- Haldoklik... Végül is kézenfekvő. Ha valakit egyszer, ó... háromszor meglőnek, nem is akárhol, na meg leütik, csakis haldokolhat. Hm...

Az elmés megfigyelő egy ujjal oldalra billentette a magatehetetlen áldozat fejét és azt mondta: - Hmmm, szép...

Az alak, aki az áldozat nyakának tisztaságát és kihívó ívét csodálta, szórakozottan megtapogatta a lőtt sebeket. Csípő fölött egy tíz pontos találat, a gyomornál, na... az igazán harminc pontos, és a szív mellett, szintén harminc...

- Téged jól kiraboltak, és helyben hagytak... Vagy előbb vertek fejbe, és utána raboltak ki? De mikor lőttek le? Aaaj!

A furcsa alak most ide-oda ingatta a fejét. - Aaah, egyszer mulasztok tíz év után, erre haldokolsz...! Wendy, nekem is van életem, és igen nagy odafigyelést igénylő munkám. Nem várhatod el, hogy minden éjjel téged figyeljelek a sötétből, nehogy valami... ostobaságot csinálj. Ó... ostobaságot... butaságot, ezt Ő is pont így mondta... Lehetett érezni a hangsúlyából, hogy dőlt betűs a szó... Érted, kislány? Dőlt.

A Wendy nevű áldozat nem válaszolt. Hacsak nem lehet válasznak tekinteni, hogy a szája sarkából vér szivárgott.

- Aaah, most mit csináljak veled? Vajon az ostobaságba a halál beletartozik? Aaaj, ostoba lány, ostoba, ostoba, ostoba! Őt kéne megkérdeznem, hogy mi meríti ki az ostobaság fogalmát, de kérem, Wendy, egy óceán választ el tőle!... Hééé, még ne add fel, küzdj jobban az életedért!

A sikátor előtt emberek sétáltak el, de még véletlenül se fordultak feléjük. Pedig egy haldokló nő, és mellette egy gyanús, bőrkabátos fickó az árválkodón világító lámpa alatt még véletlenül se olyan dolog, amit akár véletlenül ne lehetne meglátni. Mikor elmentek a fickó lebiggyesztette a száját.

- Okos halandók, nincs itt nektek semmi... Aaa, már arra is emlékszem, hogy Ő azt mondta, óvjalak... Valószínűleg az ilyen kellemetlen dolgok ellen, mint a rablótámadás, vagy rablógyilkosság, vagy mi ez... Nem értem a rendőri szakzsargont. Hogy is tárgyalnák az ügyedet a bíróságon? Többrendbeli rablás? Elrabolta a vagyonát, az eszméletét, és az életét? Megdorgáljuk, (...)ban előfordul, napi eset, és amúgy is... Amerika a Tolerancia Földje, és hol érvényesülne a reklám, ha a rablógyilkossal másként bánnánk, mint más, békés polgárral? Wendy, Amerika ultraszívás egy hely. Élsz még... Azé'. Szóval Ő (esetleg neki is kijárna a dőlt, asszondod? Ő egy trágya, nem jár neki ilyesmi, te csak tudhatnád) azt akarta, hogy óvjalak. Rablótámadástól és annak halálos következményétől is. Nem?

Az alak odanyúlt Wendy szájához, letörölte róla a vért.

- Oaaaj, de hogy óvhatnálak meg a haláltól, mikor már félig meg vagy halva?! - A fickó dühösen lerázta az ujjairól a vért. - Egyetlen esélyed lenne, ha te is vámpír lennél... Jó ötlet, mi? Le kell lombozzalak ezen a májusi estén: én nem vagyok nekromanta, ergo nem menne. És annak a valószínűsége, hogy két percen belül erre sétál egy nagyhatalmú nekromanta vámpír és kegyesen fajtabelimmé tesz, egyenlő egy marék lepke túlélési esélyeivel, amit ragacsos kezű óvodásoknak adnak. Ha két percen belül nem történik ilyen csoda, meghalsz, vagy ha nem, akkor kiszívom a véred, és Őneki azt mondom, hogy „az AIDS öl”. Minden második ember AIDS-es, nem fog gyanakodni.

Szusszanásnyi időre elhallgatott, majd nosztalgikus sóhajjal nézte Wendy arcát.

- Emlékszem a megszeppent kis Wendyre, 11 éves volt. Az első két évben sokat szomorkodott, de aztán szépen lassan beilleszkedett ide. A nevelőszüleid is kedvesek, van egy 14 éves öcséd, vannak barátnőid, voltak fiúid. Esküszöm, elfordultam, mikor csókolóztatok, a szobádba pedig nem kukkoltam, jó? Még így is elkapott néha a melankólia, biztos arra gondoltál, amit ott kellett hagynod, és láttam, hogy nagyon utálod ezt a helyzetet. Jó is itt, de lelkiismeret-furdalásod is van... Ó... Az éppen meghülyült korpuszodat én húztam ki a folyóból, mikor nevetséges módon leugrottál a hídról. Hehe, akkor is eszméletlen voltál, de nem haldokoltál! Eeeh, eddig sose tűnt fel, hogy mi lett egy 11 éves gyerekből... Ha előbb észreveszlek, mint nőt, talán még.... Hmmm, szép nyak.

