�leted h�djai (8. fejezet)

Ultim�tum

�reztem, hogy udvariasan mosolygok, �s azt is, hogy k�zben a szemem komoly maradt.

Nem tal�ltam az arany k�z�putat a sz�th�z� �rz�sek k�z�tt. Nem akartam t�lreag�lni semmit; de azt a hib�t sem k�vethettem el, hogy elbagatelliz�ljak valamit, ami fontos lehet.

Nem tudtam pontosan, mit is �rzek val�j�ban: ezerf�le em�ci� gomolygott bennem. �jra l�tni v�ltem azt a mozdulatot, ahogy Leon lehajol, hogy megcs�kolja �t, �s b�r az�ta minden tiszt�z�dott, a csal�d�s, a f�jdalom �rz�se megmaradt, �szt�n�s, sz�momra idegen�l tart�zkod� viselked�st k�vetelve. Nem b�zhattam meg valakiben, akit nem ismerek – azt pedig csak mostan�ban kezdtem kapizsg�lni, mit is jelent ismerni valakit.

Dallie Cavanaugh nagyon sz�p l�ny volt; de h�t ez nem is lehetett m�sk�pp: ragyogni kellett annak a s�t�tben, aki k�t �vvel ezel�tt azt akarta, hogy a Hal�listen egy�ltal�n �szrevegye.

A bemutatkoz�s �s az els� n�h�ny mondat k�nos zavar�t�l Leon mentett meg; amint eldadogtam a nevemet, egyszer�en ott termett a h�tam m�g�tt. Dallie mondott neki valamit franci�ul, amit � jeges tekintettel fogadott, �s azzal, hogy nem volt hajland� nyelvet v�ltani.

- K�sz�n�m – mondta angolul, meglehet�s h�v�sen; �n pedig elk�pedve b�multam fel r�. Hisz �pp csak megeml�tettem gondolatban a Hal�listent, �s l�m, el�ker�lt a semmib�l, a m�ltb�l. Mif�le hidakon kereszt�l �rkezett?!

Leon olyan volt, mint r�gen: szeme kih�lt, �ll�t b�szk�n felemelte; tart�sa fel�rt egy uralkod��val.

K�l�n�s m�don �pp ez�rt tal�ltam magamra �n is. Olyan volt, mintha �jra az Angyalt�nc el�tti id�szakot csin�ln�nk v�gig egy�tt; Leon kem�ny, hideg, �rdektelen viselked�se bel�lem is kihozta a maximumot. Dacot �reztem, mint r�g, �s azt, hogy m�lt� akarok lenni hozz�, akkor is, ha tudat alatt val�j�ban f�lek t�le, �s mindatt�l, amit az �letembe hozhat; nem �rdekel, mi volt �s mi van k�zt�k ezzel a l�nnyal, nekem ki kell tartanom mellette, �s ha mind�ssze ennyi az, amit adhatok, akkor ezt megadom teljes m�rt�kben!

Ahogy �jra Dallie-re n�ztem, m�r t�le sem bizonytalanodtam el, pedig tal�n lett volna r� okom: � is f�lelem n�lk�l, b�szk�n viszonozta Leon tekintet�t, �s valami olyan kev�ly tart�ssal, ami azt s�gta: sosem ijedt meg ett�l a f�rfit�l, �s most sem fog.

Felmosolyogtam Leonra, �s belekaroltam az ex - bar�tn�j�be.

- Engedelmeddel elrabolom egy kicsit Dallie-t – k�z�ltem.

Ha siker�lt is meglepnem, nem l�tszott rajta. Szeme viharsz�rk�v� s�t�t�lt, ahogy csak rettenetes indulat�raml�sai alkalm�val szokott, de ez volt minden: semmilyen �rzelmet nem lehetett leolvasni az arc�r�l. K�r�semet nem komment�lta; kim�rten biccentett, �s csak annyit mondott:

- Legk�s�bb f�l�ra m�lva kezd�nk, Sora.

M�g karcos hangja is olyan h�v�sen zengett, mint r�g, �s �n �jra elmosolyodtam. Eml�kek rajzottak a fejemben, ezr�vel; �s visszak�sz�nt minden �rz�sem, amit valaha Leon hidegs�ge kiv�ltott bel�lem.

�gy kezd�d�tt minden, szerelmem – gondoltam - , �s ez m�g akkor is gy�ny�r� �rz�s sz�momra, hogyha most �pp Dallie-nek sz�l… Mert nekem nem sz�lhat azok ut�n, amit egy�tt �t�lt�nk, Leon. T�rt�nj�k b�rmi, nem v�ltoztathat a m�ltunkon. A jelen pedig csak rajtunk m�lik… Igaz?

Dallie-re mosolyogtam, �s kedvesen elvonszoltam �t a f�rfi k�zel�b�l, akit mindketten kedvelt�nk.

