~*~ Másnap ~*~

Kagome nem aludt nyugodtan, és az ébresztés sem volt kedvére való. Egy vödörnyi jéghideg vizet zúdítottak rá, majd oldalát megbökte egy csizma orra.

- Talpra, te lány!

Ahogy a víz jeges érintését érezte bőrén, Kagome felsikoltott. Gyorsan talpra ugrott...kezét lüktető fejére szorítva. Észrevette, hogy láncra volt verve, és még a nap sem kelt fel. Félig kinyitott, a kialvatlanság miatt véreres szemeivel fogvatartójára nézett.

- Jaj ne... Megint te vagy az.

- Talpra, Kagome!

Megütődve nézett a kalózra.

- Honnan tu...?

- Ezt a nevet kiabálták a szüleid, amikor elhoztalak - válaszolt hidegen. Kagome piszkos arcára ismét kiült az utálat. A kapitány előtte térdelt. Látta, hogy a lány legszívesebben elsírná magát, de büszkesége miatt ezt nem engedhette meg magának.

- Félsz tőlem? - kérdezte gúnyosan.

Kagome felkapta tekintetét és fenyegetően a kalózra nézett. Ez a pillantás kis híján megrémítette a férfit. Még soha egy nő sem mert így ránézni.

- Miért kellene megijednem tőled?

- Nyilvánvalóan nem tudod, ki vagyok.

- Te vagy az Ezüst Hanyou.

A kapitány magabiztosan elmosolyodott.

- Ez minden, amit tudsz rólam, igaz?

- Nos, azt mondták, hogy te vagy a valaha él legettenetesebb és legrosszabb természetű kalóz. De én csak egy gyávát látok.

Hatalmas pofon csattant Kagome jobb arcán.

- Te...! Hogy mersz velem így beszélni! Próbára teszed a türelmemet, amiből amúgy sem sok adatott meg!

- Mégis mit fogsz tenni? Nem ölhetsz meg, mert akkor ugrott az ostoba alkudnak! - Kagome próbált nem odafigyelni a szúró, lüktető fájdalomra az arcán.

A kapitány megragadta az állát, így már moccanni sem tudott. A férfi elmosolyodott, és kivillantotta éles szemfogait.

- Most hozzám tartozol. Amíg nálam vagy, az enyém vagy! Tehát még egy ideig az én vendégszeretetemet élvezheted! A szolgám vagy, a rabszolgám, a cselédem, és esetleg a nőm is. Vagy nem így van? - mondta ismét azzal a körmönfont mosollyal.

Kagome nem tudta tovább türtőztetni magát, és a kalóz arcába köpött. A férfi letörölte, majd a lány hajába kente, ezzel alázva meg őt. Ezután a lány kobaltárnyalatú mélybarna szemeibe nézett.

- Figyelj ide, te lány. Nem tudod, ki vagyok. Nem tudod, mi vagyok. Erősebb vagyok, mint a világ száz legerősebb férfije együttesen. Gondolkodj el ezen! - ekkor eltaszította magától a lányt.

- Leküldöm az egyik emberem, hogy hozzon fel a fedélzetre. Azt fogod tenni, amit én mondok. Tudom, hogy mennyire fontos nekem az az alku, de ha egy idő után túlságosan elviselhetetlené válsz, meg fogom törni. Még találkozunk, szolga!

Ezután felállt, és komoly, érzéketlen arccal nézett a lányra, arra számítva, hogy kap valamilyen választ. Kagome ismét rávetette ijesztően fenyegető tekintetét, majd sértődötten elfordította a fejét.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome kis idő múlva egy csapatnyi kalóz előtt találta magát. Az egyikük, akit a többiek csak Charlie-nak hívtak, egy felmosórongyot nyomott a kezébe.

- Mosd fel a fedélzetet!

Kagome a földre hajította a undorító rongydarabot, de a férfi ismét próbálkozott. A lány csak állt egyenesen, és feltartotta az orrát. :) A kapitány a kormánykerék előtt felállított hatalmas székében henyélt. Könyökét a karfán pihentette és kezével félig eltakarta arcát. A matróza még néhány szánalmas próbálkozása után elkiáltotta magát.

- VEDD MÁR EL AZT A VÉRES FELMOSÓRONGYOT!

