18. fejezet

Na persze az�rt nem mentem t�l messzire. Csup�n a r�gi szob�mba, ahol olyan sokat besz�lgett�nk r�gen. Vajon mond valamit mag�r�l? Vagy tov�bbra is mag�ba z�rk�zik? Boldog lenn�k, ha megosztan� velem lelk�nek h�borg� bugyrait. �n tudn�k rajta seg�teni. Ha m�ssal nem is, azzal, hogy meghallgatom, biztosan. Hiszen ismer�s nekem a helyzet. Nagyon is az. �n is magamba fojtottam minden probl�m�mat. Azt hittem ezzel fel is lettek dolgozva. Csup�n, mikor elmes�ltem azokat Hal�lsz�rnynak, j�ttem r�, mennyire f�jdalmas volt mindazt magamba fojtani. M�r csak az, megk�nnyebb�l�ssel �nt�tt el, hogy elmondhattam valakinek. Ugyan is Hal�lsz�rny el�sz�r csak meghallgatott. Azt�n sz�p lassan elkezdett gy�gy�tani is... A lelki sebeim elk�peszt� gyorsas�ggal gy�gyultak be, szinte teljess�ggel hi�nyz� �nbizalmam napr�l napra, s�t, percr�l-percre csak n�tt. H�la kedvesemnek. Hihetetlen, de olyan boldogg� tudna tenni azzal, ha csup�n egyszer is, hacsak p�r percre is mes�lne �nmag�r�l. Sosem tette.
B�ntudatom volt. B�ntudatom volt az�rt, mert akkoriban nem vettem �szre, hogy csak �n besz�lek. Azt, hogy Hal�lsz�rny b�r engem gy�gy�t, saj�t mag�t ugyan olyan beteges �llapotban hagyta. Most �gy �rzem, csak tet�ztem bajait. R�ruh�ztam saj�t gondjaimat, azt gondolva, hogy majd � megoldja helyettem is. Meg is tette. Vagy tal�n �n tettem? M�g most sem igaz�n tudom. De biztos, hogy � mentett meg engem az elnyel� mag�nyos s�t�ts�gt�l. M�g most is � az egyetlen, akir�l �gy �rzem, t�nyleg �rdeklik a bajaim. Mert � tud rajta seg�teni. De most t�nyleg, milyen �ron tette, vagy teszi ezt? Egy�ltal�n mi�rt teszi? Mi oka van r�? Csak az, hogy „szeret”? Vajon t�nyleg mindent ez�rt tesz? Vagy van r� m�s magyar�zat is? Ha igen vajon mi az? �s egy�ltal�n: mi�rt „szeret”? Az�rt, mert... Meg�lmodott a szerelm�nek? Mert meg�lmodta, �s l�tre hozta fant�zi�j�nak sz�lem�ny�t, �s azt�n v�gyai arra sarkalt�k, hogy szeressen? Vagy az �szt�nei? A v�ge l�thatatlan b�szkes�ge, hi�s�ga? Az arroganci�ja? Igen, lehet hogy csak ez�rt.
Lehunytam a szememet, rem�lve, hogy ezzel megszakad ez a kellemetlen gondolatmenet. R�gen is mindig ezt hittem. Leheveredem az �gyra, lehunyom szemeimet, �s a gondok elsz�llnak azzal, hogy kiverem �ket a fejemb�l. B�r ez sosem siker�lt, tov�bbra is �ltattam magamat. Meg k�ne besz�lnem vele. De nem. Most r�la kell, hogy sz� essen. Nem akarom m�g ezekkel az ostoba k�rd�sekkel is zaklatni �t. Biztos vagyok benne, hogy sz�v�re venn� (ha nem is t�ls�gosan!!!) �s elkezdene neki is ezen j�rni az agya.
