13. Fejezet: Ashka rejtélye

Inuyasha szemei lassan kinyíltak. A mindent átható, forgó fénykarikák lassan elhomályosultak, majd ropogva kialudtak. Kagome gyengéd ujjaival megsimította a fiú fájó izmait, min megalvadt vér ragyogott, miközben forrón átölelte és megkönnyebbült, szerelmes könnyeivel eláztatta Inuyashát. A félszellem csendesen elpirult, majd dühösen, nem törődve a lányból előtajtékzó érzelmekkel, kitépte magát a vágyakozó ölelésből. De Kagome újra elkapta a fiút és erősen magához szorította édes könnyeivel, mik megállíthatatlanul buggyantak elő szemeiből, lemosva róla a mocskos vért. Inuyasha arany szemei meglepetten megrebbentek, de aztán megértő fátyol borult rájuk, miközben kezeivel gyengéden megsimította a lányt, kinek szempilláinak gátját áttörték a könnyek. Kagome sírt, mintha a benne tomboló érzelemvihar sosem akart volna elcsitulni. Inuyasha köré fonta kezeit, ujjaival görcsösen szorongatva letépett kimonóját, miközben szipogva előrobbantak belőle a sós ár miatt folytogató szavak:
-Azt hittem elveszítelek. Azt hittem meghaltál!
Inuyasha is átölelte a lányt olyan erősen magához szorítva, mintha sosem akarná elengedni. Arany szemei csak halványan derengtek, a büszkeség egy könnyet sem engedett belőlük, mégis érezte, hogy belül, lelkének legmélyén ő is együtt sír Kagoméval. A lány kezei erőseben tekeredtek a fiú köré, miközben fejét Inuyasha feszes hasára tette szenvedélyes ajkaival vad csókokat nyomva rá, miközben rekedt torkából halkan süvítettek ki szavai.
-Azt hittem elveszítelek...Azt hittem elveszítelek!
-Sajnálom...Sajnálom...-azzal csókot nyomott homlokára.
A vihar csendesedett...Kagome kétségbeesett nyögései lassan elhalkultak, majd végleg elcsendesedtek. Csak fáradt, szuszogó lélegzetvételét hallották, de kezei nem fáradtak el. Akarta inuyashát. Olyan jó érzéssel töltötte el a gondolat, hogy a fiú már vele van. Bisztonságot nyújtó karjaiban aludt el. Sangot, Shippout és Mirokut is elnyomta az álom. Végre pihenhettek. Sötét volt, nem tudták hogy hol vannak. Majd reggelre kiderül. Csak Ayure nem aludt. Könnyei halkan csorogtak végig arcán.

A nap első sugarai megvilágították a párt. Kagome kezei ernyedtek fonódtak Inuyasha köré, kinek fülei hirtelen a magasba csaptak, valami furcsa hang miatt, mi felverte álmából. Erős, férfias arca szerelmetes, hajnali pírban úszott, karjai, miken tátongtak a begyógyuló sebek a lány testét ölelték és szorongadták, mert megnyugvást jelentett számára, hogy maga melett tudhatja Kagomét. Megmerevedett férfiassága kis púpot csinált a nadrágján, mit a lányból áradó illat keltett életre. Vajon észrevette a lány is? Minden erjére szüksége volt, hogy lecsitítsa a belsejében tomboló vágyat. Hirtelen a lobogó szerelem tüzére jeges rémületet öntöttek. Férfiassága lenyugodott, ő viszont felkelt, mert a hideg borzongás görcsbe rántotta izmait. Kagome is ijedten felkelt. Mindenki felriadt álmából, amint furcsa, semmire sem hasonlító hang töltötte be a levegőt, mintha valami iszonyatos erő elrobogott volna a fejük felett. Csak most eszméltek fel hogy a Csontok kútjában vannak.
-Mi volt ez?-riad fel Sango.
-Nem tudom, de nagyon nem tetszett a hangja.-morogta Inuyasha.
-A kútban vagyunk. De hogyan? Ezek szerint most ide vitt minket a talár...-azzal a kút falába fúródott anyagra tekintett.
-Ez az, amire én gondolok? Mit keres itt? Már megint az a nő?-gúbadtak ki a félszellem szemei.
-Inuyasha, ez hosszú történet. Elég ha annyit tudsz, ha a nyílvesszőm hozzáér a Mennyek Madártoll Talárjához megnyílik valami átjáró, mi különöző időkbe és helyekre röpít. Minket egy helyre vitt a talár, de te egy más viharba kerültél bele. Téged kerestünk. Valahogy sikerült megtalálnom téged, nem tudom hogy hogyan, talán a köztünk lévő kötelék miatt. Mikor megnyitottam az átjárót azt kiabáltad hogy fussak. Mitől akartál megvédeni?