Kagome megdöbbent, majd villámgyorsan megfordult. Amikor szembenézett a kalózzal döbbenete eltűnt, helyette gúnyos arckifejezést öltött.

- Ne beszélj ilyen hangon egy hölggyel!

A kapitány húsz lábnyit ugrott a levegőben, majd pontosan előtte ért földet. A lány arcába nézett, majd vállat vont.

- Hölgy? Én egy hölgyet sem látok errefelé! - majd ismét szembenézett vele. - Csak egy lusta lányt látok, aki nem tudja, mibe keveredett! Most vagy fölveszed azt a felmosórongyot, vagy...

Ekkor sikoltás hallatszott, majd a fedélzeten hirtelen megjelent Sango, akin csak az alsóneműi voltak. A lány azon próbálkozott, hogy minél többet takarjon magából, majd Kagome mögé bújt.

- Hagyj békén, te perverz! - sírta.

- Sango-chan! - kiálttt fel meglepetten Kagome. A kapitány is tanácstalannak tűnt.

- Ismered őt?

- Ő a kísérőm és a legjobb barátnőm!

Végül Miroku is feltűnt a színen, aki eléggé megviseltnek tűnt, és több horzsolás is díszítette. A legénység tagjai a kis jelenet láttán füttykoncertbe, röhögésbe és ordítozásba kezdtek. Ahogy Miroku megindult Sango felé, Kagome védelmezőn barátnője elé állt.

- Ha nem hagyod békén, fizetni fogsz, ezt garantálom!

- Á, de hisz épp most jönne a dolog mókás része! - nevetett Miroku.

Kagome tüzes tekintettel figyelte, ahogy a kalóz őt megkerülve próbál hozzáférni Sangohoz. Nem akarta megvárni, amíg Miroku eléri barátnőjét, így megragadta a felmosórongyot és nyelével nagyott sújtott a férfire. A bot a kalóz sípcsontját érte, és az ütés erejétől kettétört (mármint a bot). Miroku a földre rogyott, és nyöszörögve szorongatta sebesült lábát. A legénység nagyon jól szórakozott ezen, akárcsak a kapitány, akinek viszont most a harag és félelem jelei is megjelentek az arcán.

- Ne érj hozzá mégegyszer! Hogy mered levetkőztetni őt az ő....

De Kagoméba belefagyott a szó, amint észrevette a gonosz vigyort az immár előtte álló kapitány arcán. Némán meredt a kalózra, de önkéntelenül is felsikoltott, amint a férfi karmainak néhány suhintásával széthasogatta a lány ruháját. Így most már ő is alsóneműben állt a fedélzeten. Túl döbbent és zavart volt ahhoz, hogy bármit is tegyen. A kapitány hátralépett, karjait összefűzte és elégedetten tekintett "művére". Kagome arcán ijesztő kifejezés jelent meg. Összeszorította fogait és ökleit is. Már épp megindult volna a kapitány felé, de Sango visszatartotta őt.

- Ne csináld ezt, Kagome! Csak még több bajba keversz minket! Kérlek!

- Hallgatnod kéne a kis barátnődre, szolga!

Kagome próbált kiszabadulni barátja szorításából és a kalózra förmedt.

- Ne hívj többet így! Van nevem is! Kagome! Ka-Go-Me! Én...

A kapitány erre felkapott egy hordott és letette néhány lépéssel Kagome előtt. Majd olyan könnyedén hajította fel a levegőbe, mintha a nehéz tárgynak semmi súlya nem lenne. Mikor a hordó zuhanni kezdett, a kalóz ismét kimeresztette karmait és szabályosan felszeletelte - a vastag fémgyűrűkkel együtt. Kagome és Sango most már ijedten ölelték egymást.

- Ha továbbra is így kísérted a szerencsédet, SZOLGA, legközelebb te is a hordóban leszel!

Ezután a még mindig rémült Kagome mögé sétált, és kiengedte a lány kontyát. Kagome hosszú, fekete hajának fonata lazán elomlott a hátán és egészen a térdéig ért.

- Azt hiszem, itt az idő egy kis hajvágásra - szólt nyájasan a kalóz. Kagome rántást érzett, majd kisebb ütés érte a lapockáját. Hirtelen a feje valahogy könnyebb lett... Lenézett, és rémülten vette észre, hogy hajából mintegy négylábnyi darab a földön kötött ki. Könnyek gyűltek a szemébe, majd a kapitányra ordított.

