A farkas a földre esett a pihe, piciny lábak dögönyöző mancsaitól és eszébe jutott születésük, amint kidugták orrukat az anyjuk méhéből és trüszkölő furcsasággal szívták magukba az új, idegen világ illatait. Büszke volt rájuk és Elenorra. De Elenor már a múlt volt, s bár egy pillanatra megakadtak szemei a fekete farkaslányon, mégis, magában csak néhány elismerő szóval tudta illetni formás lábait, többre nem tudott gondolni. A farkasok egész életükre választanak párt. Ő Elenort választotta, s még a halálában is hűséges lesz hozzá. A kicsik ugra-bugráltak, izgatottan, fáradhatatlanul mint a hatalmas kis szöcskék.
Seth könnyezve nyaldosta halottnak hitt kölykeit, mik hálásan nyüszítve bújtak oda hozzá és dörgölőztek hosszúkás farkasképéhez. A kicsik utána Blue fele fordultak. Seth felemelte fejét és csillogó, reménytől és örömtől szikrázó tekintettel a kecses, gyönyörű farkasra nézett:
-Köszönöm. Nagyon köszönöm.
-Nem kell megköszönnöd. Csak ösztön...-mosolygott el kedvesen.
-Ha valami tehetek érted...
-Nem...Köszönöm, tényleg szívesen tettem.-állt fekete bőrcsizmájában a lány a vörös hold kavargó és izzó fényeinek függönyében.
-Angyal vagy.
-Merre mentek?-lobogtak meg fekete tincsei a langy szellő kellemes sóhajában-Erre van egy város, ha...
-Köszönjük. Így is eleget tettél. Nagyon hálás vagyok, innentől szerintem elboldogulok.-azzal maga elé terelte a két, hancúrozó kölyköt.
A három farkas alakja hosszan nyúló, fekete árnyakat festett a sivatag vöröses homoktengerének hullámaira. A kicsik hirtelen visszafutottak Bluehoz, hozzádörgölőztek lábaihoz. A lány derengő szemekkel lehajolt, megsimogatta a kis farkasokat majd örömtől lekonyult fülükbe suttogta szelíd hanggal bíztató szavait, mik a selymes ajkak mögül pislákoltak elő:
-Vigyázzatok egymásra...és a papára...
A kicsik hálásan elmosolyodtak és forró nyelvükkel megpuszilták a lányt, majd visszaszaladtak apkujhoz, ki még hálás, barna szemeivel Bluera pillantott:
-Mégegyszer...köszönöm. Mit fogsz most kezdeni?
-Munkát keresek...
-Munkát?-mosolygott el halvány, kissé lenéző gúnnyal barátságos hangjában-Minek?
-Úgysem értheted. Vigyázz a kicsikre...-azzal hátat fordított, majd elindult a keréknyomok mélyedéseit szántva, miközben kecses árnyat vetített mögéje a vörösen lángoló hold parázsló fényei.
Seth elmosolygott, majd újra megbökte orrával a kölyköket.
A lángoló, sötét égbolt magasodott felettük, amint búcsúzó látomásként tűntek el lassan a homok végtelennek tűnő pusztaságában, melynek esti síkjában kórusként vonított a megtalált boldogság.
A fekete buckák mögül megtekeregett a fémes gyűrűk ezüstös csillogású tengere, majd mint egy értelmes, rideg szem, csillant meg egy kénes lehelletet okádó cső, elégedett várakozással csikorova elő a vörös ragyogásban kacsingatva.




