5. fejezet

-Jaj, anyám! –kiáltottam fel meglepve, mikor megláttam anyám karikás szemeit, amint engem figyelnek.
-Catherin. –biccentett felém gúnyosan. –Hogy telnek mindennapjaid a méreg múlása óta? Jobban vagy? Gondolom öcsém ágyban való teljesítménye sokat segít a gyógyulás irányába. Meg gondolom az élvezet is felgyorsítja ezt a folyamatot. –dühösen dobtam le a földre a botot, amivel addig edzettem.
-Nem hiszem, hogy közöd lenne a gyógyítási módszereihez. –keltem ridegen mesterem(még mindig annak tartom…) védelmére. –Egyébként mit keresel itt?
-Az öcsémet jöttem meglátogatni, de most, hogy nincsen itt, lehet, hogy ez a látogatás átcsap bosszúállásba. –a mondat közben bejött a terembe, és be is csukta maga mögött az ajtót.
-Nocsak anyám, csak nem akarsz megtámadni? –kérdeztem Halálszárnyéhoz méltó gúnnyal a hangomban. Láttam, hogy egy pillanatig tétovázik. Majd elszánt arccal újra közelebb jött néhány lépéssel.
-Természetesen megmerlek. Miért ne mernélek? –merészen elém állt. Álltam a tekintetét, mire ő elfordította a fejét. Szégyenkezés futott végig az arcán. –De most nem azért jöttem.
-Hanem? –néztem rá elképedve. Ő még mindig kerülve a tekintetemet, válaszolt.
-Bocsánatot kérni. –mondta megsemmisülve. Néztem anyám könnyekkel teli szemeit. Vajon tényleg ezért jött? Tényleg megbocsátott? Ahogy néztem, olyan érzésem támadt, hogy hazudik. Valamit akar tőlem. De úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Kíváncsi voltam a végkifejletre.
-Elfogadom. –mondtam, és közben megöleltem. Furcsa volt, de nem haragudtam rá. Amióta együtt voltam Halálszárnnyal, nem éreztem gyűlöletet. Illetve egy picit még mindig nehezteltem anyámra, de azért ez már sokat halványult. Azt hiszem értettem, hogy mit miért tett. A félelem sok mindenre képes. Főleg, ha gyűlölttel, és irigységgel párosodik. Éreztem, hogy anyám könnyei benedvesítik a köntösöm vállát. Kellemetlenül fészkelődtem forró ölelésében. Végül ki is bontakoztam belőle.
-Előbb azt mondtad, hogy Halálszárnyhoz jöttél. –mondtam érdeklődve. Látszott, hogy ő még nem akar arról beszélni, ami miatt odajött hozzám, így kellett valami téma.
-Már nem is úgy hívod, hogy mester? Gyorsan haladtok. Csak vigyázz, nehogy megunjon téged is. –fakadt ki féltékenyen anyám. Még kellemetlenebbül éreztem magamat. Erről nem akartam beszélni. Anyám nagy nehezen erőt vett magán, és szerencsére a témát is elterelte.
-Igazából a többiek akarnak meglátogatni. Tudod, hogy-hogy vagy. –mondta magyarázat képen, mikor látta milyen értetlenül nézek rá.
-Ja, hogy azért. –mondtam szememet forgatva. Valószínűleg be kell majd vallanunk előttük az érzelmeinket… Pedig ez még nem állt szándékomban. Ekkor berontott a terembe Halálszárny lihegve, látszott, hogy sietett. Elképedve nézett minket, ahogy nyugisan beszélgetünk.
-Még nem téptétek szét egymást? –döbbenten nézett ránk. Én elnevettem magamat, majd mikor oda lépett mellém hozzá bújtam. Anyám féltékeny szeme kísért. Ilyenkor látszik, hogy mégsem szeretné annyira a bocsánatomat.
-Mint látod. –mondtam, és örömmel viszonoztam csókját. Most megint a kedves énjét mutatta. Illetve a kedvesebbiket, mivel ez sem volt teljességgel kedvesnek mondható. –A testvéreid szeretnének meglátogatni bennünket. Mit szólsz hozzá? –kérdeztem, miközben valósággal egyé váltam Halálszárnnyal, annyira hozzábújtam.
-Állok elébe. –mondta, és csöppet sem törődve azzal, hogy Alextrasza ott van, magához szorított, és megcsókolt. Közben, mintha bosszúsan veszekedett volna valakivel… De ez még csak gondolatnak is ostobaság volt! Így természetesen habozás nélkül elhessegettem. Anyám morgott valami olyasmit, hogy akkor tíz perc múlva jönnek, de mi már nem figyeltünk rá. Tudtuk, úgyis csak holnap jönnek, mivel lesz bennük annyi tapintatosság, hogy megvárják a holnapot, hátha mi szeretnénk újra… De miután anyám elment, Halálszárny arrébb lépett.
-Majd jövök kicsim, ne aggódj. Csak, szeretném átgondolni, hogy akkor mit is valljunk be a testvéreimnek. –mondta, és nem törődve bánatos arcommal, eltűnt. Habozva álltam, és bámultam magam elé. Vajon hova mehetett? Nem csettintett, szóval valahova a bolygón belülre… Hát persze, Meirbei szigetére! Megelégedve okos megoldásommal, vártam még jó 10-15 percet, hogy bőven kiszellőztesse a fejét, majd utána mentem.