- Hatéves korom óta növesztettem a hajamat!

A kalóz lehajolt a hajkötegért, majd Kagome orra elé nyomta.

- Legyél óvatos, különben a maradékot is levágom! És akkor talán elhibázom és a nyakadat találom el! - a férfi már nagyon dühös volt.

- És most, mivel eltörted a felmosó nyelét, a saját kezetekkel kell felsikálnotok a fedélzetet. Shippou?!

A kiáltásra egy kis rókadémon fiú tűnt fel, majd mikor a kapitány elé ért, vigyázzba állt.

- Igen, uram?

- Ma szabadnapot kapsz! És nem akarlak azon kapni, hogy bármelyiküknek is segítesz! Megértetted?

Shippou sajnálkozva nézett Kagoméra és Sangora, majd válaszolt:

- Igen, uram!

- Ti pedig - fordult a lányokhoz. - Fogjátok azokat a vödröket és a fedélzet minden egyes hüvelykjét felsikáljátok, a korlátokkal együtt. Napnyugta előtt kész legyen!

- De ez lehetetlen! - kiáltott Sango.

- Nos, - kezdte a kapitány magabiztos hangon - akkor lehetségessé kell tennünk; jobb ha már most nekiláttok!

Kagome és Sango is felkapott egy-egy vödröt, illetve kefét. Mindketten ugyanahhoz az oldalhoz indultak, de a kapitány eléjük állt.

- Nem! Te hátul kezdesz, szolga. A barátnőd pedig a hajó elejében. Ott kisebb a fedélzeti rész, és ő legalább megtanulta, hogy ne ellenkezzen velem.

Kagome rámordult, de azért elindult a hátsó fedélzet irányába. A kapitány ismét elállta az útját.

- Morogni szeretnél? Elég rettenetesen megy! - most ő mordult rá Kagoméra. A hang úgy hangzott, mintha egy kutyától származott volna. Kagome zavarodottan nézett a kalózra, majd feltűnt neki, hogy a férfinek nincsenek fülei.

- Hol vannak a füleid?

A legénység döbbent suttogásba kezdett a kérdés elhangzása után. De ezután Kagome a legrosszabbat tette, amit lehetett. Lábujjhegyre állt, és levette a kapitány kalapját.

- Ó... kutyafüleid vannak?

Kagoménak eszébe jutott, hogy ezt talán mégsem kellett volna megtennie. Ahogy a tömeg moraja erősödött, úgy lett ő is egyre idegesebb.

- Ostoba nőszemély! Ez rossz lépés volt! - kiáltott valaki a legénységből.

Kagome idegesen elmosolyodott, és kissé rémülten szólította meg a kapitányt.

- Szerintem nem kéne rejtegetned őket! Nagyon cukik!

A legénység tagjaiból kirobbant a nevetés, de a kapitány csak feltette kalapját és ismét felmordult.

- Azt mondtad, hogy... cuki vagyok?

Letaszította a lányt.

- Szerinted a hét tenger legvadabb kalóza... cuki?!

- Jaj, dehogy! - suttogta Kagome.

A kalóz megragadta a lányt, majd ruhaderekánál fogva a hajó széléhez cipelte. Kagome kétségbeesve sikoltozott, amint a férfi kilógatta őt a nagy semmibe. Alatta vad táncot jártak a hatalmas hullámok. Hallotta, ahogy Sango a nevét kiáltja.

- Szerinted most cuki vagyok? - vigyorgott.

Kagome gyorsan megrázta a fejét.

- Ha még egyszer előfordul, hogy cukinak nevezel, le foglak ejteni! - majd megfordult és a fedélzetre hajította a lányt. Kagome felnyögött fájdalmában.

- Most már fogd azt a vödröt, és kezdj el dolgozni!

Kagome össze-összerezzent fájdalmában, ahogy a vödréért és a keféért indult. Nem akarta kimutatni a gyengeségét azzal, hogy sírni látják. Tudta, hogy bátornak kell lennie.

 *~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome olyan erősen sikálta a korlátot, ahogy csak bírta, de a rátapadt irdatlan mennyiségű koszréteg hihetetlen volt. Ekkor az a kalóz bicegett oda hozzá, aki azelőtt Sangot kergette. A lány védekező állásba helyezkedett.

