7. fejezet - A kalóz öböl

- Mit akar tenni? - suttogta Kagome.
 A szirtfal egyre közelebb és közelebb került hozzájuk. Kagome gombócot érzett a torkában. Azt mondták, ez az otthonuk. De itt egyetlen kikötő vagy város sem volt. Semmi más, csak a magas, szürke sziklafelszín. A kapitány észrevette a pánik jeleit Kagome arcán.
- Neked meg mi a bajod? Azt hiszed, hogy neki fogunk menni, ugye? Ennyire ostoba vagy?
 Kagome mérgesen nézett a kalózokra. Egyre jobban feszültté vált, ahogy közelebb kerültek a falhoz. A kapitány óvatosan jobbra fordította a kormánykereket és a hajó lassan fordulni kezdett.
"Istenem! Túl későn fordította el!" - sikoltott egy hang Kagome fejében.
 De akkor észrevette, hogy a kapitány egy olyan vízi útra kormányozta a hajót, ami az első sziklarétegbe ágyazódott. A vízi út bejáratát álcázták! Kagome meglepetésében tátott szájjal a fenekére huppant. - Emberek! Alacsonyabbra a vitrolákat! Közeledünk!
 A legénység öt tagja felkészítette a hajót a kikötésre. Kagome felállt és a kapitány mellé futott. A kalóz elmosolyodott a lány hitetlenkedő pillantását látva.
- Mi? Te tényeg azt hitted, hogy ilyen idióta lennék? - kérdezte Hanyou magabiztos hangon. Ahogy végigkormányzott a vízi úton, hirtelen egy hatalmas barlang bejárata ásítozott előttük.
- Be fogunk menni oda? - mutatott rá Kagome.
- Á, igen. Otthon, édes otthon.
 A hajót lassan elnyelte a mélység. Bent egy föld alatti város várt rájuk. Lassan vitorláztak az utcák között.
- Haza jöttek! - hallotta Kagome egy fiú kiáltását. - Ezüst Hanyou hazatért!
 A város lakói közül, akik hallották a hírt mind kitódultak a vízhez. Kagome elbújt a kapitány mögött, mert valahogy nem szerette volna, ha az egész város az alsóneműiben látja. Hanyou kiintegetett a "partra". Kagome ránézett, amikor elhaladtak a bordélyház előtt. A nők csábítóan szólítgatták a kapitányt.
- Hölgyeim... - válaszolt nekik ugyanolyan hangszínnel.
"Nem elég, hogy kegyetlen gyilkos - gondolta Kagome - de még selyemfiú is! Egyre jobb lesz..."
 A kapitány megérezte a harag szagát, ami a lányból tört ki, miközben elhagyták az épületet.
- Miroku! - kiáltozott az összes lány a kalóz láttán és heves integetésbe kezdtek. Miroku boldogon köszöntötte őket, de Sango arckifejezését látva inkább abbahagyta.
Végül kikötöttek. Egy Kagome anyja korabeli nő a hajóhoz lépett. Mélyvörös ruhát viselt, szintén vörös haját pedig feltűzte.
- Hello, fiúk! - mondta derűsen.
- Hello, Miss Jackson! - mondták egyenként a matrózok és mind csókot nyomott a hölgy arcára, kivéve a kapitányt.
- Az Ezüst Hanyou... Hallottam a híreket arról, milyen jó kis csávába kerültél.
- Mit is? - kérdezte az emített, majd egy ugrással a dokkon termett.
- Csak azt, hogy...jaj nekem! - kiáltotta, amint meglátta a lányokat. A hajó oldalához futott. - Jaj, szegénykéim! Ki tette ezt veletek?
A lányok a bűnös férfiakra néztek és rájuk mutattak.
- Miroku! - mondta Sango.
- Hanyou! - felelte Kagome.
- Hogy mertétek?! - nézett a bűnösökre szúrosan Miss Jackson.
- Elfelejtettünk úriemberek módjára viselkedni, anya! - mondta hidegen a kapitány.
Miss Jackson persze nem volt egyikük anyja sem, csak gondoskodott róluk és ellenőrzése alatt tartotta őket - már amennyire tudta. Miss Jackson lesegítette a lányokat a hajóról.
- Először is találnunk kell ezeknek a hölgyeknek valamilyen ruhát. Nem tudom elhinni, hogy...
- Pedig igaz - mondta egyszerre Sango és Kagome.
Mindketten megkönnyebbültek Miss Jackson kedvességétől és gondoskodásától.

