XIII. fejezet

Fura ez így…

Reggel mikor Kagome felébredt hideg szél csapta meg. A lány beremegett. Mikor észrevette a már régen kialudt tűz mellett gubbasztó szellemet odasétált hozzá.

• Jó reggelt! – ült le mellé és vállára hajtotta fejét.
• Korán felébredtél. – válaszolt Sesshoumaru megszokott hűvös hangján.
• Egyszer nem tudnál csak annyit mondani, hogy neked is, vagy viszont. –
• Neked is. – húzta mosolyra száját.
• Sesshoumaru… tudnod kell, hogy ami tegnap történt… -
• Az csak hirtelen felindulás volt. –
• Igen… - mondta csalódottan a lány, nem igazán ezt akarta kihozni a dologból.

Sokáig néma csendben ültek és nézet egymás szemébe, majd mikor már nem bírták tovább egymásnak estek, és heves csókolózásba kezdtek. Mikor már odáig jutottak, hogy leveszik egymásról a ruhákat megálltak, és körbe néztek. Csalódottan vették észre, hogy amiben lehetetlenül reménykedtek, hogy a többiek nincsenek ott, nem valóság. Rendbe szedték magukat, megigazították hajukat és ruháikat, majd tisztes távolságra egymástól beszélgetni kezdtek.

• Mi lesz Inuyashával? – tette fel a kérdést Sesshoumaru.
• Inuyasha… tudod én, nagyon szerettem, de ez reménytelen ő Kikiyoué. Többek között ezért lettem démon… de most már… azt hiszem, képes vagyok tovább lépni. És ha te is úgy gondo… -
• Jó reggelt! – ébredt fel Rin és kikászálódott a meleg bundából.
• Jó reggelt Rin – mosolygott Kagome.

A kislány beleült Kagome ölbe és onnan nézte a meredt szellemet.

• Jaken! – kiáltott az.
• Igen nagyuram? – ébredt fel a kis szolga is.
• Hozz tűzifát! –
• Na de reggel nagyuram? –
• Igen reggel, még korán van, és a lányok fáznak. –
• Ez egyre rosszabb, a nagyúr már több halandóval is foglalkozik, ennek nem lesz jó vége… - motyogta magának, miközben bánatosan elbattyogott.
• Sesshoumaru mi elmegyünk enni valahova, láttam, egy falut a közelben. Te nem jössz? – kérdezte a lány.
• Nem én nem eszek emberi étket. –
• Tudom, de azért elkísérhetnél minket. –
• Nem. Maradok. –
• Ahogy gondolod. – hagyta rá Kagome és kézen fogva elindult a kislánnyal.

XIV. fejezet

A fogadóban

• Mit eszünk ma? – kérdezte Rin.
• Még nem tudom. Bemegyünk a fogadóba. –

• Jó napot. Enni szeretnénk. –
• Fizetni is tudsz? –
• Hát izé… - vakargatta a hátát.
• A kiszolgálólány beteg, így nem tud bejönni egész délelőtt. Kaptok ételt, ha besegítetek. –
• Hol van? Meg tudom gyógyítani. –
• Köszönöm, de az, az ő baja, ha délután nem jön be, felveszek mást, de most nincs senki, aki be tudna állni. De ha te beállsz kapsz ételt. –
• Csak egy délutánra? –
• Igen. –
• Rendben. –
• Akkor, gyertek utánam. Először egyetek, aztán te, vedd fel ezt. A kislány meg menjen hátra mosogatni. –
• Mi lenne, ha inkább én ledolgoznám azt is? –
• Ahogy akarod. –
• Rin egyél szépen. – adta az ételt a kicsinek, ő maga meg felvette az egyenruhát és odament a többi felszolgálóhoz. –

Mikor a főnök megjött, hogy kiossza a feladatokat, Kagome egyből reklamálni kezdett.

• Ez a ruha túl kicsi, épphogy nem látszik ki belőle a fenekem. – panaszkodott.
• Angyalom mi ebből élünk. Ezért vannak ebben a fogadóban ilyen sokan. Te és Chiyo szolgáltok fel. Suu, Kaoi az italos hordókhoz. Lain, Celly most ti mosogattok. –
• Nem mosogathatnék én? – kérdezte bátortalanul Kagome, miközben a szoknyáját húzogatta lefele, és aggódva nézett végig, egy piás férfi csordán.
• Nem, egy ilyen arcot kár lenne elrejteni. –
• Remek. – mondta, majd szolgálatba állt

Egy óra múlva már egészen összebarátkozott a többi lánnyal. Már nem volt sok hátra a munkaidőből. Kagome türelmesen tűrte a hozzá irányzott, hencegő beszólásokat, de amikor rávertek a fenekére olyat adott visszakézből, hogy az illető lefordult a székből. Ekkor került csak nagy bajba. Egy másik részeg kezénél fogva az ölébe rántotta és szorosan magához fogta. Kagome nem szabadult. Segítségért kiáltott, de csak Chiyo szaladt oda, ő sem tudott sok mindent tenni. Ekkor lépett be valaki a fogadóba. Valaki, akit annyira feldühítette a látvány, hogy végzett a lányt fogva tartó alakkal.

• Nem esett bajod. – kérdezte hűvösen Sesshoumaru.
• Ne… nem. – dadogta Kagome, aki még mindig nem tért teljesen magához.
• Hol van Rin? –
• Hátul. –
• Maradj itt, mindjárt hozom. – azzal Sesshoumaru elindult hátra.

Néhány sikoly és erőszakos zörej után a mosolygó Rinnel kézen fogva tért vissza.

• Mehetünk? – kérdezte a szellem Kagomét.
• Igen. –
• Kagome, te elmész ezzel? – sikkantottak fel aggódva a lányok.

Kagome már nem felelt csak lassan elballagtak.

XV. fejezet

Szeretlek

• Honnan tudtad, hol vagyunk? – kérdezte Kagome, immár ismét a táborban.

Rin és Jaken már aludtak, csak ilyenkor tudtak normálisan beszélni.

• Túl soká nem jöttetek. Elindultunk megkeresni titeket. A faluig követtem az illatod. Aztán meghallottam a sikolyt.
• Aggódtál értünk? –

Sesshoumaru nem felelt, nem az ő asztala volt az érzelgősködés, csak ránézett a lányra. Ebből Kagome mindent kiolvasott. Gyengédséget, aggodalmat, félelmet.

• Sajnálom. – szólalt meg végül bűnbánóan – De csak akkor adtak ételt, ha dolgozom érte. –
• Démon vagy, elvehetted volna. –
• Én nem vagyok olyan… a szívem ember és soha nem gyilkolnék csak azért, mert éhes vagyok. –
• Halandó. – fordult el Sesshoumaru.
• Halandó… az lehet. De ez a halandó szeret. – és itt megcsókolta a szellemet – és érzem, hogy te is szereted őt. –
• Az lehet. – húzta mosolyra száját, majd viszonozta csókot.

Kagome a szellem vállára dőlt és úgy aludt el. Megint úgy érezte, biztonságban van, hogy valaki mindig ott lesz mellette és megvédi, ha kell.