3. fejezet

Mikor felébredtem, az első dolog, amit észleltem, azaz volt, hogy Halálszárny egyenletesen emelkedő, majd süppedő mellkasán pihen a fejem. Egy pillanatig nem emlékeztem semmire, de utána eszembe jutott a tegnapi felejthetetlen éjszaka. Elmosolyodtam, és visszaengedtem a fejemet. Sokáig feküdtünk csak úgy egymás mellett, különböző gondolatokkal a fejünkben, majd én ijedten felültem. Halálszárny követte a mozdulatomat, de sokkal inkább értetlennek látszott, mint ijedtnek. Bár, nem is neki kellett bármitől is tartania. Nekem annál inkább.
-Mi a baj Catherin? –karolta át a derekamat. Én még mindig elszörnyedve néztem magam elé.
-Ismered azt a törvényt, hogyha egy nekris nő már kinézetileg elmúlt 21, akkor csak a férjével feküdhet le? –néztem rá. Ő egy ideig nézett, majd bólintott.
-Természetesen. –még mindig csak nézett rám.
-Én már elmúltam vagy 24 is! És mivel nem vagy a férjem, nem feküdhettünk volna le! –mondtam könnyekkel a szememben. Már megint halálbüntetés jár. Vagy legalábbis valami nem túl kellemes kínzás. Láttam, hogy Halálszárny egy ideig tanácstalanul néz rám, majd hirtelen feketén felvillantak a szemei, és elnevette magát. Én kissé hátra hőköltem. Nem ezt vártam. Fejtörést, aggódást, vagy valami hasonlót. Erre mit kapok? Nevetést.
-Mit találsz olyan viccesnek? –kérdeztem kritikusan. Ő egy pillanatra abba hagyta a nevetést, és végig nézett takaróba bugyolált testemen. Most nem úgy nézett rám, mint ahogy szokott. Nem, most olyan… Bántóan nézett rám. Mintha csak egy kívánatos tárgy lettem volna. Nem bírtam a szemébe nézni. Most még szemeinek csillogása sem tűnt kedvesnek, vonzónak. Inkább gyilkosnak.
-Téged. –a hangja is gúnyos volt, mégis érzéketlen. Fájt. Komolyan mondom, fájt az, ahogy beszélt velem. –Annyira ostoba vagy.
-Óh, köszönöm szépen! –csattantam fel dühösen. Láttam, hogy szórakozik rajtam. Azon, hogy mekkora fájdalmat okoz nekem. Egyszerűen nem értem én Halálszárnyat! Néha annyira kedves, megértő, máskor meg annyira gonosz, és rideg. Nem értem. Valamit rosszul csinálok?
-Ne sértődj meg. –kapta el a kezemet durván, mikor ott akartam hagyni. Egy ideig még hiábavalóan küzdöttem erős szorításában, de aztán szokás szerint megadtam magamat. –Egyszerűen meg lehet oldani ezt a helyzetet.
-Elveszel? –néztem rá elképedve. Mindent vártam tőle, csak ezt nem. Halálszárny házasodni? Meglepő, de örülnék neki. Már amikor nem ilyen iszonyatosan bunkó velem. De sajnálatosan Halálszárny nem változik…
-Elvenni? –szinte teljesen a homloka tetejére futottak a szemöldökei. –Vesz el a halál! –mondta végül már kevésbé kívánkozó tekintettel.
-A halál? –néztem rá enyhe jobb kedvel.
-Tudod, hogy hogyan értettem. –mondta végül. –Nem, nem akarlak elvenni. Ennyire azért még te sem vagy képes elcsavarni a fejemet. –szomorúan bámultam a takaró gyűrődéseit.
-Akkor?
-Az a nő, aki velem fekszik le, fel van mentve ez alól a szabály alól. –mondta könnyedén. Kerek szemekkel néztem rá. Erről, én miért nem tudtam? –Mit gondolsz másképpen, hogyan feküdhetnék le még most néha napján az anyáddal, vagy éppen Hiszérával? –gondolhattam volna valami hasonlóra… -Ne aggódj. Ilyen apró dolgok nem állhatnak közénk. –látszott, hogy ezt kedves gesztusként akarja mondani, de valahogy nem sikerült. Grimaszolva mondta, és mintha csak valaki más után ismételte volna a szavakat. Nem volt ínyére az ilyen beszéd. Viszont mikor megcsókolt, azt már hevesen tette meg. Mintha évek óta ez lett volna minden álma. De nekem most nem ez volt. Felpofoztam. Nem tetszett az a durva, erőszakos csók.
-Nem vagyok az ágyasod, hogy így csókolgass. –mondtam hidegen. Egy pillanatra felvillantak a szemei, és olyan érzésem volt, hogy mindjárt visszaüt. Aztán lehunyta a szemeit, mintha magában számolt volna, majd mikor kinyitotta azokat, már újra a megszokott szerelemtől csillogott az arca.
-Bocsáss meg Catherin, de néha… -zavartan nézett rám. –Nem tudok az ösztöneimen uralkodni. –ezt már megrovóan mondta. Mintha haragudott volna valakire. Aki nem lehetett más, mint saját maga.
-Semmi baj. –magamra erőltettem egy mosolyt. –Értelek. A vér nehezen legyőzhető.
-Nos, igen.
-Elmegyek fürdeni rendben? –szinte oda sem figyelve rám bólintott. –Mehetek a te fürdődbe? –egészen bele voltam szeretve abba a medencébe. Nagyon jó volt.
-Persze, nyugodtan. –majd mikor már éppen felálltam volna, még elkapta a kezemet. Újra az-az ellenszenves fény villogott a szemeiben. –De jegyezz meg valamit Catherin. Bármit érzek is irántad, azt nem tűröm el tőled sem, hogy megüss. Ezt jól tartsd meg abban a csinos kis fejedben. –fenyegető volt az a hangnem. Rettegés fogott el, így kitéptem magamat a szorításából, és elsiettem a fürdőbe. Még hallottam, hogy enyhe kuncogás kíséri minden egyes léptemet. Mikor végre beértem a fürdő komor falai közé, megkönnyebbülve dőltem neki az óriási ajtónak… 

