|
4-5-6.rész
2009.01.28. 13:40
IV. fejezet
Kagome ereje
Kagome ölében Rinnel aludt el. Hűvös volt az éjszaka, így mindenki közel a tűzhöz telepedett. Egyvalaki volt már csak ébren.
“Hogy lehet, egyetlen kicsi pálcával blokkolta a Toukijint. Még ha démonná is változott, hogy növekedhetett meg ennyire az ereje. És ez a ruha… A nyakában lógó medál, hold alakú. Láttam már valahol ilyet, de nem tudom hol…” – gondolkodott Sesshoumaru és egész éjszaka nem tudott aludni.
Reggel egy sikításra ébredtek.
• Miért nem változtam vissza?! – kiáltott Kagome, és lenge öltözetét próbálta kiegészíteni.
• Inkább lennél gyenge halandó? – kérdezte csöndesen Sesshoumaru, mivel észrevette a többiek nem ébredtek fel a lármázásra.
• Gyenge halandó? – gondolkozott el – Inkább legyek gyenge halandó, mint emberölő démon. –
• Pedig most az vagy. Egy démon. –
• Tudom, de nem értem miért nem változtam vissza. –
• Úgy érted már máskor is megtörtént. –
• Igen már kétszer, de akkor nem voltam tudatomnál. –
• Hát akkor, kifejlődtél. Tudod irányítani az erődet.
• Irányítani? – szomorodott el – Nekem nem kell ez az erő. –
• Ostoba. –
• Lehet, de így hogy megyek haza. Szia anya, időközben démon lettem, de nincs semmi baj, hisz előre meg volt jósolva. –
• Jósolva? Egy jóslat? –
• Igen. Az egész olyan hirtelen jött. Az egyik nap még otthon, a másikon meg rémült emberek tekintete rajtam. –
• Most már tudod milyen, de én élvezem. Félnek, rettegnek tőlem. –
• Nem élvezed. Magányos voltál mindaddig, míg Rinnel nem találkoztál. –
• Hogy merészeled. – támadt rá a Toukijinnel.
Kagome a pálcával, ami hirtelen megjelent a kezében ösztönösen visszaverte a kardot, és gazdáját három méterrel arrébb repítette.
• Bocsánat, én nem akartam. – futott a szellemhez.
• Még nem végeztünk. –
• Sesshoumaru nagyúr. – ébredt fel Rin.
A szellem elrakta a kardot és durcásan elment. Kagome csak állt ott és nézett a kislányra. Jaken is felébredt és persze rögtön elkezdett panaszkodni, hogy neki a nagyúr soha nem mondja meg, hová megy.
• Kagome – sama… - kezdet Rin.
• Elég lesz csak a Kagome. –
• Rendben. Szóval Kagome, eljössz velem virágot szedni? –
• Persze örömmel. – mosolygott a lány és kézen fogva elmentek a közeli rétre.
V. fejezet
Támadás
• Most meghalsz! – rontott neki Kagoménak egy öt méteres medvére emlékeztető szellem.
Kagome csak felkapta a kajabáló Rint és futott vele, nagy meglepettségére gyorsan. De nem elég gyorsan a szörny beérte őket és karmaival belehasított a lányba. Kagome elesett. A medve már lecsapott volna, de ekkor a lány hirtelen elordította magát.
• Holdháló! – és körülöttük egy ezüstösen fénylő védőpajzs jelent meg, ami a szellemet jó húsz méterre elrepítette
Ekkor érkezett meg Sesshoumaru és, villámgyorsan végzett a medvével, aki még nem tért magához.
• Mi volt ez? – lépett oda Sesshoumaru.
• Ne… nem tudom, csak úgy jött. – dadogta Kagome – Rin jól vagy? – terelte el a szót.
• Jól. Nem esett bajom. – mondta vidáman, de még mindig görcsösen szorongatta a sárga-kék virágokból fűzött koszorút – Ezt neked csináltam. – tette Sesshoumaru fejére.
• Köszönöm nagyon szép lett. –
• Kagome segített. –
Itt Sesshoumaru a lányra nézett és csak morgott egyet. Kagome nem értette mi baja, egész végig ezen, rágódott, miközben visszasétáltak a táborhoz.
