24. fejezet

-Hol van a nővéred Neera? –kérdezte tajtékozva a dühtől Halálszárny. Szemem sarkából rápillantottam fiamra, aki úgyszintén aggódva az én pillantásomat kereste.
-Nem tudom! –nyüszítette félve kisebbik lányom, mint mindig, mikor apjának durvábbik énje volt vezetői pozícióban.
-Dehogynem tudod! Mondd meg! MOST! –üvöltötte kikelve magából kedvesem.
-Nem tudom! –sírta el magát Neera, mire szívem összefacsarodott, de nem mehettem oda hozzá, mert fiam erősen belém karolt.
-Neera nem tud semmit Apa! –szólalt meg békítő hangnemben Woral.
-Akkor hol van, mi? –fordult ezúttal felénk szerelmem. Woral szikrázó tekintettel nézett apja szemében, de mint mindig, most se tudta pár pillanatnál tovább fenn tartani a szemkontaktust.
-Ne akadj, ki, de…
-HOL?
-Az ágyasok termében… -Halálszárny szeme dühösen fellángolt, sarkon fordult, szipogó lányát fellökve kiviharzott az ajtón.
-Kislányom! –szólítottam meg Neera-t, de ő csak hüppögve intett apja után.
-Nem érdekes, hozzá szoktam… Inkább menjetek utána, különben vér fog folyni. –törölte meg ujjasával szeme sarkát lányom. Woral húzott maga után.
-Igaza van a húgomnak Anya! Ha Apa meglátja Saffron-t egy férfivel, annak a hímneműnek annyi! –vetettem még egy utolsó pillantást térdepelő lányom után, majd fiammal az oldalamon csak úgy száguldottam le a hosszú lépcsőn.
Jó formában voltam, de így is nehéz volt lépést tartanom ifjúságának teljében lévő fiammal. Emberileg számítva most lehetett olyan 20-21 éves. (lányaim 16-ok voltak.) Magas volt, magasabb, mint én, de alacsonyabb az apjánál. Fekete haja ugyanolyan formájú volt mint apjának, testalkata éppoly izmos, szemei azonban az enyémek voltak. Virító zöld, amik jó kedélytől sugároztak, a nők oda voltak értek. Még az sem rontotta el vonzerejét, sőt, épp ellenkezőleg, dobott rajta, hogy heg volt a jobb szemén keresztbe futva. És, bár Woral szinte teljes egészében rám ütött belsőleg (nem szerette a konfliktusokat, megértő volt, és, már amennyire apjától örökölt hiúsága engedte, érzékeny) a nőket éppúgy falta, mint édesapja. De egy rossz szavam sem lehetett volna rá, imádott engem, húgai sorsát, pedig nagyon a szívére vette.
-… Te utolsó féreg! –ez az ordítás fogadott minket, mikor beléptünk a terembe. Minden jelenlevő félre húzódott, így tökéletesen láthattuk, hogy Halálszárny Saffron-t csuklójánál fogva maga mellé szorította, miközben gyilkos pillantással szemlélte Raimor-t, aki lesütött szemekkel nézte ura lábát. –Az még elment, hogy a szerelmemmel kikezdtél, dehogy a lányommal is? Hogy van merszed… És én még a barátomnak neveztelek! Megvédtelek! Kiváltságos pozícióba helyeztelek! Úrrá tettelek a szolgák közt! És mit kapok cserébe? Alkohollal leitatod Cathe-et, hogy magadhoz csábítsd, és évekkel később pedig a lányomat környékezed meg! Most megöllek. Kitépem a beledet, az agyvelődből és véredből kevert folyadékkal festem a következő festményemet, a gerincedből készítem a legújabb…
-Apa! Nincs jogod beleszólni, hogy kivel állok szóba, és kivel nem! –szólt közbe Saffron kezét rángatva, miközben arca láng vörös volt a szégyentől, hogy apja így megalázza mindenki előtt.
