5. fejezet - Kikötőfosztogatás és hajólopás

 Közel hat órányi túrázgatás után már mindenki fáradt volt és a tűző nap is egyre elviselhetetlenebb lett. A lányok még szoros fűzőiket is meglazították, hogy jobban tűrjék az iszonyú forróságot. Kagome néhány lépéssel forrófejű kapitányuk mögött haladt, és egyre jobban irigykedett Sangora. Miroku ugyanis gondoskodott róla, hogy barátnője boldog legyen és semmiben se szenvedjen hiányt. Amikor viszont valamelyik matróz felajánlotta Kagomének segítségét, a kapitány hangosan rámordult. Kagomét ez a zsákmányukat féltő vadállatok viselkedésére emlékeztette leginkább. Végül pedig elérték a kikötőt.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 A erdő fáinak fedezékébe bújva figyelték a kis falut. InuYasha az egyik magas fáról felmérte a terepet. Leugrott az ágról, amin eddig meghúzta magát és merészen felnevetett.
- A dokknál egy nekünk pont megfelelő hajót hagytak őrizetlenül. Ellátásra szintén szükségünk lesz. Miroku és Charley. A ti dolgotok lesz a hajó elfoglalása és a nőszemélyek biztonságba helyezése. Henry, Samuel és Paul segít nekem a zsákmányszerzésben.
Az emberek éljenezve fogadták a kapitány tervét, de ujjongásukat Kagome hangja szakította félbe:
- Fiúk, ezt komolyan gondoljátok? Azt akarjátok mondani, hogy...
 Miroku felnevetett és Kagome válla köré fonta karját. A kapitány halkan rámorgott, de Miroku folytatta:
- Kagome, kalózok vagyunk. Ebből élünk, mi...
- Miért kéne ezekre a nőszemélyekre hallgatnunk?! Miroku és Charley. Vigyétek el őket innen és biztosítsátok a szökésünket - utasította a kapitány.
- Biztosak vagytok benne, hogy mindössze négyen véghez tudnátok vinni ezt a tervet? - kérdezte Sango.
 A kalózok vidáman felnevettek a kérdés hallatán.
- Csak figyelj! - a kapitány önelégülten elmosolyodott, miközben a három általa kiválasztott embere felkapaszkodott a hátára, majd elrobogta a kis falu irányába. Kagome még mindig nem tudta elhinni, hogy valaki ilyen erős és gyors lehet.
- Ne aggódj Kagome, félelmetes, hogy mire képesek!  Gyorsan menjünk a hajóra, és akkor még megnézhetjük, hogyan alakul a harc! - Shippou nagyon izgatott volt.
 Mielőtt azok bármit csinálhattak volna, Miroku és Charley felkapták a lányokat és a dokkok felé rohantak.
Sikeresen feljutottak a hajóra és felkészítették az indulásra. Kagome rémülten nézte végig, ahogy a négy kalóz átkutatta a falut, végzett a törvény néhány végrehajtójával, és felgyújtott néhány házat. Úgy érezte, a szíve együtt ég azokkal a házakkal. Látta, amint kétségbeesetten sikoltozó anyák gyerekeiket mentve próbáltak menekülni. Mikor a kapitány előttül termett, félelmük ezerszeresére nőtt és még tovább gyorsították lépteiket. De a kalóz nem hagyta ennyiben, a szerencsétlenek nyomába eredt, mintha vadászna rájuk - és mikor egy-egy épület mögött megállásra kényszeültek a sarokba szorított áldozatok, Kagome csak elképzelni tudta, miféle szörnyűség történt ott velük. Rémülete egyre nőtt, amikor a többi kalóz megölt néhány bolti eladót. Döbbenten a mellette lévő Shippoura nézett, aki egyre csak biztatta társait. Sango is hasonlóan reagált az eseményekre, mint barátnője. Mikor a kalózok végeztek, a kapitány kezére álltak, aki egyszerűen behajította őket a hajóba. Végül több hatalmas zsáknyi zsákmánnyal ő is a fedélzetre szökkent. A hajó tulajdonosa értetlenül rohant elő a felfordulásra, mire Samuel szemrebbenés nélkül agyonlőtte a férfit. Kagome nem bírt többet elviselni. Futni kezdett a kabinok felé, de a kapitány elkapta a csuklóját. A lány próbált szabadulni a szorításból, de nem járt sikerrel.
