadogta, �s maga sem �rtette.

– Pedig te csin�ltad, az biztos! Mire gondolt�l? Mikor a kezed a seb felett volt, mire gondolt�l? – A fi� felkelt, �s egy p�l�t keresett mag�nak, s mik�zben beleb�jt v�rta a v�laszt.

– Semmire, vagyis csak arra, hogy mi lehet a t�bbiekkel! Agg�dom Zen�rt! – magyar�zta a l�ny.

– Nem kell! Ha s�lyos lett volna a helyzet, soha nem hagyom ott �ket! – �rvelt Kurama. Igyekezett megnyugtatni a l�nyt. - F�leg nem hozok magammal m�g egy embert!

– De akkor?

– �k ketten k�vett�k Streust! – A sr�c az ajt�hoz l�pett. – �hen halok!

– Csin�lok vacsit, k�t perc! – Kheira aki eg�sz eddig az �gy mellett t�rdelt, most felpattant �s m�g a r�kad�mon el�tt hagyta el a szob�t. Mire Kurama ki�rt, m�r l�zas munk�ban �gett.

– Ha Hiei visszaj�n, elmegyek Koenm�hoz �s megk�rdezem, mi t�rt�nhetett, hogy ilyen hamar meggy�gy�tott�l! – t�rt vissza a szob�ban f�lbehagyott besz�lget�shez a sr�c.

– �n nem hiszem, hogy �n csin�ltam, �gy �rtem, ha �n lettem volna, akkor tudn�k r�la. Nem? – �rdekl�d�tt Kheira. Mert valami azt s�gta neki, hogy m�giscsak � volt a gy�gy�t�.

– Tudod, sokan, haszn�lj�k az erej�ket, an�lk�l, hogy tudn�nak r�la. Ahhoz, hogy tudatosan haszn�lni tudd, sok id� �s gyakorl�s sz�ks�ges – vil�gos�totta fel �t Kurama.

– De te meggy�gyult�l! Ember erre nem k�pes! Azt tudom, hogy a h�t�nd�rek tudnak gy�gy�tani, de �n nem vagyok h�t�nd�r! Volt ap�m, �s �desany�m is egyszer� ember volt.

– Honnan tudsz te a h�t�nd�rekr�l? – A r�kad�mon k�rd�se igen kellemetlen helyzetbe hozta a l�nyt.

– Hiei mes�lt r�luk! – f�llentett, �s mikor a fi� sz�les vigyorra ny�lt, megnyugodhatott.

– Szemmel l�that�an kedvelitek egym�s t�rsas�g�t. – Kheira m�r sz�ra ny�lt volna, mikor az ajt� el�l veszeked�st hallott.

– Honnan tudhattam volna? Ez a l�k�tt nem mondta, hogy ne menj�nk! – Ez Hiei hangja volt. A lak�sban tart�zkod�k k�v�ncsian v�rt�k, hogy kiny�ljon az ajt�, �s megtudj�k, mir�l folyik a vita. Az ajt� kiv�g�dott, �s Hiei viharzott be els�k�nt. – A mocskos b�r�t akarom megmenteni �s ez a h�la!- dohogta, �s �gyet sem vetve a m�sik kett�re a saj�t szob�j�ba viharzott.

– A te feladatod az volt, hogy a h�gomra vigy�zz, nem az, hogy h�st j�tssz! – ord�tott ut�na Zen, de a d�mon becsapta maga ut�n az ajt�t.

– Mi t�rt�nt? – k�rdezte Kurama, � t�rt el�bb mag�hoz.

– Kurama! A mindenit! – rikkantott fel Kuwabara. - Amikor itt hagytalak, f�lig halott volt�l, most meg f�lig…

– F�lig �l�? – �rdekl�d�tt szem�t felh�zva a r�kad�mon. – Min vitatkoztok?

– Zen �s Hiei �sszekaptak! Zennek nem tetszett, hogy Hiei egyed�l hagyta Kheir�t! – v�zolta r�viden a helyzetet Yusuke. – De te? Hogy gy�gyult�l meg ilyen hamar?

