�leted h�djai (1. fejezet)

Ilyenek voltunk

Nem t�r�d�tt vele, hogy milli� dolgunk, k�telezetts�g�nk van; nem �rdekelte, hogy Kalos t�relmetlen�l k�veteli a szerz�d�sk�t�st, hogy a telefon m�r szinte mag�t�l kapcsolja a Nagycirkusz szint�n t�relmetlen igazgat�j�t napirenden vagy tizen�tsz�r, �s hogy Layla is s�rgeti a fell�p�st a Broadway-n. Nem b�rta meghatni, hogy any�m�k Jap�nba invit�lnak, hogy a t�rsulat minden egyes tagj�t�l �s egy�b ismer�s�kt�l is saccper ezer megh�v�sunk van; � csak egyvalamit k�rdezett, �s nan�, hogy a szokott b�besz�d�s�g�vel:

- Hov� szeretn�l menni?

Mosolygott. Haj�t vitte a s�s tengeri sz�l, szem�be belet�z�tt a Nap, �s a fej�nk felett sir�lyok rikoltottak. Mellette idel�tszott a Kaleido magas, cs�csos kupol�ja a tenger borzong� viz�ben, de �n csak �t b�multam… �s �jra azzal a lehetetlen, nevets�ges �rz�ssel k�szk�dtem, hogy k�ptelen voltam eld�nteni, mi a jobb: hozz�b�jni vagy n�zni �t? Ugyanis im�dtam n�zni, de hozz�b�jni is, viszont ha hozz�b�jtam, nem l�ttam az arc�t… Nos, amint ebb�l is kit�nik, alig voltam szerelmes ezerrel… A f�rjembe.

M�g mindig alig tudtam felfogni, hogy h�zasok vagyunk. Hogy t�nyleg �s �r�kre egy�tt lehet�nk, hogy  minden reggel mellette �bredhetek; hogy rengeteg k�n �s szerencs�tlens�g ut�n val�ban aj�nd�kba adta �t nekem a Sors. M�g mindig nagyon gyakran el�fordult, hogy �jszaka, miut�n Leon elaludt, csak fek�dtem mellette nyitott szemmel, n�ztem �t, �s n�ha meg�rintettem, mint aki el sem hiszi, hogy ott van. M�g mindig rajongva b�multam vesz�lyes, fenyeget� hi�zszemeit, holdsz�n� haj�t, kardpenge – karcs�, hajl�kony alkat�t, m�rf�ldhossz� l�bait, velesz�letett, k�kv�r� eleganci�j�t; �gy b�multam minden �ldott nap, mintha el�sz�r l�tn�m. S b�r szerinte hivat�sunkban is b�ven egyenrang�ak voltunk – �s a j�zan eszem tudta, hogy t�nyleg �gy van - , m�gis, m�g mindig feln�ztem r�, �gy, mint eleinte; �gy, mint mindig. Leon val�ban �egy m�sik szinten�volt, olyannyira, hogy ott t�lt�tte az eg�sz �let�t; m�g �n csak dolgozni j�rtam oda – igaz, hogy akkor viszont teljes �t�l�ssel, �s valamivel nagyobb szeretettel �s tisztelettel, mint �.

Leon szerint �pp ez az apr� k�l�nb�z�s tette k�z�s munk�nkat k�l�nlegess�; ez�rt volt tele a n�z�t�r minden alkalommal, amikor fell�pt�nk. Mindketten m�ssal emelt�k magunkhoz a k�z�ns�get – �s persze egym�st is. T�k�letesen kieg�sz�tett�k egym�st, k�t f�l v�lt vel�nk egyetlen eg�ssz�… �gy teh�t nem l�tezett olyan k�ptelen, bonyolult, kivitelezhetetlennek t�n� gyakorlat, amit ne tudtunk volna v�grehajtani. M�g a felk�sz�l�s id�szak�ban sem tudtuk semmilyen m�don akad�lyozni egym�st. Az er�nl�ti edz�seket mindig egy�tt csin�ltuk; ezut�n nekem be kellett gyakorolnom Leon emberfeletti mutatv�nyait. � erre egy�ltal�n nem szorult r�; neki viszont a koreogr�fi�t kellett csiszolni, ami szint�n id�t, energi�t, pontos reflexeket, majom�gyess�get, kiv�teles k�pess�geket ig�nyelt. A v�geredm�ny minden esetben t�k�letes volt.

Amikor egyszer t�l�rad�, l�nyos lelkesed�ssel err�l besz�ltem neki, nagyon nyugodtan azt felelte:

- Te a sz�vedet adod bele, �n a lelkemet. Persze, hogy t�k�letes.