A magányos folyosón kopogó léptek robaja hallatszott. A fekete alak lassan közeledett, sötét köpenye csendes karistolással siklott mögötte, karjaiban rózsaszín ruhájú hajadont tartott. Darcia felkapta a fejét, szemei döbbent és kínos kétségbeesés zihálásával kerekedtek el, miközben letette Chezát, majd szapora, felgyorsolú kopogással az ajtóhoz rohant. Egy lány volt a kezeinél kiszögelve rá, előrecsuklott fejét lassan felemelte és síró hanggal a férfira meredt átázott szemeinek szürkés hályogával:
-Lord...Darica...
A férfi kihúzta a görcsös kezekből a tüskéket, melyek véres fröcsögéssel a földre hullottak. A lány fájdalmasan felnyögött eltorzult ajkaival, majd kérő és alázatos szemeivel urára meredt, mik tehetetlen derengéssel csillogtak:
-Lord Darcia...Kérlek, bocsáss meg...
A férfi benyitott a hatalmas szobába. A gyönyörű, szőke hajadon „ágyában” feküdt, félig nyitott, fehér szemeivel kedvesét nézte, ki feléje magasodott.
-Jagara úrnő keze egészen idáig elért...-suttogta megbánóan mögötte a lány.
-Jagara...-hörögte színtelen hangon Darcia, majd a nő felé nyújtotta ki kezét, megsimította vágyakozú ujjaival az arcát.
-Kérlek, bocsáss meg. Nem tudtam megvédeni őt...
Hirtelen selymes, dúdolgató hang lobbant fel. Cheza odalépett a nőhöz és csendesen énekelni kezdte bájos altatódalát.
-Hagyd abba...-suttogta Darcia.
A lány rezdületlen, kedves szemekkel nézte Hamonát és énekelt neki tovább...
-Hagyd abba.
Cheza tovább dúdolgatott...
-HAGYD ABBA!!!!!!!-üvöltött fel, majd hátra taszította a lányt, kinek törékeny teste kivágott faként esett le a földre éles huppanás hangjával kísérve.
-Azt mondták, hogy minden farkast megölnek.
-Semmit sem tudnak...Egyikük sem.
Ajkai keserű mosolyra torzultak el, kék szeme reményt veszítve csillogott sötét tincseinek remegő zuhataga mögött:
-Hamona...-azzal gyengéd ujjai megsimították a szeretett arcot, majd becsukták a fehér, semmit bámuló szemek halott ürességét-Viszont akarlak látni...A farkasok nélkül is meg van ez a szemem...Ez a farkasszem.
A férfi felemelte a nőt, kinek testéről a csövek kattogó sziszegéssel leváltak, majd táncolva, szelíden a karjaiba zárva forogni kezdett vele. A nő hátracsuklott fején a lobogó fények táncoltak, szőke haja aranyló függönyként terült szét és suhogott a levegőben.
-Elmehetek és láthatlak, mikor csak akarlak.-suttogta keserű mosollyal a férfi, miközben elméjében távozó és búcsúzó látomásként lobbant fel a halvány szellemkép.
-A Paradicsomot kerestem. Érted, Hamona...-suttogta
-A klánod átka...-derengett Hamona gyengéd hangja.
-A nagyapám nem törődött azzal, kit hagy hátra. Mikor megnyitotta a hamis Paradicsom kapuját. Ezt az átkozott földet...A klánom fejére átok jött... Ez a szem...-villant meg aranyló tekintete-A farkasok vágynak a Paradicsomra. Miatta én is vágyok rá és a klánom is, kik belepusztultak a vágyakozásba...és pusztulásba döntöttek mindent a vágyaik miatt...ez miatt a vágyakozó szem miatt...emiatt az átkozott szem miatt...
-A farkasszemed annyira kívánja ezt a helyet?
-Csak téged akartalak visszakapni...mert a vágy téged is elnyelt és lelked a hamis Paradicsomba veszett...Az igazi felébreszthetne...
-Akarod a Paradicsomot? A szemed...A farkasszemed...Mennyire? Minél közelebb kerülsz hozzá, annál jobban és kínzóbban...őrültebben...De mennyire? Bántanál érte másokat, hogy megszerezd?
-Tudom, hogy viszont látjuk egymást.
-Igen, egy nap, hamarosan...-bólintott Hamona, majd elesett a látomásban, aranyló haja kifakuló selyemként lobogott alá a földre.
-Darcia...szeretlek...
….............................................................................
A férfi visszafektette a nőt nyugvóhelyére.
-Lord Darcia...-suttogta könnyezve a fekete lány.
A férfi vállai megremegtek, ujjai karmosan begörbüve csimpaszkodtak egymásba, majd egész teste megfeszült a kíntól, szája pedig ráncosan kitárulva nyílt ki kétségbeesett, fájdalomtól sikoltozó üvöltésével töltve meg az ódon kastély elsötétedő folyosóit. Fejét a csövekhez verte, amíg vére ki nem fröccsent a padlóra, majd megsebzett, nyöszörgő állatként a földre esett csukladozó hangjával és újra üvöltözni kezdett, áradó könnyeivel dühödten tépve és szaggatva a feketeséget.

