2. fejezet

Könnyeivel küszködve rohant az erdő belseje felé, maga se tudta miért. Sajnos futás közben nem nézet a lába elé és beleesett egy csapdába. A gödör túl mély volt s mivel nem rég esett az eső a fal is csúszós volt. Így nem tudott felmászni. ”Ezt nem hiszem el! ” –mérgelődött a lány,mikor egy kar nyúlt le érte s kiemelte a mélyből.
- Sesshoumaru?
- Kagome-chan miért sírtál? –kérdezte kíváncsian Rin.
A szellem csak most vetett egy pillantást a lány felé és egyből észrevette, hogy mire gondol Rin. Kagome szemei bevörösödtek és duzzadtak is voltak. ” Miért sírhatott? Megijedt volna?”
- Jajj, Kagome-chan te vérzel! –sikított fel a kislány a sebre mutatva.
” Eddig fel sem tűnt, biztos akkor horzsoltam fel a vállam mikor a gödörbe estem. ”
- Mutasd! –parancsolt rá a youkai. (kutyadémon) –Yaken hozz tűzifát, Rin te is segíts neki.
- Igenis Sesshoumaru-sama. –mondták szinte egyszerre és már rohantak is.
- Nem azt mondtad, ha legközelebb összefutunk megölsz? –tette fel széles mosollyal a kérdést,de a válasz ismét sírásra késztette. Nem számított rá, hogy ennyire érzéketlen lesz a szellem.
- De, de nem támadok sérült ellenre. Annyi becsület van bennem. –közölte elutasító hangon a lánnyal.
” Vajon miért ilyen? Egyszer kedves és törődő, máskor rideg és elutasító. Nem lehet könnyű így élni. ”
” Vajon min gondolkodik ismét? Már megint érzem a könnye illatát,még ha háttal is áll nekem. Remélem nem miattam. ”
- El…elnézést, hogy ilyen…ööö… rideg voltam. –mondta akadozva, mintha az élete múlott volna rajta. Szégyellte magát amiért pont ő a nagy Sesshoumaru bocsánatot kér egy hasznavehetetlen halandótól mégis megkönnyebbült, hogy Kagome végre mosolyog.
- Áúú ez fájt. –sikított fel Kagome,mert a szellem kissé erősebben húzta meg a kötést a vállán.
- Ki mondta ,hogy gödrökben csücsükélj !
- Sesshoumaru nagyúr meg hoztuk a tűzifát. –rohant oda Rin és ölelte meg a youkai –t.
” Milyen aranyosak így, Sesshoumaruból ki se nézné az ember, hogy ennyire gondoskodó is tud lenni..” Gondolta magában a lány és mosolyra kerekedet az arca. Amit a szellem is észrevett, meg is kérdezte.
- Mi olyan vicces? –mordult rá.
- Semmi.
- Kagome-chan… velünk maradsz egy ideig? – kérdezte kíváncsian a kislány. Nagyon örült volna, ha a lány velük maradt volna.
- Hát, Rin ezt Sesshoumaruval kéne megbeszélned. Biztos nem örülne nekem, csak a terhetekre lennék.
Sesshoumaru erre csak morgott egyet és gyilkos pillantást vetett a lányra. Majd megfordult és elindult az ösvényen.
- Ez most mit jelent? –kérdezte a miko.
- Azt, hogy igen, maradhatsz, de nem lát szívesen. Csak Rin kérése miatt maradhatsz. – hangzott a barátságtalan válasz Yakentől. Nem örült neki , hogy újabb halandót fogadott maga mellé a hatalmas kutyadémon.

Egy óra múlva megálltak. Egy gyönyörű tó partján ütődték fel a tábort.
- Yaken, hozz nekik ételt.
- Igenis nagyúr ! –s már rohant is.
Nem sokkal később már jóízűen ettek és Rin elbóbiskolva, majd végleg elaludva Kagome vállára hajtotta a fejét. A lány a tűz lángjaiba bámulva gondolkodott az elmúlt nap eseményeiről. Még mindig fájt neki amit Inuyasha mondott , de nagyon jól esett neki, hogy Sesshoumaru befogadta. Nem szeretett volna hazamenni, mindenki csak kérdezgette, hogy miért jött haza ilyen hamar, hisz csak alig egy hete ment vissza a középkori Japánba. Ránézett az említett szellemre aki épphogy elkapta a tekintetét a lányról. Feltette a számára legfontosabb kérdést, ami most eldöntheti, hogy visszamenjen –e annak ellenére,hogy nagyon megbántották. Időt akart. Nem sokat csak annyit, hogy kitudja piheni a sérelmeket.
- Sesshoumaru meddig maradhatok?Rint ne keverd bele. Tudom, hogy csak miatta engeded, hogy veletek tartsak.
- Miért sírtál? A korcs öcsém miatt?
A kérdés nagyon megdöbbentette a lányt, hirtelen jött. ” Miért kérdezi és honnan veszi, hogy tényleg Inuyasha miatt..”
- Ennyire látszik? Hát…
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod. – vágott a szavába a youkai.
- De inkább mégis elmondom, jobb ha kimesélem magamból. Tényleg Inuyasha az oka, számára én csak egy ékkő detektor vagyok.
- Micsoda? –vágott gyorsan ismét a szavába.
- Egy kereső, így már érted?
- Igen, folytasd.
- Hát röviden ennyi. Nagyon csúnya szavakat vágott a fejemhez. Nincs kedvem visszamenni egy ideig. –mondta szipogva Kagome.
- Ebben az esetben addig maradsz ameddig akarsz. –húzta mosolyra a száját Sesshoumaru.
- Ezt hogy érted? Mi a jó neked ebben?
- Úgy ahogy mondom, addig maradsz ameddig akarsz. Öcsém meg csak szenvedjen.
- És ezért képes vagy megtűrni egy halandót a társaságodban?
- Ez kérdés? Ha bosszanthatom vele, akkor igen. ” Meg hogy mondjam el, hogy amikor itt vagy a közelemben sokkal nyugodtabb és felszabadultabb vagyok? „
Ekkor felállt és besétált az erdő sötétjébe. A lány arra eszmélt, hogy ott ül egyedül és ismét a lángokat bámulja. ” Lehet, hogy mégis vissza kéne mennem? Nem, nem adom meg Inuyashának azt a kegyet. Meg nem tudnék most vele lenni. Idő kell. Majd vissza megyek. Majd…”
Mielőtt elaludt volna, Rint nézte, olyan nyugodt volt. Fázva aludta el. Mikor Sesshoumaru visszatért látta, hogy a lány remeg. Fogta és ráterítette a kimonóját. Ő meg nekidőlt a legközelebbi fa törzsének és csak nézte a lányt. Le se hunyta a szemét az éj folyamán, őrködött. Vigyázott a két halandóra és elmélkedett azon, hogy mit is érez Kagome iránt.

