A kisebb hajó nyugodt robajjal hasította fel az eget. A vezérlő képe fényes vibrálással rajzolta ezüstös-sárgás köreit az adatokat mutatva, mikor túl az üvegbúra tükrén, hatalmas robbanás remegtette meg a műszereket. Darcia meglepetten felkapta szelíd tekintetét, mögötte rózsaszínes ruhájú hajadon ült, zöldes folyadékba helyezve el a lábait.

Egy lalókocsi pihent nyugodtan a sivatag sivár pusztáján. Melette egy idős házaspár teázgatott. Az öreg nő kissé nyugtalan, mégis gondtalan hangon szólalt meg:
-Drágám, gondolod hogy történt valami?
A férfi apró szemüvegével feleségére nézett és rekedtes hangon válaszolt neki:
-Talán tüzijáték....Lehet hogy ünnepség van Elmira.
-Lehetséges...Azt hiszem igazad van.

Ruin City pír lángokat okádva égett...




Az öregúr megemelte forró csészéjét, mely finom illatokat gomolyogtatva halványan remegett öreg, pettyezett ujjainak barázdált csontjai közt. Ráncai mosolyogva görbültek fel, amint száraz ajkait lassan elnedvesítette a forró ital, szemeinek barázdált, öreg csillogását áztatva el vén könnyekkel. Hirtelen oldalra pillantott, és letette a csészét. Szemei öreg dühvel villantak meg a ráncok gyűrűi mögött, miközben megemelte hangját:
-Mit csinálsz ott, te vadállat?!
A fekete farkas szája döbbenten tátva maradt, majd füleit felkapva az idős ember fele pillantott az alatta gőzölgő, ropogós hússzelet függönye mögött. A vénember felkelt és seprűért nyúlt, mikor a nő felkelt és nyugodtan megfogta a vállát:
-Hagyd...
A kecses állat lábai mögül feltűnt a két, remegő kölyök, kik reménykedő szemekkel a füstölgő ételre meredtek, kis orrukkal szimatolva a finom levegőt.
-Szóval kölykeid vannak...-mosolyogta Elmira-Gyere, biztos akad számodra is valami.

A kicsik fogai még puhák voltak, ezért Blue megrágta nekik az ételt, hogy könnyebb lehessen számukra, majd leült a megnyugodott öregember mellé, ki kedvesen simogatta ráncos ujjival a fejét és beszélgetett azzal a kedves, idős nővel.
Szemeit behunyta. Fáradt volt, az álom azonnal elnyomta, s mire felébredt, már nem érezte a füleit kedvesen vakaró, szerető ujjak meleg ráncait. Feltekintett, látta a porba mélyedő keréknyomokat. Egy újabb városnak kellett a közelben lennie...A fekete állat felállt és szelíd paranccsal a kölykök fele fordította a fejét, ám azok ledermedve hátat fordítottak neki és boldog vonyítással hívogatták a sivatag magányos buckáit.
-Gyertek...Nem érünk rá erre. A városba akarok élni napfelkelte előtt.
A kicsik azonban nem mozdultak, hanem tovább vonyítottak. Blue készült a szájába venni a makacs kis lényeket, mikor éles válasz robajlott fel a megmozduló és portól derengő dombok sűrűje mögül.
Egy farkas bukkant fel, sántítva, fáradtan loholva kiöltött, boldog nyelvével a távolban. A kölykök piciny lábai megfeszültek, kicsi testük síró és hálálkodó örömmel ugrott a magasba és futottak Seth elé, ledöntve a lábairól és szapora nyelvükkel nyalogatni kezdték arcát, leírhatatlan, buzgó izgalommal dörgölődzve bundájához. Blue csendesen, örülő, kék szemekkel figyete a jelenetet, amint a kicsik viháncolva, ugra-bugrálva ölelték körül az apát, ki lehajtotta fejét és megcirogatta gyengéd fogaival a szőrös kis pofácskákat, miközben büszke, homályos szemeiből meleg könnyek csorogtak elő.
Kék tekintete meghatottan derengett, amint hosszasan lihegtek csókokat egymásra, nedvesítve be bundájukat az édes, csillagos nedveket törölgetve le egymásról a simogató fejekkel.
Közben, nem túl távol tekeregni kezdtek a sötétség gyűrűi, fémes sziszegés kíséretében csattanva össze...