A fickó az órájára nézett. - Egy perced van még, addig ne add fel. A vér melegen a finom.

Egy ujjával simította Wendy nyakán azt a pontot, ahol a legjobban érezte a verőér lüktetését, majd egy X-et húzott fölé.

- De mi szép egyetemista lett belőled... Meg kellett volna kérdeznem tőled egyszer, hogy minek tanulsz... Eeeh, de kár.

- Mi folyik itt?! - hördült egy mérges férfihang. A vámpír ledermedt, az agya vadul forgott. Hogy? Látja őket valaki? De leblokkolta a helyet, halandó nem láthatja őket... Halandó nem, de más...

- Semmi? - kérdezett vissza, és hátranézett a válla felett.

A másik férfi belépett az árnyékba az utca elején és egy pislantással később megállt fölötte. Nagyon magas, és nyúlánk volt, a fekete bő ballonkabátja csak rontott a megjelenésén. Halványlila, hosszú haja csapzottan lapult a fejére, és azonos színű szeméből halott semmi sütött.

A vámpírunk magában ujjongott de... Ó, nincs de! Egy nekromanta vámpír az! Nincs más olyan lény, akinek a tekintete a nagy büdös nihil! Hófehér bőr, és a fel-felvillanó vámpírfogak már mind csak apró részlet, ahogy a színes haj.

A nekromanta vámpír észrevette a közvámpír arcán felderülő örömöt, és a a sajnálkozó, éhes fintort. Durván reccsent a hangja: - Na! Mit szedtél fel a területemen?!

- A nadrágomra koszt. A halandó titkos testőre vagyok.

- Hee? - A vámpír előre hajolt, és lebámult a félhulla Wendyre. - Voltál. Ez döghús. Takarítsd el innen!

A kisvámpír Wendyre mutatott. - Harapd meg, csinálj belőle vámpírt!

A nekromanta morcos kifejezéssel szépen lassan felhúzta az orrát. - Ez áll a végrendeletében az erőszakos, fiatal halál esetében teendők alatt?

- Mittomén! - mondta vontatottan a vámpír, és kiskacsaszőke rövid hajába túrt. - De nem szabad meghalnia, a megbízóm igen kényes rá.

A nekromanta röviden megrázta a fejét. - Ez illegális! Ha a halandó nem egyezett vagy nem egyezik bele abba, hogy vámpír akar lenni, törvénybe ütköző megharapni őt! Ki kell töltenie a formai papírokat, hogy bekerülhessen a nyilvántartásba, mert ha nincs benne egy nyilvántartásban se, akkor...

- Tudoménazt! De meg kell tenned, különben ki tudja mi történik!

- Na mi, pöcök?

A pöcök hatásszünetet tartott, majd halkan belesusogta a langyos éjszakába. - Ő történik...

Szélvihar söpört végig a sikátoron, széjjelhagyott újságpapírokat sodort végig a földön; a nekromanta ingerülten kapaszkodott hajába, ami körülötte kavargott. - Átkozott trópusi viharok...! Ki ő?

- Nagybetűvel, légy tisztelettudóbb vele, vagyis... Vele! - sziszegte a szöszke vámpír, majd rögtön az arcába kapott egy újságlapot.

- Itt egyedül neked kéne tiszteletet mutatnod – jegyezte meg a nekromanta vámpír, és a szél valamelyest csillapodott. - Ki az az ő?

- Ő, hát Ő! Irtózatosan kényes erre a halandóra. Meg kell harapnod!

- Nem leszek bűnöző holmi Őőő miatt, meg emiatt, itt! Kispatkány, takarítsd fel, ha vége!

A nekromanta épp elfordult, mikor a kisvámpír kiejtett egy nevet a száján. De talán csak rosszul hallotta, és csak káromkodott, biztos nem Azt a nevet mondta! Nem mondhatta... Lassan visszafordult, a képéről nem tudta levakarni a megrökönyödöttséget.

- Mit... mondtál?

- Ra-oul.

- Mit?

- Raoul.

- Ne... Még egyszer...

- Raoul.

- Ő az Ő?

- Ő.

A nekromanta torka összeszorult egy pillanatra, majd letérdelt Wendy mellé, és a nyakát dörzsölte, kereste a helyet magának. - Ez akkor is illegális, le fogják vadászni... Sőt, ha rájönnek, hogy Mortyphans tette, engem is... És remélem téged is, giliszta.

- Aaa, szóval te vagy a nagy Morty... - A giliszta kicsit csalódottan figyelte, hogy Morty ugyanazt a helyet szemelte ki magának Wendy nyakán, amit ő is meg akart csáklyázni. Morty olyan volt Amerikában, mint Raoul Európában. Csak Raoulnak volt stílusa, Mortynak pedig semmije. Félelme, talán, és jó sok, Raoultól.