- Ne aggódj! Békés szándékkal jöttem! – mondta, majd felemelte a kezeit.

Kagome tekintetével végigkísérte, ahogy a kalóz megpróbált a korlátnak dőlni.

- Jaj ne! Ne arra az oldalra! Épp most takarítottam le!

- Ó, bocsánat! – esedezett a férfi, majd átment a másik oldalra és beszélgetést kezdeményezett. – Honnan származol? Azt látom, hogy nem Európából.

- Japánban születtem és nyolc éves koromig éltem ott. A szüleim egész életüket ott töltötték. De te sem vagy egy tipikus európai.

- Nem, én is Japánból jöttem – mosolygott Miroku. – Csakúgy, mint Shippou és a kapitány.

- A kapitány? Nem tűnik japánnak! A szemei olyan nagyok, mint egy európainak!

- Gondolom, ez a benne lakozó kutyadémonnak köszönhető. Ő egy ha…

- Hanyou. Tudom. Ha a nevéből indulunk ki, ez elég nyilvánvaló: az Ezüst Hanyou. Mi a valódi neve?

- Senki sem tudja. Sosem árulná el. Elég dühössé válik, amikor erről kérdezik.

Kagome csalódottan nézett a kalózra.

- Miért olyan kegyetlen?

Miroku felkacagott. Kagome dühösen kérdőre vonta:

- Mégis mi ilyen vicces?

- Nos, először is, mert szembeszálltál vele! Másodszor, mert úgy tekint magára, mint egy királyra. Ugye nem szívesen szállnál szembe egy királlyal?

- Gondolom, nem – válaszolt a lassan lenyugvó napot figyelve.

- Amíg nem vitatkozol vele, jobban fog kezelni téged. Nem tekinted olyan rossznak, ha egyszer már megismerted a jó tulajdonságait is.

- De kiállok az igazamért. Nem leszek a kutyája, akinek akkor parancsolja, hogy „Ül!” vagy „Pitizz!”, amikor neki tetszik!

- Miért vagy ilyen makacs? Csak nem azért, mert egy gazdag, elkényeztetett kölyök vagy?

- Nem vagyok elkényeztetett! – dühöngött Kagome. – Lenézem az ilyet. Talán azért, mert mióta Angliába költöztünk, mindenki csak gúnyolódik velem. A szemeim miatt; amiatt, ahogy állok, vagy beszélek. Abban hiszek, hogy ki kell állnom magamért. Azért, aki vagyok. Nem érdekel, ha erőszakoskodnak velem. Hozzászoktam a nehéz munkához. Sango a legjobb barátom – voltaképpen az egyetlen barátom. Azt, hiszik, hogy a szolgám, de sose akartam egyet sem. Minden munkájában segítettem.

Halkan kuncogott, amikor folytatta a magyarázkodást.

- A szüleim rettentő dühösek lettek rám, de utána rájöttek, hogy akkor vagyok boldog, ha barátként tekinthetek rá.

Miroku csodálattal nézett rá.

- Úgy beszélsz, mint egy igazi barát. De ne erőltesd túl magad.

Kagome összevont szemöldökkel meredt a fiúra.

- Mi is volt az a reggeli kis jelenet?

- Tudod, a barátnőd nagyon ellenállhatatlan – nevetett idegesen Miroku.

Kagome egy percre abbahagyta a súrolást és csípőre tette a kezét.

- Hagy találjam ki: ő a TE rabod?

Miroku rémültnek tűnt. Már megtanulta, hogy ne mérgesítse fel a lányt.

- Öhm… igen, de gondolj csak arra, hogy ő a legjobb barátod, és hogy micsoda áldás, hogy magammal hoztam és…

- Miroku, ha kezet emelsz rá…!

- Rendben, rendben! Egy ujjal sem nyúlok hozzá! (lagalábbis megpróbálok...)

Miroku elgondolkodva nézte, ahogy a lány haja arcába hullott, amint újra munkához látott, majd immár félelem nélkül kérdezte:

- Kagome-sama?

- Mi az?

- Lennél a gyermekeim anyja? – ragadta meg a lány kezét.

Még a kapitány is meghallotta azt a pofont, amit tengerésze kapott.