Egy fekete hajú és ruhájú lány futott ki egy ajtón, ám szapora lábai meglepett kopogással elcsendesedtek, amint zsákutcához ért.
-Azt mondtad dolgozni akarsz.-mondta az egyik üldözője, ki fenyegetően körülvette társaival.
-Nem vállalok el olyan munkát, ahol nyomorult emberek arcára kellene mosolyt varázsolni!
-Jó pénzt fizettünk a kereskedőnek. Légy jó kislány.-nyújtotta ki feléje vigyorogva a kezét, ám fájdalmas bömbölés robbant elő ajkai mögül, amint a fogak húsába mélyedtek.

Lépései gyorsan mélyedtek bele a porzó homokba, amint futott a szűk utcák útvesztői közt, majd bekanyarodott egy nagyobb helyiségbe. Lábai kihívó kecseséggel tapostak bele a földbe, majd a kavargó porfelhő mögül kék szemeivel rátekintett az ismerős fiúkra, kik tátott szájjal meredtek rá az előttük álló szépségre, ki fekete látomásként magasodott, nőies terpeszbe téve kívánatos és formás lábait.
-Micsoda csaj...-nyálazta döbbent, kigúbadt szemekkel Hige.
-Szóval barátai vannak...-bukkant fel az egyik üldözője, majd intett két társának.
Kisebb verekedés után azonban a kapzsi, kéjenc népség a földre került, remegő és megdermedt testüket farkasok szegezték a földhöz hatalmas mancsukat a vállukra téve.
-A ….A...Darciák átka...-remegett az egyiknek a szája, miközben elkerekedett szemei mellett forró verejték csorgott alá.
A fehér farkas fenyegető és acsargó szája kitárult, majd összecsapódott ellenfelének az arca előtt, ráncos hörgéssel fújva a képébe dühödt lélegzetét. Az emberek üvöltözve futottak el.

-Láttátok a hülye arckifejezésüket?-nevette Tsume.
-Bizonyára halálra voltak rémülve.-mosolyogta Toboe-Kiba, jól vagy?
-Igen.
-Te jól vagy?-fordult Hige bizalmas, és bájos mosoly kíséretében a lány fele.
-Igen. Köszönöm a segítséget.
-Nem érted tettünk. Csak rossz hangulatban érkeztek, ennyi...-suttogta büszkén Tsume.
-Miért vagy ilyen nyers? Nem mindennap találkozunk lányokkal. Én Hige vagyok.-fordult vissza hízelkedő arcával.
-Én pedig...Blue. Rég nem láttuk egymást.
-Huh...Ti ismeritek egymást?
-Mondhatni. Csúnya dolgokat műveltél, mikor emberekkel voltál.-modta Tsume.
-Az öregúr. Most hol van?-kérdezte Toboe.
-Történt pár dolog és külön váltunk. Apa a világ végéig farkasokat fog üldözni.
-De nem vagy te is farkas?
-Hé...Hol van az a lány? Ő nincs veletek? Tudjátok...akinek olyan furcsa illata volt.
-Chezára gondolsz?
-Cheza...
-Uh...hát..ő..-hebegte szórakozott hóbortsággal Hige-Mondjuk hogy most nem beszélünk erről. Tudom már! Keressünk ennivalót. Mármint, csak most futottunk össze, meg minden. Meg aztán sok veszély les egy magányos lányra eben a városban.
-Esélytelen...-suttogta Tsume.
-Miért?
-Nem akarok vele lógni. Megpróbált levadászni minket.
-De...
-Csak azért mondod, mert nem veled történt meg.-mondta kedvetlenül Toboe.
Blue vállai halványan megremegtek, majd kék tekintetével feléjül pislogott mosolyogva:
-Én sem akarok egy csapat kölyökkel lógni. Viszlát...-intett, majd leugrált a szemétkupac roncsos lejtőjéről.
-Hé! Nem vagytok vele kissé hűvösek?-fordult feléjük bosszankodva Hige, majd kiabálva a lány után szökkent-Ugyan, veszélyes! Várj meg!
-Várj! Hige!-nyúlt utána Toboe.
-Rögtön csóválni kezdti a farkát, ha nőt lát. Hagyd csak...-ült le unottan Tsume.

