5. fejezet

Kagome egy barlangban tért magához. Az első dolog amit meglátott az az aranysárgaszempár, mely csak egy férfinek adatot.
- Sesshoumaru… - kezdte volna, ha a youkai nem vág szűkszavúan a szavába.
- Pihenj! –mondta, miközben visszanyomta fekvőhelyzetbe a lányt.
- Hol vagyok? És mi történt? Hol vannak a többiek?
- Ne aggódj biztonságban vagy, mikor elhoztalak elkezdet zuhogni az eső és gondoltam megpihenhetnénk. Akkor találtam ezt a barlangot.
- Hasogat a mellkasom… - panaszkodott a lány, tényleg nagyon rosszul érezte magát, ám a tény, hogy Sesshoumaru végre ott van vele megnyugtatta.
- A vért csak megvédeni képes, de nem garantált, hogy egy erősebb csapást nem fogsz érezni. - Figyelmeztettelek. –mosolyodott el a szellem és lágyan megcsókolta.

Kagome nem bírta tovább kitörtek belőle érzései, visszacsókolt. A férfi még megakarta kérdezni, hogy mégis mi történt az erdőben, de letett a szavakról. Érintéssel, simogatással, csókkal beszélt a benne viharzó érzésekről. Kagome is szótlan volt, ám annál erősebb, kívánatosabb kifejezési formát talált a testében s lelkében kavargó szenvedély számára. Meg-megbotolva haladtak egymás testén, szép lassan, minél lejjebb és lejjebb. Összefonódva, végtelennek ígérkező csókba gubancolódva. Mindehhez búgó torokhangokat hallattak,szívettépően sóhajtoztak, minta fájna az is , amit egymással tesznek. Sesshoumaru arca átszellemült, érzések kavarodtak rajta. Lázas, vad csókoktól és harapásoktól kipirosodott ajkának körvonala elmosódott. Kagome szembogara hatalmasra tágult és elnyeli készült szerelmét. Cirógatják, végig portyázzák egymást, valamennyi érzékszervükkel részt vesznek az élvezetben. Nem bírta elengedni, nem is akarta. A tűz mely most a szívét hevítette nem engedte. Egyre jobban izzott körülöttük a levegő és ez volt szerelmük bizonyítéka. Sesshoumaru ekkor elérkezetnek látta az időt, szép lassan, hogy Kagomének ne fájjon beléhatolt. Először nagyon kellemetlen és fájdalmas volt a lánynak, de egy idő után ellepték a forró és megmagyarázhatatlan érzések. A ritmus egyre csak gyorsult, míg végül kifulladva, egymás karjaiba érte el a két szerelmest a beteljesülés. Az éj folyamán többször megismételtél- e „ősi szertartást” . Már hajnalodott amikor Sesshoumaru felébredt, lassan kihúzta karját a lány feje alól, nehogy véletlenül felkeltse azt. Felöltözött és kisétálta a barlangból.

” Jajj Kagome , ezt nem lett volna szabad. Szeretlek , de nem lehetsz velem, még nem. Elkell, hogy küldjelek magam mellől. Nem vagy biztonságban.” Két választása volt az egyik, Kagoméval marad és retteghet, hogy mikor támadja meg őket valamilyen démon, még ha nem is erősebb mint ő, nem lehet mindig a lány közelében, hogy megvédje. Egy óvatlan pillanat és a lány bármikor elhagyhatja-e földi létet. Míg a másik lehetőség az, ha elüldözi maga mellől a lányt, de akkor mindkettőjüknek megszakad a szíve. De a lány legalább életben marad. Óráknak tűnő percek óta sétált, mikor megállt és a felkelő Napban kereste a választ. Sajnos az se tudta a helyes választ. Még megvárta a napfelkeltét aztán elindult vissza a barlangba. A barlang bejáratához érve megcsapta az orrát, az a szívszaggató illat, melyet nem szeretett érezni. Kagome könnye. A lány sírt…