*~*~*~*~*~~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

 Nagy örömükre sem Kagoménak, sem Sangonak nem kellett dolgoznia, csupán este kellett részt venniük a vacsorán. Az egész város a sziget belsejében épült fel, kivéve néhány vízeséssel "ellátott" melegvízű forrást, néhány házat és lakást, melyeknek erkélyei az óceánra néztek. A vacsora nagyon formális volt. Kagoménak semmi kedve sem volt ahhoz, hogy elmenjen rá. Már majdnem egy hónapja nem fürödhetett és fáradt volt.
- Kagome? - kopogott Miss Jackson a kapitány házában lévő egyik hálószoba ajtaján.
- Jöjjön be! - mondta halkan a lány.
 A nő kezeiben egy kék bársony-ruha és új alsóneműk pihentek.
- Sango elmondta, hogy Japánból származtok és hogy te Sir Higurashi lánya vagy.
- Igen, ez igaz. Ezért rabolt el engem. Miroku pedig Sangot.
- Nos, szeretnék még maradni és beszélgetni, de gondoskodnom kell a vacsoráról - lerakta a ruhákat az ágyra. - Sango pár percen belül itt lesz, és segít felöltözni. Vacsorán találkozunk, rendben kedvesem? Viszlát!
 Kagome elmosolyodott. Miss Jackson egyszerűen imádni való volt. Hogy állhat össze egy ilyen tiszta szívű teremtés azokkal az ördögi kalózokkal? Ránézett a kapott ruhákra, és várta a hamarosan megérkező Sangot.

*~*~*~*~*~~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

 Hanyou kapitány türelmetlenül várt "vendégére" a vacsoránál. Tudta, hogy Miss Jacksonnal senki, még ő sem szállhat szembe. Most az egyszer elegáns, vörös öltözékben feszített. Miroku lila bársony-öltönyt viselt. Mindketten nyugtalanok voltak. Alig győzték kivárni, hogy végre láthassák a "lányaikat", ahogy Miss Jackson kedvesen nevezte a foglyokat. A kapitány leült és lefoglalt egy még üres széket Kagoménak is.
- Hol a pokolban va...?!
 De ekkor meglátta őt. Kagome keresztülvágott az emberek tömegén és ismerős arcok után kutatott. A kapitány nem bírta levenni róla a tekintetét. A lány mélykék bársony-ruhát viselt, amelyet három varrott gyöngycsík ékesített. Haját leengedte, de egy részét feje tetején kontyba fogta. A kapitány gyomrában milliónyi lepke járt vad táncot. Még a lélegzete is elállt és érezte, hogy elvörösödik. Megpróbálta meglazítani a gallérját, de inge fodrai miatt nem tudott hozzáférni. Kagome is észrevette őt.
"Engem bámul? Miért engem?" - kérdezte magától.
 Idegesítette, hogy a kalóz félelemmel és csodálattal teli szemei ilyen mereven rászegeződtek. Ettől kissé kiborult. Csupán a külsőségek alapján ítél? Dühösen a kapitányra nézett és elsétált a másik irányba.
- Állj már meg egy percre! - kiáltotta a kapitány, ahogy a lány után vetette magát.
 Kagome megpróbálta megtalálni Sangot, vagy akár Mirokut. De Miroku még mindig Sangora várt. Most az ő gyomrában kergetőztek a lepkék. Sango nagy levegőt vett, mielőtt belépett volna. Rajta egy a Kagomééhez hasonló erdőzöld-ruha volt, csak gyöngyök helyett szaténrózsákat varrtak rá. Haja különleges, fonott kontyba volt feltűzve. Mirokunak leesett az álla. Odaszáguldott a lányhoz, mielőtt a többi férfi megközelíthette volna. Sango észrevette a felé siető Mirokut.
- Gyönyörű vagy! - mondta a kalóz.
 Sango zavartan elpirult, de ekkor Miroku - ismét - tapogatni kezdte. Megragadta a férfi kezét és megszorította az ujjait, de úgy, hogy azzal pokoli fájdalmat okozott.
- Fejezd már be, te kéjenc! - szorította össze a fogait.
Miroku fájdalmában szinte a padlóra rogyott.