– Ti j�l vagytok? – �rdekl�d�tt Kheira, aki eddig b�lcsen hallgatott.

– Persze! – legyintett Urameshi. – Mire Hiei �s Kuwi oda�rtek, m�r v�gezt�nk!

– Semmi sz�ks�g nem volt seg�ts�g�kre, de Mr. Nagyokosnak musz�j volt j�nnie, �s k�zben itt hagyott t�ged! – dohogta Zen. – M�g j�, hogy nem t�rt�nt baj!

– Ami azt illeti, �n nem hiszem, hogy Kheira olyan v�dtelen lenne! – �llap�totta meg Kurama. – � gy�gy�tott meg.

– Mi? Mit csin�lt�l? – A h�rom sr�c egyszerre fordult a l�ny fel�, � csak legyintett.

– Szerintem semmit! – vonta meg v�ll�t. – Megn�zem Hieit! – d�nt�tt azt�n gyorsan, csak hogy megszabaduljon a k�v�ncsi tekintetekt�l.

– Minek!

– Minek? Mert hetek �ta vigy�z r�m, �s most is seg�teni akart, te meg bunk� vagy, mint mindig! – Zen b�lcsebben tette volna, ha hallgat. – Suichi �llapota arra engedett k�vetkeztetni, hogy nagy a baj, �s akkor a fiatalember m�g azt is mondta, hogy ti is megs�r�ltetek, agg�dtunk �rtetek.

– �h! – legyintett Kuwabara. – Hiei nem! � soha nem agg�dik!

– J�, mindegy! – vonta meg v�ll�t Kheira, �s Kurama figyelmeztet�se ellen�re bekopogott a d�monhoz. – Kheira vagyok! – er�s�tette meg.

– Senkit nem enged a szob�j�ba! – �llap�totta meg a r�kad�mon, majd leesett �ll�t keresve n�zte v�gig, ahogy az ajt� kiny�lik, �s a l�ny bes�t�l rajt.

– Senkit, csak �t! – helyesb�tett Yusuke. Mind a n�gyen sejtelmesen n�ztek �ssze, de Zen d�h�s volt! Egy�ltal�n nem tetszett neki, a h�ga �s Hiei k�zti viszony.

Hiei becsukta m�g�tte az ajt�t, Kheira pedig meg�llt a szoba k�zep�n. Hossz� percekig csak n�zt�k egym�st.

– Zavarna, ha m�g keresn�k egy kicsit? – �rdekl�d�tt a sz�net ut�n a l�ny.

– Nem, nyugodtan! Streus most valami gy�m�ntot lopott el! Tal�n ez tov�bb seg�t! – vetette fel a fi�.

– J�, megn�zem. – Kheira a g�p el� �lve p�ty�gni kezdett, a d�mon pedig �rdekl�dve figyelte.

– �rdekes ketyere! – �llap�totta meg. – Bonyolultnak t�nik!

– Cseppet sem az! – mosolyodott el a m�sik �s intett. – Gyere, megmutatom! – Mikor Hiei a h�ta m�g� l�pett magyar�zni kezdte, mi az a monitor, az asztal, a t�lca stb.

– Eg�r? Hol? – A sr�c �gy reag�lt arra a megjegyz�sre, hogy itt az eg�r helyett… - Sehol, ezt h�vj�k �gy! – A l�ny a billenty�sorba �p�tett g�rg�re mutatott. – L�tod azt a kis nyilat? – Hiei b�lintott, de esz�be sem jutott a k�perny�re n�zni, sokkal jobban �rdekelte a m�sik m�zbarna nyaka, amely olyan cs�b�t�an �s k�v�natosan k�n�lta mag�t. – Pr�b�ld ki! – A fi� csak akkor eszm�lt, mikor Kheira megfogta kez�t �s a g�rg�re helyezte. Milyen l�gy az �rint�se mennyire puha, �s selymes a keze! Milyen j� �rezni a k�zels�g�t!