Kagome arra kelt,hogy a barlang bejárata felől lágy szellő cirógatja arcát. Lassan kinyitotta a szemét. Hirtelen hiányérzete támadt, körülnézet de sehol se látta Sesshoumarut. Megijedt és gondolatok tömkelege száguldoztak benne. „ Vajon hol van? Miért hagyott itt? Nem esett-e baja? Visszajön-e még? És ilyen meg hasonló kérdések fogalmazódtak meg benne. Eleredtek könnyei, felkelt és gyorsan magára kapkodta ruháit, ekkor eszébe jutott az elmúlt este és még szomorúbb lett. Mikor végre magán tudhatta a ruháit fogta magát és kisietett a szabadba körülnézni, de nem látta a szellemet, így visszament a barlangba. Alig telt bele fél óra és a barlang falán egy árnyék rajzolódott ki. Alig néhány másodperc után az árnyék gazdája is megjelent a lány előtt. Sesshoumaru volt az, érezte hogy a szellem rossz hírt hozott. Ahogy ráemelte tekintettét félelem költözött a szívébe, csak úgy mardosta a hirtelen jött felismerés. Sesshoumaru ugyanolyan fagyosan nézet rá, mint amikor először találkoztak, mikor először kelt át a szentkúton és megismerkedett Inuyashával. Azóta sok idő telt el és történt pár apróságnak nem nevezhető dolog az életében. Az életükben. Megmentette Sesshoumarut, szerelmet vallottak egymásnak, a szellem elhagyta, hogy megvédhesse de most visszajött érte. Az este folyamán egymáséi lettek. De most? Kétely merült fel benne. Eközben Sesshoumaruban is gondolatok cikáztak.
”Hogy mondjam meg neki, hogy nem biztonságos ha velem van? Csak egy esélyünk maradt, ha én most kemény leszek. Szép szavakkal már nem tudnám meggyőzni. De a Kamik nevére, hogy fogom kibírni ha nincs a közelemben? Nem…” Ilyen és ennél komolyabb gondolatok fogalmazódtak meg benne. Percek óta álltak már így egymással szembe, és várták hogy mikor szólal meg a másik. Végül Kagome törte meg a tétlenséget, odament a szellemhez és megölelte. Mindkettőjük megdöbbenésére a youkai eltolta magától a lányt. Nem bírt a szemébe nézni. Nagy nehezen összeszedte magát és hozzákezdet a mondandójához.
- Kagome mi nem lehetünk egymással. Elmegyek. –ekkor egy hatalmas pofont érzet az arcán, reagálni se volt ideje Kagome már szóözönt uszított rá.
- Szemét! Most ugye csak viccelsz?? Mond hogy ez nem igaz!! Sesshoumaru összeszedte az összes bátorságát és felvette legridegebb arcát.
- Mit gondoltál, hogy egyszánalmas halandó és a nagy Sesshoumaru nagyúr között lehet valami? Nem engedek ekkora foltot ejteni a becsületemen. –jelentette ki már-már gőgösen.
- Ezt most komolyan gondolod? Ha igen, nézz a szemembe és úgy mondd hogy nem szeretsz ! MONDD!!
A férfi összeszedte minden erejét és a legmélyebb fájdalmat okozta annak a lénynek akit mindennél jobban szeretet. Felemelte tekintetét és a világ legfájdalmasabb mondata hagyta el ajkait.
- Kagome én soha nem szerettelek. Csak a vágyaim kielégítésére voltál jó.
- Sesshoumaru…- de a lány hangja elcsuklott.
- Viszlát. –mondta majd otthagyta a lányt a barlangban.

Kagome mikor végre úgy érezte, hogy képes elhagyni a barlangot felállt és kilépet a szörnyű hely mélyéből. A hirtelen jött fény miatt kezét a szeme elé kapta, így nem vette észre azt az alakot aki épp felé tartott. A magas férfi csak azt utolsó pillanatban látta meg az elé toppant lányt, aki a semmiből tűnt elő és így már nem volt ideje félrelépnie. Egymásnak mentek.