*

-Meg vagy őrülve? –támadtam azonnal Zoigron-nak, mikor Catherin sietve eltűnt a fürdő ajtaja mögött. –Hogy beszélhettél vele így?
„-Meg kell tanulnia, hogy hol van a helye mellettem. Illetve mellettünk. Lehet, hogy te tűröd azt, hogy egy nő erősebb legyen nálad, vagy hogy uralkodjon feletted, de én nem! Egy nő csak alázkodjon meg előttem. Egyébként, most hogy mondod, lehet, hogy tényleg őrült vagyok. Az a csók, amit az előbb váltottam Catherin-nel, megszédített.” –Zoigron egyhangú stílusban beszélt.
-Legközelebb legalább szólhatnál, ha átveszed az irányítást! –mérges voltam rá. Majd hirtelen megértettem, hogy mit is mondtam. –Várj csak! Hogy voltál képes arra, hogy átvedd az irányítást nélkülem? –féltem. Mi lesz, ha az amit mondott, tényleg beválik? Ha egyszer nekem kell lebegnem létezés, és a lét közötti síkon? Ha Zoigron-é lesz a test irányítása, és így Catherin is? Abba belehalok. Zoigron csúfondáros nevetése ezen még inkább rontott.
”-Erősödöm drága Latharan! Hidd el, lassan eljön az-az idő, amitől már most jogosan rettegsz. Mert lesz mitől rettegni. Tudod eléggé félelmetes a sötétségben leélni az életed hátra levő részét. De egy idő után majd megszokod. Ne aggódj.” –Zoigron úgy gügyögött nekem, mint egy kisbabának. Kirázott a hideg, és gyorsan próbáltam elűzni tudatom hátsó részébe Zoigron engem gúnyoló nevetését.
-És mit tennél akkor Catherin-nel? –engem hirtelen csak ez érdekelt.
”-Óh, micsoda, törődés! Nem tudom… Az ágyasaim közé tenném? Nem… Ahhoz ő túl vad, és zabolátlan. Még betörésre vár. És azt csak folytonos velem lét teheti sikeressé. Velem lenne, talán még akkor is, mikor egy másik ágyasommal lennék együtt.” –undorodva néztem magam elé.
-Egyszerűen gusztustalan vagy! –mondtam elszörnyedve. –Egyébként is. Catherin sosem lenne olyan kezes bárány, mint amilyennek te elvárod. –mondtam reménykedve, hogy ezzel hatok rá.
”-Dehogynem! Különleges egy nő, de az enyém lesz egyszer engedelmesen, és alázatosan. Lehet, hogy kell majd sok időt rá szánnom, de élvezni fogom a vele töltött perceket. És közben élvezem gyönyörű testének minden mozzanatát…”
-Fogd már be! –remegtem. Gyűlöltem magamat azért, mert tudtam: egyszer igenis eljön majd ez a pillanat.
”-Ahogy gondolod… De jobb, ha tudod, Catherin belém szerelmes, nem, pedig beléd. A test igazából az enyém, nem a tiéd. Szokj hozzá a gondolathoz, hogy hamarosan Catherin a hozzá illő férfi oldalán fekszik majd az ágyban…”