*~*~*~*~*~~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

 Kagome megpróbált elrejtőzni a hátsó erkélyen, ami arra vízi útra nézett, amin keresztül a furcsa városba jutottak. Az út ezen a részen nagyon széles volt, mert a hajók itt fordulhattak meg. A kis város fényei a víztükrön csillámlottak. Felsóhajtott és a korlátra ült. Merően nézte a vizet, mikor meghallotta őt.
- Mit képszelsz, mit csinálsz? Mellettem kéne ülnöd.
Kagome nyugodtan rá nézett. A kapitány nagyon jóképűnek tűnt elegáns viseletében.
- Miért? Mert a foglyod vagyok? - kérdezte leverten a lány.
- Nos, ez a fő oka, de én... én szeretném, ha így tennél...
Csak nem félénkség és habozás hallatszott ki a hangjából?
A kapitány félrenézett. Mindig úgy gondolta, hogy a lány gyönyörű, de a ma este más volt. Most nem a megviselt alsóneműiben volt, hanem elegáns ruhában. Hirtelen úgy érezte, kiabálni tudna Miss Jacksonnal, amiért így kicsinosította a lányt. Most aggódott azok miatt a fickók miatt, akik csak a lány közelébe kerültek. Kagome meglepetésére a kapitány finoman megfogta a karját.
- Üljünk le... - mondta lágyan a kalóz.
 Ahogy meglátta, hogy a kapitánynak ilyen oldala is van, Kagome szíve hevesen dobogott és úgy érezte, nem kap levegőt.
"Miért viselkedett így?" - gondolta, miközben megindult a férfi oldalán. Kíváncsi tekintetek kísérték útjukat; Hanyou közelebb vonta magához a lányt. Végül leültek. A kalóz közelebb húzta székét Kagomééhoz, mintha attól félne, bárki közéjük ülhetne. Kagome nem tudta, vajon most hízelegnek neki, vagy csak tulajdonként tekintenek-e rá. Észrevette, hogy Miss Jackson többször is rájuk nézett fürkésző szemeivel. Hanyou gyors pillantásokkal illette a lányt, Kagome pedig őt. Féltek egymástól. A kapitány attól rettegett, hogy elveszti gyűlöletét, Kagome pedig a férfi haragjától.
 A vacsora nagyszerű volt. A tányérokon harcsa illatozott párolt zöldségekkel. Kagome szíve még mindig gyorsan zakatolt. A kapitány már olyan közel volt hozzá, hogy a könyökük szinte összeért.
- Szolga, add ide a vajat!
Még most is így hívta... szolga. Valami eluralkodott Kagome felett. El kellett menekülnie tőle, minél messzebbre. Felkelt és távozott. Hanyou nem tudta, mit tegyen. Ha ismét kegyetlenkedne, a vendégek talán legszívesebben a torkának esnének. Ezért visszaült és csak magában morgolódott.

 Kagome közben visszafutott a kapitány házához és magára zárta szobája ajtaját. Félt tőle. Mit fog vele tenni ezért? Összegömbölyödött és reszketve gondolt a jövőjére.

*~*~*~*~*~~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

 A kapitány végre a szobájában volt. Akárhogy is próbált, nem tudott elaludni hatalmas ágyán, bármilyen kényelmes volt is az. Gondolatait Kagome töltötte ki. Tudta, hogy félt tőle. Tudta, hogy a lány ordibálásra és ismételt szidásra számított. Az Ezüst Hanyou legszívesebben kemény büntetésben részesítette volna Kagomét lázadó viselkedése miatt, de felszínre került új oldala megakadályozta ebben. Egyre csak hánykolódott az ágyon és az oldalára fordult. Gyengéd érzelmeket táplált a lány iránt. Ez nyilvánvaló volt, minthogy az is, hogy szíve választottja ki nem állhatja őt. Jogosan. Néhány nappal ezelőtt érzelmei nem voltak erősebbek csekély vágynál, de ez futótűz módjára terjedt benne. Minél többet gondolt rá, annál kevésbé érezte úgy, hogy képes lenne őt bántani. Legszívesebben szorosan a karjaiba zárná. Bocsánatot akart kérni és kibékülni, de ha megtenné, azzal darabokra törné azt a kegyetlen képet, amit az emberek felállítottak róla. Ha megtenné, elmenne a kedve az egész kalózkodástól. Szabadon ölni, lopni és nőket rabolni. De most... Gondolatait félbeszakította egy kintről beszűrődő nesz. Hálószobájának erkélye pont a melegvízű forrásokra nézett. Eddig egyetlen nő után sem leselkedett, mivel az egész városban nem volt olyan, aki miatt megérte volna. Majdnem figyelmen kívül hagyta az egészet és elfordult, mikor ismerős illat csapta meg az orrát.
- Ez ő! - mondta magának és csendben kiosont az erkélyre.
 Kagomén csak egy köntös volt és kezében törülközőt tartott. A kapitány szándékosan nézte, de rákvörössé vált, mikor a lány leejtette a köntösét. Megpróbálta elfordítani a fejét, de nem bírta levenni róla tekintetét. A holdfény tökéletesen megvilágította és körülölelte a törékeny testet. Hanyou erősen remegni és izzadni kezdett. Gyorsan berohant. Az ágyon ülve próbálta kitisztítani gondolatait.

