20. fejezet

Hirtelen pattantak fel szemeim. Végre újból jól éreztem magamat. Vajon milyen hosszú ideig aludtam?
Körül néztem. Az eső továbbra is zuhogott, és néha-néha egy villám világította meg az eget. ’Catherin ideges’. Vajon mi baja? És egyáltalán mitől? Vagy nem is ideges, hanem… izgatott? Mindegy, a legtisztább, ha hazamegyek. Megtudom meddig aludtam, és, hogy mi van Cathe-el. Már nagyon várom, hogy újra láthassam… Te jó ég, hogy gondolhatok ilyenekre? A gyógyító álom hatása biztosan… Túl sokáig volt egyesülve teljes mértékben elmém Latharan-éval. Csakis ez lehet az oka annak, hogy szerelmesnek érzem magamat.
„-Persze, fogd csak rám!” –sértődött meg erre rögtön Latharan. Az istenit, már a gondolataimat is hallja? Meg fogok őrülni, ha igen.
-Honnan tudtad, hogy mire gondoltam? –kérdeztem óvatosan, remélve, hogy előbbi balsejtelmem hibásnak bizonyul.
„-Gondoltad??? Hiszen hangosan mondtad.” –oktatott ki nyomban Latharan, én pedig fellélegeztem. Legalább a gondolataim egy része biztonságban van tőle.
Villámok egyre hevesebben, és gyakrabban kezdtek megjelenni az égen, így jobbnak láttam, ha utána nézek mi is van azzal a nővel. Még a végén valami ostobaságot csinál nekem… Szinte elég volt rágondolnom, és máris otthon termettem, ahol Catherin egy zöld nekristől vett át egy levelet. Mikor megjelentem, felnézett belőle, és arcán boldog, mégis hamiskás mosoly futott át. Gyorsan átfutotta a levelet, majd visszaadta a küldöncnek üzenve, hogy holnap megy. Amint a küldönc eltűnt, felém fordult.
-Meggyógyultál? –értetlenül néztem rá. Honnan tudja… Ja, persze! Hiszen ő csökkentette egy időre a fájdalmamat. Meg valószínűleg látszott is rajtam.
-Igen. –bólintottam, de azt már nem jegyeztem meg, hogy ki tudja meddig leszek jól. Csak egy képpen bírnék teljesen meggyógyulni, de arra még nem vagyok készen.
-Ezt örömmel hallom. Ígértél valamit, mielőtt elmentél volna gyógyulni. –mondta, és már ott is termett ölelő karjaimba. Elvigyorodtam, és megcsókoltam. Azonban még akartam tudni valamit.
-Várj! –szemrehányóan nézett rám. –Meddig voltam távol? Mennyi ideig? –Catherin kicsit enyhébben nézett rám, bár látszott, hogy kezd neheztelni azért, amiért ilyen sokáig húzom az időt.
-Pár hónapig. –válaszolta.
-Mennyi az a pár? –kérdeztem vissza. Szerettem tisztában lenni a legapróbb tényekkel is.
-Azt hiszem 5 hónap. De nem vagyok teljesen biztos benne. Lehet, hogy kevesebb, csak nekem tűnt olyan soknak nélküled. –mivel több dolog már nem érdekelt, megragadtam Catherin-t, és elindultam vele a hálószobánk felé.