– �s most? – Mivel Hiei nem figyelt, fogalma sem volt, mit csin�ljon, most hogy a g�rg�n van a keze.

– Mozgasd! – Eleget tett a k�r�snek �s �mulva n�zte, ahogy a k�perny�n a ny�l pont �gy mozog, mint az � keze.

– Hah! Ez t�k j�! – lelkendezett. A l�ny most fel�llt, belef�jdult a feje az aggodalomba, �s ez a sok adat, amiket eg�sznap b�jt, sem jav�tott helyzet�n.

– �n most lefekszem, te nyugodtan pr�b�lgasd! J� �jt! – Mire Hiei eszm�lt, m�r elhagyta a szob�t, �gy viszont m�r kor�nt sem volt olyan �lvezetes a laptop, �gy a d�mon hamar felhagyott vele, kiment a nappaliba, ahol m�r csak Kuram�t tal�lta. – A t�bbiek?

– Yusuke �s Kuwabara haza mentek, Zen a szob�j�ban, Kheira meg n�lad!

– M�r nincs! Elment lefek�dni! – Hiei tal�n csak most vette �szre, hogy bar�tja felt�n�en j�l van. – Mi t�rt�nt veled? Volt itt Yukina?

– Nem, Kheira gy�gy�tott meg!

– �gy �rted, � is… - A d�mon valahogy nem �r�lt volna ennek a t�nynek.

– Nem. L�ttuk s�rni, k�nnyei voltak, nem gy�ngy�k, igaz�b�l �n se �rtem, de r�tette a kez�t a sebre �s az begy�gyult! �letemben nem hallottam m�g ilyet!

– �n sem! – Kurama �s�tott, azt�n fel�llt.

– Megyek, lefekszem! – adta bar�tja tudt�ra, � csak legyintett �s n�zte, ahogy a m�sik elt�nik a saj�t szob�j�ban. Hossz� ideig �lt m�g a s�t�tben, mikor v�gre � is az alv�s mellett d�nt�tt, de visszat�rve a szob�j�ba l�tta, hogy a laptop m�g mindig m�k�dik, �s neki fogalma sincs, hogy kell kikapcsolni, viszont ahhoz hangos, hogy aludni tudjon t�le. Az � �rz�kszervei a nyugalomhoz szoktak, csak �gy tudj�k kisz�rni az idegen zajokat. �tment h�t a l�ny szob�j�ba, de hi�ba kopogott, senki nem nyitott ajt�t, �gy � maga nyomta le a kilincset �s �vatosan bek�mlelt a r�snyire nyitott ajt�n.

– Kheira? – Olyan halkan suttogta a nevet, hogy m�g � maga sem hallotta. Nem csoda h�t, hogy nem kapott v�laszt �s � ennek ellen�re bel�pett a szob�ba, becsukva maga m�g�tt az ajt�t. Meg�llt a l�ny �gya felett, �s n�zte �t! Annyira… megnyugodott, lelke, �s teste nyugalomra lelt, mint r�gebben, ha a hirui k�v�t a kez�ben tartotta. Tudta, el kellene mennie, m�gsem tette. Feltelepedett az ablak p�rk�ny�ra �s hossz� ideig n�zte az alv� Kheir�t, aki annyira b�k�snek �s boldognak hatott, mint ember m�g soha. Ha Hiei nem tudta volna, mi minden t�rt�nt vele az elm�lt hetekben azt hihette volna, egy olyan embert l�t, akinek megvan mindene, �s t�k�letesen boldog, el�gedett. Lassan, nagyon lassan elnyomta �t is az �lom, �gy a hajnali napnak f�nye a p�rk�nyon tal�lta, fej�t az �vegnek d�ntve aludt. Kheira el�sz�r megijedt, mikor fel�bredve megpillantotta alakj�t, de szerencs�re el�bb �szhez t�rt, mintsem ki�ltott volna. Felkelt, �s halkan, ak�r egy kiseg�r lop�zott a fi�hoz, �gy �lm�ban m�g vonz�bbnak tal�lta, de fel kellett keltenie, �m alig �rintette meg a v�ll�t, a d�mon megragadta csukl�j�t, �s m�g miel�tt � eszm�lhetett volna, a tork�t is, �s a falhoz v�gta. A l�ny hal�lra v�lt arccal pr�b�lt leveg�h�z jutni, m�g Hiei �bredezett. – Kheira! – v�gre �szhez t�rt, �s eleresztette a tork�t, de kez�t m�g a falhoz szegezte.