(Egy kis figyelmeztetés! Annyira nem durva, de azért fel kell rá készülni lélekben! ;))

- Á! - sóhajtott Kagome, ahogy becsusszant a tiszta, meleg vízbe. Egy kis vízesés csobogott a forrásnál, hogy túltöltve a medret a felesleges víz kicsordulva visszajuthasson az óceánba. Kagome boldogan mártózott meg a vízben. Annyira szeretett volna fürödni, de a ház egyetlen fürdője a kapitány szobájában volt. Mosolyogva nyúlt a "samponért", amit Miss Jacksontól kapott. Miután jó alaposan megmosakodott elégedetten elnyúlt a vízben és pihentette tagjait. Ekkor halk zaj ütötte meg a fülét. Eltakarva magát amennyire csak tudott a vízbe merült.
- Ki van ott? - nyöszörgött. Szeme megakadt egy ezüstös hajzuhatagon, amely megcsillant a holdfényben. Pánikba esett.
- Kapitány? - kérdezte reszketve.
 A kalóz megmutatta magát. Bő, vörös nadrág volt rajta. De egyetlen kalap sem, amivel elfedhette volna füleit. Bár szerette látni a kapitány őket, Kagome mégis kétségbe esett.
- Sajnálom, hogy itt kint vagyok, csak meg kellett... vagyis... inkább kijövök...
- Maradj...
 Kagomén úrrá lett az idegesség. El akart rejtőzni. Semmi mást nem akart, mint elmerülni a habokban és soha többé nem jönni felszínre. Idegessége egy percre elhalványult, mikor a kalóz kis ugrással a vízben termett. A nadrágjában lévő levegő hatalmas buborékok formájában tört fel a víz alól. Túl vicces látvány volt. Kagome eltakarta a száját és nevetni kezdett. Ez volt az első alkalom, hogy a kapitány nevetni látta őt.
- Te... rajtam nevetsz? - kérdezte mély, szinte fenyegető hangon.
 A lány gyorsan befejezte. Remegve elfordult, de nem volt felkészülve arra, amit ezután hallott.
- Többet kéne nevetned.
 Kagome hitetlenkedve visszafordult. A férfi mosolygott!
"Mosolyog! Egy igazi mosoly?!" - a lány is elmosolyodott, de megdermedt, ahogy a kalóz közelebb csúszott hozzá.
"Jaj, Istenem! Segíts rajtam! Meztelen vagyok!" - imádkozott segítségért Kagome.
 A kapitány szemeiben megjelenő szenvedély megrémítette a lányt. Megpróbálta minél jobban összehúzni magát.
"Ennyire fél tőlem? Végülis minden oka megvan rá..." - gondolta szomorúan a kalóz és elméje megtelt bűnbánattal.
 Kagome amennyire csak tudta elfedte magát, mikor a férfi már épp előtte volt. Belenézett a borostyánszín szemekbe, miközben szinte a lélegzete is elállt.
"Jaj, nem! Nem kapok levegőt! El fogok ájulni!" - sikoltozott a hang a fejében.
 Hirtelen Hanyou magához vonta a lányt és szorosan átölelte. Kagome megdermedt.
"Mit csináljak? Öleljek vissza? Nem kerülnék bajba emiatt? Vagy maradjak nyugton?"
 Teljesen összezavarodott. Eddig azt hitte, a kapitány ki nem állhatja őt. Kihasználta, testileg és lelkileg is megsebezte, fenyegette... vagy csak egy színjáték lett volna az egész? Mikor a szemeibe nézett, dühöt, gyűlöletet látott. De az utóbbi időben ezek helyén megjelent a félelem, bánat, sajnálat, és néha szeretet. Végül megértette. Nem tudta, hogy mérges legyen, vagy megadja magát.
- Sajnálom... Kagome...
"A nevemen szólított?"
- Miért?
Rövid hallgatás után a kapitány felsóhajtott.
- Mert bántottalak... - suttogta.
 Kagome azt hitte, képzelődik. Eddig azt hitte, örömmel kínozta őt! Talán ez az egész csak csapda, mert egyéb szándékai is vannak vele! Ellökte magától a férfit és előszöt kétkedve, majd dühösen nézett rá.
- Minek nézel engem? Félek tőled, reszketek! Ráadásul talán még utállak is! Szó szerint a rabszolgád vagyok, most pedig megpróbálsz elcsábítani és a szívembe férkőzni? Hogy merészeled!
 Ekkor ráébredt, miket is mondott és várt a "megérdemelt" pofonra. De valami mást látott. A kapitányt megsebezték a szavak!
 A kalóz semmit sem felelt, csak ismét karjaiba vonta a lányt.
- Mégis miért? - nyögte Kagome.
- Megrémültem... - suttogta a füleibe.
- Mitől? - kérdezte az idegességtől és félelemtől elcsukló hangon.
- Hogy elveszítem a fejem. Rájöttem, hogy mit érzek irántad, és ez halálra rémített. És az állandó félelmem miatt ártottam neked - még szorosabban tartotta a lányt.
 Kagome megdöbbent. Mit is mondott? Érez iránta? Átlátta a kapitány helyzetét. A kegyetlenség miatt érzett büszkeség nemigen fért meg a szerelemmel. A kalóz megpróbálta utálni őt, de végül feladta. Ez valahogy jó érzéssel töltötte el Kagomét. Elég bátorságra tett szert ahhoz, hogy lefejtse maga körül az eddig őt takaró karjait és átölelje a férfit. A kapitány elpirult, ahogy a lány mellei csupasz mellkasához nyomódtak.