Blue zsebre tett kézzel sétált, kecses szempillái nyugodtan ölelték át egymást, miközben a földet nézte. Hige melléje ért és bizalmas, aggódó szemekkel a lányra meredt:
-Na, várj már!
-Menj vissza. A barátaid itt fognak hagyni.
-Nyomorúságos az élet, ha csak fiúk vannak.-mosolygott feléje barátságosan, amint a kék szemek feléje pislantottak.

Az arany napsugarak langy melegséggel simogatták a hidat. Blue gondolkodva figyelte az alant elterülő tájat, a végtelen sivatagok hullámait és a város romjait. A szél halványan belekapott arcába, ében tincsei szelíd nyugalommal simogatták meg selymes bőrét, szemei magányos csillogással ezüstöztek az arany fények függönyében.
-Hogy kaptak el azok a fickók?-sétált melléje kedves és együtt érző hanggal Hige.
-Azt hittem munkát vállalok el.
-Munka? Nem sokat gondolok rá...
-Ilyenek a farkasok azt hiszem...De én mindig így éltem. Mindig Apa mellett voltam és hasznos akartam lenni a számára. A ti nézőpontotokból teljes képtelenségnek hangozhat.De az az igazság...hogy boldog voltam...-emelkedtek meg halványan szelíd ajkai az apró mosoly miatt, amint a vidám, szerető és selymes emlékek zuhataga simogató gonddal öntötték el gondolkozó szemeinek kék hullámait. Amint együtt futott Russal, őt kergetve, és Apa boldogan nézte őket. Játékosan ráugrott a kisgyerekre, majd hízelgő és boldog csókokat lehelt rá az arcára nyelvével.
-Ha semmisem történt volna, akkor örökre boldog maradhattam volna...-azzal vörös tűz fenyegető lángjai csaptak a magasba, melyek forrón kavarogva nyaldosták a romokat, gyászos, félelemtől remegő fényeket festve az öreg arcára, ki elkerekedett, fakón derengő szemekkel meredt a megnyíló pokol bugyraira a lekonyult fülő Blueval. Ocsmány, sötét lények úsztak a vörösségben, felemelve fejüket, rájuk pillantva hunyorgó, fényes szemeikkel, majd kitátották ráncos pofájukat, csillogó agyaraikkal okádva a parázsló levegőbe nyálas acsargást. Puska robaja visszhangzott fel a síró hamu közt.
-Nem tudom mitörtént...vagyhogy tényleg farkasok tették-e...De apa ezt hitte...-suttogta szomorkás szemeivel a lány.
-És csak emiatt utálja a farkasokat?
-Ha tudatlan maradok, akkor örökké Apa mellett maradhattam volna. Ha nem tudom meg, hogy farkas vér van bennem …
-Vissza akarsz menni a fickóhoz?
-Nem mehetek vissza. Ha megtenném, akkor újra rátok kellene vadásznom.
Hige nyugodtan a magasba tekintett hóbortos elgondolkozással, mint egy bölcs filozófus:
-Jól hangzik ... Nem bánnám, ha egy lány levadászna. Mert eddig mindig én kergettem őket. De mindig megléptek előlem. Mire megjönne a kedvem már vége is. Igazából most is ezt érzem.
-Na nem. Akkor menj el valahová és csináld magad.-mosolyogta ravasz hunyor kíséretében.
-Visszatartom magam! Úgy tűnik lassan belém esel.
Blue kezét ajkaihoz tette, majd halvány és kedves nevetéssel feléje fordult:
-Jópofa srác vagy.
-Tudom.
-Hé, miért nem jösz velem?
-Hová?
A lány gondolkozóan a földre tekintett, majd újra a nao aranyló fényeire nézett, miközben meglobogtak tincsei:
-Bárhová, nem számít.
-Jól hangzik...
Hige hirtelen megfordult, majd csalódott dühvel felmordult:
-Te meg mi a fenét csinálsz itt?
-Uh...csak erre jártam.-vigyorogta Toboe, amint előbújt rejteléből.
Meglepetten felkapták fejüket, amint éles psukalövés robaja hallatszott fel.