- Eressz el, te gyilkos! Te szemét...!
- Fogd be, szolga! Menj és segíts felhúzni a horgonyt!
- Rohadék! Remélem, mielőbb lógni fogsz te... te...
Kagome a földre rogyott, de a kapitány rögtön felrántotta.
- Azt csinálod, amit mondok, szolga! - kiáltotta.
A lány üres tekintettel bámult a semmibe - sokkot kapott.
- Rendben! - morgott és ordított a kapitány. - Ha engedetlen leszel, kénytelen leszek...
- Kapitány! Szükségünk van a ssegítségedre a horgonynál! - kiáltotta Miroku.
 InuYasha dühösen a fedélzetre taszította Kagomét, aki még mindig sokkolva feküdt ott. Még nem tudta feldolgozni, aminek nemrég tanúja volt. Nem tudta elhinni, hogy ehhez a szörnyeteghez van kötve. Nem tudta elhinni, hogy valaki ennyire könyörtelen és irgalmatlan. És mégis annyira nagyszerű. A férfi a Bibliában említett Sátánra emlékeztette, aki bár Isten leggyönyörűbb teremtménye volt, mégis a legelvetemedettebb mind közül.
Miután a horgony végre fent volt, Sango megpróbálta levinni a kabinokhoz barátnőjét, de a kapitány ráugatott.
- Add át nekem!
 Sango felé fordult és még mindig szorosan tartotta Kagomét.
- Sokkot kapott, kérlek, hagyd békén - kérte remegő hangon.
- Sokkot? Mégis mitől? Ő hozzám tartozik! Az Ezüst Hanyou-hoz! A hét tenger legrosszabb kalózához! Már fel kellett volna készülnie erre. Ez a fosztogatás semmi sem volt azokhoz képest, amikhez hozzá vagyunk szokva. Ő csak...
 Kagome kiszabadította magát Sango karjaiból és amilyen gyorsan csak tudott a kabinok felé tartott. A szoba, amelyikbe jutott valószínűleg az elsőtiszté lehetett. A hajó megindult alatta. A lány az ágyra vetette magát és arcát a párnába temetve sírni kezdett. A kapitány ismét megragadta a csuklóját,és erőszakosan megfordította őt az ágyon, miközben szinte minden levegőt kiszorított Kagoméból. A kalóz a lány mindkét csuklóját az ágyhoz szorította. Kagome becsukta szemeit, de bárhogy is próbálta, nem tudta visszatartani kicsorduló könnyeit. A kapitány már olyan közel hajolt hozzá, hogy még a lélegzetét is hallotta.
- Kelj fel! - morogta a férfi vicsorogva.
 Kagome feszülten elfordította a fejét. De a férfi állánál fogva kényszerítette őt, hogy a szemébe nézzen.
- Nyisd ki a szemed! - ugatta.
 A lány lassan így tett, de oldalra nézett. Valami megmozdult a kalózkapitányban. Fájdalmat és sajnálatot érzett, bár arcára megpróbált dühös kifejezést erőltetni. Kagome szemei ijedtek voltak és mélységes szomorúságot tükröztek. Ajkai és arca teljesen elsápadtak, szemei karikásak voltak.
 Végül megcsinálta. Sikerült megtörnie őt. Most nem volt olyan makacs. És sírt.
 InuYasha elégedetten elmosolyodott. Gúnyos megjegyzésre nyitotta száját, de valami megakadályozta, hogy kimondja. De rosszabik énje kerekedett felül a belsejében vívott csatában:
- Ostoba nőszemély! Azért sírsz, mert egy kis vért láttál és megláttad valós énemet? Szánalmas vagy! Undorodom tőled!
 Valami miatt mégsem tudta megadni a kegyelemdöfést. Kagome mélyen a kapitány szemeibe nézett. Tekintete teli volt fájdalommal, utálattal, haraggal. Döbbenten látta, ahogy a kapitány tekintetében sajnálat és félelem jelei mutatkoztak.