"Mit csinálok? - gondolta Kagome - Hisz gyűlölöm őt!  Ártatlan emberekkel végzett. Bántott engem! Ő... ő..."
Gondolatai menten eltűntek, amint a kapitány forró lélegzetét érezte a nyakán. Megremegett. Olyan érzések rohamozták meg, amikről eddig nem is tudott, hogy léteznek. A férfi hallotta, hogy Kagome egyre nehezebben vesz levegőt és érezte a reszketését. Meleg érzés járta át a testét. Kissé távolabb húzódott és az összezavart lányra nézett.
- Még sosem érintett meg téged férfi, ugye?
- Az apám nem szerette, ha fiúkkal társalgok - válaszolt zavartan Kagome. - Egy házasságot akart megszervezni számomra - szomorúan elfordult.
 A kapitány egy pillanatig a lány hátára meredt. Magában elmosolyodott. Megfordította Kagomét. Finoman megfogta a lány állát és kissé lehajolt hozzá, hogy a szemébe nézhessen. Kagome egyre gyorsabban lélegzett, hiszen alig pár centire voltak egymástól. Gyengének érezte magát. A kapitány a lány ajkaira nézett azután lassan megcsókolta őt. Testét Kagomééhoz nyomta. Kagome átölelte és hagyta, hogy a férfi mélyítse a csókot.
"Mit csinálok? - gondolta ezúttal a kapitány. - Egy kegyetlen, kéjsóvár kalóz vagyok, nem pedig Romeó!"
 Sikerült legyűrnie a lelkében dúló vihart, és kiüldözte magából azt a kegyetlen énjét, amelyik ártott Kagoménak.
"Őrült vagyok, amiért hagyom, hogy ezt tegye velem!" - futott át mindkettejük agyán.
 Kagome úgy érezte, érzelemi annyira erősek, hogy menten felrobban. Remegni kezdett. Ekkor a kapitány végigfutatta ujjait a lány hátán. Kagome érezte a karmok csiklandozó érintését, mégis ideges lett. Becsukta a szemeit, attól tartva, hogy ha a férfi arcára néz, menten elájul. Élvezte a gyengéd érintéseket, de gyorsan kinyitotta a szemét, mikor a kalóz kezei előre tévedtek. A játékos kezek végigsimítottak a lány állán, nyakán, és egyre lejjebb óvakodtak. Kagome nagyot nyelt és a kapitány szenvedélytől izzó szemeibe nézett. Az ujjak még lejjebb merészkedtek...
Kagome elkapta és megállította a férfi kezét, miközben lassan megrázta a fejét.
 A kapitány csalódottnak tűnt.
"Hát persze... - gondolta - A házasságig akar várni. Francba!"
 Akarta a lányt. Túlságosan is. Egyre frusztráltabb lett, de Kagome ezt dühként érteémezte. Ijedten hátrébb húzódott és maga elé kapta kezeit. A kapitány ostobának érezte magát. A lány még mindig félt tőle. Még eltarthat egy darabig, amíg elnyeri a bizalmát.
- Kagome? Ne félj tőlem többé... kérlek... Kagome meglepődött a hangjától. A kapitány szemeibe nézett, hogy kdierítse, vajon az őszinteség beszélt-e belőle. A hazugságnak még nyomát sem találta. Közelebb ment a férfihoz és átölelte.
- Köszönöm, Han...
- InuYasha.
- Tessék?
- A nevem InuYasha.
- InuYasha?
 A lány hátrébb húzódott és a kapitányra nézett. Érzelmeinek őszintének kellett lennie, különben nem árulta volna el neki a valódi nevét. A férfi mellkasának dőlt és vállig merültek a vízbe. InuYasha Kagome végigsimított Kagome haján, mikor eddig ismeretlen érzés járta át. A lány a füleit masszírozta! Eddig senki - még Kikyou sem - nyúlt a füleihez! Teljesen ellazult és átadta magát az élménynek.
"Pont olyan, mint egy elégedett kutyus! Kawaiiiii! Utálnom kéne őt, de nem tudom. Én..." - Kagome felsóhajtott.
 Azt kívánta, bárcsak örökké így maradhatnának a vízben, de majd kiugrott a bőréből, mikor InuYasha feltett neki egy kérdést.
- Nem aludnál velem? A kalóznak feltűnt, hogy a lány feszültté vált, ezért rögtön kijavította magát.
- Nem - nevetett. - Úgy értem, aludnál-e velem egy ágyban? Felöltözve, ruhában, csak legyél mellettem..." - még szorosabban átölelte.
"Ez egy másik kísérlet lenne? Túl gyors a tempója! Mégis mit csinál? Ma reggel még gyűlölt, és most.... Olyan, mintha egy apró kisegér lennék, ő pedig egy macska, aki megkért, hogy bújjak ki az egérlyukamból, hisz megígérte, hogy nem támad meg... de most... nem akarom elhagyni a karjait. Erős vagyok! Ha bármivel is próbálkozik, én..."
- Kérlek! - suttogta a kalóz a füleibe.
- Rendben.
"Én vagyok a legnagyobb bolond, aki valaha is élt! Mit is gondoltam? Na jó..." - feladta a dorgálást, de a védelmét nem. A testét nem fogja csak úgy odaadni.
InuYasha elengedte a lányt és mászott a partra. Visszanézett Kagoméra, aki még a derékig érő vízben állt és eltakarta a mellkasát.
- Nos? - kérdezte a kapitány.
- Fordulj el, amíg felveszem a köntösömet. És ne leselkedj!

