6. fejezet

Kagome mikor végre úgy érezte, hogy képes elhagyni a barlangot felállt és kilépet a szörnyű hely mélyéből. A hirtelen jött fény miatt kezét a szeme elé kapta, így nem vette észre azt az alakot aki épp felé tartott. A magas férfi csak azt utolsó pillanatban látta meg az elé toppant lányt, aki a semmiből tűnt elő és így már nem volt ideje félrelépnie. Egymásnak mentek.

Kagome a hirtelen jött lökéstől földre esett, de nem volt menekvés egy test nehezedett rá.
- Jaj, elnézést. Gomen ifjú hölgy. Jól van?
- Hát ha lemásznál rólam akkor biztos jobban lennék mert kapnék egy kis levegőt.
- Bocsáss meg még egyszer egy pillanat és kész. –felállása után a lélegzete is elállt. Egy gyönyörű lány állt előtte. Egyből segített neki felállni.
- Most már jobb ugye?
- Igen,de…. –kezdte el miután sikerült leporolnia magát.
A hatalmas indulat ami felgyülemlett hamar elszállt mikor meglátta a férfit. Szinte beléforrt a szó. Maga előtt látta a férfit teljes valójában, aki a harmincas évei elején járhatott olyan volt, mint a jó bor: az idő csak jobbá tette, éretté varázsolta. Sármos arcán néhány apróbb ránc volt látható, amelyeket a lány szívesen végigcsókolt volna.... hajában pedig egy fehér tincs emelte ki szépvonású arcát. Termete megegyezet egy átlag európai férfiénak méreteivel, mégis nem egy volt a sok közül, hanem ő más volt. De ezt az érzést még magának se tudta megmagyarázni .Nem értette.
- Megtudhatóm-e bájos kisasszony nevét?- kérdezte az idegen az elsöprő siker után.
- A nevem Kagome és téged hogy hívnak?
- A nevem…hát ez jó kérdés. Melyikre vagy kíváncsi?
A lány megdöbbent arckifejezését látván neki kezdet a magyarázatba.
- Tudod néhány évvel ezelőtt egy faluban tértem magamhoz. Elvesztettem az emlékeimet. Nem tudom hogy ki lehetem előtte,de most az utakat járom és a célom kutatom.
- Meglehetősen furcsán hangzik, igaz?
- Megkérdezhetem mi a célod? –érdeklődött a lány.
- Hát lehet hogy furcsának fogsz tartani, de nem tudom pontosan. Majd ha megtalálom akkor tudni fogom, addig is keresem. És te mit keresel errefelé egyedül? Veszélyes ilyen időkben egy kishölgynek a szabadban távol mindentől.
- Eltévedtem, leszakadtam a barátaimtól és nem találom őket. „Nem mondom meg az igazat, nem bízok benne eléggé,majd ha jobban megismerem.”
- Értem. Ha van kedved velem tarthatsz. Jobb a társaság, mint a magány és lehet hogy útközben megtaláljuk a barátaidat. –mosolyodott el a férfi.
A papnő nem tudta miért, de egyre inkább úgy érezte, mintha ismerné valahonnan a férfit.„Azok a mélybarna szemek…” töprengett.
- Jut eszembe, nem is mondtam meg a nevem. Elnézést a faragatlanságomért. A nevem, vagy legalábbis ahogy a faluban hívtak Kanone-sama.
- Örülök hogy megismerhetlek. –fogott kezet vele Kagome.
- Szintúgy. Na és akkor most merre menjünk? Nem tudod merre lehetnek a barátaid?
- Talán arra. –mondta nyugat felé mutatva.
- Jó akkor menjünk arra. Nekem úgyis mindegy, akár arra felé is lehet a célom. –mosolygott a lányra a nyugati út porát taposva.