�jfent fels�hajtottam. Ennek ellen�re nem b�rtam elnyomni magamba a retteg�st, a f�lelmet, az elkeseredetts�get. Mert igenis f�ltem att�l, hogy elhagy. Hogy egyszer csak itt hagy, mert megun. Mert m�r nem szeret, nem k�v�n. Most m�r, hogy ennyire belelovaltam magamat ebbe az �rz�keny t�m�ba, k�ptelen voltam visszafogni egy halk ny�g�st. Szinte fizikailag is f�jt ez az eg�sz. Az, hogy k�ts�gek k�z�tt lettem hagyva.
-Mi b�nt kicsim? -k�rdezte ekkor szerelmem hangja. Ijedten kaptam fel a fejemet, �s meglepve l�ttam, hogy val�sz�n�leg m�r j� ideje �lhet az �gyammal szemk�zti fotelben. Elpirultam, hiszen biztosan az�rt j�tt ide, hogy besz�lgessen velem, �n meg �szre sem vettem j�tt�t.
-M�r megint nem kopogt�l. -n�ztem r�, mosolyt er�ltetve arcomra. � nem viszonozta azt, hanem �rdekl�dve n�zett egyenesen a szemem k�z�.
-Igen, rossz szok�s nem m�lik el egy k�nnyen. -jegyezte meg fanyarul. -Sz�val, mi baj? -k�rdezte �jb�l, de nem j�tt k�zelebb. Onnan n�zett r�m, ahonnan r�gebben is, mikor ki�nt�ttem neki a sz�vemet. Ett�l az �szre v�telt�l �sszeszorult a torkom. �jb�l sebezhet�nek, gyeng�nek, �s �nbizalom hi�nyosnak �reztem magamat. Ezen az sem seg�tett t�l sokat, hogy pocs�k �rz�sem t�madt amiatt, ami�rt megint �n �rzek sz�ks�gesnek egy lelkiz�st, ahol �n vagyok a sebzett l�lek, �s nem �. Mi�rt hozza folyton �gy a sors, hogy � legyen er�sebb? Soha, szinte soha az �letben nem volt m�g olyan, hogy � ne lett volna a esem�nyek ura. � mindig tudta, hogy mit tegyen. �s most megint �gy �llunk. �n csapzottan, gy�ng�n, bizalmatlanul �llok a vil�ggal szemben, csak mert fel�tl�tt bennem egy-k�t olyan k�rd�s, amire nem b�rtam v�laszolni. M�g �, mint mindig, h�v�sen, m�gis vonz�an ura a helyzetnek, �s csod�latos c�lpontnak t�nik, akin kis�rhatom a lelkemet is. Hihetetlen�l sz�nalmas vagyok... Most is csak magamra gondolok.
Itt m�r nem b�rtam uralkodni h�borg� �rzelmeimen, kit�rt bel�lem a zokog�s. Eml�kszem, mikor r�gebben ez t�rt�nt, Hal�lsz�rny k�nyelmetlen�l feszengett a sz�k�ben, nem tudva, hogy mit tegyen. Most azonban, mikor meg volt neki engedve, hogy hozz�m �rjen, hogy a karjaiba vegyen, nem t�tlenkedett tov�bb a fotelben, hanem ott termett mellettem, �s a karjaiba z�rt. Sok�ig �lt�nk �gy. � ringatott, �n pedig fokozatosan abbahagytam a s�r�st.
-Sz�nalmas vagyok igaz? -n�ztem r� k�nnyeim f�tyol�n kereszt�l. � halv�ny szarkazmussal elh�zta a sz�j�t, de a szemeiben, amikb�l norm�l esetben csak �gy �radt a kegyetlens�g, �s a megvet�s, most elhalv�nyultak ezek az �rzelmek, de nem m�ltak el teljesen.