VI. fejezet
Emlékek és erő
Még csak délután volt, de Rin már elaludt, nagyon kifáradt. Kagome közelebb ült a szellemhez és ránézett.
• Szellemek szégyene, az öcsém után. – mordult rá Sesshoumaru.
• Mi?! –
• Még Rint sem tudtad megvédeni. –
• De megvédtem, mondjuk, nem tudom, hogyan… -
• Ha én nem érkezem meg… -
• Ha te nem mész el! Tudom, hogy gyűlölsz, mert végül is én habár démonná váltam, még mindig halandó vagyok. A szívem nem változott… -
• Pont erről van szó. Ha már egyszer valami csoda folytán ilyen erőt kaptál, használd ki! –
• Nem tudom, hogyan kell használni! –
• Akkor hogyan csináltál védőpajzsot?! –
• Nem tudom, csak úgy jött, éreztem, hogy azt kell mondanom. Ösztönből. –
• Remek, akkor lennél szíves máskor ösztönből ölni. Nem elég, ha csak megvéded magad, vissza kell támadni. Ott van a holdlándzsa, csak dísznek van veled. –
• Lándzsa? – nyújtotta ki előre kezét és megint megjelent a pálca – Hiszen ez csak egy kicsi bot kővel. –
• Amíg nem hívod elő az erejét. –
• Erejét? Te meg honnan tudsz ennyi mindent rólam és a “démonfajtámról”? –
• Az anyám, látod a homlokomon a hold alakú jelet. Az anyám holddémon volt, ő is pont ilyen nyakláncot viselt és a fegyvere is ilyen volt. Valószínű, hogy ár te is levontad a következtetés, miszerint te is holddémon lettél. Nem tudom, hogyan, de ez most nem érdekes. Édesanyám, mikor megtudta apám, Inutashio más nőt szeret, méghozzá egy ostoba halandót, bosszút esküzött, de még mielőtt beteljesíthette volna meghalt. –
• Szóval ezért gyűlölöd ennyire Inuyashát. – szomorodott el a lány.
• Ő és Izayoi tehetnek anyám haláláról… - mondta hűvös arccal, de belül könnyezett.
• Nem jó az, ha elrejted az érzéseidet, mert belülről nyomnak szét. – suttogta és sokatmondóan átölelte a szellemet.
Sesshoumaru úgy érezte most ez neki a legjobb. Sírni akart egy kiadósat, de nem tehette. A büszkesége, kiskorában, azt tanították neki, soha ne mutassa ki, mit érez, mert az a gyengeség jele. Most meg csak úgy feltűnik egy lány, és az ellenkezőjét állítja. Ennek tetejébe még hisz is neki.
• Tudod az én apám is korán elhagyott bennünket. De anya mindig csak azt mondta. Boldoggá tette, hogy ha csak ilyen kevés ideig is, de ilyen nagyszerű férje volt. – emlékezett vissza Kagome.
• Anyád nagyon erős asszony lehet. –
• Erős, itt belül. – tette kezét Sesshoumaru szívéhez.
• És mire ment vele. Attól az életben bármikor megölhetik. –
• Tudod az én világom nem ilyen. Persze ott is van erőszak, de azért nem rohangálnak természetfölötti lények az utcákon. Sokkal fontosabb, hogy eszesebb legyél, több mindent megoldhatsz, mint nyers erővel. –
• Most először beszéltem valakinek a múltamról, az érzéseimről, ha bárkinek elmondanád, megöllek. – fenyegette Sesshoumaru.
• Hm. – mosolyodott el a lány.
• Mi az? -
• Most nyíltál meg előttem. Tudom, hogy ez kellett neked, hogy valakinek elmond mi bánt. De te sem gondoltad komolyan, hogy megfenyegetsz. Tényleg meg akarsz engem ölni. – tárta szét karját Kagome még mindig mosolyogva.
• Hm. – gondolkodott el a szellem – Igazad van. Nem akarlak megölni, és tényleg jólesett beszélni valakivel, régen volt már… –
• Tudod, ezzel most sokkal erősebb lettél. –
• Te meg mindig ilyen “bölcs” voltál? – gúnyolódott Sesshoumaru.
• Nem, de az élet tanít. – dőlt hátra és csak nézte a csillagos eget, míg el nem aludt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