Na igen, jellemz�! �n f�l�r�t karattyolok, sz�v�m a sz�t, hogy kifejezzem t�lcsordul�, boldogs�gos, �r�mt�l fesz�l� �rz�seimet; � meg h�rom sz�val elmond mindent, ami valaha eml�t�sre m�lt� volt. Gyorsan, pontosan, l�nyegre t�r�en, mint mindig.

Azt a l�thatatlan, ravasz f�lmosolyt a sz�ja sark�n is nyilv�n csak k�pzeltem!

Hozz�v�gtam a f�rd�szivacsot, mert akkor �pp az volt a kezemben. – Elm�sz a f�szkes fen�be, Leon…!

Nem ker�lt neki egy tizedm�sodpercn�l t�bb id�be, hogy letegye a villanyborotv�t, kikapjon a k�db�l, �s azon vizesen, tusf�rd�t�l habosan mag�hoz r�ntson.

- Ragadoz� – ny�gtem, amikor a h�l�szob�ban ledobott az �gyra, de azt�n nem is tudtam m�r m�st mondani. Utols� halv�ny gondolatom az volt: a l�nyok m�g mindig igen lend�letesen k�zlekednek a sz�ll�ban, �s Istenem, ha benyit valamelyik�k…!

Enn�l t�bbre nem volt id�m; Leon nagyon tudta, mit�l vesz�tem el a fejemet egy pillanat alatt. F�l�m hajolt, s�r�nye r�m borult, �s �n k�ptelen voltam tov�bb gondolkodni; belekapaszkodtam a haj�ba, �s nem v�rtam meg, hogy birtokba vegyen: azonnal �s felt�tel n�lk�l odadobtam magam.

J� volt a sz�ja: olyan j�, mintha meleg v�zben fek�dn�k meztelen�l, sz�tt�rt l�bakkal; korb�cs�t�sk�nt �rt a hirtelen felt�mad� v�gy… �s � m�g mindig ruh�ban volt! P�l�ja, nadr�gja szinte �gette hiper�rz�kenny� v�lt b�r�met – kezdtem durva d�rzspap�rnak �rezni a k�nny� ny�ri anyagot - , kez�nek, haj�nak simogat�sa szinte az �r�letbe kergetett, �s a k�vetkez� pillanatban m�r t�ptem r�la a ruh�t. Megakadt a l�legzete, amikor nadr�gja derek�r�l leszak�tottam a gombot; felszisszent, megharapott, amikor mer�szen meg�rintettem, k�r�lfontam ujjaimmal – de t�rte a k�nz� gyeng�ds�get. Engedte, hogy k�t v�llra tegyem, hogy v�gigcs�koljam-harapd�ljam nyak�t, mellkas�t, lapos has�t; k�rmeim finoman v�gigkaristolt�k cs�p�j�nek keskeny, fi�s �v�t, hossz�, izmos combj�t; ezut�n pedig, n�h�ny roppant f�lre�rthet� �rint�s ut�n, visszat�rtem a v�llaira. Ekkor m�r meglehet�s szapor�n vette a leveg�t – igaz, �n is - , m�gis tov�bb engedett. L�bamat �tvetettem combjai felett, t�rdeim k�z� szor�tottam cs�p�j�t, szem�be n�ztem, �s lehajoltam hozz�.

- A szemed… - s�gtam a sz�j�ba.

Keze a derekamra kulcsol�dott. N�ztem a szem�t, �s lassan lejjebb engedtem a cs�p�met. Pupill�i kit�gultak, �risz�n ez�st k�dfelh� gomolygott, sz�ja finoman megr�ndult. Hal�nt�ka mellett k�toldalt a haj�ba t�rtam, �s m�g lejjebb cs�szva teljesen r�simultam; innen viszont nem tudott engedni tov�bb. T�mad� kobra gyorsas�g�val mozdult a kidolgozott f�rfitest: �tfordult, maga al� temetett; sz�j�val fojtotta el sikolyomat, amikor test�nk egym�sra tal�lt… �s cs�kolt akkor is, amikor a v�g�n m�r haraptam, karmoltam a gy�ny�rt�l.

Beletelt n�mi id�be, mire legal�bb nagyj�b�l magamhoz t�rtem; de akkor is nagy szemekkel, f�l�r�lten mosolyogva b�multam r�, �s �gy �reztem, nem is vagyok teljesen norm�lis. R�mlett, hogy halkan, gyeng�d hangon besz�l hozz�m, de enn�l sokkal fontosabbnak t�nt az, hogy nicsak, neki is felduzzadt a sz�ja – biztosan �n haraptam meg… �s kuncogtam a gondolatt�l: nan�, hogy �n, h�t m�gis, ki m�s tehette volna ezt meg vele, az Isten szerelm�re?

