A fejszék recsegő villanással irányultak a morgó, fekete farkas fele, vörös fényük izzó lángjaival festve égnek meredő szőrére vérvörösen ragyogó izzást. Blue eltaszította magát a földtől és a magasba ugrott. Érezte, hogy a robajló ragyogás elsuhan a lábai közt, miközben a levegőben úszva, pillanatnyi tehetetlenséggel suhant a villogó fejsze tükre fele. Sikerült elrugaszkodnia a páncélostól, fellökve. A nehéz fémtest a földre esett, reméykedett benne, hogy amíg a páncél csörömpölő súlyával küzd, esélye van ellene. Kecses és gyors mancsai karistolva csimpaszkodtak bele a fal rögjeibe, majd egy finom ugrással előre meresztette nyílként süvítő karmait ellenfele fele. Fogai fémes sikítást élezve roppantak bele a páncél nyikorgó húsából előbuggyanó vörösséget ízlelve meg.

Jagara nyugodt ridegséggel ment vissza a hajóhoz. Még az ajtóra kifeszített, tiltakozó lányra se pillantott, ki előre csuklott fejjel nézte az idegektől remegő kezeiből habzó vért, mely szaftos csöpögéssel száradt rá a padlóra.
-Álljanak készenlétben a hajók...-suttogta mélyen a nő a fémmaszk csillogó rejtekében megbújva.
-Úrnőm...Orkham nagyúr elesett...A Ruin City-ben talált farkasok felmorzsolása is hamarosan a végéhez ér.-állt vigyázban egy katona.
-Minden tökéletesen halad...Darcia hamarosan vissza fog térni, feltehetőleg a Virágok Hajadonával. Egyikőjüknek sem eshet baja...

Egy kecses, gyönyörű nő ugrált a falakon. Fekete tincsei vadul suhogtak szépséges arca előtt, kissé eltakrva égkék szemeinek szikrázó és harcias villogását. Amint a földre huppant, egyik lába a csillogó, fekete bőrcsizmától megreccsenve a magasba csapott egy tökéletes spárgát nyújta ki, belemélyesztve a katona állába, ki meglepett hörgést hallatva a földre zuhant.Utána újra belekezdett káprázatos szökdeléseibe, körülötte a vörös fények kavarogva követték útját és süvítve mellette próbáltak verejtékző húsába marni. Blue női ökle fáradhatatlanul tépett a katonák képére vörös foltokat, melyek véres pettyek csillámló buborékait szórták szét a havas falakra. Gyönyörű volt, az ellenfelek egy pillanatra habozni is kezdtek, de tudták, nem ember áll előttük. Ott állt, a halványan derengő hópelyhek selymes függönyében, miközben kellően domború mellei előtt, mik a fekete ruha kihívó csillogása alatt gömbölyödtek, meglobogott vörösen zakatoló sálja ében tincseinek édes zuhatagával együtt, ezüstös, kék szemeivel a katonákra nézve, kinyitva szelíd ajkait, melyek mögül kellemes hangja védelmező dühvel suttogott elő:
-Ki lesz a következő?


Két kisgyerek vacogva ölelte egymást a fémes kukák mögött. Egy katona barátságosan odaguggolt hozzájuk:
-Sziasztok. Mit csináltok itt? Nem kellene most itt lennetek...-nyújtotta ki kedves kezét.
-Te bolond! Nézz már rájuk!-üvöltöt fel társa, lehúzva vörösen izzó szemüvegét-Lődd le őket!-rikácsolta.

Seth arca maszatosan vöröslött a vértől, amint sebeitől acsarogva futott a sikátorok útvesztői közt, vadul és kétségbeesetten szimatolva a levegőt. Hirtelen megbotlott valamiben, mely a fehér hó által betakarva merevedett lábai előtt, elkerekedett szemeiból sós verejtékeket facsarva ki:
-Ele...
Hirtelen a szemét fémesen sikoltozva borult fel, amint két gépszörny nyújtotta kis recsegő végtagjait, megcsillantva a kígyózó, fémes csápok sziszegő gyűrűit, melyek végén a vértől rozsdás karmok fenyegető recsegéssel csattantak össze.