- És te ki vagy, gyíkfarok?

- Charlie, a giliszta.

- Az, az – dörmögte Morty, és ráhajolt Wendy nyakára, Charlie pedig a nyakát nyújtogatta, hogy ne maradjon le a harapásról. Át akarta élni, ahogy csak lehetett, ha már nem ő csócsálhatja meg elsőnek azt a szűz nyakat.

Ahogy Morty harapott, és az első korty vér a szájába került, mély hangon felhördült, ám nem hagyta abba a vedelést, pedig elég elkeserítő hangokat adott ki. Mikor végre kiitta a kellő mennyiségű vért, zihálva kapkodott levegőért, és a maradék vért a szájából a földre köpte.

- Forró, éget... Borzalmasan erős a vére... - hörögte Morty, és Charlie nagyokat pislogott. - Olyan az utóíze, mint a kénnek... Hányinger...

- Pedig csak egy ember, meg varázsolni se tud...

- Kétlem, hogy „csak egy ember” ennyire kényes dolog lenne Neki. Fúj, undorító vére van – Morty vadul megrázta magát, és újra köpött. A saját csuklójába harapott, majd a sebet Wendy szájához szorította, és engedte, hogy a vére belefolyjon a lány szájába.

- Miért nem nyeli le? - kérdezte Charlie, mikor észrevette, hogy Morty vére vékony patakban kiszivárog a lány száján.

Morty ingerült hangot adott ki, elvette Wendy szájától a csuklóját, majd egy kezébe fogta az arcát, és a szájával a szájára tapadt. Charlie álla nagyot koppant a betonon. Morty a nyelvével szabályosan letuszkolta a vért a lány torkán, és mikor kimászott Wendy szájából szórakozottan letörölgette a szájáról a vért, aztán a sajátjáról is.

Észre se vette Charlie elképedt arcát.

- Jó hogy nem pucoltad meg a manduláját!

- Mn, már az orvosok kikapták előttem.

Charlie a haját túrta, és ki tudja mióta, először dünnyögte el több szentéletű holt nevét.

Morty hirtelen felkiáltott: - De nyugisan hal meg!

- He?

Wendy feje egyszerűen oldalra billent, és a teste villámgyorsan kihűlt. Morty nagyokat pislogott. - százból egy, aki ilyen nyugisan távozik. A legtöbb vergődik még egy sort, és percekig agonizál. Lehet, hogy nála közrejátszott, hogy háromszor meglőtték, de ez olyan... szép. Szeretem a szép halált, és tisztelem, aki szépen, méltóságteljesen tud meghalni... Az pedig művészet, mint tudod.

- Ha letépdesnék a körmeidet, és karóba húznának, azt is elfelejtenéd, mi az a méltóságteljes halál, te dilettáns ripacs.

Morty összehúzta a szemét, lila tekintetében újra felderengett a sajátos nekromanta nihil. - Megjegyeztem a neved – mondta semmi jót nem ígérő hangon, és felállt. - Ha a vadászok lekapnak, köpök, hátha nem lőnek ezüstöt a seggembe.

- Hé, most hova mész? Vele mi lesz? - pattant fel Charlie is. - Nem hagyhatod itt őt, aaa!

Morty egy dühös pillantással megdermesztette Charlie-t, aki magában megborzongott. Ezek a nyavalyás nekromanták a világon a legnagyobb spílerek! Mortynál gyávább vámpír nincs, mégis megáll bennem az ütő, mikor így rájátszik arra nihilre a tekintetében!

- Arról volt szó, hogy vámpírt csinálok belőle. Szó sem volt róla, hogy kezességet vállaljak érte, és a kölyköm legyen! Úgyis te vagy a testőre – tette hozzá gúnyos felhanggal.

- A titkos testőre! - csapott le Charlie. - Engem nem ismerhet, nem lehet közöttünk semmilyen kontaktus!

Morty elegánsan megrántotta a bal vállát, és hátradobta kusza, lila haját. - Akkor ha felébred vérszemet kap az éhségtől, és őrült mészárlásba kezd, míg le nem puffantják a csendőrök. Pech.

- Barom, nem lesz ilyen – mondta Charlie lesújtóan.

- De igen, ha nem tudja már napok óta, hogyan is kell vadászni.

- Áh, touché... - nyögte Charlie.

- Francia majom – hördült Morty undorodó hangon.

- Charlie vagyok! Nem Charles!

- Görcs beléd – búcsúzott Morty gálánsan, és elindult az árnyék felé.

- Fordulna rád a koporsód – sziszegte utána Charlie dühösen. Morty megtorpant egy pillanatra, és hátra sem nézve bemutatott, majd eltűnt az árnyékben, és nem bukkant fel többet. Ez a nihilbűvész is csak a korára arrogáns, mert hú, jövőre 100... Aaann, nem nagy kunszt, bárki elél addig, ma már...! Szemetek, szemét nihilmumusok...

- Ah, mi... történt? - hallatszott mögüle egy elhalló hang.

Charlie rövid időn belül másodszorra böfögött fel szent neveket.