– Szia! – mosolyodott el � �gyet sem vetve az im�nti k�zj�t�kra. – Mit csin�lsz te itt? – Nem kapott v�laszt, valami sokkal �desebben, �s forr�bbat kapott szavakn�l, egy cs�kot. Hiei a haj�ba t�rva vadul birtokba vette ajkait, �s neki esz�be sem jutott ellenkezni, s mikor a sr�c v�gre elengedte csuk�j�t karja Hiei nyaka k�r� fon�dott, �s tov�bb �lvezt�k egym�s k�zels�g�t. Ahhoz k�pest, hogy a d�mon �let�ben nem tett m�g ilyet, mindent kit�n�en uralt, az �szt�neire hagyatkozva cselekedett, s mindent �gy tett, ahogy a Nagyk�nyvben meg van �rva. El�nt�tt�k v�gyai, valamire m�g v�rt, valamit m�g akart annyira, hogy majd bele�r�lt. Egyre hevesebben cs�kolt, egyre szorosabban �lelte a l�nyt.

– Kheira! – s�gta, mikor egy l�p�st h�tr�lt. Tetszettek neki �j �rz�sei, s mikor l�gyan v�gigsim�totta a l�ny haj�t, �gy �rezte, nem is � cselekszik, mintha k�v�lr�l szeml�lte volna mag�t. M�r csak a b�szkes�ge tarthatta vissza a beismer�st�l �s az bizony Hiei eset�ben nagy �r! – Mi a fen�t… - d�h�snek t�nt, mint aki nem akarta a cs�kot, pedig � cselekedett el�sz�r. – M�gis hogy k�pzelted ezt?

– Mit? Hiei, te j�tt�l hozz�m, te cs�kolt�l meg! – menteget�z�tt d�bbenten Kheira.

– Nem �gy t�nt, hogy ellenedre van! – v�gott vissza d�h�sen a d�mon.

– Mert nem volt! �lveztem! – A h�g kaj�n mosolya megl�gy�totta Hiei sz�v�t, �s � megint megcs�kolta.

– A fen�be is! – dohogta � a cs�k ut�n. Nagyon �gy t�nt, nem tudja eld�nteni, mit akar.

– M�g miel�tt megint engem okoln�l, te cs�kolt�l el�sz�r, �s ezt is �lveztem! – Szinte hihetetlennek t�nt, de Kheira �rezte, �s tal�n �rtette a fi� okait, �s cselekv�seit, m�g ha �sszef�gg�stelennek t�ntek is.

– Kellesz nekem! – H�t ez nem a legszebb szerelmi vallom�s, de sebaj! Ezen is lehet m�g finom�tani. – Akarom, hogy az eny�m l�gy, de… - Hiei szemeiben vad f�ny csillant, – csak, ha meg�g�red, hogy nem sz�lsz r�la senkinek!

– Ha Zen megtudn�, meg�lne! – vetette fel Kheira.

– Engem? K�tlem! – A d�mon sz�m�ra kiss� s�rt� volt ez a felt�telez�s.

– Ett�l f�ggetlen�l, nekem is jobb, ha csak ketten tudjuk! – Ez volt az a v�lasz, amire Hiei v�rt, most megint cs�kot lopott, �s ez kedves, l�gy volt, gyeng�d, semmi vads�g, semmi k�vetel�z�s! M�r csak r�vidke m�sodpercekre t�volodott el ajka a l�ny�t�l, hogy leveg�h�z jusson, de azt�n visszat�rt.