Sz�mos �rdekl�d� tekintet k�s�rte l�pteinket, ahogy �tv�gtunk az aul�n, �s bizony utunkba akadt n�h�ny �njel�lt test�r is, aki l�that�an elhat�rozta, hogy Leon hallgat�lagos beleegyez�s�nek dac�ra lev�laszt minket egym�sr�l, m�g miel�tt komolyabb baj lenne. Ezeket az �nk�nt jelentkez�ket roppant bar�ts�gosan ler�ztuk, mintha csak �sszebesz�lt�nk volna.

Azt�n v�gre meg�lltunk egy viszonylag elszigetelt, csendes sarokban, �s szembefordultunk egym�ssal.

Dallie nem vesztegette az idej�t.

- Hogyan �rted el, hogy feles�g�l vegyen? – k�rdezte nyersen.

Meglepetten n�ztem r�; de nem voltam d�h�s; m�g nem. Az igazat feleltem.

- �szinte szerelemmel. Tudod, mi az? – firtattam udvariatlanul, mik�zben magam is elcsod�lkoztam mer�szs�gemen. H�t persze; a Hal�listen jelenl�te bizonyos k�vetkezm�nyekkel j�rt. �t, az �j Leon Oswalddal ellent�tben, legal�bb m�lyrehat�an ismertem… �s �gy k�nnyebb volt valamivel.

- Na persze – felelte a z�ld szem� sz�ps�g - , olvastam a Nagy Love Storyt az �js�gokban. De alighanem rendesen mell�traf�lt�l, Angyall�ny! – Esk�sz�m, m�g sosem hallottam ezt a kedves becenevet ilyen g�nyosan senkinek a sz�j�b�l! Dallie azonban zavartalanul folytatta: - Leonnak sohasem lett volna szabad megn�s�lnie. Kegyetlen k�t�f�ket vetsz r�, Sora Naegino! Egyszer majd r�j�ssz magad is. Ha val�ban �szinte lenne az a nagy szerelem, sosem l�ncolt�l volna le egy ilyen szabad, egy ilyen t�k�letes l�nyt, mint �!

L�ttam, hogy nem b�ntani akar, hanem t�nyleg komolyan hiszi is, amit mond. A legrosszabb az volt az eg�szben, hogy ez ak�r m�g igaz is lehetett. Leon val�ban ragadoz�; fens�ges, eg�sz – lelk� fenevad… akit embertelen v�ts�g ketrecben tartani. Val�ban hiba volt �sszeh�zasodnunk? Elvettem Leon f�ggetlens�g�t, akad�lyozom �let�nek kiteljesed�s�t?

Most m�r d�h�s voltam, de nem tudtam eld�nteni: magamra, vagy Dallie-re? Vagy is-is, vagy sem-sem?!

D�h�m�n t�l akaratlanul csod�ltam �t.

Mennyire olyan, mint Leon! H�v�s szem�, hossz� haj�, karcs� d�g, profi torn�sz; r�ad�sul k�pes h�rom mondatban meghat�rozni valamit, amihez nekem napokra lenne sz�ks�gem. Nyersen, tiszt�n, ellentmond�st nem t�r�en, minden �rdekt�l mentesen, csakis az igazat! Ak�rcsak Leon…

�sszeillen�nek – suttogta egy r�m�lt kis hang tudatom m�ly�n. – Dallie val�ban m�lt� t�rsa lenne; m�g �n, �n nem tettem m�st, mint bilincsbe z�rtam a szerelmemmel, a ragaszkod�sommal… �s rapliztam �s meg�t�ttem, amikor Leon l�tsz�lag kih�zta a kez�t a l�ncokb�l…

Nem igaz, ez �gy nem igaz! Szeretj�k egym�st! Nem ismerem teljes m�rt�kben, de sz�vb�l szeretem �s csod�lom azt a l�nyt, akiv� mellettem v�lt! Csak mert �r�kk� bizonytalankodom, m�g nem lehetek olyan bugyuta, hogy sz�fogad�an elhagyjam a f�rjemet, mert �pp megk�rtek erre!

F�jdalmasan, d�h�dten n�ztem Dallie-re.

- Tudod, mit?! – vicsorogtam r�. – Ha valaha �szreveszem, hogy Leon rabl�ncon van mellettem, abban a pillanatban elv�lok t�le!

Dallie nem h�tr�lt meg; m�g csak a szeme sem rebbent. K�zelebb hajolt hozz�m, �gy sziszegte:

- Ha valaha �szreveszem, hogy m�gsem engeded szabadon, amikor erre ig�nye lenne: elveszem t�led! Megtehetem, te is tudod; sz�val �gy vigy�zz r�!