- Az az ostoba perverz! – morogta magában.

A kapitány elhagyta szállását, majd elindult hogy megkeresse társát. Mikor a tatba ért, Kagomét kemény munkában találta, Mirokut pedig a földön, arcán vörös tenyérlenyomattal.

- "Már vártam, hogy mikor kérdezi meg" - gondolta mosolyogva.

Legalább Kagome most békésnek tűnt, annak ellenére, hogy még mindig alsóneműben volt. A kalóz halkan felmordult, mert furcsa, bizsergető érzés járta át testét, amint a dolgozó lányt nézte, akinek hajába bele-belekapott a könnyed esti szél a lemenő nap fényében.

- Szolga! Gyorsabban kéne dolgoznod! Az időd majdnem lejárt!

Valahogy megkönnyebbülést érzett, hogy a lány most nem nézett rá fagyos tekintetével. Magában mérgelődve visszavonult a szállására. Miután a kapitány már nem láthatta, Kagome nyelvet öltött az irányába, majd tovább dolgozott.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Mikor a kapitány legközelebb a fedélzetre lépett, hogy ellenőrizze a kirótt munkát, Sangot és barátnőjét leroskadva és félálomban találta. Finoman megrúgdosta Kagomeoldalát.

- Talpra, szolga! - kiáltotta.

A lány nyögve feltápászkodott. Szemei nehezek és táskások voltak, kezei kiáztak és néhol zúzódás látszott rajtuk. Miroku felsegítette Sangot, aki most túl fáradt volt, hogy ellenkezzen. Kagome laposan rápillantott, így figyelmeztetve őt korábbi intelmére, de Miroku csak mosolygott válaszul. A kapitány ekkor sokadszor ragadta meg Kagome állát, arra kényszerítve őt, hogy ránézzen.

- Nézz rám, ha veled beszélek! Itt a szemle ideje.

Kagome felsóhajtott, és majdnem összerogyott a kimerültségtől. De a kapitány ekkor megragadta ruhája V-nyakát, a lány pedig rácsapott a kezére.

- Látom, ez már felkeltette a figyelmedet - vigyorgott.

A kalóz ekkor a lány ruhájának hátulját fogta meg, és maga előtt tolta "áldozatát" a lépcsőn. Kagome még nem volt teljesen magánál. Közel egyórás szemle után a kapitány végre elmosolyodott.

- Úgy látszik nem tudod, hogy kell rendesen takarítani! De ne aggódj, nem kell reggel csak ezért korán kelned.

Kagome megdöbbent.

- Mire célzol ezzel?

A kalóz állát dörzsölgetve tetőtől talpig végigmérte őt. Kagome hatalmas gombócot érzett a torkában.

- Az volt a tervem, hogy velem aludj ma éjjel, de jelenleg túl koszos és büdös vagy.

Kagome levegő után kapkodva hátrálni kezdett, de a férfi elkapta őt.

- Nem mondtam, hogy elmehetsz!

- Sosem fekszem le veled! - remegett Kagome. - Én tisztességes keresztény nő vagyok, azon kívül pedig túl fiatal!

- Valóban? Hány éves vagy?

- 15!

A féri elmosolyodott. Kagome nem tudott szabadulni a kapitány szorításából, akinek karmai a húsába mélyedtek.

- Egyáltalán nem vagy túl fiatal! - szólt a kalóz. - Éppen megfelelsz számomra!

- Te perverz szörnyeteg!

- Nem, Miroku a perverz, én egy...

- Kérlek, ne mondj semmit!

- Kérlek? Csak nem egy kérést hallottam? - vigyorgott a kalóz.

Kagome nem tudta, mit válaszoljon.

- Azt gondoltam, hogy ma este talán aludhatnál a hajófenékben - folytatta a kapitány -, de jó lesz neked a tegnapi helyed is.

- Nem az a hajófenék?

- Nem, az én hajómon a hajófenék szurokfekete. Semmi világos rész, semmi halvány fénysugár.

Felrántotta a lányt, a hajó belsejébe vonszolta és ott ledobta.

- Most pedig aludj! Holnap még több munka vár rád!

Azzal elégedetten elsétált. Kagome összekuporodott, hogy legalább így védekezzen a hideg ellen, és lassan álomba sírta magát.