Hiei a kanap�n �lt, Kurama �s a t�bbiek m�r elmentek egy �jabb d�monvad�szatra, � pedig maradt test�rnek. Kheira ker�lt el� a szob�j�b�l, csendesen a fi� m�g� lop�zott, �s l�gy cs�kot lehelt a nyak�ra.

– Elment az eszed? Megl�thatj�k! – mordult fel �, mik�zben test�t �tj�rta a bizserg�s.

– Senki sincs m�r itthon! – jegyezte meg mosolyogva a l�ny, �s m�r indult volna a konyha fel�, mikor Hiei �tny�lva a kanap� felett elkapta derek�t, �s maga mell� r�ntotta.

– Hiei! – Hi�ba pr�b�lt Kheira h�v�snek t�nni, elmosolyodott. A sr�c viszont, mintha sz�rnyakat kapott volna, tegnap �ta, l�gyan �s gyeng�den cs�kolta, a nyak�t, az arc�t, ajkait, de a d�mon �rezte, hogy ez nem el�g neki, enn�l � t�bbet akar, csak egyel�re fogalma sem volt r�la, mi az a t�bb. A megjelen� Botan, aki a cseng� helyett a kilincset nyomta le, �s bes�t�lt a szob�ba leveg�t sem kapott, amint megpillantotta a cs�kol�z� p�rost. Kheira vette �t �szre el�sz�r. – Bo… - Nem tudott t�bbet mondani, mert Hiei egy cs�kkal fogta be sz�j�t, azt�n tal�n eljutott a tudat�ig, a k�t bet�, felemelte fej�t, �s megpillantotta a r�v�szt. Pillanatok alatt el�tte termett �s a tork�nak szegezte a peng�j�t.

– Jesszus! – Szeg�ny l�ny m�g r�m�ltebb� v�lt, mint annak el�tte.

– Mi�rt nem kopogsz, vagy csengetsz? – sz�rte a fogai k�z�tt a fi�.

– Ti… ti ketten….

– Meg se sz�lalj, �s soha senkinek ne besz�lj err�l, mert r�gt�n meghalsz! – ripakodott r� a sr�c. – VIL�GOS??

– Hiei! – Kheira j�t�kony mosoly k�s�ret�ben �llt fel hely�r�l. – Hal�lra r�m�ted szeg�nyt.

– Meg�rdemli! – dohogta a d�mon, de v�gre eltette kardj�t, �s visszatelepedett a kanap�ra.

– �n csak Kheir�nak hoztam k�nyveket! – menteget�z�tt a r�v�sz.

– Csod�s! – Kheira kikapta kez�b�l a k�teteket, �s elvonult Hiei szob�j�ba, Botan k�vette, m�g a fi� el�cs�rg�tt a nappaliba. Annyira belemer�lt a kutat�sba, hogy szinte fel sem t�nt neki, a r�v�sz t�voz�sa, akinek hely�t a d�mon vette �t, csak akkor eszm�lt, mikor a fi� a nyak�t kezdte cs�kolgatni. – Hiei… - halk ny�g�s hagyta el ajkait, ami tov�bb t�zelte a sr�cot. – Hiei, Zen�k b�rmikor megj�hetnek! – A d�mon az els� pillanatban nem mutatkozott fog�konynak a szavakra, de nem teltek bele m�sodpercek sem, m�r elt�volodott a l�nyt�l.

– Igazad van! – ismerte el. M�g egyszer sz�jon cs�kolta �t, azt�n a laptopra b�k�tt. – Van valami?

– Azt hiszem, de egy kicsit megakadtam, szerintem m�r csak h�rom dolog kell, persze ez k�nyvenk�nt v�ltozik, de ha j�l sejtem, Streus egyet k�vet, azt, amit Botan most hozott – magyar�zta Kheria mosolyogva. J�l esett neki, hogy mik�zben � besz�l, Hiei l�gyan simogatja v�ll�t. – Egy egyiptomi jogar f�les�g, l�tod… - Itt egy k�pre mutatott. – Nem mehetn�k el a k�nyvt�rba? – fogalmazta meg k�rd�s�t.

– T�l vesz�lyes! – r�zta meg fej�t Hiei.