 Kagome makacs volt, de épp ez tetszett benne a férfinak. Úgy tett, ahogy a lány kérte. Ádáz harcot vívott lábaival, amik szüntelenül meg akarták fordítani.
"Fenébe! Kezdek úgy viselkedni, mint az az ostoba kéjenc!" - motyogta magában InuYasha.
- Rendben, mehetünk! - mosolygott a döbbent hanyou-ra, arra várva, mikor ébred már föl és kíséri be.
 A kalóz végül magához tért, és követte a lányt vissza a házhoz.

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 Kagome felvette azt a hálóinget, amit Miss Jackson adott neki. Nem volt biztos abban, jól cselekszik-e. Beleegyezett, hogy azzal a zsarnokkal alszik egy ágyban, aki pokollá tette az életét. De engedett az érzéseinek. Mintha nem is lett volna önmaga.
- InuYasha... milyen fura név egy hanyounak... InuYasha... - suttogta maga elé. - InuYasha nem az Ezüst Hanyou. Ugyanazon a testen osztoznak, de semmi egyéb.
 Bátorságot merített, és bement a sötét szobába. A holdfény halvány félhomállyal vonta be a helyiséget. A kapitány nagy fehér ágyán feküdt. Kagome elpirult a tekintetétől. Lassan bemászott az ágyba. Fejét a férfi mellkasára hajtotta, aki szorosan tartotta őt. Kagome becsukta a szemét és karjait InuYasha dereka köré fonta. Némán ölelték egymást a holdfényben. Végül egymás karjaiban aludtak el.