Nem sokára reggeledet.
Kagome mikor kinyitotta a szemét észrevette a Sesshoumaru kimonójának a felsőjét magán. Látta hogy a szellem még alszik (legalábbis azt hitte) odament s a vállára terítette a kimonó felsőt .
- Köszönöm. –súgta oda neki és egy puszit nyomott az arcára. „Ezt most miért tettem, nem lett volna elég egy köszönöm? Mi van velem? ” Gondolkodott és egy halvány pír jelent meg az arcán. Felállt s a táskájából kivett egy zacskó rizst és feltette főni. A szellem kinyitotta a szemét. Az arcán nem látszott , de csak száguldoztak a gondolatok benne. „ Hogy merészelt megpuszilni? Egyáltalán hogy merészelt a közelembe jönni? Most megkellene ölnöm. Szánalmas, nem engedhettem ezt tovább. De mégis… Most meg mit csinál? ” Annyira elvolt merülve a gondolataiba,hogy fel se tűnt neki, hogy a lány őt nézi csak akkor tért magához mikor egy lágy, selymes hangot hallott . Elfelejtette minden sérelmét.
- Jó reggelt! Köszönöm a kimonód. Te nem fáztál meg? –kérdezte még mindig az ételt kevergetve, mikor már úgy érezte, hogy jó levette a lángról és a szellemre nézet.
- Hrrr… mit képzelsz rólam én egy hatalmas szellem vagyok. Mit csinálsz? –terelte el a szót mivel nem akart tovább erről a témáról beszélgetni a lánnyal.
- Reggelit, de már kész is. –mosolyodott el.
- Szia Kagome! –rohant hozzá a kislány álmosan még. - Én is kapok?
- Hát persze Rin. –nevette el magát.
” Először látom szívből nevetni, mióta ismerem…” A szellem felállt és elindult az erdő mélye felé, de egy hang megállította.
- Sesshoumaru hova mész? –hökkent meg a szellem gyors helyváltoztatási kényszerén a lány.
- Mi közöd hozzá?! –s már el is tűnt az erdő sűrűjében.
- Ennek meg mi baja? –hökkent meg Kagome. – Mindig ilyen?
- Legtöbbször igen, de kedves is tud lenni. –mosolygott a lány és folytatta az evést.
Kagome kíváncsi volt, hogy miért is ment el minden szó nélkül a youkai. De nem firtatta tovább.

Már legalább négy nap telt el mióta Kagome elhagyta Inuyasháékat. Kagome ez idő alatt sokat játszott Rinnel aki nagyon örült, hogy végre van kivel játszania. Kagome egyre jobban megkedvelte Sesshoumarut. Ez a négy nap felüdülés volt számára, hisz alig gondolt Inuyashára. Sesshoumaru is észrevette, hogy a lány egyre jobban érzi magát, de nyomasztotta az az érzés, hogy egy újabb halandót vett a pártfogása alá. A nap vége felé tábort ütöttek, már mindenki nyugovóra tért kivéve két személyt. Kagome megtanulta, hogy nincs értelme a youkaihoz szólni, mikor elmélkedik. De nem jött álom a szemére így csak bámulta a lángokat. Mégis meglepődött mikor a szellem felállt és fagyos hangon hozzászólt.
- Kagome gyere, mutattok valamit. – majd hogy szavait igazolja elindult egy irányba.
A lány nem tudott mit tenni, túlon- túl kíváncsi volt rá, hogy mit akar mutatni a szellem ezért követte.
- Mégis mit akarsz mutatni? –kérdezte kíváncsian, de a szellem csak ment mellette gondolataiba mélyedve.
Sesshoumaru a Miogával folytatott beszélgetés óta rájött valamire. Egy nagyon fontos dologra. Tetszet neki a lány, aki saját életét kockára téve védi és harcol barátai mellett. De arra is rájött, hogy nem tarthatja maga mellett a lányt. Már vagy jó tíz perce mentek, mikor Sesshoumaru egy tisztáson kötött ki, ahol egy patak folyt keresztül, melyen egy gyönyörű fahíd állt összekötve a két partot. A Hold ezüstösen csillogott fénye mindent beterített. Halk tücsökcsiripelés és sok száz szentjánosbogár fénye vadította meg az így is csodálatos tájat.Kagome meg csak csodálta és nem tudott betelni a látvánnyal, ezt a youkai is észrevette és a fahídra vezetve nézte az ámuló lányt.