Megint igaza volt; hiszen az egyetlen ember – s�t, n� – volt rajtam k�v�l, aki ir�nt Leon l�that�an �rzett is valamit; nem voltam ugyanis vak, m�g akkor sem, ha magam sem tudtam pontosan, mi is az a valami. L�ttam, hogyan, micsoda indulatokkal n�ztek egym�sra; tekintet�k minden volt, csak �rzelemmentes nem. Az �rzelmek pedig, legyenek pozit�vak vagy negat�vak, mindenk�pp k�tel�ket k�peznek k�t ember k�z�tt. Igen – Dallie val�ban a nagy M�sik, aki megteheti Leonnal mindazt, amit �n nem.

Egy pillanatra szorosan lehunytam a szemem, �gy k�rdeztem, fojtottan, vadul:

- Hozz��rt�l a haj�hoz?

Amikor feln�ztem, azt kellett l�tnom, hogy az indulatok mellett valami m�s is vil�g�t abban a csodasz�p, j�gz�ld szemp�rban: a sz�nalom.

- K�t �vvel kor�bban, mint te – mondta Dallie halkan, f�radtan, �s �n mindent meg�rtettem.

Ak�r fel sem kellett volna tennem a k�rd�st; an�lk�l is tudhattam volna a v�laszt. K�t �vvel vagyok lemaradva. Ez az �rzelmi h�romsz�g nem most kezd�d�tt, hanem k�t �vvel ezel�tt; ott volt elrejtve sorsunkban, sz�v�nkben, akkor is, amikor m�g nem is tudtunk egym�sr�l; l�thatatlan sz�lk�nt fesz�lt m�g megval�sulatlan kapcsolataink k�z�tt; v�rta, hogy az egyetlen, aki erre k�pes, hidat �p�tsen sz�m�ra.

Teh�t az id�, hogy utol�rjem magamat, hogy behozzam a restanci�kat Leonnal kapcsolatban, mostant�l v�ges… Dallie mostant�l mindig figyelni fog, �s ha hib�zok, k�zbel�p, m�gpedig olyan jogokon �s �rdemeken kereszt�l, amelyek bel�lem hi�nyoznak. Szimpla, mezei f�lt�kenys�gnek itt helye nincs: ez �let – hal�l harc lesz; nemes k�zdelem, nemes c�l�rt…

M�g k�ts�gbeesni sincs id�m! Most majd kider�l, mi az er�sebb: a szerelem, vagy az akarat?

�n szeretem �t… Dallie pedig akarja. �s micsoda er�, micsoda szenved�ly tud lenni a tiszta, �nzetlen akaratban!

Visszagondoltam arra a viharos m�jus v�gi d�lut�nra, amikor �lltunk egym�ssal szemben a l�pcs�h�zban, rettenetes bizonytalans�gt�l �s indulatokt�l fesz�tetten, �s a vill�ml�s �vf�ny�ben egyetlen �rz�s �nt�tt el, kimosva, ki�getve bel�lem minden m�st: �Akarlak, Leon. Jobban, mint b�rmi m�st eg�sz �letemben… �

Eml�keztem Leon fjordh�s hangj�ra az Angyalt�nc el�tti utols� megm�rettet�s alkalm�val, miel�tt kil�pt�nk volna a sz�npadra, �s �n Sophie-r�l, a sz�npadr�l, �s �nmag�r�l besz�ltem neki, �s azt mondtam: �Arassuk le azt az �ri�si sikert!�… A v�lasza a teljes meg�rt�s volt, �s azt�n egyetlen sz�, a legfontosabb: �Akarom…!�

Dallie bizony a leg�rz�kenyebb pontomat vette c�lba… Az angyalsz�v �tka, hogy csak szeretni tud – de akarni, ilyen els�pr� er�vel, ritk�n k�pes. Mostan�ban pedig minden v�gyam teljes�lt, megkaptam mindent, amir�l valaha �lmodtam: nem volt mit akarnom t�bb�.

H�t, nagyon �gy t�nik: mostant�l lesz!

Tal�n j�l is van ez �gy. Tal�n nem v�letlen�l �p�l az a h�d Dallie fel� is. Tal�n r� kell, hogy �bresszen: van mi�rt k�zdenem az �letben. Hogy igenis kell �s sz�ks�ges k�zdeni az �letben!

Majdnem elmosolyodtam. Leon�rt boldogan fogok k�zdeni!

A k�vetkez� pillanatban azonban el is m�lt a mosolyoghatn�kom, amint belegondoltam, hogy mivel is fog j�rni mindez… K�zben pedig Dallie is h�tat ford�tott, �s elvonult, �s ahogy t�volod� alakj�t figyeltem, egy �j gondolat lepett meg, hidegen, �lesen �velve bel�m, mint egy krist�lypenge… �s elk�sve, mint a legutolj�ra odavetett haj�t�t�r.

Dallie a nevemen sz�l�tott… A l�nykori nevemen… �s most m�r �r�kk� b�ntani fog, hogy nem jav�tottam ki. F�lelmetes, k�s�rteties �rz�s volt; olyan, mintha ezzel a meg nem ragadott lehet�s�ggel, �s mindennel, ami t�rt�nt, elvesz�tettem volna a jogomat az Oswald n�vhez.