-Kagome, ez hosszú történet. Elég, ha annyit tudsz, hogy én sem unatkoztam, mint láthatod...-mondta makacsul a fiú.
-Rendesen elintéztek.-azzal gyógyszereket vett elő és bekötötte a fiú sebeit.
Inuyasha először tiltakozott, de aztán izmai lassan lenyugodtak, mert kívánták a törődő, selymes kezeket.
-Kagome. Honnan van gyógyszered?-kérdezte Sango.
A lány szemei kigúbadtak:
-Tényleg...Feküdtem, és mikor kinyitottam a szemeim, itt voltak mellettem.
-Ezek szerint lehet, hogy a világodban vagyunk...
-Nem tudom, kissé nyugtalanít az a hang. Mifelénk nincs vonat...
-Vonat?
-Semmi...
Hirtelen felnyöszörgött Ayure:
-Nem találkoztál Ashkával?
-Ashkával?
-Azzal a félszellemmel aki annyira hasonlít rád. Ugyanilyen fülei vannak neki is, ugyanilyen szemei és haja, még az arcotok is majdnem egyforma, de az övé mégis valahogy más. Talán a rokonod?
-Nem tudok róla hogy lenne még egy testvérem.
-Inuyasha, ez tényleg elgondolkodtató.-szólalt meg Miroku-Talán a rokonod lenne? Mert ugyanúgy viselkedett mint te szellemként, a fülei, a szemei. Már az elejétől kezdve befészkelte ez a gondolat a fejembe, de most hogy szóba hoztátok...
-Nem tudnál részletesebben beszélni Ashkáról? Ki volt az annya? Nem tudod?-kérdezte Sango.
-Nem tudja senki sem. Irmene, aki felnevelte, és akire annyaként tekintett a parton talált rá. Alig élt, a tengerből jött. Lehet hogy egy hajó törés áldozata volt, bár ezt mindenki kétli. Ugyanis az 50. évben történt...Mikor újra felbukkant a Hourai-sziget. Sokan gondolják hogy arról a szigetről jött...
-A HOURAI?-gúbadtak ki a fiú szemei.
Hirtelen előrontott a démonok sűrűjéből a háború négy istenének egy tagja, a vicsorgó Ryuura, kinek arcán csalódott ráncok tekeregtek, mert kihagytták a mindent elsöprő buliból, mégis az ő szavai nyugtalanították leginkább Inuyashát, ki megborzongott a hörgő hangtól:
-Ez melyik?-visszhangzott.
-Ez melyik? Ez melyik?-visszahangzott a fiú elméjében.
Inuyasha keze ökölbe szorult, miközben szemére gyűlölködő árny borult:
-Néhány hónappal ezelőtt jártunk egy szigeten. A vörösen lángoló Hourai-szigeten. A szigeten élő hayou gyereket rettegésben tartotta a háború négy istene. Mikor az istenek megérkeztek a szigetre az ott élő papnő harcolt velük, de meghalt. Ám előtte bezárta az istenek erejét egy dobozba. A dobozt csak egy papnő tudta kinyitni. Évekkel ezelőtt Kikyouval jártam azon a szigeten, mikor az egyik bestia megszerezte a vérét. A kiszívott vér segítségével évek múlván megalkották Kikyou mását, hogy kinyissan nekik a dobozt, melybe bezárták az erejüket. Ezek szerint...
-Téged is...-nyögte ki Kagome.
-A szemetek nyilván az én véremet is felhasználták, de miért?
-Ez egyértelmű...-suttogta Ayura-Szórakozásból. Ashka nyilván megszökött és emlékek nélkül függetlenül tőled kezdett egy új életet.
-Ez hátborzongató...De mi volt a célja Ashkának a talárral? Mit akart?
-Szerintem hamarosan megtudjuk.-mondta Miroku ám hangját hirtelen elnyomta a semmihez sem hasonlító, csontig hatoló robaj, mely elzúgott felettük és néhány másodpercig elhomályosította az eget. Óriási, minden képzeletet felűlmúló erő haladt el a közelükben. Néhány perc, dermedt szünet után Kagome mászni kezdett felfele. Inuyasha rémülten ráüvöltött a lányra:
-Gyere vissza. Az a valami visszajöhet!
Kagome kinézett a kútból. A látvány elképzelhetetlen volt, nem ért fel semmilyen borzalommal se, mit emberi szem láthat.