-Lehet, hogy ahhoz nincs, de hogy kivel akarod megkeféltetni magadat, ahhoz igenis sok közöm van! –Halálszárny szeme lángolt az indulattól, és úgy tűnt valóban mindjárt kibelezi Raimor-t.
-Halálszárny! –ekkor láttam megfelelőnek az időpontot, hogy közbe lépjek. Woral aggódva maradt a helyén, bár futólagos rápillantásból rájöttem, hogy legszívesebben megvédene apja mérgétől.
-Mi van? –kaffantott hátra kedvesem, miközben Saffron-t próbálta a helyén tartani, hogy utána megölhesse „barátját”.
-Nevetséges vagy! –vágtam a fejéhez, mire a terem minden sarkából hitetlenkedő, már-már haragos sutyorgást véltem hallani.
-Hogy mit mondtál? –fordult ekkor felém Zoigron. Azt hittem ott helyben meghalok. Az összes indulatát, úgy tűnt az én nyakamba fogja zúdítani.
-Azt, hogy nevetséges vagy. Gyerekes. Itt háborogsz, csak mert a lányod Raimor-al enyelgett egy cseppet. Saffron már felnőtt. Nem tilthatod meg neki, hogy férfiakkal legyen.
-Anyának igaza van… -hirtelen mennyire egyetért velem. Tény, hogy idősebbik lányommal nem volt felhőtlen a kapcsolatunk.
-Azt tiltok meg, amit akarok. Itt én vagyok az Úr, nem te, nem is a fiam, és nem is a lányom. Hanem ÉN! –akkorát üvöltött, hogy a falak beleremegtek. Minden fekete nekris remegve húzódott hátrébb, ismerték már annyira urukat, hogy tudják, mi fog következni.
-Én ezt nem is vitatom. –mondtam békítően, de nem ért sokat. –De nem várhatod el, hogy vénlányként éljék le az életüket a lányaink.
-Az cseppet sem érdekel, hogy mit csinál a másik lányom. –felelte erre undorodva Zoigron.
-Ő is a lányod! –tértem át én is a fagyos hangfázisra. Gyűlöltem, hogy mikor a kedves énje volt a vezető, akkor Saffron volt elhanyagolva, mikor pedig a durva, akkor Neera. Azt akartam, hogy mindkét lányomat egyformán szeresse. –Neera épp úgy a lányod, mint Saffron. Elvárom tőled, hogy mindkét lányunknak ugyanolyan bánásmódot nyújts! –álltam elé, lányomat kirántva szorításából, és bátyja ölelő karjaiba utasítva ezzel. Zoigron szürke szeme lángolt, pupillája helyén szokás szerint tűz táncolt, mint mindig, mikor dühös volt. Jobb kezét vontatottan felemelte, mintha megakarna simogatni, ám hirtelen észveszejtő gyorsasággal pofon vágott. Erős volt, főleg mert igazából még sosem ütött meg. Most tette meg életében először, hogy ekkorát lekevert nekem. A lendülettől elestem, de szinte ugyanabban a pillanatban belemarkolt a hajamba, és felrántott, hogy a szemkontaktust kényszerítsen ki belőlem.
-Nincs mit elvárnod tőlem. Örülj, hogy nem csallak meg, hogy engedem, hogy megtartsd ezt a három kölyköt, és hogy még veled vagyok. –elengedett, mire újból a lábaihoz rogytam. Nagy nehezen feltápászkodtam, mivel fejem zúgott az ütés erejétől, hátat fordítva elindultam haza, de az ajtóból még visszafordultam. Hangom fásultan, csalódottan csengett.
-Nagy kunszt megütni egy nőt. Megütni, egy olyan nőt, aki bízik benned, és szeret téged. Aki van olyan naiv, hogy azt hiszi, ez a szerelem kölcsönös, és ez a meseszép érzés arra ösztönöz, hogy nem bántod őt. Hogy nem alázod meg mindenki előtt, hogy onnantól kezdve semmiképp ne tisztelhessék. Csalódtam benned… szerelmem. –éreztem ahogy egy könnycsepp végigpereg hamar belilult orcámon.