*

Csöndesen feküdtem kedvesem karjaiban. Olyan jó volt, hogy végre itthon van! Kár, hogy nem tudott hamarabb jönni. Vagy Hiszéra levele nem tudott később érkezni.
Vajon mit fog szólni? Nem fog repesni az örömtől, de hát ez van. Megöl? Vagy eltaszít magától? Nem baj, ez megér mindent. Bár… Lehet, hogy azt mégsem, hogy elveszítem ŐT ennek árán. Töprengve megfordultam úgy, hogy szemügyre vehessem Halálszárny arcát. Még most is mintha gyógyító álmot járna Hiszéra, Alextraszával keresztezett birodalmában. Nyugodtnak tűnt, sőt talán békésnek is egy kicsikét. Nem bírtam nem észre venni, hogy megváltozott egy ideje. Még akkor kezdődött, mikor rátörtek a rosszullétek. Akkor még azt hittem, hogy csupán szenvedése miatt lett más, de még most is más volt. Mintha… Az eddig kettéoszlott énjei egybe kezdenének olvadni. Már nem volt túlzottan kedves és megértő velem, de nem volt durva, és kegyetlen sem. Valahol megállapodott a kettő között. Na jó, nem pont így van, hanem… Még a fájdalmai megjelenésének elején inkább tűnt kedvesnek, aki képes azért kegyetlen dolgokra is. Aztán meg kegyetlennek, arrogánsnak, mégis érzelmekkel telinek. Tényleg lehetetlen kiigazodni ezen a férfin… Már éppen eljutottam arra a szintre, hogy rájöttem, valószínűleg két énje van. Az egyik ugyebár kedves, megértő, és mondhatni egy légynek sem tudna ártani. A másik énje ezeknek a tulajdonságoknak a teljes ellentétjeivel rendelkezik. Rideg, durva, lenéző, és gondolkodás nélkül gyilkol. Akár még engem is. Szemtanúja voltam annak is, mikor viaskodott egymással ez a két én. Ahogy megfigyeltem legtöbbször a kedves az irányító, a gonosz én, pedig próbálja átvenni az irányítást. És ez egyre többször sikerült is neki. Aztán jöttek a kedvesem által sosem érzett fájdalmak, amiktől valószínűleg majdnem a saját maga uralta másvilágra jutott. Már akkor kezdtem észre venni, hogy megint változik. Pár napig még a kedves én képes volt kézben tartani az irányítást, aztán hirtelen elvesztette erejét. Onnantól kezdve jó hosszú ideig csak a durva én volt hajlandó megmutatkozni a világ felé. Illetve felém. Aztán megint elkezdett változni. Először azt hittem, hogy a kedves része próbál újra erőre lelni. Azonban rá kellett, hogy jöjjek, tévedtem. Egyszerűen csak a gonosz rész is elkezdett megbarátkozni azzal, hogy vannak érzései. És igazából ez tetszett nekem. Talán az én rossz énem is képes lesz egyszer megjavulni? Mert be kellett vallanom, hogy nekem is van durva, és érzéketlen részem. Ami akkor tör rám, mikor tétovázok, mert képtelen vagyok dönteni. Ha egyszer és mindenkorra megtanulnám, hogy nem lehet döntéseket hozni veszteségek nélkül, akkor nem kéne nekem sem szenvednem ettől a kettős lélek dologgal. Vajon Halálszárnynak miért van két énje? Igazán érdekelne. De megkérdezni nem merem. Hát, igen, ez az én formám… Gyáva vagyok. Kezemmel óvatosan végig simítottam az arcomon éktelenkedő sebhelyt. Igen. Az vagyok. Szánalmas, és gyáva. Ez a seb is csak erre tud emlékeztetni. Tökéletesen megmutatja személyiségemet. Szeretnék tökéletes lenni mind külsőleg, mint belsőleg. De egyik sem sikerül. Amíg nem ismertem Halálszárnyt, elhitettem magammal, hogy az vagyok. Aztán nála kezdtem rájönni, hogy ez egyáltalán nincsen így. Meg lett a sebhelyem, és most már képes vagyok bevallani is. Felsóhajtottam, mire Halálszárny idegesen elkezdett mocorogni, mintha álmában is érezné, hogy valami baj van velem. Nem akartam, hogy ébren legyen, mikor távozom, ezért gyorsan kiszálltam az ágyból, és elmentem zuhanyozni a saját fürdőmbe. Akármennyire is élveztem Halálszárny fürdője által okozta élvezeteket, rákellett jönnöm, hogy hiányzott egy kis vízzel való zuhany. Kezdtem besokallni az emberi vértől. Persze, gyógyító hatású, meg kellemesen hat a bőrre, sőt, még a szaga is kellemesnek mondható, de… Mindegy, lényeg a lényeg, azért bizonyosan jobb, ha a nekris lánya néha vízben fürdik, nem, pedig vérben. Mikor végeztem a hideg vizes zuhannyal, magamra öltöttem egy egyszerű, fekete-fehér ruhát, ami szépen kiemelte napsütötte bőrömet. Hajamat feltűztem, életemben először, mivel Halálszárny mindig azt mondta, hogy kíváncsi lenne rám így. Hátha ez majd egy-két pillanatra elvonja figyelmét arról a zavaró tényezőtől, ami valószínűleg fel fogja bolygatni a nyugalmát. Halkan sóhajtottam, lehunytam szememet, és mire kinyitottam már Hiszéra mosolyogós arcával találtam szemben magamat.

*

Felébredtem, de addigra Catherin elmenet valahová. Gondolom Hiszérához, mivel tegnap azt mondta a küldöncnek, hogy ma megy hozzá. Még egy ideig lustán heverésztem az ágyban, majd fogtam magamat és elmentem fürdeni. Mikorra végeztem, felfrissültem, és leültem íróasztalom mellé papírmunkát végezni, hátha ezzel gyorsabban telik az idő, míg Catherin vissza nem jön. Egyszer csak megjelent. Elképedtem, mikor megláttam. Először csak azon, hogy feltűzte a haját, valószínűleg azt gondolva, hogy ezzel örömet okoz nekem. És igaza is lett, mivel rohadtul jól nézett ki így, azonban mikor megláttam, hogy miért akar így kiengesztelni, felkaptam a vizet.
-Az meg mi ott a kezedben? –mintha nem tudtam volna… Catherin szégyenlősen, és láthatóan előre is ijedten rám mosolygott.
-A fiad. Woral. –éreztem, hogy agyamat egy percre elönti a düh, azonban számomra teljesen érthetetlen okból, mikor meghallottam a gyerek panaszos sírását (gondolom megérezte a köztünk levő feszültséget) enyhült a haragom…