Amikor l�tta, hogy velem azt�n most v�gk�pp nem lehet �rtelmes dolgokr�l besz�lni, mag�hoz vont, �s azt javasolta, hogy pr�b�ljak aludni. Valami olyasmit is mormolt, hogy m�g �r�lhet�nk, hogy nem l�ncf�r�sz vagy edz�s�ly akadt a kezembe az im�nt, hanem csak egy f�rd�szivacs – azt�n nevett�nk �s cs�koltuk egym�st �s persze, hogy nem aludtunk.

Alkonyodott m�r, amikor kiment�nk a parti s�t�nyra. Labd�z� gyerekek, vid�m ker�kp�rosok, kuty�t s�t�ltat� fiatalok h�ztak el mellett�nk; a leveg�ben tengermoraj �s a nevet�s hangjai sz�lltak, �s Leon arr�l besz�lt, hogy elmehetn�nk valahov� n�sz�tra; de mivel �let�ben sem csin�lt m�g ilyesmit, r�m b�zza, hogy hov�.

Komoly neh�zs�gekkel j�rt, hogy le tudjam venni a szememet r�la. A Kaleido kupol�j�ra f�ggesztettem a tekintetemet; hom�lyosan �rz�keltem, hogy lassan gy�lekeznek a parkol�ban az aut�k – nemsok�ra kezd�dik az esti el�ad�s - , de igaz�b�l nem tudtam most ezzel foglalkozni. Azon j�rt az eszem, amit az im�nt mondott, m�gpedig olyan term�szetes hangon, mintha mag�t�l �rtet�d� lenne… �s r� kellett j�nn�m, hogy neki az is; �s sz�nalom markolt a sz�vembe, �s szememet elfutotta a k�nny.

Sohasem csin�lt m�g ilyesmit – fel lehet fogni k�nnyed tr�f�nak is, de val�j�ban messze nem az.

Soha az �letben, egyetlen percig sem volt k�tetlen programja… Nem, ebben val�ban nincs semmi vicces. Ahogy �jra r�n�ztem, l�ttam magam el�tt elrabolt gyermek�veit, meg sem sz�letett �lmait, kegyetlen kik�pz�s�t, irt�zatos er�fesz�t�sit a t�k�lyre; �s l�ttam, hogy mindezeknek az �ra nem kevesebb volt, mint a boldogs�g; l�ttam, hogy � eg�sz �let�ben mind�ssze el�gedett lehetett, de boldog soha.

�s akkor m�g � k�rdezi, hov� szeretn�k menni!

Mit mondhattam volna? Azt, hogy b�rhov�, mert minden�tt a vil�gon otthon vagyok, ha � mellettem van? �, ez nagy igazs�g, de egyed�l az eny�m; ez csak Sora Naegino igazs�ga, gondoltam, mik�zben hozz�simultam, �s megfogtam a kez�t. Fejemet a mellkas�ra hajtva, l�ktet� sz�vver�s�t hallgatva cir�gattam er�s, hossz� k�zfej�t; ujjam megakadt a gy�r�j�n, az �r�kk�val�s�g aranyba �nt�tt szimb�lum�n, �s m�r tudtam, mi az az igazs�g, ami a kett�nk�.

Feln�ztem r�, �s �reztem a kez�t a derekamon, �s eml�keket l�ttam a szem�ben, amelyek megegyeztek az eny�immel; �s amikor megcs�kolt, kezemet a h�t�ra sim�tottam, �s tenyerem szinte l�tta a p�l�ja alatt azokat a r�gi, �sszeforrt sebeket.

- Hov�, Sora…? – lehelte, �s ujjai a hajamban motoztak, �s l�ttam, hogy �t sem �rdekli k�l�n�sebben, hov� megy�nk, csak egy�tt lehess�nk ott… De nekem m�r �tic�lom volt; �n m�r ret�rjegyet vettem oda h�napokkal ezel�tt, egy k�s� tavaszi napon, an�lk�l, hogy tudtam volna r�la. Ott val�sult meg minden k�z�tt�nk, ami itt, a Nyugati Parton csak elkezd�d�tt; ott j�rtuk meg a Poklot �s a Mennyet egym�ssal; ott kezdt�k meg v�gzetes csat�nkat, amelyet v�g�l mindketten elvesz�tett�nk, mindketten megnyert�nk.

- Haza – suttogtam vadul, mik�zben nevettem �s s�rtam egyszerre, �s �reztem, ebb�l m�r akkor sem engedek, ha � m�st mond. – P�rizsba… Veled.