Egy lakókocsi parkolt a híd alatt. Egy öregember kis szemüvege mögül rámeredt a menekülő Tsuméra és Kibára, miközben fegyvert rántott, mit rájuk szegezett.
-Drágám...Mit csinálsz? Hisz még gyerekek...
-Nem azok Elmira...Nem vagyok szenilis. Nem látod? Hatalmas kóbor kutyák...-hörögte öreges hangjával, miközben csontos ujjai közt bágyadt kimerültséggel remegett a fegyver.
-Engedjenek el minket...Nem karunk harcot.-suttogta Kiba.
Hallatszott üldözőik lépéseinek kopogása, azoké az embereké, kik Bluet is üldözték.
Hirtelen egy fekete állat bukkant fel, úszva végig a levegőben, mint az ében villámcsapás, és leült az öregember elé, barátságos, eleven és kék szemeivel meredve rá. A vénember szemei halványan elkerekedtek, száraz, ráncos ajkai meglepett hörgéssel nyíltak ki, amint ránézett a kedves, ismerős lényre, ki nyugodt, gyönyörű alakjával megdermesztette végtagjait.

A nyugodt éjszaka fényeinél ültek az asztalnál, kipihenve a nap fáradalmait, miközben húst ettek és néztek rá hálásan a kedves, öreg hölgy fele:
-Sajnálom. El se hiszem, hogy farkasnak képzelt titeket.Mostanában kezd kicsit zavarodott lenni. Ezért kezdtünk utazgatni. "Utazgassunk, míg meg nem halunk," mondta. Ez a lakókocsi az otthonunk és a koporsónk is. Bárhová megyünk ugyanaz a rettenetes látvány fogad.A Darciák ledőlt tornya nyugaton olyan, mint egy nagy sír.
-A Darciák tornya?-nézett rá kíváncsian Kiba.
-Mintha a világon minden feladta volna az életét.
Blue nyugodtan pihent az öreg mellett, engedve, hogy simogassák fejét a barátságos és öreg ujjak.
-Nem, ez nem igaz. Az öreg nem tévedett...-állt fel suttogva Kiba-Farkasok vagyunk. Mehetünk?
Mindenki bólintott.
Blue felállt emberként és egy kedves mosolyal ránézett a vénségre:
-Viszlát, öreg.
A lány a földre süttöte a szemeit, mikor megjelent Hige és lehengerlően bájos, vonzzóan kedves mosollyal kinyújtotta feléje ujjait:
-Gyere...
Blue gyönyörű, kék tekintete csillagos ezüstösséggel fénylett a hold sugaraiban a kecses és karcsú szempillák buja függönye mögött.
-Hová mentek?-tekintett rájuk a kedves néni.
-A nyugati toronyhoz...-válaszolta Kiba.
A nyugodt, esti sivatag izzó hold világította tengerének habjaiban büszke, kecses árnyak nyúltak végig, amint az öt farkas kitartóan futva tűnt el a feketéllő horizont messzi fényeinek magánytalan tájai fele...

Vége