 InuYasha érezte, ahogy a lány szorosan összeszorítja ökleit, körmei a húsába vájtak. Életében először, a kapitány félelmet érzett, szánalmat és egyéb olyan érzelmeket, amiket már rég kiűzött magából. Összezárta szemeit. Meglazította a szorítását és felkelt az ágyról. Kagome figyelte, ahogy szótlanul kisétál a kabinból, majd a folyósóról csak a kapitány egyre gyorsuló lépteinek zaja hallatszott.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 Sango a hajó oldalában állva bámult a messzeségbe. Őt is sokkolták az események. Soha életében nem volt még ilyen szörnyűségek szemtanúja, és legbelül bántotta, hogy ennek valamilyen szinten Miroku is részese volt. Megrázta a fejét.
"Miért gondolok annyit arra a züllött... perverzre?!" - gondolta.
- Sango! - hallotta Miroku hangját.
 Sango nagy levegőt vett, és odasétált fogvatartójához, de kerülte a férfi tekintetét.
- Beszélni szeretnék veled - mondta a kalóz, miközben megfogta a lány kezét, de Sango elrántotta.
- Sajnálom, hogy neked és Kagome-samának látnotok kellett azt, amit láttatok - mondta halkan.
 Sango halványan elmosolyodott, ám Miroku folytatta.
- Van valami más is.
 A lány rátekintett a legszomorúbb pillantással, amit a kalóz valaha is látott.
- Kagome-chan a legjobb barátom! 9 éves korom óta mindig a közelében voltam. Lassan megöl a kétségbeesés, mert tudom, hogy szüksége van rám, de az a zsarnok még csak a közelébe sem enged! - érezte, ahogy könnyek gyűltek a szemébe.
 Miroku lassan magához vonta a lányt, aki a vállára borulva sírt. Meglepően a kalóz semmi hentai-jellegűt nem forgatott e percben a fejében.
 Sango biztonságban érezte magát a férfi karjaiban. Megpróbált nem arra gondolni, hogy a kalóz valószínűleg több embert is megölt a múltban.
 Miroku addig tartotta a lányt, amíg el nem apadtak a könnyei. Ekkor Sango kibontakozott az ölelésből.
- Köszönöm - mosolygott a kalózra.
- Szívesen.
 Sango vidáman mosolygott, amíg egy kezet nem érzett a mellkasán. Miroku tapogatta őt - ismét.
Az egész hajó visszhangzott egy pofon hangjától.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 Kagome az ágyon feküdt és a kabin kis ablakán át kitekintett a külvilágba. Az ég kékben, narancssárgában és rózsaszínben pompázott, amiből arra következtetett, hogy közeledett a naplemente. Figyelmen kívül hagyta azt a tekintetet, ami az ajtóból szegeződött rá. A félelem gyorsan elhalványult. A kapitány az ágyhoz rontott és csuklójánál fogva lerántotta őt az ágyról.
- Mit fogunk csinálni? - kérdezte nyíltan a lány. Hangjában már nyoma sem volt félelemnek.
- Hallgass! Hányszor kell még elmondanom, hogy csak akkor beszélj, ha utasítanak rá?!
 A férfi megindult. Gyorsan hátratekintett az őt zombiként követő lányra. Kagome arcán üres kifejezés ült. A kapitány megállt és megragadta a lány állát.
- Ne tettest tovább, hogy sokkolva vagy! Elég a kis játékodból! Ha továbbra is így folytatod - körmönfont mosoly jelent meg az arcán -, akkor teljesen meg foglak törni.
 Mosolya egyre szélesedett, amint a lány arcán elterült a félelem.
- Van választásod. Gúzsba kötünk, vagy... - de mielőtt befejezhette volna, a lány kirántotta magát a szorításból és megmerevedett. A férfi mosolya eltűnt és felmordult. Felvonszolta a lányt a lépcsőkön.
- Nincs időm végignézni, ahogy eljátszod a szerencsétlen mártírt!
 Fellökte a lányt a fedélzetre. Az első, amit Kagome meglátott, az a Mirokura ripakodó Sango volt. A kapitány tovább vonszolta őt, mikor a legénység egyik tagja felkiáltott.
- Kapitány! Ezt látnod kell!