*

-Rossz ötlet. Ne mondjuk meg nekik, hogy szereted Catherin-t. Ki fogják használni. Lesz egy gyenge pont a szemükben. Amit mindig tisztán fognak látni, akárhányszor feléd néznek. –kötötte Zoigron az ebet a karóhoz, már vagy öt perce.
-De, ha nem mondjuk el neki, abból baj is származhat. Egyébként is, Catherin rossz névre venné, ha nem vallanánk be a testvérei előtt az érzéseinket iránta. –látva felhúzott szemöldökét, megadóan kimondtam. –Vagyis, hogy szeretjük.
-Te szereted, én nem. –vágta rá nyomban Zoigron, de azért beleegyezett. Tagadhatja, de szerintem ő is szereti Catherin-t. –De komolyan mondom, most nem foglak kisegíteni, ha valami kellemetlen helyzetbe kerülsz. Például a nővéreim rád tapadnak. Most nem veszem át az irányítást. Itt az ideje, hogy mással is lefeküdj. –mondta csúfondárosan Zoigron, mint mindig. Aztán jó ideig csak ültünk egymás mellett és hallgattunk.
-Halálszárny! –egy csengő hang kiáltására mind a ketten megpördültünk. Catherin sétált felénk gyönyörűen, mint mindig. Nem is. Most szebb volt. Fénylett. Fehéren izzott az őt körülvevő sötétség. Ez a fehér fény egybe olvadt a hajával, ettől olyan volt, mintha glória lett volna szerelmem fején. Hallottam, hogy Zoigron szava elakad, pont ugyanakkor, mikor az enyém. Úgy éreztem, mintha egy angyal sétálna felém. És a legfájdalmasabb az volt, hogy ez az angyal most csakis kizárólag Zoigron-é volt. Vagy lesz. Most itt ő volt Halálszárny. Én itt csak egy Wizzoal voltam, egy Latharan nevű „fiatal” Wizzoal.
-Hát itt vagy! –mondta Catherin, és Zoigron ragadozó szerű karjai közé vetette magát. Zoigron erősen magához szorította őt. –Jöttem veled együtt kiszellőztetni a fejemet. Gondoltam, hogy legyen társaságod, de úgy látom ez a kérdés már megoldódott. –mondta, és felém emelte azokat zöld tűzben égő szemeket. Érdeklődve mért végig, alaposan, mintha csak kritizálna. Vagy összehasonlítana valakivel. Mikor a szemeimre tévedt a pillantása, és megláthatta benne a gyengéd szerelmet, összeszűkült a szempár. Azonban Zoigron gyorsan kapcsolt, megcsókolta, ezzel egy időre időt szerezve nekem arra, hogy eltüntessem ezt a fajta érzelmet a szememből. Elég nehéz volt…
-Halálszárny, tényleg, ki ez? –Catherin nem hagyta magát egy könnyen. Zoigron megköszörülte a torkát, mint aki elűzi a hangjából a rekedtséget. Undorodva húztam el a számat. Tudtam, hogy Zoigron mindig kissé bereked, ha ’olyan’ gondolatai támadnak egy nőről. És azokat mindig végre is hajtja.
-Latharan, egy régi jó barátom. Bár néha meg tudnám fojtani, annyira másképpen gondolkodik, mint én, de azért viszonylag kedvelem. –mondta cinikus hangnemben. Szorongva láttam, hogy szerelmem pillantása újra a szememet keresi. Zoigron azonban nem hagyta annyiban a dolgot. –Képzeld, itt él a Wizzoal árnnyal együtt. Ő is Wizzoal. –mondta mosolyogva, mire Catherin már teljesen máshogy kezdett el méregetni. Mintha azt nézné, milyen erőm is van. Zoigron-t viszont elkapta a mocskos fantáziájának heve, és magához rántotta szerelmemet, és megcsókolta. Catherin engedte, vissza is csókolt, azonban a második ostromot elhárította.
-Nocsak, visszatért a durva részed? –kérdezte pajkosan. Zoigron teste még számomra is jól láthatóan megfeszült. –Ilyenkor jobban szeretlek, tudtad? –mondta, az utolsó szót elhadarva. A szívem összeszorult. Zoigron diadalittas pillantása ezt még csak tetézte. Catherin azonban újra elfordult, és rám nézett. Mivel sötétbe húzódva álltam, nem láthatta, hogy könnyes a szemem.
-Várj, Latharan-t kellemetlen helyzetbe hozzuk. –mondta illedelmesen, de láttam rajta, hogy kábé a háta közepére sem kívánna. Láttam, hogy Zoigron, hogyan néz rám. Fájdalmas sóhaj kíséretében udvariasan elmondtam, hogy éppen menni készültem, mikor a kisasszony megérkezett. Elbúcsúztam jó barátként Zoigron-tól, majd elviharoztam valahova a sziget közepére. Szégyen szememre, de sírtam. Sírtam, mert láttam, hallottam, és valamilyen szinten éreztem, hogy ők ketten most nagyon jól megvannak a sziget szélén, vagy a meleg homokban, vagy a hideg, de testük által felhevített vízben. Dühösen ledobtam magamat a legközelebbi nagy méretű sziklára, amit találtam, és ott vártam meg, amíg ők kiélik a vágyaikat. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy jó ideig kell majd ott ücsörögnöm…