-Vannak akik val�ban annak l�tn�nak t�ged, mint aminek te magad is tetted. Sz�nalmasnak. Bizonyos szinten... -itt megakadt, nem tudva, hogy folytassa-e. Majd �gy d�nt�tt, jobb az �szintes�g, ez�rt folytatta. -�szint�n, egy kicsit �n is annak l�tlak. -meg�lltam, hogy a k�nnyek visszat�duljanak a szemembe. De csak �ppen hogy. De Hal�lsz�rny figyelm�t semmi sem ker�lhette el. L�tta ezt, �s �jb�l mag�hoz szor�tott, �gy, hogy ne l�ssam az arc�t, de � se az eny�met. -De csak az�rt, mert magamat is annak l�tom, mikor ilyen �rz�sek ker�tenek hatalmukba. Igen, ne lep�dj meg, n�ha m�g engem is el szokott kapni a v�gy, hogy kizokoghassam magamat. Ezek az �rz�sek f�jdalmasak, sz�vszor�t�ak, de lehet rajtuk seg�teni. -mondta,, mik�zben eltolt mag�t�l annyira, hogy l�ssa k�nny�ztatta arcomat.
-K�sz�n�m. -suttogtam rekedten a s�r�st�l. �rtetlen�l n�zett r�m. -Azt, hogy ezt elmondtad magadr�l.
-De hiszen ez semmi volt! -mondta.
-Nekem akkor is j�l esett. �s... Hogy lehet rajta seg�teni? -k�rdeztem v�g�l egy kis haboz�s ut�n. Vidoran a szemem k�z� n�zett.
-Ne mond, hogy m�g nem j�tt�l r�. -mondta. �rtetlen�l n�ztem r�. -Azzal, hogy megbesz�led m�ssal. -elnevettem magamat. Majd hirtelen le is fagyott r�lam az a mosoly.
-Akkor te, kivel besz�led ezeket meg? -l�ttam, hogy arca egy pillanatra t�preng�v� v�lik, mint aki nem tudja, elmondja-e. K�rlel�n n�ztem r�, pontosan olyan t�gra ny�lt, kedves szemekkel, mint amire megjegyezte, hogy k�ptelen ellen�llni neki. Ez a pillant�s most is hatott.
-Eml�kszel m�g Latharan-ra? -egy kis gondolkod�s ut�n beugrott az-az alacsony, de helyes f�rfi a szigetr�l. B�lintottam, jelezve, hogy mem�ri�m nem hagyott cserben, �s folytathatja. -Nos, b�rmennyire is egy ki�llhatatlan alak, akit r�hellek, mert teljesen m�sok az elk�pzel�sei dolgok ter�n, mint nekem, de pontosan ez a m�ss�g teszi �t olyan j� hallgat�s�gg�. Sokat seg�t rajtam, hogy neki elmondhatok n�h�ny dolgot, ami a sz�vemet nyomja. De, ha szeretn�d, ezen t�l, hozz�d fordulok.
-Megtenn�d? -n�ztem r� elkerekedett, de boldog szemekkel.
-Ha ezzel boldogg� teszlek, igen. -mondta, majd egy finom r�nt�ssal kit�pte al�lam a takar�t, �s r�m ter�tette. -Aludj, kicsim, r�d f�r. -mondta, megcs�kolva homlokomat, majd elment, egyed�l hagyva engem. Nem hittem volna, hogy m�sodperceken bel�l r�m tal�l az �lom, f�leg, hogy viszonylag hossz� id� ut�n �jra egyed�l fek�dtem egy �gyban...

*

-„T�nyleg sokat seg�tek neked?” -k�rdezte Latharan, amint kil�ptem Catherin szob�j�nak ajtaj�n. Kelletlen�l elh�ztam a sz�mat. Nem akartam, hogy Latharan megtudja, hogy a sz�vem legm�ly�n egy kicsit m�r ragaszkodom hozz�.
-Ugyan m�r, ne rem�nykedj! Egyszer�en csak mondani kellett valamit Catherin-nek! -v�gtam ki magam a szorult helyzetb�l, �s �reztem, ahogy Latharan hirtelen t�madt j�kedve ugyanolyan gyorsan el is sz�ll...