– De ott ut�na tudn�k n�zni, hol van az a jogar! – s�hajtott fel a l�ny.

– Ha a t�bbiek megj�nnek, �n elmegyek, elviszem Yusuk�t, vagy Kuram�t, �k �rtenek ehhez! J�? – aj�nlotta Hiei.

– Csak a nevemet ne eml�tsd! – k�rte kedvese, � homlokon cs�kolta. Nem �rtette, honnan ez a v�ltoz�s, �s mi�rt tud ennyire k�zvetlen�l „enyelegni” Kheir�val, de eset�ben nem t�nt ez olyan nagy b�nnek, �s annyira emberinek sem.

– Eszembe sincs! Majd learatom �rte �n a bab�rokat – humoriz�lt. Kurama �s Zen eg�sz kor�n haza �rtek, �s mivel Yusuke nem tartott vel�k, Kurama �s Hiei hamar lel�ptek a k�nyvt�rba. A l�ny vacsor�t k�sz�tett, azt�n pedig visszavonult Hiei szob�j�ba, hogy tov�bb kutasson. Szerencs�tlens�g�re, b�tyj�nak pont most t�madt kedve a csal�di kapcsolatok �pol�s�hoz, �s kopog�s n�lk�l r�nyitott.

– Mit csin�lsz? – k�rdezte m�g nyugodtan, de m�r rosszat sejtett.

– H�t… - Kheira el�sz�r hazudni akart, m�gis meggondolta mag�t. – Egy kis kutat�st v�gzek! Tudod…

– Vil�gosan megmondtam, hogy nem akarom, hogy belekeveredj ebbe! – rivallt r� testv�re.

– Seg�teni szeretn�k! – menteget�z�tt a l�ny.

– De nem tudsz! Min�l jobban bele�rtod magad, ann�l nagyobb vesz�lyben vagy, fogd m�r fel! Csak a v�letlen m�ve, hogy belekeveredt�l, �s eszemben sincs m�g jobban belekeverni. – dohogta Zen.

– A j�istennek biztos oka van r�, hogy �gy int�zte a dolgokat. – Ez eg�sz j� �rvnek t�nt, de csak r�vid ideig.

– A j�istennek? N�j m�r fel! Hallod, amit mondasz? Nem lehetsz ennyire naiv! D�monokr�l besz�l�nk Kheira, �s alvil�gr�l, hogy hihetsz m�g mindig istenben? – �rdekl�d�tt t�le megvet�en lealacsony�t� hangs�llyal a fi�.

– �n igenis hiszek benne! – dacolt vele h�ga.

– Mert, h�lye vagy!

– Mi van, ha � rendezte �gy, ha � akart t�bb vil�got, d�monokat �s mindent? Mi�rt olyan neh�z ezt elhinni? – k�rdezte Kheira, mik�zben v�rig s�rtette, hogy leh�ly�zt�k.

– Mert nem igaz!

– De…

– Nincs de! – Zen m�r ord�tott, s ezt a f�lelem tette vele. Hogy testv�r�nek miatta valami baja esne, �s a harag is, hiszen a l�ny m�g mindig nem �rti, hogy az �let�vel j�tszik. - Fejezd be a kutat�st, miel�bb nagyobb bajba ker�lsz, mint amiben vagy! Komolyan mondom! Kezd elegem lenni bel�led! Vagy teszed, amit mondok, vagy m�sz amerre l�tsz, �s leveszem r�lad a kezem! Ha meg�lnek, h�t meg�lnek! – A b�ty azt hitte ezzel c�lt �r, �s hogy m�g jobb hat�st �rjen el, egy lend�letes mozdulattal bev�gva maga m�g�tt az ajt�t elhagyta a szob�t. Kheira egy darabig csak a cs�sz�j�be n�zett, azt�n pedig d�h�sen a falhoz v�gta, megfordult, les�p�rte a k�nyveket az asztalr�l, �rt p�r sort Hieinek, azt�n � is elhagyta a szob�t, �s a lak�st is.