X. fejezet

Testvéri bosszú

Az erdőben táboroztak. A Jaken hozta fából meleg tűz lobogott. Rin ott aludt Sesshoumaru prémjén.

• Elmegyek lefürödni. Már régen nem voltam, csupa démon trutymó vagyok. – jelentette ki Kagome.
• Nők. – legyintett a szellem.
• Nők?! Már ez is valami. – mondta, majd elsétált a közeli tóhoz.

Levetkőzött és belegázolt a vízbe. Mindenhol alaposan lemosta magát, de mikor a hátához ért, felsikkantott.

“A karmolások” – emlékezett vissza, majd újra alámerült.

• Te vagy az, aki megölte az öcsémet! – hallatszott háta mögül a dermesztő hang, mikor feljött.
• Ki… ki vagy te? – ijedt meg Kagome, és jól megnézte magának a még korábbinál is nagyobb szalamandra démont.
• Megbosszulom! – ordított és a védtelen lány felé csapott.

Az gyorsan kirohant a partra és, amit csak tudott magára vett. Hirtelen összeesett. A vágások a hátán pirosan felizzottak, majd elkékültek.

• A méreg! – kacagott a démon és közelített az ájult lány felé.

Ekkor érkezett meg Sesshoumaru, aki érezve a szalamandra szagát, egyből iderohant. Meglátta az aléltan heverő Kagomét, aki egy szál kimonó felsőben feszített. Majd észrevette a feléje nyugodtan sétáló szörnyeteget. Vette a lapot. Felugrott és fényostorával kettéhasította a hatalmas démont. Átsétált a maradványokon egyenesen a lányhoz. Állt egy kicsit fölötte, majd mivel az még mindig nem mozdult meg karjaiba vette, és visszavitte a táborhoz

XI. fejezet

Első csók

• Sesshoumaru nagyúr mi történt? – kérdezte Jaken, mikor meglátta gazdáját, amint a félmeztelen lányt cipeli.
• Lemész a tóparthoz, ott vannak a ruhái. Hozd fel őket. –
• Igenis. – vágta magát haptákba, majd el is szaladt.

Sesshoumaru lefektette a lányt a prémjére féloldalasan. Mivel Kagomén, csak egy megkötetlen felső és egy bugyi volt, a szellem csak óvatosan lejjebb húzta a hátánál. Kagome hátán még mindig ott virított három szép kék barázda, amiből ömlött a vér. Sesshoumaru felitatta amennyire csak tudta, majd egy hosszú anyaggal szorosan átkötötte.

• Fsz. – szisszent fel ekkor a lány.
• Felébredtél? – kérdezte a maga flegma stílusán Sesshoumaru.
• Fel. – mérgelődött és felült – Á! – sikkantott fel mikor észre vette jóformán nincs is rajta ruha, majd észbe kapott – A szalamandradémon… A ruháim… -
• Mindjárt megérkeznek. Különleges szállítmány. –

Kagome végignézett magán, észrevette a kötést, ami eddig fel sem tűnt neki. Meredten bámult a szellemre.

• Hátulról kötöztem be. Nem mintha érdekelne. – gúnyolódott.
• Kö… köszönöm. – mondta, mivel nem tudott mást felelni, miközben paradicsom pirosra váltott arcszíne.
• Majd mosd ki. – fordult el.
• Jó… Sesshoumaru… - fogta meg a szellem vállát.
• Mi az? – gorombáskodott, de mikor meglátta a Kagome közelítő arcát, megenyhült és gyengéden megcsókolta a lányt.

A csók percekig tartott, míg valami, vagy inkább valaki félbe nem szakította.

• Sesshoumaru nagyúr… - ejtette ki a ruhahalmazt kezéből Jaken és ledermedve állt szembe az imént még csókolózó párral.
• Á a ruháim! – terelte el a szót Kagome és a cuccaival együtt elvonult egy bozótosabb részbe – Hiányzik az egyenruhám. – lépett ki már teljes öltözetben.

A többiek nem feleltek, csak kicsit zavartan elnéztek más felé. Kagome fogta magát és visszafeküdt a prémre Rin mellé. És mivel álmos volt el is aludt.

“Megcsókoltam… még a végén olyan leszek, mint apám. Végül is halandó, még ha most démoni ereje van is… és az öcsém…” – meredt a tűzbe Sesshoumaru, majd az alvó lányra nézett.

Melegség öntötte el a szívét és már nem volt benne kétség. Szereti Kagomét!

XII. fejezet

Eközben máshol

Esteledett, hűvös szél fújt. Már mindenki aludt, csak egy valaki motoszkált a kunyhóban és dermedten nézett egy ezüstös lényre.

“Kikiyou lélekrablói… Akkor ő is itt lesz a közelben…” – gondolta magában és nekivágott az éjszakának.

• Inuyasha! – bomlott kedvese karjaiba a miko – Tudtam, hogy eljössz. –
• Kikiyou, miért hívtál? –
• Látni akartalak. – hallatszott az egyszerű felelet.
• Én is téged. – ért össze forró csókban ajkuk.

Még sokáig élvezték a pillanatot, ami csak az övéjük lehetett. Mikor hajnalodni kezdtek Inuyasha visszaindult társaihoz. Meglepetten vette észre, hogy már mindenki ébren van. Feszült hangulat lett úrrá rajtuk.

• Inuyasha! Hol voltál!? – torkolta le Sango.
• Miért? –
• Kagome, eltűnt! – jajveszékelt a kis rókadémon.
• Kagome?! –
• Várj Inuyasha! – lépett oda Kaelde is – Kikiyouval találkoztál igaz? –
• I… igen. –
• Akkor már mindent értek. – mondta az anyó sejtelmesen.
• Mit értesz? – faggatta a hanyou.
• A jóslat, e tájt volt megírva. Szerintem meglátott titeket. Most valahol már démonként járja útját, de egy biztos, visszajön érted. –
• Én nem éreztem Kagome illatát. És mi az, hogy visszajön értem?! –
• Gyermekem, majd meglátod, de nem lesz egy szép találkozás. –
• A jóslatban nem az állt, hogy elpusztítja a világot? – elmélkedett a szerzetes.
• De igen, nem értem hogyan lehet, de örüljünk, amíg élünk. A miértekkel ráérünk máskor foglalkozni. –
• Meg kell keresnünk! – szorította ökölbe kezét Inuyasha.
• Gyermekem, tudom, hogy fáj, de Kagome démonná vált. Nem az akit mi ismertünk. Tudatlanul bolyong a világban, és csak egy célja van, a bosszú. –
• Engem nem érdekel, utána megyek! –
• Inuyashának igaza van, ha szellem is meg kell keresnünk. – helyeselt Sango.
• Én is veletek tartok. – csatlakozott Miroku – Kaelde anyó. – intett, hogy hajoljon közelebb – Sippout itt hagyjuk. Ha Kagome valóban átváltozott, a mosolygós Kagoméra emlékezzen, aki mindenkivel törődött… -
• Értem. –
• Akkor indulunk! – köszöntek el és már úton is voltak.