*

Késő este, régi szobám fürdőjében álltam a zuhany alatt, mikor valaki elhúzta a fülke ajtaját, és belépett mellém. Hátra tekintettem, és majd kiugrottam a bőrömből ijedtemben. Számítottam rá, hogy Halálszárny csak későn jön haza az incidenst követően, de azt gondoltam, hogy a kedves énje fog behúzódni mellém. De tévednem kellett, ugyanis biztos voltam benne, hogy a sötétebbik énje dől neki a fekete üveglapnak.
Hosszú pillanatokig nézte melleimet, karcsú derekamat, hosszú combjaimat, majd felpillantott a zuhanyrózsára.
-Soha nem fürödtem még ilyennel. –nézte elgondolkodva a zuhogó vizet, majd arcomra kalandozott drágakőszerű szeme.
-Nem maradtál ki túl sokból. –vontam meg vállamat, hátat fordítva szerelmemnek. –A te fürdőd sokkal nagyobb, és kellemesen el lehet férni benne. Le lehet ülni, úszni is tudsz… Itt meg csak állni.
-Szerintem sokkal… romantikusabb… meghittebb ez a kis zug. –susogta fülembe miközben karjai hátulról magához húztak. Dühösen gyomorszájon könyököltem, mire nyögve elengedett, és értetlenül szeme fordított magával.
-Te komolyan azt hiszed, hogy azok után, amit tettél, lefekszem veled? Hogy rögtön megbocsátok? Tudod mennyire rosszul esett? Rengeteg jégvér pakolás kellett, mire rendbe hoztam az arcomat! Egy bocsánatot, vagy valamit igazán kinyöghetnél! –testemet újból átjárta a rég nem érzett zokogási vágy.
-Nem öltem meg Raimor-t.
-Ennyi? Remek… Menj innen. –Halálszárny szemei felvillantak, meg ragadott, 180 fokban megpördített, és neki vágott a hideg csempének.
-Mit vársz? Könyörögjek a bocsánatodért? Nem fogom megtenni! Neked nem az fáj, hogy milyen erőset ütöttem, hanem, hogy megütöttelek. Mindenki szeme láttára. Nagy lett a hiúságod kislány… -egészen az enyémhez préselte testét, mire remegni kezdtem.
-Meglehet. De akkor sem kellett volna megütnöd…
-Neked meg nem kellett volna lehordanod mindenki előtt. A tekintélyemet az asszonyom semmiképp sem vonhatja kérdőre!
-Kegyetlen vagy Neera-val. –váltottam témát sebtében.
-Nem szándékozom elkényeztetni. És Saffron az idősebbik… De azért Neera-t is szeretem… Egy kicsit… De téged még jobban. Ne haragudj rám kislány! Mikor velem maradtál tudtad, hogy milyen vagyok. Ne próbálj meg ennél is jobban megváltoztatni, megszelídíteni! Mert ha megteszed… Kitudja milyen következményei lesznek. –óvatosan belecsókolt a nyakamba.
-Rendben… Megbocsátok. De legközelebb…
-Nem lesz legközelebb. –finoman megfordított, és a szemembe nézett.
-Titkolsz előlem valamit? –bukott ki belőlem a kérdés. Láttam, hogy szemöldöke összeszalad, és neheztelve lehunyja szemhéját. Mikor percek múlva kinyitotta penge fényű szivárvány hártyái csak úgy ragyogtak a gúnyosságtól.
-Nem kislány. Előled mit titkolnék? –magához húzott, és átölelve késztetett arra, hogy ne tudjak tovább a szemébe nézni. Halkan felsóhajtottam, de végül nem szóltam. Hozzászoktam, hogy bizonyos dolgokat nem oszt meg velem. És meglehet, hogy addig jó, míg nem is tudok az ő kis titkairól.