Az út során elég sokat beszélgettek. A lány megtudta, hogy Kanone 8 éve egy faluban tért magához. Egy földművelő és rendes család talált rá a közeli erdőben és befogadták magukhoz. Sokat segített a ház körül, segített a földeken, vigyázott a gyerekekre mikor a szülőknek fontos dolguk akadt és közbe nagyon megszerette őket. Alig két év után történt a tragédia ami miatt elkellett hagyni a falut. Elment az erdőbe fát vágni s mire visszatért a falu romokban állt. Egy nagy hatalmú szellem lerohanta és megölte a lakosságot nem kímélve se a nőket se a gyerekeket. Már előtte is érezte, ő nem odavaló, de most már nem volt miért maradnia, továbbállt. Azóta bolyong a vidéken és sok harci technikát sajátított el. Szellemirtásból él és segít a rászorultakon. Mindezt csak ételért és néhanapján szállásért. Mindeközben mindennél jobban keresi a múltját. Szeretné tudni ki volt, volt-e családja és ha igen élnek-e még valahol, a céljáról meg se feledkezve. Kagome egésznap hallgatta a férfi érdekesebbnél érdekesebb történeteit és csodálta. Kis időre de Sesshoumarut is sikerült kivernie a fejéből.

A dombok már teljesen körülzárták őket. Hosszú völgybe értek, keskeny volt és mély. A sziklákon az öreg fák görcsös gyökerei látszottak, s fölöttük a meredek oldalban kiszáradt fák magasodtak. Kagome egyre jobban kifáradt, a reggeli „szakítás„ kifárasztotta lelkileg és a terep se segített rajta. Az elején még érdeklődve hallgatta a férfi élménybeszámolóját, ám Sesshoumaru visszatért bármennyire is próbálta elüldözni. Lassan haladtak hisz úttalan tájon, kidőlt fákon keresztül kellett utat törniük maguknak. Már két napja rótták az utat, mikor esősre fordult az idő. Makacs szél fújt s az eső sűrűn hullott rájuk, mintha soha nem akarna elállni. Estére bőrig áztak. Másnap folytatták útjukat, de az idő megpecsételte a kedvüket is. Egyiküknek se volt sok kedve beszélgetni. Az élelmük már fogytán volt hisz Kanone nem számított plusz útitársra. Az eső meg csak esett, esett kitartóan. Aznap egy sziklapárkányon éjszakáztak, egy kopott sziklafal tövében, amelybe egyfajta kőlyuk mélyedt. Kanone hosszú munka árán tűzet gyújtott.
- Kagome már nincs sok élelmünk, remélem megérted ha kisebb adagot adok. Sajnos halványlila fingom sincs mikor érünk ki innen, de az esőből már elegem van.
- Nem baj Kanone-sama. Úgyse vagyok valami éhes. –mondta szomorkásan a papnő.
- Kagome kérdezhetek valamit?
- Persze mond csak. Figyelek.
- Ugye ott a barlangnál ahol összefutottunk nem az igazat mondtad, nem is tévedtél el. Jól mondom?
- Tényleg nem mondtam el az igazat, pontosabba nem a teljes igazságot. Tényleg elkeveredtem a barátaimtól csak nem úgy... De erről inkább most nem szeretnék beszélni. Ha lehetne.
- Jó vettem az adást. Szerintem tegyük el magunkat holnapra, hosszú út állhat előttünk.
- Remélem lesz a közelben most már egy falu. –morfondírozott Kagome. Jó éjt Kanone!
- Jó éjt Kagome.
Reggel arra ébredtek, hogy elállt az eső. Most is felhős volt az ég, de a felhők már fel-felszakadoztak. Délre járt az idő mikor Kagome örömében felkiáltott.
- Kanone nézd ott végre vége van a szurdoknak! Ott egy rét. –örömében már rohant is a rét felé.
És akkor Kanonenak egy emlékképe támadt. Alig néhány másodpercig tartott, de az is elég volt, hogy felzaklassa. A látomásban egy fekete hajú, gyönyörű karcsú nő állt kisgyermekkel a kezében. Rámosolygott és átadta a picurt a férfinak. Az még látta, hogy a nő ajkai szavakat formáznak de már nem volt ideje meghallani, az emlékkép itt megszakadt. Még percekig állt ott megdermedve majd Kagome után indult. Nem is kellett sokáig keresnie ahogy kiért a szurdok szorongató légköréből meglátta a lányt a rét közepén a virágok közt elterülve. Ránézett a törékeny testre újabb és újabb képek jelentek meg lelki szemei előtt. Annyira elvolt foglalva a gondolataival, hogy észre se vette Kagomét aki épp hozzá beszélt. Már hosszú percek óta szólongatta Kanone-t, de mintha el lett volna havazva.
"Az a nő, tisztára mint Kagome csak nem a jövőt láttam?" Eközben a nyugati tartományok területét egy kis csapat rótta.

Folytatás következik…